Új Szó, 2018. november (71. évfolyam, 251-274. szám)
2018-11-26 / 270. szám
www.ujszo.com I 2018. november 26. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Visszakérhető címek Egy törvény azért, hogy ne a tituluson veszekedjenek a politikusok? VERES ISTVÁN Fölöttébb szórakoztató az oktatásügyi miniszter szándéka, melynek lényege: törvényt módosítanának, hogy a felsőoktatási intézmények visszakérhessék azokat a címeket, amelyekről később kiderül, hogy jogtalanul lettek kiosztva. Martina Lubyová oktatási miniszter tervezetének részleteit e héten hozzák nyilvánosságra. Indoklása szerint az a cél, hogy az egyetemi titulusok ne váljanak a jövőben politikai csatározások tárgyává. A miniszter asszony indoklása már így magában is felér egy hátrafelé bukfencből indított logikai triplaszaltóval, hiszen a jelek szerint nem az a fő cél, hogy „vigyázzatok, mert minden kiderül” - alapon motiválják az egyetemeket és a hallgatókat, hogy ne trükközzenek, hanem az, hogy politikust ne lehessen kellemetlen helyzetbe hozni azzal, hogy a sajtó „szétszedi” a szakdolgozatát. De nézzük csak. Jelenleg nem vonható vissza a titulus, vagyis nyugodtan maradhat a helyén, aki csalással szerezte, lásd Andrej Danko házelnök esetét. Lubyová nyilván arra gondol, ha majd az egyetemeknek meglesz ez a joguk, szakmai alapon eldöntik, mi az, amit visszakövetelhetnek. De attól még a politikai felelősségre vonás ugyanúgy kérdéses lesz, mint ahogy most is az, hiszen a politikus leváltásáról nyilván nem az egyetem fog dönteni. Talán csak abban az esetben, ha az illetőnek ez a bizonyos hamisan szerzett titulusa lesz az egyetlen, akkor annak elvesztése funkciójának automatikus elvesztését is jelentené, ha a funkció betöltéséhez feltétel a felsőfokú végzettség. Lubyová azt is hozzátette, hogy a javaslattal maga Andrej Danko állt elő. Vagyis, hajói értjük, két nappal azután, hogy Dankót a parlament megpróbálta leváltani összeollózott doktori munkája miatt, Danko ösztönzésére a Danko által jelölt oktatásügyi miniszter asszony törvényjavaslattal rukkol elő azzal a céllal, hogy a jogtalanul (például összeollózással) szerzett egyetemi titulusokat az egyetemek utólag is visszakérhessék (mint például Csehországban). Vagyis azt üzenik a választónak, hogy ne csalj, barátom, mert a korábbinál könnyebben pórul járhatsz. Az meg, hogy mi csaltunk, a „na de történt már ilyen” kategóriába tartozik, és részükről nincs mit hozzátenni, mint hogy „szívem harag nélkül gondol rád”. És milyen szerencse: épp az ő választóik azok, akiket az ilyesmi végképp nem érdekel. Andrej Danko kicsit olyan, mint egy mesehős. A magát modem története során mindig elsősorban magyarellenes szavazatokból fenntartó SNS elnökeként 2016- ban magyarokkal lépett kormányra, erre nem hogy veszített volna népszerűségéből, de többen szavaznának rá, mint valaha. Komolyabb problémái rendre saját hiúságából származnak (tartalékos századosi rang, doktori cím), vagyis kis túlzással azt állíthatjuk, hogy ha nem csinálna semmit, még ennyi problémája sem lenne, mint most. Ráadásul vesztenivalója is neki van a legkevesebb a jelenlegi kormánypártok közül, hiszen a Smerről lemorzsolódó szavazatok tetemes része az ő pártjához vándorol. Történjen bármi a következő választásokon, Danko képét még bámulni fogjuk egy darabig. (Cartoonizer) Oroszország veszélyesebb ránk nézve, mint az iszlám szélsőségesek Oroszország vitán fölül sokkal nagyobb fonyegetást jelent, mint az al-Kaida vagy az Iszlám Állam. A brit hadsereg vezérkari főnöke, Mark Carleton-Smith állítja ezt. A tábornok június óta áll a brit hadsereg élén, a The Daily Telegraph napilapnak adott interjúban kijelentette: Oroszország már megmutatta, hogy kész katonai erőt beverni nemzeti érdekeinek érvényesítésére. A vezérkari főnök szerint Moszkva módszeresen törekszik a Nyugat gyenge pontjainak felkutatására és kihasználására, különösen az olyan, nem hagyományos területeken, mint a kibertér, a világűr vagy a tengeralatti hadviselés. Ebben a helyzetben az orosz fenyegetést nem szabad ellenállás nélkül szemlélni. A legfontosabb a hagyományos katonai válaszmechanizmus, a NATO képességeinek és összetartásának megőrzése. A tábornok korábban a brit hadsereg különleges kommandós egységeinek műveleti igazgatója volt. Rámutatott, az iszlamista terrorfenyegetést mára mérsékelte az Iszlám Állam „kalifátusának” földrajzi értelemben vett teljes felszámolása. Nagy-Britanniának és szövetségeseinek ezután Oroszországra kell összpontosítaniuk, különösen a Novicsok idegméreg-hatóanyaggal elkövetett merényletkísérlet után. Carleton-Smith megkérdőjelezte az európai szintű külön védelmi kapacitás kiépítésének szükségességét is. Az Emmanuel Macron francia elnök által előteijesztett elképzelésről kijelentette: nem támogatna semmiféle olyan kezdeményezést, amely kikezdené a NATO katonai hatékonyságát. ,A- NATO az európai biztonság záloga, rendkívül sikeres szövetség, és ha valami sikeres, azt erősíteni kell” - mondta a brit hadsereg vezetője. (MTI) A szabadság tüze STUMPF ANDRÁS Ideje volt már, hogy a magyar politika felzárkózzon a szlovák bölcsességhez. Végre megvan ez is. Óh, mily' bölcs is a szlovák politika! S nem csak most, az volt már húsz, huszonöt éve is, amikor a rendszerváltoztatás zajától, pörgésétől-forgásától kába magyar országvezetők gyámoltalanul csak tántorogtak még a nemzetépítés rögös útjának kezdő szakaszán. Itt van rögtön ez a CEU. Vegyük ezt példának. Közép-Európai Egyetemként is ismert, de ne szöszöljünk itt a hivatalosságokkal, nevezzük annak, ami: Soros-egyetem. Már miért lenne az közép-európai? Elvileg az lett volna tényleg, de a bölcs szlovák és cseh politikusok már akkor átláttak a szitán, amikor a magyarok még hajbókoltak a milliárdos Sorosnak. A „híres magyar zsidó”-nak, ahogy Recep Tayyip Erdogan török elnök nevezte a minap, akinek végre szintén felnyílt a szeme és megtalálta az ellene szervezett puccs mögött meghúzódó egyértelmű Soros-szálat. Gulyás Gergely, a magyar Miniszterelnökséget miniszteri rangban irányító politikustitán lapzártáig nem kérte ki magának a baráti iszlamista elnök ízes zsidózását, pedig fennen hirdette még néhány hete is: mindenki aljas rágalmazó, aki a magyar kormányt antiszemita felhangokkal vádolja Soros főellenséggé tétele kapcsán. Azt is megígérte egyúttal, hogy egyetlen esetben védik meg az agg főgonoszt. Akkor, ha származása miatt támadják. Persze egy laza kis zsidózás nem is támadás ! Különben is, a magyar kormánynak nincs fennhatósága Törökországban. Kár lenne ilyet elvárni. Hogy belebeszéljenek más országok ügyeibe? Szuverenitásába? Ki hallott már ilyet? Jó, jó, a magyar kormánynak, s annak fejének Macedóniában láthatóan van fennhatósága, ha elítélt politikusbűnözőket kell kimenteni onnan. Akkor a magyar miniszterelnök egyszerre macedón legfelsőbb bíróvá is válik: simán felülbírálja egy elvileg szuverén és biztonságos, EU-ba törekvő ország jogszolgáltatását. De ne akadékoskodjunk, érthető ez is: Gruevszki, a két évre ítélt macedón exkormányfő is Soros áldozata. így már minden érthető. A „Világ Soros-áldozatai, egyesüljetek!” kötelező erkölcsi parancsának jegyében igazán és bármikor akceptálható a baráti segitségnyújtás Putyin, Erdogan, Orbán és Gruevszki között. Ideje volt tehát felébredni, valóban. Helyrehozni a rendszerváltoztatás káoszának Soros-párti tragédiáit. Köztudott, hogy a magyar kormányfő is Soros pénzén tanult gyanútlanul, hogy az általa jelölt köztársasági elnök, Mádl Ferenc méltatta a Soros-egyetemet, hogy olyan mai kormányemberek diplomáztak a 2000-es években a CEU-n, mint Kovács Zoltán kormányszóvivő is. Még őket is sikerült megtéveszteni a világ egyetemi rangsorainak, a hatalmas könyvtárnak, a tudományos fokozatokkal elhalmozott oktatóknak. Kovácsot mondjuk épp leváltják, de tényleg köszönet érte, hogy csak most: mindig rendkívüli szórakozás volt látni, ahogy a CEU-s diplomával a zsebében gyalázza a CEU-t. Végre tehát lekaparták szemükről a szürkehályogot a magyar politikusok, a hályogot, amelyet szlovák társaik kinőni sem engedtek annak idején. Hiába akarta Soros Pozsonyba vinni a CEU-t a kilencvenes évek elején, ők átláttak a szitán rögtön. Hitegették egy darabig, majd lába sem érte a szlovák földet. Milyen jó is most a szlovák kormánynak: nem kell 2018 végén azzal vesződniük, hogy kiebrudalják országukból a nemzetközileg legmagasabb pontszámokat szerző egyetemüket! Mindegy: jobb későn, mint soha. Lassan ez is megvan. A CEU meg megy, ahova való: a migránsoktól hemzsegő, rettegő Bécsbe. A hanyatló Nyugatra. Ha meg a könyvtára költöztetésénél lehullana néhány kötet a teherautókról: legyünk éberek. Ne hagyjuk, hogy titkon, kézről-kézre járva tovább mételyezzenek a sorosista kiadványok! Álljuk majd mind körbe őket: az igaz magyar szabadság tüzénél! FIGYELŐ Fábry Sándor: fasiszta jellegű a köztévé és az Echo A közismerten jobboldali, konzervatív és évekig a Fidesz támogatójaként feltűnő humorista, Fábry Sándor keményen odaszólt a magyar kormánypárti médiának, ráadásul éppen a közmédiához tartozó Duna Televízió egyik műsorában, írta a 168ora.hu. Fábry elszabadult, és mindössze fél percben alaposan beolvasott a kormánypropagandának. Azt mondta: Jaj, ha már a média. Szóval komolyan mondom. Tényleg. Most ugye, hogy van ez, hogy M1 meg Echo TV meg HírTV, három fasiszta jellegű kormánypárti televízió van, és van úgy, hogy egy este mind a három helyen elcsípem Kovács kormányszóvivőt, például. És akkor kattintgatsz, hogy kicsit menekülnél, és akkor itt is Kovács, ott is Kovács vagy a rosszabbik változat, Bakondi — utalva Bakondi György miniszterelnöki tanácsadóra, illetve Kovács Zoltánra, akiről tegnap derült ki, hogy már nem kormányszóvivő, hanem államtitkár. A Duna műsora egyébként a televíziós szakácsműsorokról szólt, onnan tért át Fábry a magyar kormány állandó migránsozására. Orbán Viktor tegnap Kovács Zoltánt a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért felelős államtitkárává nevezte ki. Az új kormányszóvivő Hollik István lett. (úsz)