Új Szó, 2018. november (71. évfolyam, 251-274. szám)
2018-11-23 / 268. szám
26 I Horoszkóp Kos (III. 21.-IV. 20.) Nem ez a legszerencsésebb időszaka. Sajnos megrendül a bizalma párkapcsolatában, ami azzal magyarázható, hogy az utóbbi időben ugyancsak elhanyagolta kedvesét. Próbálja helyrehozni a hibáját, és legyen figyelmes vele. Bika (IV. 21.-V. 21.) Nem kell kapkodnia, van elég ideje ahhoz, hogy pontos határidőre befejezze a munkáját. A sietségből mindig baj van, s ön most semmi esetre sem szeretne hibázni. Csak ezt kell tudatosítania, hogy karrierje ettől a munkától függ. Ikrek (V. 22.-VI. 21.) Nemcsak kedvesét hanyagolta el az utóbbi időben, de barátairól is megfeledkezett. Legalább egy kávé erejéig szánhatna rájuk időt. Bizonyára értékelnék, hogy hosszú idő után ismét sikerült összehozni a társaságot. Rák (VI. 22.-VII. 22.) Tele van energiával, és mindent elkövet, hogy a kitűzött célját elérje. Bár néhány akadály az útjába áll, de ez nem jelenti azt, hogy álmát megvalósítsa. Ha szüksége van segítségre, nem fél kérni, mivel mindig a cél lebeg a szeme előtt. Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Vitába keveredett kedvesével, de ne aggódjon, mert a romantikus gesztusok minden bizonnyal elérik céljukat. Munkahelyén szerencsére minden rendben van, s az elképzelései szerint alakul, így csak párkapcsolatára kell koncentrálnia. Szűz (Vili. 24.-IX. 23.) Sajnos, ebben az időszakban nem lesz segítsége, magára marad. Munkahelyén nagyon kemény napokra számíthat, mivel kollégái a maguk dolgával vannak elfoglalva így rájuk, az ö támogatásukra most nem számíthat. Mérleg (IX. 24.-X. 23.) Végre sikerült a problémáit megbeszélni barátaival, így sokkal jobb a hangulata, s úgy érzi, a munka is sokkal jobban megy. Nincs szüksége kollégái segítségére, mert már egyedül is meg tud birkózni a feladatokkal. Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Nem kellene éjszakára teleennie magát, mert ezzel csak túlterheli a szervezetét és másnap nem lesz energiája dolgozni. Főleg most, amikor minden perc számít, mivel határidős feladatuk van, amivel nem késhetnek. Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Jelentős időszak, fontos döntések előtt áll. Mindenen túl sokat töpreng, néha sikerül elbizonytalanodnia, sőt lassúnak, döntésképtelennek tűnik. Szedje össze magát, mert most nem engedhet meg magának semmilyen lazítást! Bak (XII. 22.-1.20.) Az utóbbi időben jobban értékeli a művészet legapróbb megnyilvánulásait is, és feltöltődve érzi magát. De ne feledje, a természetben való sétálástól is nyerhet energiát. Viszont, ha szeretné jobban megérteni önmagát, ahhoz az egyedüllét fontos. Vízöntő (I. 21.-II. 19.) Sajnos ebben az időszakban több kellemetlenség érheti. Zajlik ön körül az élet, amit ugyan élvez, de egyre jobban és intenzívebben érzi, hogy itt lenne az ideje a pihenésnek, hogy otthagyjon mindent és hátradőlve élvezze az életet. Halak (II. 20.-III. 20.) Megértéssel és állhatatossággal megvalósíthatja álmait, akár munkahelyi, akár magánéleti célokról van szó. Nem lesz híján eredeti ötleteknek, amelyeket felhasználva minden elképzelést felülmúlva sikerülhet a terve. Jó munkát! PIHENŐ 2018. november 23. | www.ujszo.com Dwayne Johnson a legtöbb filmjében a kemény fiút alakítja, ám az izomkolosszus színésznek is van gyenge pontja. Ez pedig nem más, mint a kislánya, Jazzy. A sztárcsemete még olyan dolgokra is rá tudja venni a sztárt, amikre egyébként senki. Például, hogy késsen a munkahelyéről. A színész az Instagram-oldalán számolt be arról, hogy egyik reggel addig nem indulhatott el munkába, amíg eleget nem tett a kislánya kérésének, aki szerette volna kisminkelni. A Sziklának csak annyi volt a kérése, hogy a csemetéje férfias színeket válasszon. (TASR/AP-feivétei) Gondolkodó Naponta csiszolhatja elméjét a Gondolkodóval (szudoku). A mai rejtvény megfejtését címükkel együtt november 29-ig levélben küldjék el szerkesztőségünk címére (DUEL - PRESS, s. r. o„ Új Szó - Gondolkodó, P.O. BOX 222,830 00 Bratislava 3), a beküldők között Új Szó-nyereménytárgyakat sorsolunk ki. A DUEL-PRESS KFT. az érvényben lévő jogszabályoknak megfelelően dolgozza fel a személyes adatokat. Bővebb információért látogasson el a https://ujszo.com/gdpr weboldalra. Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek. Múlt heti feladványunk nyertese Hamar Ferenc csallóközcsütörtöki olvasónk. Nyolcirányú Mai receptünk Sült csirke aszalt gyümölcsökkel Hozzávalók: 1 db 1,5 kg-os tölteni való csirke, 2 dl vörösbor, 1 dl olívaolaj, 10 dkg aszalt szilva, 10 dkg aszalt sárgabarack, 5 dkg mazsola, 5 dkg pirított mandula, 2 dl fehérbor, só, őrölt bors ', majoránna, szárított petrezselyem, kevés víz Elkészítés: A csirkét a sütést megelőző nap kívül-belül jól bedörzsöljük a sóval, a borssal, a majoránnával és a szárított petrezselyemmel. Betesszük a hűtőbe, így előző este előkészítve az ízek kellemesen átjárják. Az aszalt gyümölcsöket beáztatjuk a fehérborba, és szintén hagyjuk a hűtőben pihenni másnapig. Másnap kevés olajon megpirítjuk az aprított mandulát, és a csirkébe töltjük az aszalt gyümölcsökkel együtt. Egy olajjal kikent tepsibe tesszük a betöltött csirkét, aláöntjük a vörösbort és egy kevés vizet. Alufóliával lezárjuk a tepsit, 1,5 órára betesszük a 150 fokosra előmelegített sütőbe (hőlégkeveréssel 160 fokon egy órára). Az idő elteltével levesszük a fóliát, és ropogósra sütjük a csirkét. Jó étvágyat kívánunk! (nosal) Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. Földrajzi nevek: NUKHAYLAK NUKU HÍVA NUKUHU NUKULAELAE-ATOLL NULLARBOR NUMEDAL NUMFOR NUNAVUT NUNKUN NUORO NURA NURLAT USA Előző feladványunk megfejtése: Nyika-fennsík. Mai időjárás Borús, ködös idő, elszórtan ködszitálás várható. A nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között alakul. EPERJES 7 °C ZSOLNA 7 °C POPRÁD 6 ®c m KASSA 8 °C TRENCSÉN 7 #C Szélirány: Enyhe, délnyugati szél. LOSONC 7 *C A'*: Párizs 9 Éjszakai hőmérsékle Nappali hőmérséklet-SS- 4°C POZSONY 9 *C Madrid 9 °C 5°C ÉRSEKÚJVÁR 9 °C 9°C 2 °C Előrejelzés Európai nagyvárosok időjárása ÍW Berlin 2°C Helsinki 2 °C Varsó Moszkva 0°C •O Péntek Szombat Vasárnap Időjárás a kiemelt üdülőhelyeken Gyógy__________gg 8°C Rozsnyó S- 6°C S-10*C irf- 0°C Sr 10°C 2°C Mallorca ggl9°C Isztria 17°C Dunaszerdahely g.- 9 °C Szene gg 9°C Borult, felhős égbolt, Borús idő, Ibiza_____________gg 19 °C Dubrovnik 14 °C Komárom Zz 9°C Csorbató____________-1 °C helyenként eső várható. keleten gyenge eső. Török Riviéra & 19 °C Várna gg 7°C Ógyalla_________gg 9°C Párkány_________gg 9°C Pozsony________gg 10 °C Pozsony Sr8°C Kréta 17 °C Zadar 16 °C Léva____________gg 8°C Nagyszombat gg 8 °C Érsekújvár_______gg 10 °C Érsekújvár 'Zz 9 °C Rodosz zz 18 °C Kairó 21 °C Nagymihály gg 8 °C Losonc________ gg 7°C Losonc_________gg 7°C Losonc___________Zz 6 °C Ciprus zz 18 °C Malaga ib 13 °C Nagyrőce________gg 5°C Tőketerebes gg 9°C Kassa___________a 7°C Kassa____________gg 6°C Szicília____________ 20°C Tunisz ~~23°C