Új Szó, 2018. november (71. évfolyam, 251-274. szám)

2018-11-22 / 267. szám

www.ujszo.com I 2018. november 22. SPORT 119 Súlyos autóbalesetből felépülve Európa legjobbja lett Csemez Csemez András (jobbról) Pavol Hlavaőka szövetségi kapitánnyal Valladolidban BŐD TITAN ILLA Egy óve még azt sem tudta, bokszolhat-e még valaha, most pedig aranyéremmel tért haza a nyílt Eurépa­­bajnokságról Csemez Andrés ökölvívó. Tavaly súlyos autóbalesetet szenvedett, de Tomi Kid vezetésével túljutott a poklon, és már a tokiói olimpiáról álmodik. Csemez a 75 kilogrammos súly­csoportban bizonyult a legjobbnak a valladolidi rendezésű versenyen, ami az év csúcseseménye, idén ugyanis sem hivatalos Eb, sem vb nem volt. Mivel az EU-s országok nyílt baj­nokságáról volt szó, szinte a teljes európai élmezőny megjelent, Grúzi­ából, Moldáviából és Albániából is érkeztek versenyzők. „Nagyon ko­moly volt a mezőny” - hangsúlyoz­za Pavol Hlavacka, a szlovák válo­gatott edzője, aki egyedüliként kí­sérte el az öt szlovákiai öklözőt. Négy lépés az aranyig A szlovákiai küldöttségnek nem indult jól a seregszemle, az első há­rom versenyzőjük, köztük az euró­pai játékokon bronzérmes Tankó Vili már az első körben kiesett. „Mindannyian jól bokszoltak, de a mi sportágunk nem ismer kompro­misszumot, aki elveszti az első meccset, befejezte. Vilinek szintén volt esélye éremre, de az első körben összesorsolták a világbajnokkal” — jegyezte meg Hlavacka. A rossz kezdet után azonban nagyszerű lett a folytatás: Matús Stmisko bronzérmes lett a 81 kilo­grammos súlycsoportban, Csemez Bandi pedig meg sem állt az arany­éremig. „Az első ellenfelem finn volt. Az első meccs mindig nehéz, mert nagy a nyomás, de nyerni tudtam. Francia ellenfél következett, szerintem ő volt a legjobb bokszoló az összes ellen­felem közül, de pontozással 5:0-ra megvertem. Az elődöntőben egy moldáv bokszolóval találkoztam, ez volt a legkönnyebb meccs. A finá­„Hapalnál befejeztem, a részle­tekről később beszélek” - nyilat­kozta Vladimír Weiss, a szlovák labdarúgó-válogatott és az al- Garafa játékosa a Plus jeden dennek arról, hogy nem lesz töb­bet válogatott, amíg a cseh kapi­tány a nemzeti tizenegy edzője. A Katarból érkező játékos sem az Ukrajna elleni győztes (4:1), sem pedig a Csehország elleni vesztes (0:1) Nemzetek Ligája­­mérkőzésen nem játszott egy má­sodpercet sem. Sőt, a csehek elleni találkozón, miután Pavel Hapal, a válogatott szövetségi kapitánya harmadik cserejátékosként sem őt küldte pályára, fogta magát és még a találkozó közben az öltözőbe vo­nult. Hapal a mérkőzés utáni saj­tótájékoztatón úgy nyilatkozott, hogy a meccs hevében nem vette észre az esetet. Ezt most a Szlovák léban egy angol sráccal bokszoltam, nehéz volt, mert már három mérkő­zés után voltam, és eleve nagy nyo­mást jelent, hogy az ember döntőben küzdhet” - mesélte az alsószeli szár­mazású ökölvívó, aki végül Európa legjobbja lett. Tomi Kid: „Fantázia!" Klubedzője, Kovács Kid Tamás, aki egyben a Szlovák Ökölvívó­szövetség elnöke is, nem tudta elkí­sérni Spanyolországba, de folyama­tosan kapcsolatban volt tanítványá­val. Ebben Tankó Vili is sokat segí­tett; aki a saját veresége után letör­hetett volna, de igazi csapattársként példaértékűen segítette Bandit. „Egyáltalán nem csüggedt, tudta, hogy most Bandinak szüksége van rá. Ha kellett, elment vele sétálni, edzeni vagy éppen szaunába. A meccsek alatt pedig Vilinek küldtem az utasításokat, ő meg bekiabálta Labdarúgó-szövetség hivatalos weboldalának is megerősítette: „Ahogy mondtam, azonnal nem vettem észre az esetet, csak akkor regisztráltam, amikor beértem az öltözőbe. Weiss azon a meccsen nem illett bele a taktikánkba, ezért nem játszott. Megértem a fruszt­rációját, de az sehol sincs megírva, hogy ne játszhatna a következő ta­lálkozókon. Tiszteletlenül visel­kedett velem és a stábommal szemben, azonban igyekezni fo­gunk megbeszélni a dolgot. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy engem még hivatalosan nem érte­sített arról, hogy nem szeretne ve­lem tovább dolgozni. Ezért nem is tudok állást foglalni az ügyben. Az ő térfelén pattog a labda, neki kell lépnie, én addig nem akarok végső következtetést levonni” - mondta Hapal. (Tasr) őket a ringbe” - mondta Tomi Kid, aki interneten élőben nézte tanítvá­nya minden összecsapását. A döntőt már melegítés közben fi­gyelte - nem sokkal később ugyanis kezdődött a saját bemutató­mérkőzése a pozsonyi MMA-gála keretében a magyar Sulák „Csubi” András ellen. Tomi Kid pontozással győzött, de szerinte a meccsnek az volt a fő célja, hogy két negyvenes férfi népszerűsítse az ökölvívást, amit az MMA egyre inkább elnyom. „Fantázia volt az egész. Az utolsó hónapokban hihetetlenül nagy a harmónia a csapatban, Bandival és Vilivel boldogok vagyunk, testileg­­lelkileg jól érezzük magunkat. Ez­után sem akarom abbahagyni az edzést, örülök, hogy újra formába lendültem. Ahogy az is óriási bol­dogság, hogy Bandi megnyerte az Európa-bajnokságot” - lelkendezett Tomi Kid. Peking. A következő idény előtt fizetési plafont vezetnek be a kínai labdarúgó-bajnokságban. A kínai szövetség (CFA) a fizetéseket és a prémiumokat is korlátozza, mert az utóbbi években elszabadultak a leg­tehetősebb klubok kiadásai. A bajnok Kuangcsu Evergrande tavalyi bevétele 83 millió dollár volt, a vesztesége viszont 155 millió dol­lár, és a kínai csapatok többsége ugyanígy gazdálkodik. Ennek leg­főbb oka, hogy az utóbbi években csillagászati összegekkel csábítot­tak magukhoz ismert játékosokat. A Sanghaj Senhua csapatánál az argentin Carlos Tévéz világrekordot jelentő 37 millió eurót keresett idé­nyenként, rajta kívül olyan ismert játékosok futballoztak vagy szere­pelnek jelenleg is a kínai szuperli­gában, mint honfitársai, Ezequiel Lavezzi és Javier Mascherano, a Két csigolyája eltört Egy éve talán csak ő hitt ábban, hogy Bandi egyszer egy nagy ese­ményen a dobogó tetejére áll. A ga­­lántai KO Box Club egyik legna­gyobb tehetségeként emlegetett Csemez ugyanis tavaly októberben autóbalesetet szenvedett. „Alsó­­szeliben egy kanyarban kicsúsztam az útról. Kivittem egy táblát, aztán egy fa állított meg. Az autó totál­káros lett, és én is majdnem. Két csigolyám eltört. Nagyon nehéz volt. Hat napig voltam kórházban, de a pokol akkor kezdődött, amikor hazaengedtek. Hét hónapig tartott a felépülés” - idézte fel élete legne­hezebb időszakát a 20 éves ökölví­vó. Közvetlenül a balesete után az or­vosok azt mondták neki, örüljön, hogy nem került tolószékbe, a spor­tolói karriert elfelejtheti. „De hát ezt mondja minden orvos. Nem kell el­hinni nekik!” - adta meg az egyszerűnek hangzó receptet Cse­mez Bandi. „Nagyon sokan azt mondták, hogy már vége, és elfordultak tőlünk, de mi nem adtuk fel” - hangsúlyozta Kovács Tamás. A balesetről SMS- ben értesült, azonnal a kórházba si­etett. „Bandi könnyes szemekkel kérdezte: edző, most mi lesz? Lát­tam, mennyire kétségbe van esve, de azt feleltem, minden rendben lesz” - mondta Tomi Kid. Nem tagadta, volt, hogy együtt sírt a tanítványá­val, akit óriási fájdalmak kínoztak az edzéseken után, de akkor is folytat­ták a munkát. Az olimpia az álom Megérte a sok szenvedés, a cél most már a tokiói olimpia. „A val­ladolidi verseny nem számít bele a kvalifikációba. Mármint papíron. De az, hogy most mindenki megismert minket, sokat segíthet a jövő évi kvalifikációs tornákon, az Eb-n és a vb-n” - mondta Csemez az ötkari­kás játékok kapcsán. Tomi Kid hangsúlyozta: „Az olimpia az álmunk, mindig erről ál­modtunk Vilivel és Bandival. Min­dent meg is teszünk érte, hogy való­sággá váljon.” brazil Oscar, Hulk és Alexandre Pa­­to, a belga Axel Witsel, az olasz Gra­­ziano Pelle vagy a kolumbiai Jack­son Martinez. A CFA már évek óta igyekszik korlátozni a klubok kiadásait. Ta­valy például bevezették, hogy kül­földi játékosok esetén a 45 millió, hazaiak esetén a 20 millió jüant meghaladó átigazolási díjakra adót vetnek ki. A legfőbb kínai sportirányító tes­tület már egy évvel korábban állást foglalt arról, hogy a klasszis játéko­sok fizetései túlságosan magasak, viszont jelenlétük egyáltalán nem segíti a hazai utánpótlás fejlődését. A klubok csak a rövid távú előnyökre koncentrálnak, a hosszú távú követ­kezményekkel nem törődnek. Már­pedig Kína az évszázad közepére vezető szerepet akar betölteni Ázsia labdarúgásában. (MTI) SPORTMENÜ ■ Jégkorong TIPSPORT LIGA, 24. forduló - 17.00: Poprad-U20, 2ilina-Nové Zámky. SPORT A TV-BEN 17.30 - SPORT 1 (cseh): Lo­komotív Jaroszlav-Dinamo Moszkva j égkorong KHL-meccs 18.00 - EUROSPORT 2: Curling-Eb, férfi elődöntők, Tallinn 18.00 - ŐT SPORT: Chrudim- Sparta Praha cseh bajnoki fútsalmeccs 18.10 - DIGISPORT 2 (ma­gyar): Darüssafaka-Anadolu Efes kosárlabda Euroliga-meccs 18.15 - M4 SPORT: Norvégia- Magyarország felkészülési női kézilabdameccs 18.30 - SPORT 1 (magyar), SPORT 2 (cseh): Detroit Lions- Chicago Bears amerikaifoci NFL-meccs 19.00 - SPORT 2 (magyar), NOVA SPORT 1: THW Kiel- Füchse Berlin német bajnoki ké­zilabdameccs 19.40 - DIGISPORT 1 (ma­gyar), ORANGE SPORT: Olimpiakosz-Real Madrid ko­sárlabda Euroliga-meccs 20.00 - M4 SPORT: Fatum Nyíregyháza-UTE női röplabda extraliga-meccs 20.05 - DIGISPORT 2 (ma­gyar): Maccabi Tel-Aviv-Fenerbahce kosárlabda Euro­liga-meccs 21.25 - DIGISPORT 3 (ma­gyar): Gran Canaria-Bayem München kosárlabda Euroliga­­meccs 22.30 - SPORT 1 (magyar), SPORT 2 (cseh): Dallas Cowboys-Washington Reds­kins amerikaifoci NFL-meccs 2.15 (péntek) - SPORT 2 (cseh): New Orleans Saints- Atlanta Falcons amerikaifoci NFL-meccs Már tavasszal lehet videóbíró a BL-ben Brüsszel. Már a tavaszi idényben, a korábban bejelentett időpontot fél évvel megelőzve használhatják a videóbírós (VAR) rendszert a labdarúgó Bajnokok Ligájában. Erről Aleksander Ceferin, az európai szövetség (UEFA) szlo­vén elnöke nyilatkozott. Hozzá­tette: a szervezet végrehajtó bi­zottsága december elején, dub­lini ülésén foglalkozik az üggyel. Ceferin „nagyon jónak” ne­vezte Roberto Rosettit, az UEFA játékvezetői testületének vezető­jét és csapatát. Hangsúlyozta: a testülettől jövő héten vátja a je­lentést, hogy mikor kerülhet sor a VAR bevezetésére a BL-ben, legkésőbb a következő szezon kezdetéig. Az európai klubok szövetségének vezérigazgatója, Andrea Agnelli hozzátette: a „legkésőbb” azt jelenti, hogy megvan a lehetőségük a korábbi alkalmazásra is. Az UEFA szep­tember végén döntött arról, hogy a következő idényben a selejtező negyedik, utolsó fordulójától al­kalmazzák majd a VAR-t. A 2018/19-es BL-idény egyeneses kieséses tavaszi szakasza febru­ár 12-én kezdődik. (MTI) Weiss Hapalnál nem akar játszani Fizetési plafont vezetnek be a kínai fociligában

Next

/
Thumbnails
Contents