Új Szó, 2018. november (71. évfolyam, 251-274. szám)
2018-11-21 / 266. szám
www.ujszo.com KÖNYVESPOLC ■ 2018. NOVEMBER 21. Dfl legtöbb ember teljesen tünetmentes volt, másokon azonban változások jelentkeztek. A Wild Cards az ő történetük. A mutációk teljesen véletlenszerűek: van, aki szerencsés lapot húzott és emberfeletti képességeket kapott, mások szörnyetegként végezték, testük és lelkűk eltorzult. Az első kategóriába tartoznak az ászok, akiket a kormány is szeretne a szolgálatába állítani, míg az utóbbiak a jokerek, akik gettóba tömörülnek a város szélén. A legenda szerint a történet Martin egyik szerepjátékos partijáról indult el, és mára egy húsz kötetből álló antológiasorozattá bővült (magyarul tavaly kezdték kiadni az egyes részeket). Az alapfelállás ismerős lehet a képregényekből (melyek bevallottan hatottak a műre), de a Wild Cards univerzuma korántsem olyan csillogó, mint első blikkre hinnénk. A jokereket lenézik, a társadalom kitaszította őket, nem egy közülük rettenetesen szenved a vírus hatása miatt. De az ászok élete sem csak a dicsőségről szól - a közvélemény könnyen ellenük fordul, és a legmagasabbról lehet a legmélyebbre esni. Martin ugyan csak egy írást jegyez az antológiasorozat első részében (mely bemutatja a Hatalmas és Nagyszerű Teknőst), de a kötetben a sci-fi más nagyjait is megtaláljuk (Roger Zelazny például egy olyan jokerről ír, aki időről időre álomba merül, és minden ébredés után más képességgel és más alakban ébred). Mivel egy többszerzős antológiáról van szó, az írások színvonala kissé ingadozó. Igazán gyenge egy sem akad köztük, viszont több olyan is van, amely igazi mesterműnek számít. Vámpírhorror a lassan hömpölygő Mississippin Természetesen nem feledkezhetünk meg a Lázálom című regényről sem, mely valószínűleg a legjobb vámpírregény, amit valaha írtak. A 19. században járunk, a Mississippin gőzhajótársaságok harcolnak az utasokért és az ámért. Abner Marsh az egyik legjobb kapitány, aki úgy ismeri a folyót, mint a tenyerét, összeférheteden természete miatt azonban nehezen talán munkát. Egy nap viszont rámosolyog a szerencse: egy titokzatos idegen, Joshua York elegendő pénzt ad neki ahhoz, hogy megépíthesse álmai hajóját, a Lázálmot. Az idegen mindössze annyit kér, hogy ő és társai helyet kapjanak a hajón, mely hamarosan híres, majd hírhedt lesz az egész folyón. Először csak a sebessége miatt beszélnek róla, később azonban furcsa pletykák kapnak szárnya a hajóval kapcsolatban, melyet mintha egy titokzatos kórság kísérne az útja során. Az 1982- es keltezésű regényben - amely magyarul 2013-ban jelent meg - Martin szakított az ismén és már unalomig elcsépelt vámpírképpel, és egészen egyedi közegbe helyezte át az ember és a szörnyeteg összecsapását. A könyv bővelkedik horrorban és drámában, de a történet lassan és méltóságteljesen hömpölyög, mint a folyó, amely mentén a horror játszódik. Láthatjuk tehát, hogy George R. R. Martin életműve korántsem csupán a Tűz és Jég ciklusából, valamint az ehhez köthető írásokból áll, ennél sokkal színesebb. Más írók valószínűleg a fél kezüket odaadnák ennek egy töredékéétt is, de szerencsénkre szerzőnk továbbra sem lankad: ha minden igaz, jövőre már tényleg olvashatjuk a The Winds of Wintert. Addig pedig itt jön a Targaryen-legendárium... Hegedűs Norbert Prehisztorikus harapás Sokan szeretjük az óriás szörnyes (Godzilla) és őslényes történeteket (Jurassic Park). Az emberiség fantáziáját mindig megmozgatták ezek a lények, gondoljunk csak azokra az őseinkre, akik tengerre szálltak, és utazásaik során olyan fantasztikus lényekkel találkoztak, amelyeket egyes tengerészeti térképekre is rárajzoltak. Ma már tudjuk, hogy ezek a mitikus lények nem léteznek, vagy éppen tudományos magyarázatot kaptunk egyik-másik kreatúrára, például a narválokra, melyeket régen valamiféle vízi unikornisoknak néztek. E zek a prehisztorikus szörnyek azért lehettek, lehetnek vonzóak számunkra, mert mindazt az őserőt, vadságot képviselik, amelyet mi emberek sosem birtokolhattunk Felmerülhet a kérdés: mi történne akkor, ha a bolygónk egyik rejtett sarkából előkerülne egy olyan lény, amelyről már azt hittük (akárcsak a bojniszós halakról), hogy réges-rég kipusztult? Ezzel a felvetéssel játszik el Steve Alten regénye, a Meg - Az őscápa. A regény eredetileg 1997-ben jelent meg, a szerző pedig még az autóját is eladta, hogy kiadhassa. Aztán bejött a számítása: előbb a Disney, majd a Miramax vásárolta meg a megfilmesítés jogait, igaz, a film csak idén került a mozikba Jason Statham főszereplésével. (A DVD- és Blu-ray-kiadványok ezekben a hetekben váltak elérhetővé.) A műfaj magyar rajongói talán emlékeznek, hogy a kötet 1998-ban már megjelent Meg: A jurassic cápa címmel, ám idén a regény új fordítást kapott, az angol átdolgozott kiadást felhasználva. Történetünk elején egy Tyrannosaurus rex indul vadászatra, ám ahogy a növényevők a vízbe menekülnek, és a Rex követi őket, beleragad az iszapba, nem tud szabadulni. Vergődésére felfigyel egy másik, nagyobb ragadozó, amely aztán hatalmas állkapcsai közé szorítja és felzabálja a Rexet. Ez a vízi szörnyeteg pedig nem más, mint a Carcharodes Megalodon. Természetesen ez a valóságban nem történhetett volna meg, mivel az őscápa jelenlegi tudásunk szerint időszámításunk előtt mintegy 23 millió évvel ezelőtt jelent meg, vagyis megközelítőleg 33 millió évvel a dinoszauruszok kipusztulása után, aztán 2,6 millió évvel ezelőtt el is tűnt a világ tengereiből, feltételezhetően a vizek jelentős lehűlése miatt. De most fikcióról beszélünk, tekintsünk hát el ettől a pontadanságtól. A prológust követően megismerkedünk történetünk főszereplőjével, Jonas Taylorral, a haditengerészet egykori mélytengeri búvárjával, aki paleontológus professzorként előadást tart az óriáscápáról. Mint kiderül, a múltban többször is lemerült a Marianna-árokba, és egyszer megpillantotta az egyik őscápát. Ijedtében olyan sebességgél emelte fel a tengeralattjáróját a mélyből, hogy két tudóstársa a dekompresszió következtében meghalt. Taylort természetesen őrültnek nézték, ő mégis elkezdte kutatni ezeket az ősi cápákat. Az előadásából megtudhatjuk, hogy a Marianna-árok mélyén vannak olyan kürtők, amelyek akár 30 fokosra is megemelhetik a víz hőmérsékletét, illetve, hogy olyan áramlatok találhatóak a mélyben, amelyek egy kvázi zárt ökoszisztémát hozhattak létre. A valóságban is így van ez, és az árok mélyén különböző kagylókat, rákokat, halakat és csőférgeket is bizonyítottan találtak már a kutatók. Jonas elmélete pedig az, hogy a múltban a lehűlés miatt az őscápák a mélybe kényszerültek, majd alkalmazkodtak a környezetükhöz, így maradhattak fenn. Az előadást követően Taylort felkeresi egy régi ismerősének lánya, Terry Tanaka, aki arra kéri, hogy utazzon el az apjához, aki a Marianna-árokban végez kutatásokat, és vizsgálja ki, miért hibásodnak meg a mélybe küldött szondák. Taylor felülemelkedve a félelmén lemerül a mélybe, ahol bebizonyosodik, hogy amit valamikor látott, nagyon is valóságos, sőt... Steve Alten regénye az egyik oldalon a Meg ténykedését követi, ez pedig érdekes betekintést nyújt a lény természetébe, míg a másik oldalon az emberek igyekeznek megoldani a problémát, nem mellesleg a személyes drámájukat is. A regény fináléja a zsánertől elvárhatóan kellően izgalmas és csavaros. Végezetül: remélem, hogy a Cartaphilius Kiadó a későbbiek során (még ha lassacskán is), azért kiadja a történet további folytatásait is - ezekből jelenleg hét is elérhető angol nyelven. Steve Alten stílusa igen gördülékeny, és jól adagolja a feszültséget. A kötet tudományossága többé-kevésbé jól működik, még akkor is, ha vannak benne hibák, mindenesetre a történetet jól viszi előre. Akcióból pedig nincs hiány, és ezeket a szerző szépen, szemléletesen írja le, könnyedén követhető formában. A kötet mindenképpen szórakoztató, és kellően véres ahhoz, hogy megborzongassa az olvasóját, így tehát annyit mondok, hogy érdemes „ráharapni” és elmerülni a regény lapjaira vetett történet mélységeiben. N. Juhász Tamás Steve Alten: Meg - Az őscápa Cartaphilitis Kiadó, 2018 318 oldal A nagy King, a kis King és a Csipkerózsikák S tephen King és Owen King szuperprodukciójában - apa és fia közösen írt könyvében - a fő kérdés az: mi történhet, ha a nők eltűnnek a férfiak világából? Valamikor a jövőben (amely olyan valóságos, hogy akár napjainkra is felcserélhető lehetne) a nőket elalvás közben beburkolja egy ismeretien fehérjéből képződő hártya, olyan, mint a selyemgubó. Ha a Csipkerózsikaként alvó nőket felébresztik, vagy bármi módon megsérül a gubójuk, akkor állatiasan vadak és erőszakosak lesznek. Alvás közben viszont egy másik, a mienknél jobb világba jutnak, ahol harmónia uralkodik, és szinte nincsenek konfliktusok. Egy isten háta mögötti helyen, a nyugat-virginiai Dooling női börtönében azonban van egyvalaki, egy titokzatos idegen, bizonyos Eve Black, aki normális módon elalszik és felébred. De vajon az ő esete orvosi anomália, amit tanulmányozni kellene, hátha megoldást ad erre az egész alvásproblémára? Vagy talán Eve Black démon, a megmagyarázhatatlan jelenség okozója, és a legjobb lenne megsemmisíteni? A magukra maradt, egyre inkább ősi ösztöneikre hallgató férfiak egymással vetélkedő frakciókra szakadnak: ki megölni, ki megmenteni akarja Eve-et. Mások a zűrzavart kihasználva személyes ellenségeiken állnának bosszút. A férfivilágban elszabadul a pokol és tombol az erőszak... A Csipkerózsikákkal várhatóan a képernyőn is találkozunk - a televíziós jogok már a regény megjelenése előtt elkeltek A megfilmesítés lehetőségére az Anonymous Content csapott le, amelynek az utóbbi években olyan remek sorozatokat köszönhettünk, mint a True Detective, a Mr. Robot vagy A sebész. Stephen King Owen King Csipkerózsikák Európa Könyvkiadó, 2018, 705 oldal A műfaj magyar rajongói talán emlékeznek, hogy a kötet 1998-ban már megjelent Meg Ajurassic cápa címmel
