Új Szó, 2018. november (71. évfolyam, 251-274. szám)
2018-11-19 / 264. szám
Kisállatok Jíj Nagyáruháza vmifw.premiumdog.sk DP180758 Fehér Holló díj Ján Kuciaknak Oknyomozó újságírók kapták idén a civil kurázsi díjat 2. oldal Megnyílt a DAC „ fociakadémiája A tíz focipályából hét füves, ezekből kettő fűthető, de három műfüves pálya is van 16. oldal A NAP MONDATA Három év kormányzás után SMS-t küldeni a koalíciós partnernek, aki mindig kiállt mellette, ráadásul akkor küldeni, amikor Andrej Danko kemény tárgyalásokat folytat a V4-ekkel, Franciaországgal és Németországgal, és felszólítani őt, hogy vállaljon személyes felelősséget, tisztességtelen. Tibor Bernafák SNS-frakcióvezető Bugár Béla Andrej Dankónak küldött SMS-éről IDŐJÁRÁS Borult idő, eső, helyenként havas eső is lehet. A nappali csúcshőmérséklet 6 fok körül alakul. ÚJ SZÓ-ELŐFIZETÉS megrendeles@petitpress.sk 02/323 77 777 9 Fico megnevezte a feljelentőt A Smer szerint az ellenzéki SaS áll a kormány ellen tüntetők feljelentése mögött ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Robert Fico többször Soros-bérencnek nevezte a tüntetőket, most azt követeli, hogy az SaS hagyjon fel a megfélemlítésükkel. A Smer ugyanis kiderítette, ki tette a névtelen feljelentést államcsíny kísérlete miatt. A Smer a közösségi oldalán közölte, hogy értesülései szerint Pavol Forisch, az SaS-es Jozef Rajtár képviselő embere tett feljelentést a Tisztességes Szlovákiáért mozgalom vezetői ellen. Rajtár magyarázkodik, időközben pedig a rendőrség és aNAKA is hajba kapott. Pavol Forisch eléggé aktív a közösségi oldalon, és profdjából nem nehéz leszűrni, hogy kikkel nem szimpatizál. Bejegyzései alapján biztosan nem rokonszenvez az SaS- szel, a párt egyik képviselőjét, Lucia Nicholsonovát szintén feljelentette. Nem szimpatizál továbbá Andrej Kiska államfővel, az SNS-szel, és Ladislav Bastemákkal sem. Ennek ellenére a Smer azt állítja, hogy Forisch az SaS embere. „A birtokunkban levő információk alapján Rajtár képviselő titkosszolgálatijátékának tekintjük a tüntetők feljelentését, bocsánatkérést követelünk, és azt, hogy hagyjanak fel a megfélemlítésükkel” — áll a Smer állásfoglalásában. A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökséghez (NAKA) szeptember 10-én érkezett névtelen feljelentés a Tisztességes Szlovákiáért tüntetéseinek szervezői ellen. Ebben az áll, hogy államcsínyt szerveztek, és hogy Soros György üzletember pénzeli őket. Arról, hogy az aktivistákat Soros A feljelentő aktív a közösségi oldalon, bejegyzései alapján az biztos, hogy egyáltalán nem szimpatizál az SaS-szel. pénzeli, korábban Robert Fico is beszélt. A NAKA a napokban beidézte kihallgatásra a Tisztességes Szlovákiáért több szervezőjét is, a bankszámlájukat is ellenőrizni akarta. „A Smer zsákutcába jutott, tízezrek tüntetnek ellene, ezért indított ilyen titkosszolgálati játékot. De legalább látjuk, hogy a maffiaállam elleni tüntetéseknek van hatása” — reagált a Smer vádjára Rajtár. Azt viszont elismerte, hogy ismeri Forischt. „Ő keresett fel, Ladislav B.-re és Marian K.-ra vonatkozó dokumentumokat adott át. Az információkat ellenőriztem, majd feljelentést tettem a két vállalkozó ellen, akik most rács mögött vannak. Azt a személyt nem ellenőriztem, aki a dokumentumokat átadta, csak a dokumentumok valóságtartalmát” - mondta el Rajtár, hogyan került kapcsolatba azzal a férfival, aki a Smer szerint a névtelen feljelentést tette a tüntetések szervezői ellen. Folytatás a 2. oldalon. (ú.tasr) Elutasítja a Smer az ENSZ migrációs tervét Pozsony. Feltehetően Szlovákia is csatlakozik az ENSZ globális migrációs csomagját elutasító országokhoz - legalábbis erre lehet következtetni a legerősebb kormánypárt, a Smer elnökének, Robert Ficónak a hétvégi nyilatkozatából. „Az ENSZ migrációs csomagja nincs összhangban Szlovákia migrációs politikájával, és a Smer számára is elfogadhatatlan” - jelentette be Fico a közösségi hálón közzétett videóüzenetében. A Smer kezdeményezni fogja, hogy a parlament fogadjon el elutasító határozatot az ENSZ tervezetével kapcsolatban. Részletek a 2. oldalon. A válasz arra, hogy Soros György pénzelné a tüntetőket. Megint megtelt a pozsonyi Sznf tér a novemberi évforduló elé időzített megmozdulásra. Fico elképzelése szerint bár ellene tüntetnek, mégis az SaS jelentette fel a szervezőket. (TASR-feivétei) NAHÁT! A Híd nem követeli Danko távozását Pozsony. A Híd országos tanácsának szombati iilását követően a párt sajtótájékoztatón jelentette be: nem követeli Andrej Danko SNS-elnök, házelnök lemondását. Bugár Béla pártelnök a Dankónak küldött SMS-ben csak „személyes döntés” meghozatalára szólította fel. „Ha azt akarnánk, hogy mondjon le a doktori munkájával kapcsolatos ügy miatt, akkor politikai felelősségvállalásra szólítottuk volna fel” - magyarázta Bugár, és csodálkozását fejezte ki, amiért félreértették a szavait. A Híd azt is eldöntötte, megszavazza a parlament rendkívüli ülésének programját, tehát terítékre kerülhet Danko doktori munkája. Az ellenzéki pártok indítványozták az ülést és Danko leváltását, de ahhoz nincs elegendő képviselőjük, hogy egyáltalán megszavazhassák egy ilyen vita megnyitását. Bugárék azt még nem döntötték el, hogyan fognak szavazni az ülésen. A pártelnök azt leszögezte: előrehozott választásokról szó sem lehet, bár kétségtelenül feszültség alakult ki a Híd és az SNS között. Emiatt is fog e héten ülésezni a koalíciós tanács. „Andrej Dankónak kell eldöntenie, hogy mit fog tenni, és azt meg is kell indokolnia. De ez az ő dolga, nem a kormánykoalícióé” - jelentette ki Bugár, és cáfolta, hogy a Híd meghátrált. „Nem, mi ugyanazt mondjuk elejétől fogva” - szögezte le. Az SNS azért kritizálta Bugárt, mert SMS-ben közölte Dankóval, hogy hozzon „személyes döntést”. „Három év kormányzás után SMS-t küldeni a koalíciós partnernek, aki mindig kiállt mellette, ráadásul éppen akkor, amikor Andrej Danko kemény tárgyalásokat folytat a V4- ekkel, Franciaországgal és Németországgal, és felszólítani, hogy vállaljon személyes felelősséget, tisztességtelen” - jelentette ki Tibor Bemat’ák, az SNS frakcióvezetője. Hozzátette, ilyesmit a koalíciós tanácson kell megbeszélni Debnár Klára, a Híd szóvivője közölte, Bugár többször próbálta telefonon hívni az SNS elnökét. „Több sikertelen próbálkozás után döntött úgy, hogy SMS-ben értesíti a Híd álláspontjáról koalíciós partnerét” - jelentette ki Debnár Klára. (TASR, ú) Kukában vógezte Babiá és Zeman ünnepi csokra Prága. A cseh fővárosban is tüntettek a jelenlegi politikai vezetés ellen a bársonyos forradalom évfordulóján. A politikusok már éjszaka elkezdték hordani virágcsokraikat az 1989-es emlékművekhez, legtöbben a Národní tfídára. Tavaly ugyanis kifütyülték őket a tüntetők, ezért koszorúztak most az éj leple alatt, vagy szombaton hajnalban. Az elsők között volt Andrej Babis kormányfő, de csokra egy kukában végezte, mert a reggel érkező tüntetők a szemétbe dobták. Ez lett a sorsa Milos Zeman cseh államfő csokrának is. A rendőrség mindkét ügyben vizsgálatot indított. (TASR)