Új Szó, 2018. november (71. évfolyam, 251-274. szám)

2018-11-15 / 262. szám

ix2 UTAZAS ■ 2018. NOVEMBER 15. www.ujszo.com Húsz éve Franciaország a világ legkedveltebb turistacélpontja, de jó esély van rá, hogy 2030-ra Kína beelőzze a franciákat (Fotó: Shutterstock) Lehull a világ első turistacélpontjának csillaga? ecslések szerint csak 2018-ban 89 millió turista fordul meg Franciaországban. A Business Insider ír arról, hogy ezzel húsz éve Franciaország a világ legkedvel­tebb turistacélpontja, de ez már nem biztos, hogy túl sokáig így is marad. Az Euromonitor International piackutató cég riportja szerint jó esély van rá, hogy 2030-ra Kína beelőzze a franciákat. A cég arra alapozza az előrejelzést, hogy milyen őrült ütemben növekszik a többi, Kínát körülölelő ázsiai ország gazdasága, különös tekin­tettel a középosztálybeliekre, akik már megengedhetik maguknak, hogy bejárják a térséget. Kínába már most is rengeteg turista érkezik Vietnámból, Dél-Koreá­­ból és Japánból, és a szakemberek a számok további növekedésére számítanak. Kína is sokat tesz azért, hogy minél több turistát vonzzon határain belülre: jelentős infra­strukturális fejlesztések kezdőd­tek és a jogszabályi környezet is rugalmasabban kezeli már az ide­genforgalmat, mint akár csak pár éve. A jelentés kitér arra, hogy Kína a másik oldalon is vezetni fogja a világranglistát: 2030-ra a legtöbb turista a világ többi országában kínai lesz. 2018-ban közel 100 millió kínai látogatott meg idegen országokat, ez a szám 12 év múlva 250 millióra duzzadhat. (444.hu) B Bécs két és fél millió Szombaton, pontban 17 órakor kapcsolják fel az ünnepi világítást (Fotó: Shutterstock) karácsonyi izzó fényében úszik adventi zsongás már meg­kezdődött Bécsben, a városháza előtt már felállították a karácsonyfát, és javában építik a város 20 adventi vásárát is. Flogy teljes legyen a karácsonyi városkép, szombaton a karácsonyi fények is felgyúlnak. Szombaton, pontban 17 órakor kapcsolják fel az ünnepi világítást a Palais és Ferences negyedben, a Stephansplatz­­on, Kärntnerstraßeban és a Rotenturmstraßeban is. Továbbá a városháza előtt felállított 28 méteres fenyő több mint 2000 LED-izzója is ebben az időpontban kezdi meg az adventi ragyogást. Összesen 2,5 millió iz­zót és mintegy 200 kilométernyi kábelt helyeznek el a városban, hogy a karácsonyi városkép idén is legalább olyan pompás legyen, ahogyan azt az előző években is megszokhattuk. Mivel tavaly a karácsonyi fények 75 százaléka át­alakult környezetbarát és gazdasá­gos LED-es fényforrásokká, és ez az irányzat az idén is megmaradt, összesen 80 százalékkal csökkent­­hetik az energiafogyasztást - írja a vienna.at. Az osztrák hírportál arról is be­számolt, hogy nem akármilyen hangulatban lesz része annak, aki elmegy a szombati ceremó­niára: a Stephansplatz három kórusa járja be Bécs belvárosi utcáit és karácsonyi dalokkal varázsolja el a járókelőket. Az osztrák lap hírei szerint a bécsi Ifjúsági Kórus Akadémia, a Bécsi Kórusiskola és a Bécsi Fiúkórus tagjai igazi koncerthelyszínné alakítják át a várost. Akinek nem sikerül a megnyi­tóra elmenni, az se búsuljon, hiszen az ünnepi fényekben egészen január 16-ig gyönyör­ködhetünk, minden nap délután 4 és este 10 óra között. (MTI) Az Célállomások az éjszakai pezsgés szerelmeseinek Érdekes cikket szentelt annak a brit Telegraph, milyen álmatlanul, azaz inszomnia közeli állapotban bolyongani egy idegen városban. Elsőre furcsán hangzik ez, de a felvezetőben elmagyarázzák, van az úgy, hogy hosszú és fárasztó utazást követően érkezünk meg úti célunkhoz. Ilyenkor két választás áll előttünk: hullafáradtan ledőlünk a szálláson és alszunk másnap reggelig, vagy kómásan nekilódulunk a felfedezéseknek. lyek is, mint a Szent Márk tér. Lisszabonra is érvényes, ami Ve­lencére, ráadásul hajnali 3-ig si­mán eliddogálhatunk valamelyik szecessziós épület aljában. Berlinben a techno folyamatosan pörög, akár Berghainban, akár Kreuzbergben, akár Neuköllnben vagyunk, de azért az éjjeli Reichs­­tagnak is lehet szentelni pár percet. Szingapúrban az alvás helyett a Chomp Chomp Food Cent­­re-t ajánlják, ahol éjjel is izzanak a wokok, de este 11-ig a Bugis Street-i piacra is érdemes kinézni. Tromsö annyira északon van, hogy a norvég városban konkrétan éj­szaka sincs nyáron; télen viszont van, ilyenkor érdemes a város kör­nyéki erdőkben, hegyekben sétálni sarki fényre vadászva. Sydney-nek a hajnal nagy erős­sége: másszuk meg a Harbour Bridge ikonikus hídját hajnali 3-kor vagy ruccanjunk le a Bon­di Beachre nézni a fáradhatatlan szörfösöket. Marrákes medinája sem ismeri az éjszakát és pihenést: a Dzsemá el- Fná negyedben éjjel 1-ig sülnek a húsok és sztoriznak a nagyöreg mesélők, reggel 5-kor pedig meg­szólal a müezzin. Buenos Aires nyughatadansága abban látszik, hogy a hajnali órák­ban is lehet jókat enni a városban, vagy épp elmenni tangózni egyet egy szalonban. (Travelo) Ez utóbbihoz kí­vántak egy kis segítséget adni, hiszen egészen különös, föl­döntúli, kábító élményeket ad, ha félálomban bolyongunk egy új helyen. A cikk szerzője, Naomi Alderman például csak akkor ússza meg a migrént, ha ponto­san beállítja a lefekvés és felkelés időpontjait. Ezért, ha több idő­zónán át utazik, akkor se térhet el ettől nagyon, mert felborul a rend, jön a kínzó fejgörcs. így viszont cserében olyan élmények is megadatnak neki, mint sétál­ni hajnali 4-kor a csendes New Yorkban. És akkor most lássuk, mi a top 10 célpont, amit egy inszomniásnak ajánl: New York, a sosem alvó város, ahol éjjel is megmászható az Empire State Building vagy kikompozha­­tunk a Szabadság-szoborhoz. Tokió is van akkora metropolisz, hogy éjjel-nappal pörög: menjünk el az Akihabarába videójátékozni, együnk egyet a Sinjuku utcáiban, majd csodálkozzunk rá az éjjeli Sibuja negyedre. Velencére is igaz, ami sok más, turisták által kedvelt városra: őrült hangyaboly az egész nappal, de éjjelre kiürülnek még az olyan he-New York, a sosem alvó város, ahol éjjel is megmászható az Empire State Building, vagy kikompozhatunk a Szabadság-szoborhoz (Fotó: Shutterstock)

Next

/
Thumbnails
Contents