Új Szó, 2018. november (71. évfolyam, 251-274. szám)
2018-11-14 / 261. szám
CSALLÓKÖZ ÉS MÁTYUSFÖLD Visszatért a harang a királyrévi templomba 10|_________________________| BARTALOS ÉVA November 25-ón szentelik fel az új harangot és a felújított orgonát. rcmrarei Visszahozták a királyrévi templomba az újraöntött harangot. A hónap végén az új haranggal együtt a felújított orgonát is felszentelik. Május végén elszállították a templom legnagyobb harangját, mivel a korábbi állapotfelmérés során kiderült, hogy mintegy 40 centiméter hosszan megrepedt, és nem lehet megjavítani. Zsamócán újraöntötték az 1921-ben, Brünnben készült harangot. Az új harang ugyanolyan, mint a régi, a felirat és a díszítés sem hiányzik róla. Racskó Pál leköszönő polgármester elmondta, hogy közel 16 300 euróba került a harang újraöntése és a toronyban lakó másik két harang elektronikus meghajtásának felújítása. Nemcsak a harangot, hanem az orgonát is felújították a királyrévi templomban. Egy újságcikk szerint 1933-ban szentelték fel az orgonát, amely hosszú évekkel ezelőtt felmondta a szolgálatot. Az egyház 10 ezer eurót kapott a felújításra, de miután szétszedték az orgonát, kiderült, hogy a tervezett 17 ezer euró helyett kétszer annyiba kerül a renoválás. Az állam hozzájárulása mellett az önkormányzat és a hívők is támogatták a felújítást. November 25-én megszentelik az új harangot és az orgonát. „A legtöbb helyen a harang az áldás után felkerül a toronyba. Nálunk viszont ezt nem lehet megoldani, és akárcsak az elszállításnál, most is daruval emeljük vissza a harangot. Emiatt le kell zárnunk a templom melletti utat a forgalom elől” - magyarázta Racsko Pál. Az új harang ugyanolyan, minta régi (Fotó: Facebook/ Szent István Róm.Kat. Plébánia Nádszeg) Épülhetnek a bérházak Legkorábban egy év múlva adhatják át az új bérlakásokat. EETTüTTTl Néhány nappal az önkormányzati választás előtt beváltotta korábban tett választási ígéretét Peter Paska polgármester. Múlt héten újabb szakaszba lépett a bárházak építése a járási székhelyen. Régóta téma Galántán a bérlakások építése, előbb a megfelelő telek kiválasztása, majd a hiányzó pénzforrások miatt halasztódott a megvalósítás. Paska az év elején azt ígérte, hogy a választási ciklus végéig - azaz legkésőbb ősszel - elkezdik a bérházépítést. Az építkezés még nem indult, el, de a lakosok már kérvényezhetik a bérlakásokat, a felhívás a napokban jelent meg a városi hivatal honlapján. Peter Paska elmondta, hogy a kötelező régészeti feltárás után kezdődhet meg az érdemi terepmunka. A közösségi portálon azt írta, legkorábban 2019 végén adhatják át a lakásokat. A polgármester azt is leszögezte, hogy az új kérvények mellett a korábban beadott igénylések is aktuálisak. (béva) Ma este hét ónkor első alkalommal találkozhatunk Dunaszerdahelyen a népszerű Nyitott Akadémia sorozat egyik legjobb és legkedveltebb előadójával. Or. Buda László pszichiáterrel, akinek estjeit Magyarország minden pontján vastapssal köszöni meg a közönség. Dr. Buda László öt évvel ezelőtt, a Mit üzen a tested? dmú könyvvel robbant be a köztudatba, mely azóta több mint harmincezer példányban kelt el. Az eredeti gondolkodású pszichiáter és pszichoterapeuta izgalmas, hiánypótló munkája a szakma és a laikus olvasók körében is lelkes fogadtatásra talált, és sokan számoltak be arról, hogy hosszú évek óta tartó egészségi problémáik is javulásnak indultak a könyvben bemutatott szomatodráma nevű módszer segítségével, melyet Dr. Buda László fejlesztett ki. A Pécsi Tudományegyetem korábbi tanszékvezetője azóta írt még egy könyvet, Mit üzen a lelked? Önelfogadás, őnszeretet, öngyógyítás a gyakorlatban címmel, melyhez kapcsolódóan előadói körútra indult A neves orvossal való találkozás nemcsak egy élményszerü, szórakoztató estét ígér (Dr. Buda László ugyanis kitűnő, fergeteges humorú előadói), de esélyt is arra, hogy közelebb kerüljünk önmagunkhoz, és akár kellemetlen, makacs panaszainktól, túlsúlyunktól, betegségeinktől is megszabaduljunk, ha sikerül megértenünk az üzenetüket A dunaszerdahelyi előadás fókuszában az önelfogadás és önszeretet témája áll, ezek megléte vagy hiánya ugyanis komoly befolyással bír nemcsak az egészségi állapotunkra, de az életben való boldogulásunk minden területére, az emberi kapcsolatoktól kezdve a szakmai utunk alakulásáig. Azzal, hogy ez így van, ma már egyre többen tisztában vagyunk, ám Dr. Buda László tapasztalatai szerint a túlzott önkritika, önmagunk elutasítása és az ebből fakadó önmegbetegítés jelensége mégis fájdalmasan gyakori. Ennek az érzésnek ugyanis mély, többnyire a gyermekkorig vagy a korábbi fontos kapcsolatokig visszanyúló gyökerei vannak. A .nem kellés', az elutasítottság tapasztalata szinte a sejtjeinkbe égett, ezért ha vannak is, akik ma már azt bizonygatják nekünk, hogy igenis értékesek és szerethetők vagyunk, ezt gyakran nem sikerül elhinnünk önmagunkról. Túlságosan érzékeny, húsbavágó témáról van szó, a belátás itt nem csupán intellektuális kérdés, több kell ahhoz, hogy fokozatosan javítsunk az önmagunkkal való viszonyunkon. Sok esetben a betegségekből való gyógyulás is csak így lehetséges. A Nyitott Akadémia helyszíni standján - sok más, pszichológiai tárgyú kiadvány mellett - meg lehet majd vásárolni Dr. Buda László könyveit is, melyeket a szerző kérésre szívesen dedikál is. Ama este 19:00 órakor kezdődő előadásnak a dunaszerdahelyi Üzleti és Tájékoztatási Központ (Erzsébet tér 1203) ad otthont. Jegyek kaphatók online, a www.nyitottakademia.hu oldalon, személyesen, a dunaszerdahelyi Focus Music Shopban (Vámbéry Ármin tér 51/1.)- és előadás előtt, a helyszínen. 2018. november 14. | www.ujszo.com A program elsősorban a felső tagozatos diákoknak szól, de a felnőtteknek is érdekes (A szerző felvétele) D Fogprevenciós vonat Diószegen BARTALOS ÉVA Hétfőtől a galántai állomáson is megtekinthetták a különös szerelvényt, az iskolások délelőtt, a nyilvánosság délután láthatta. FTM.-W 1TLTTT1 Ma Diószegre érkezik a Revolution train, a vonat, amelyben drogprevencióval próbálják eltántorítani a fiatalokat a kábítószer-használattól. A hét elején a galántai állomáson is megtekinthető volt a különleges vonat, a hétvégén Pozsonyban zárul a szlovákiai turné. A hat ezüstös vagonból álló szerelvény hétfőn futott be a galántai állomásra. Reggeltől az iskolásoknak, délután a nyilvánosságnak tartottak interaktív előadásokat a vonatban. A Revolution trainben egy történeten mutatják be a fiataloknak azt, milyen veszélyes a kábítószer. A vagonok belső falán az emberi szervek láthatók, a háromdimenziós, színes „díszlet” a történet előrehaladtával fokozatosan változik - azt ábrázolja, hogyan hatnak a függőséget okozó szerek a szerveinkre. „A recepción fogadjuk az érdeklődőket, ahol kérdőívet kapnak, amelyből kiderül, mit tudnak a drogokról, illetve a függőséget okozó szerekről. A történet első részének levetítése után a bárba megyünk, ahol elmagyarázzuk, hogy az alkohol és a cigaretta is függőséget okoz, akárcsak a drogok” - magyarázta lapunknak Zdenek Fjúri, a projekt egyik koordinátora. Régiók, országok és város között is összehasonítják a kérdőíves felmérés eredményeit. „Kiderül az is, hogy a gyerekek mikor szerzik az első tapasztalataikat” - folytatta a koordinátor. A kisfilmek bemutatják, hogy a kábítószerhasználat hogyan tette tönkre a főszereplők életét, az egyes részek vetítése után beszélgetnek a gyerekekkel, kérdeznek tőlük. Az alapiskola hatodik osztályos tanulóit már vájják a vonatban, de Csehországban két városban már az ötödikeseknek is levetítették a történetet. „Ela naponta csak egy gyereket tudunk megmenteni, már az is siker” - mondta Fjúri. Nemcsak Csehországban, hanem Németországban és már Szlovákiában is ismerik a különleges szerelvényt. A diószegi egynapos megálló után csütörtökön már Pozsonyba érkezik a vonat, ahol nagyszabású programmal zátják a szlovákiai turnét. A környékbeli önkormányzatok mellett vállalatok is támogatták a prevenciós programot. Királyfiakarcsán megújult a képviselő-testület Az idei választást ugyanis Wurczell Zoltán, a Híd ás MKP közös jelöltje nyerte meg. mmEsa Kő kövön nem maradt a királyfiakarcsai képviselőtestületben a helyhatósági választás után. Egy képviselő kivételével mindenkit lecseréltek a választók. Az előző polgármester, a független Gányovics J ana, 2010- ben Csiba János smeres jelöltet váltotta a polgármesteri hivatalban. 2014-ben ismét nagyon szoros volt a küzdelem közte és Kiss Márta hidas jelölt között, amikor csak 39 szavazaton múlt Gányovics győzelme. A két választási időszak után most tőle is búcsiiznak a falu polgárai. Az idei választást ugyanis Wurczell Zoltán, a Híd és MKP közös jelöltje nyerte meg. Hárman indultak a polgármesteri posztért, Gányovics Jana független, Dohorák Szilvia független és Wurczell Zoltán Híd-MKP- jelölt. Wurczell toronymagasan verte ellenfeleit, és győzött 343 szavazattal a második Gányovics Jana előtt, aki 226 szavazatot kapott. Dohorák Szilvia 63 szavazattal a harmadik lett. Wurczell nagyon merész programmal szállt harcba, amelynek első pontja a szennyvízhálózat kiépítése, de olyan nagy beruházásokat is tervbe vett, mint a községi hivatal, a posta és a kultúrházak felújítása, mivel a királyfiakarcsai önkormányzathoz tartozik még Erdőhát, Damazér-, Étre-, Solymos- és Kulcsárkarcsa is. A héttagú testületbe kétszeres volt a túljelentkezés, és a régi képviselők közül csak Puha Tibor független jutott be. Három képviselő, Gulázsi Gabriella, Csiba Ferenc és Horváth Csaba az MKP színeiben, Fehér Támás, Kiss Tamás és Urhoffer György pedig hidas képviselőként fogja a lakosok érdekeit szolgálni az elkövetkező négy évben. (sk) DP180756