Új Szó, 2018. november (71. évfolyam, 251-274. szám)
2018-11-14 / 261. szám
4 GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK 2018. november 14. I www.ujszo.com Látványos csökkenés előtt a kőolaj ára Moszkva. Jelentősen csökkenhet a kőolaj ára a következő 12 hónapban, de 40 dollár fölött marad az S&P Global Ratings nemzetközi hitelminősítő szerint. A világpiaci olajárak tegnap is gyengültek. Az átmeneti emelkedést követően, amelyet nagyrészt a Kőolajexportáló Országok Szervezetének (OPEC) 2019-es termeléscsökkentési elképzelései válthattak ki, tegnap ismét csökkent a kőolaj világpiaci ára. Az árfolyam fél százalék körüli gyengülést mutatott, így a Szlovákia számára is mérvadó Brent hordóját (159 liter) 69 dollár alatt jegyezték. Az esés folytatódásához a túlkínálat kialakulásával kapcsolatos aggályok mellett Donald Trump, az Egyesült Államok elnökének hétfői megnyilatkozása is hozzájárult. Trump legutóbbi tweetjében arra biztatja az OPEC tagállamait, hogy ne fogják vissza a termelésüket a zuhanó olajárak hatására. Ezeken túl az is az árcsökkenés irányába hat, hogy az S&P Global Ratings egyik vezető elemzője az S&P Moszkvában tartott fórumán elárulta, hogy a következő 12 hónapban komoly mértékben csök(TASR/AP-felvétel) kenhet a kőolaj világpiaci ára, ez az árcsökkenés azonban fokozatos lesz, és a hordónkénti olajár nem kerül 40 dollár alá. A TASZSZ idézte az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium forgatókönyvét, amely szerint az Ural típusú orosz nyersolaj világpiaci ára jövőre átlagosan 63,4 dollár, 2020-ban 59,7 dollár, 2021-ben pedig 57,9 dollár lesz. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) legfrissebb előrejelzésében az szerepel, hogy a kőolaj ára jövőre átlagosan 68,78 dollár, 2023- ben már csak 60 dollár lesz. (MTI) GAZDASÁGI HÍRMORZSA Megéri növelni a havi előleget Pozsony. A gáz- és áramszolgáltatás várható drágulásával kapcsolatban az Energiaszolgáltatók Szövetsége (ZDE) már most felhívja a fogyasztók figyelmét arra, hogy mindenkinek megéri növelni a szolgáltatóknak fizetett havi előleg összegét. A Szlovák Gázművek (SPP) decembertől 6%-kal növeli a lakossági gázszolgáltatás árát, ami fogyasztói kategóriától függően nagyjából 10 és 80 euró közötti összeggel növeli a háztartások éves kiadásait. A jövő év elejétől az áramszolgáltatók is módosítanak a díjszabásukon, a villanyért a háztartások nagyjából 6-7 százalékkal fizetnek majd többet. Egy átlagos háztartás havi kiadásai emiatt 1-6 euróval nőhetnek, attól függően, hogy az áramot mire használják. „Nem minden szolgáltató szólítja majd fel automatikusan az ügyfeleit a havi előleg megemelésére, ezért azt ajánljuk a lakosságnak, hogy a drágulást követően vegyék fel a kapcsolatot a szolgáltatójukkal, és módosítsák a havi előleget” - nyilatkozta Michal Hudec, a ZDE elnöke. Szerinte csak így előzhetik meg az ügyfelek azt, hogy a későbbiekben ne halmozzanak fel nagyobb tartozást az energiaszolgáltatókkal szemben. (TASR) Angol font 0,8694 Lengyel zloty 4,2992 Cseh korona 25,939 CT Magyar forint 322,89 Horvátkuna 7,4238 CT Román le) 4,6612 Japán jen 128,32 Svájci frank 1,1368 Kanadai dollár 1,4888 USA-dollár 1,1261 VSTEL - ELADÁS DOLLÁR [ CSEH KORONA ] FORINT Privatbank! 1,15-1,10 26,59—25,29 — OTP Bank 1,18-1,08 27,08-24,80 335,55-307,26 Poatabank 1,16-1,09 26,71-25,16 334,74-309,00 Szí. Takarékpénztár 1,17-1,09 26,56-25,13 336,22-307,27 Tatra banka 1,16-1,09 26,77-25,11 335,07-308,37 CSOB 1,16-1,10 26,59-25,27 Általánoa Hltalbank 1,16-1,09 26,71-25,16 337,36-308,31 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: banki honlapok) Szigorúbban ellenőriznék az élelmiszerek árképzését '"^cr^Se A Híd képviselői azt szeretnék elérni, hogy a hazai élelmiszer-termelőknek ne kelljen olyan árakon továbbadniuk a termékeiket az üzletláncoknak, amelyek a gyártási költségeik határán mozognak (TASR-felvétel) Pozsony. Állami felügyelet alá helyezné az üzletláncok árképzését az élelmiszerek esetében a Híd, amely az ezzel kapcsolatos javaslatét a napokban nyújtotta be a parlamentbe. A kereskedők szerint hasonló javaslattal korábban mér a földművelésügyi tárca is előrukkolt, a versenyhivatal közbenjáráséra azonban ezt kénytelen volt visszavonni. Gabriela Matecná földművelésügyi miniszter az elmúlt időszakban már többször jelezte, hogy keményen fellépnek azon üzletláncokkal szemben, amelyek visszaélnek domináns piaci helyzetükkel, teljesíthetetlen feltételeket szabva a szlovákiai beszállítóiknak. Ez utóbbiak ugyanis gyakran olyan áron kénytelenek eladni a termékeiket az üzletláncoknak, amelyek a gyártási költségeiket sem fedezik, miközben a kereskedők akkora haszonréssel adhatják tovább ezeket, amekkorát csak jónak látnak. A Híd ennek a gyakorlatnak szeretne véget vetni az ártörvény módosításával, amelyet a párt képviselői, Peter Antal, Andrej Hmciar és Sárközy Irén nyújtottak be a parlamentbe. Eszerint már jövő márciustól állami ellenőrzés alá vonnák az üzletláncok árképzését, a haszonrés meghatározását az olyan esetekben, ha az egyik fél visszaélhet a piaci fölényével. Antal szerint azt szeretnék elérni, hogy a hazai élelmiszer-termelőknek ne kelljen olyan áron továbbadniuk a termékeiket az üzletláncoknak, amelyek a gyártási költségek határán mozognak. Arra is odafigyelnének azonban, hogy a kereskedők ne alkalmazzanak látványosan különböző haszonrést a hazai és külföldi élelmiszerekre. A szabályok megsértői minimum 50 ezer eurós büntetésre számíthatnak, többszöri szabálysértés esetén azonban ez elérhetné akár a 300 ezer eurót is. Annak ellenére, hogy az új szabályok látványosan befolyásolnák az üzletláncok életét, a Híd képviselői a javaslatukat közvetlenül a törvényhozásba nyújtották be, megkerülve az előzetes egyeztetést. Antal szerint azonban előzetesen egyeztettek a pénzügyminisztériummal, és nem lát olyan indokot, amely miatt a javaslatukat ne támogathatna a másik két kormánypárt is. A nagy üzletláncokat tömörítő Modem Kereskedelem Szlovákiai Szövetsége (S AMO) nem ért egyet a Híd javaslatával, amely szerintük ellentétes a gazdasági versenyről szóló szabályokkal. „Ezt korábban már a földművelésügyi tárca is javasolta az üzletláncokról szóló törvényben, a Gazdasági Versenyhivatal (PMÚ) közbenjárására azonban a szaktárca kénytelen volt visszavonni” - mondta Martin Krajcovic, a SAMO elnöke. A szakmai szervezet azt is felrója a Híd képviselőinek, hogy egy ilyen fontos javaslatot újfent bármilyen szakmai vita nélkül próbálnak meg áterőltetni a törvényhozáson. Peter Antal a lapunknak ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a SAMO felvetését túl általánosnak tartja, így érdemben nem is tud rá reagálni. „Ami biztos, hogy akkor sem hátrálunk meg, ha a versenyhivatalnak kifogásai lesznek vele kapcsolatban. Ez esetben megvizsgáljuk, milyen módosítást kell végrehajtanunk rajta, hogy megfeleljen a hivatal elvárásainak” - mondta Antal, aki szerint a javaslatukról a parlament várhatóan december elején tárgyal majd. (mi, TASR) Milliós károkat okoztak a szélviharok Rögtön a tűz után ma már a viharos erejű szál okozza a legtöbb kárt a háztartásoknak. Tavaly ez meghaladta a 4 millió eurót, miközben a családok nagy rósze móg mindig ódzkodik családi házának a biztosításától. Pozsony. Megrongált tetőszerkezet, összetört cserepek, kidőlt fák okozta károk - a szlovákiai biztosítók ügyfelei leginkább ezekre panaszkodtak az országon többször átvonuló őszi szélviharokat követően. A két leghevesebb szélvihar szeptember és október végén csapott le az országra. „Szeptemberben és októberben az ügyfeleink a szélviharokkal kapcsolatban összesen 430 káresetet jelentettek be nálunk. A viharos erejű szél Szobráncon például egy családi ház tetejét teljesen letarolta, 10 ezer eurós kárt okozva a tulajdonosnak” - nyilatkozta Lucia Muthová, a legnagyobb hazai biztosítótársaság, az Allianz szóvivője. A társaság ügyfelei által bejelentett szélviharkárok csak szeptemberben és októberben meghaladták a 370 ezer eurót. A legtöbb kárról az ország északi és keleti járásaiból érkezett bejelentés. Szlovákiában ugyan még mindig a tűz okozza a legtöbb kárt a biztosítók ügyfeleinek, a második helyen azonban már a viharos erejű szél szerepel. Ez utóbbi miatt tavaly 4200 kárbejelentés érkezett az Allianzhoz, összesen csaknem 4,2 millió euró értékben. „Annak ellenére, hogy a globális felmelegedés miatt régiónkban is egyre szélsőségesebbé válik az időjárás, ami évről évre nagyobb károkat okoz, az emberek többsége még mindig sajnálja a pénzt a biztosításra. Jelenleg a lakosság csupán harmadának van lakásbiztosítása” - tette hozzá Muthová. (mi) Hogyan készítsük fel gépkocsinkat a télre7 Téliesites lépésről lépésre A nedveálakás páramentesítése Hangulatteremtő i í- dekorációk u Rend a ruhásszekrényben FC TÉMA: fl. tétte! A TARTALOMBÓL • Téliesítés lépésről lépésre • A nedves lakás páramentesítése • Hogyan készítsük fel gépkocsinkat a télre? • Hangulatteremtő dekorációk • Rend a ruhásszekrényben Keresse a Vasárnap legújabb számát az újságárusoknál! j