Új Szó, 2018. november (71. évfolyam, 251-274. szám)
2018-11-10 / 258. szám
8 KULTÚRA 2018. november 10. I www.ujszo.com RÖVIDEN Oscarra nevezett dokumentumfilmek Ötven év változásai képeken Január 13-ig tekinthető meg Korniss Péter fotókiállítása a pozsonyi Mirbach-palotában Los Angeles. Idén 166 filmet neveztek Oscar-díjra a dokumentumfilmek kategóriájában. A nevezettek között található az egymástól elszakítva felnevelt hármas ikrek történetét feltáró Három azonos idegen és a Free Solo, amely a 915 méter magas El Capitan-sziklát kötél és biztosíték nélkül meghódító Alex Honnold sziklamászó egyedülálló teljesítményét mutatja be. Felkerült a listára a tavasszal tragikusan fiatalon elhunyt Avicii svéd dj életéről és összeomlásáról szóló film, az Avicii: True Stories, valamint a Robin Williams: egy komikus portréja című alkotás, mely a 2014-ben meghalt filmsztárról szól. A 15 filmet tartalmazó szűkített listát december 17-én, az öt jelöltet pedig január 22-én jelenti be az Amerikai Filmakadémia. (MTI) Nőttek a szerzői jogdíjbevételek Jelentős mértékben, 6,2 százalékkal 9,6 milliárd euróra nőttek a szerzői jogdíjból befolyó összegek a világban 2017-ben az előző évhez képest. A digitális bevételek először lépték túl az egymilliárd eurót - olvasható az Alkotói és Zeneszerzői Egyesületek Nemzetközi Szövetsége (CISAC) jelentésében. Továbbra is a zene a legjövedelmezőbb művészet a szerzők számára, ebben a szektorban 8,34 milliárd euróra nőttek a szerzőijogbevételek, ami 6 százalékos emelkedés. Az audiovizuális területen 611 millió, az irodalomban, 227 millió euró összeg folyt be 2017-ben az alkotóknak, a vizuális művészetekben tevékenykedők 19 százalékos emelkedéssel 208 milliót tehettek zsebre, a színházi világban működők 196 milliót. (MTI) TALLÓSI BÉLA Pozsony. Korniss Pótor Változások című kiállításának a Pozsonyi Városi Galéria ad otthont. A kolozsvári születésű Korniss Péter munkássága az egyik leggazdagabb közép-keleteurópai fotográfiai életmű. A Fotóhónap részeként megrendezett, és a Mirbachpalotában láthaté kiállítás az életműből ad ízelítőt. A Korniss Péter által magas művészi színvonalon kivitelezett, a változásokat megörökítő - a pozsonyi tárlatra is besorolt - képeken a hagyományos paraszti kultúra asszonyai elevenednek meg. Ők láthatók a 70-es, majd a 90-es években készült, a globalizáció térhódítására reflektáló fotókon, és ők az utóbbi évek konceptuálisnak tekinthető, az erdélyi Szék község asszonyait Budapestig követő sorozat felvételein. Az ötven évet átfogó kiállítás képeit nézve a történelmi folyamat érzékelése mellett nyomon követhető Korniss fotográfusi munkásságának változása is. Ez a hosszú teremtő időszak a hatvanas évek második felében indult, amikor a fotográfus Erdélyben tett útján - melynek egyik állomása Szék volt - olyan világba csöppent, amelyben szinte érintetlenül virágzott a hagyományos paraszti kultúra. Később visszajárva Korniss Péter ennek a kultúrának a változásait olyan életképekben mutatta fel, amelyek hamisítatlanul tükrözik a beszivárgó (világjtrendekkel feldúsított helyi jelenvalót. Az autentikus környezetbe állított férfiak-asszonyok portréiból leolvashatók az archaikus népéletforma, a paraszti lét átalakulásainak mozzanatai. A felvételek a múlt század lezáró évtizedeiből a globalizáció hatására változó régi világot, a régivel vegyülő újat, azt a hódítást mutatják, Korniss Péter: Karácsonyi vásárban - Mari Pesten; Budapest, 2012 Névjegy ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► Korniss Péter 1937-ben született Kolozsvárott 1949-ben családjával Budapestre költözött 1961-1991 között a Nők Lapja szerkesztőségében dolgozott 1967-ben először fényképezett Erdélyben - Széken. Az ottani falvakba azután évtizedeken keresztül visszajárt 1974- ben a budapesti Műcsarnokban nyílt meg első magyarországi egyéni kiállítása 1975- ben megjelent első könyve Elindultam világ útján... címmel; Balázs Béla-díjjal tüntették ki 1977-1979-ben zsűritagvoltaz amszterdami World Press Photo nemzetközi pályázat elbírálásában 1983-ban Érdemes Művész címmel, 1999-ben Kossuth-díjjal, 2004 -ben Joseph Pulitzer-emlékdíjjal tüntették ki 2007- ben alapító tagja volta World Photographic Academynek 2008- ban megjelent Kötődés című albuma, amely negyven év munkáját foglalja össze amelynek hatására a nyugati sztár helyet kapott a családi fényképgalériában, a menő márkájú üdítősüveg besorakozott a népi cserépkancsók közé, valamint a tűsarkú cipellő és a mintás nejlonharisnya felkerült a női lábra, melyet a vádíi közepéig rokolya fed. A Komiss-képek emberi sorsokat „írnak”: a felvételekről feltárul sok minden más mellett a szénaforgató lány története, Bálint Anna története, loan története, Boldizsár Mari története, de az is, hogy a batyuba kötött teher alatt hogyan hajlik a hát, és az is, miként viselkednek emberek munkában, otthon vagy a földeken, magukban vagy állatokkal. A történeteket záró fordulataként széki asszonyok útra kelnek, meg-megállnak Budapest jellegzetes helyein - és törekvő múltjuk egybeszövődik a munkás jelennel. Dübörög az őszi koncertszezon a fővárosban - kínálat jövő hétre JUHÁSZ KATALIN A jövő héten több izgalmas előadó és zenekar veszi célba a szlovák fővárost. Érkezik Anna Calvi, Gregory Porter, Andreas Várady, valamint a Joy Division és a New Order alapító tagja, Peter Hook. Pozsony. Szlovákiába harmadszor, a fővárosba másodszor tér vissza hétfőn, november 12-én Anna Calvi. Az apai ágon olasz származású brit dalszerző-énekesnő az utóbbi évek egyik legüdítőbb zenei jelensége. Gitár és hegedű szakon végzett, zenei érdeklődését egyszerre formálta Ravel, Debussy, illetve Django Reinhardt, Jimi Hendrix és Nina Simone. Olyan sztárokkal turnézott, mint az Arctic Monkeys, az Interpol vagy Nick Cave, és olyan legendás zenészek nyilatkoztak róla szuperlatívuszokban, mint Brian Eno vagy P J Harvey. Eno szerint például ő „a legnagyobb dolog a könnyűzenében Patti Smith óta”. 2011-es bemutatkozó albumát azonnal Mercury-díjra jelölték, 2012- ben pedig Jessie J-jel, Ed Sheerannel, Emeli Sandéval és a Vaccines zenekarral versenyzett a legjobb feltörekvőnek járó brit zenei díjért. Idén augusztusban jelent meg harmadik albuma, a Hunter. Anna Calvi sok helyről merítve alakította ki összetéveszthetetlen stílusát. Dalaiban a rock klasszikusai mellett érezhető Morricone filmzenéinek atmoszférája, az operák túlcsorduló érzelmei és a századelő díváinak eleganciája. Koncertjein is előkerül néhány feldolgozás: Elvis Presley, Edith Piaf vagy éppen Beyoncé egy-egy dalába lehel új lelket, gyakran a felismerhetetlenségig átalakítva az eredetit. A popot, a rockot, a sanzont, az operát és a költészetet gyúrja össze teljesen egyedi módon. A pozsonyi koncert helyszíne a Nová Cvemovka. A Joy Division zenekar érdemeit hosszan sorolhatnánk. Mindössze két albumuk jelent meg, ám máig meghatározzák a brit rave-kultúrát. A frontember, Ian Curtis öngyilkossága után a zenekar basszusgitárosa, Peter Hook megalapította a New Ordert, amely szintén fontos láncszem az elektronikus zene történetében. Hook jelenleg elsősorban a Joy Division örökségét ápolja, The Light nevű zenekara élén ő énekli a legendás dalokat, új hangszerelésben. Ezenkívül korai számok, az albumokról lemaradt ritkaságok is helyet kaptak a repertoárban. A koncert helyszíne a Majestic Music Club, időpontja november 14. Az amerikai Gregory Porter is visszajáró vendég, ezúttal az Istropolisban számíthatunk telt házra november 15-én, csütörtökön. Korunk egyik legnépszerűbb dzsesszénekese ő, aki élvezettel vegyíti a stílusokat. Imádja a bluest és a soult, de nem retten vissza a gospeltől sem. Alig több mint tíz évvel ezelőtt még szakácsként dolgozott bátyja éttermében, ahol megengedték neki, hogy szabad idejében énekeljen. Később egy harlemi klubban szórakoztatta az iszogató törzsközönséget. Ott figyelt fel rá egy kiadó embere, aki lemezszerződést ajánlott neki. Már első, 2010-es albuma is Grammy-jelölést kapott, 2014-ben pedig a Liquid Spirit című lemeze a legjobb énekes dzsesszalbum kategóriában meg is kapta a Grammy-díjat. Porter zenéje egyszerre közvetít érzelmeket és intellektualitást, anélkül, hogy a dalok előadásában a legkisebb hangi manír is fellelhető lenne. Gregory Porter előzenekara ezen az estén az Andreas Várady Trió lesz. A most 21 éves rimaszombati származású, Írországban élő, csodagyerekként berobbant, Quincy Jones elismerését is kivívó dzsesszgitáros szintén nem először lép fel Pozsonyban. Ezúttal is édesapja kíséri basszusgitáron, öccse, Adrián pedig a dobokat bűvöli. Anna Calvi hétfőn lép fel Pozsonyban (Képarchívum)