Új Szó, 2018. november (71. évfolyam, 251-274. szám)
2018-11-08 / 256. szám
www.ujszo.com I 2018. november 8. PANORÁMA 123 Gránátnak nézett övcsat miatt adtak ki riasztást a barcelonai és a madridi főpályaudvaron A katalán rendőrök a barcelonai főpályaudvar egyik bejáratánál. Miután nem találtak semmi gyanúsat, tíz óra után feloldották a korlátozást. (TASR/AP) MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Madrid. Egy gránát formájú övcsat miatt adtak ki riasztást a barcelonai Sants és a madridi Atocha főpályaudvaron tegnap délelőtt a hatóságok - értesült az Antena3 spanyol kereskedelmi tévécsatorna. A tévesnek bizonyult bombafenyegetés miatt mindkét állomást részlegesen kiürítették, a forgalmat pedig ideiglenesen korlátozták. A katalán rendőrség tájékoztatása szerint reggel 8 óra körül kaptak bejelentést a barcelonai pályaudvar üzemeltetéséért felelős ADIF vállalattól, hogy a csomagszkenner gyanús, robbanószerkezetnek látszó tárgyat mutatott az egyik utas bőröndjében. A hatóságok a helyszíni ellenőrzés során azonban nem találtak semmit, ezért nem sokkal tíz óra után feloldották a korlátozást, amely a nagysebességű gyorsvasút (AVE) vonalait érintette. Nagyjából ezzel egy időben rendelt el a spanyol rendőrség részleges zárlatot a madridi vasútállomáson, az utcára terelt utasok és dolgozók nagyjából fél óra után térhettek vissza az épületbe. A spanyol sajtó rendőrségi forrásokra hivatkozva közölte: Barcelonában a csomagszkenner felvételeinek másodlagos ellenőrzésekor találták gyanúsnak a bőröndöt, amelynek tulajdonosa addigra felszállt egy Madrid felé induló vonatra. Az utast útközben sikerült azonosítani, a vonaton átvizsgálták a bőröndjét, így derült ki, hogy övének csatja vezette félre a biztonsági ellenőröket. A történtek miatt az emlitett állomásokon tumultus alakult ki, a vonatok pedig több vonalon is késtek. Idegen civilizáció küldhetett szondát a Föld megfigyelésére MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Cambridge. A Föld tanulmányozására küldött Földön kívüli szonda lehetett a csillagközi űrből a Naprendszerbe érkezett Oumuamua a Harvard Egyetem csillagászai szerint. Az Oumuamua 2017-es felfedezése óta a tudósok próbálják magyarázni különleges alakját és jellemzőit, pontosan meghatározni eredetét. A Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központ csillagászainak tanulmánya szerint az objektum „mesterséges eredetű” lehet - olvasható a CNN hírportálján. ,Az Oumuamua talán egy teljesen működőképes szonda, melyet szándékosan küldött a Föld közelébe egy Földön kívüli civilizáció” - írták a The Astrophysical Journal Letters című lapban megjelent tanulmányban a kutatók. Az elmélet az objektum „túl nagy mértékű gyorsulásán”, vagyis azon a váratlan sebességnövekedésen alapul, amellyel az Oumuamua átszelte és végül el is hagyta a Naprendszert januárban. A hosszúkás, szivar alakú ürobjektum egy másik naprendszerből érkezett, pályája alapján nem származhat a miénkből. Kezdetben úgy vélték, üstökösről van szó, ám kiderült, hogy egyetlen tulajdonsága sem vall erre, porból és vízjégből álló csóvája sincsen. Az Oumuamuáról feltételezték, hogy aszteroida, noha alakja rendkívül szokatlan, szivarhoz vagy uborkához hasonlítják, hossza 200 méternél is több. A mesterséges eredetet tekintve a kutatók szerint az egyik lehetőség, hogy az Oumuamua egy napvitorlás, egy fejlett technológiájú műszerből származó törmelékként úszik a csillagközi térben. A szerzők szerint az objektumot a Nap sugárzása hajtja. Abraham Loeb és Shmuel Bialy csillagász szerint ehhez hasonlatos napvitorlások már léteznek. „Hasonló méretű napvitorlásokat már a mi civilizációnk is tervezett és épített, például az IKAROS és a Starshot projektek keretében. A napvitorlás technológiát gyakran használják bolygók vagy csillagok között rakomány szállítására” - írták a szakértők. Úgy vélik, az objektum nagy sebessége és szokatlan pályagörbéje annak következménye, hogy már nem működik. „Ez megmagyarázná számos anomáliáját, pl. a fénygörbéjéhez mérten szokatlan geometriáját, alacsony hőkibocsátását, ami magas visszaverőképességre utal, illetve a Kepler-törvényekből következő pályától való eltérését” - fejtették ki. A Hawaii Egyetem csillagászai 2017. október 19-én észlelték a Naprendszeren nagyon nagy sebességgel áthaladó objektumot. A kutatók Oumuamuának, hawaii nyelven „elsőként érkező távoli üzenetnek” nevezték el az égitestet. A tudósok úgy vélték, ez az első olyan ismert üstökös, amely egy másik csillag körüli bolygórendszerből érkezett a Naprendszerbe. Felfedezése után mintegy 2,5 hónapon át volt látható nagy teljesítményű, földi bázisú teleszkópok segítségével. A kutatók folytathatták a munkát az összegyűjtött információk alapján, de a szivar alakú égitestet nem láthatják többé. A szakértők eddigi kutatásai szerint a 2015 BZ509 jelű égitest rögtön a Naprendszer 4,5 milliárd évvel ezelőtti keletkezése után csatlakozhatott bolygórendszerünkhöz egy másik csillagrendszerből. Júniusban hivatalosan üstökösnek nyilvánították az Oumuamuát. Büzlő durián miatt késett egy gép Indonéziában MTI-TUDÓSÍTÁS Jakarta. Bűzölgő durián miatt kellett elhalaeztani egy utasszállító repülőgép felszállását Indonéziában. Az utasok követelték a járatot üzemeltető légitársaságtól, hogy távolítsa el a rakodótérből azt a két tonnányi gyümölcsöt, amely az utastérben uralkodó fojtogató bűzért felelt. A Sriwijaya Air légitársaság Bengkuluból Jakartába tartó hétfő reggeli járatának egyik utasa, a zenész Amir Zidane videóra vette, ahogy az utasok elhagyják a gépet, majd a személyzet kipakolja a duriánszállítmányt a rakodótérből. Zidane, aki a Facebookon közzé is tette a felvételt, már beszálláskor megérezte a gyümölcs jellegzetes szagát, amit szóvá is tett a légiutaskísérőnek, majd később több másik utas is jelezte, hogy nem akar addig felszállni a géppel, amíg nem távolítják el a bűz forrását. Voltak, akik amiatt aggódtak, hogy a gép talán túlterhelt a duriánszállítmány miatt. A légitársaság végül beadta a derekát, és lepakolta a kifogásolt rakományt, ami végül egyórás csúszást eredményezett a gép indulásában. A hétfői incidenst követően a Sriwijaya Air egy közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta, hogy a durián szállítása semmilyen repülési szabályzatot nem sért. A légitársaság szóvivője, Retri Maya hozzátette, hogy a rakodótérben - a duriánnal együtt - mindössze 3 tonnányi rakomány volt, amely jó■ val a gép maximális teherkapacitása alatt van. A Sriwijaya Air egyik illetékes munkatársa szerint a szállítmány az előírásoknak megfelelően volt becsomagolva, ám valószínűleg maradt valahol egy kis gyümölcs, és annak a szaga szivárgott be az utastérbe. A duriánt egész Délkelet-Azsiában fogyasztják. A gyümölcs nemcsak népszerűségéről, hanem jellegzetes, romlott húsra emlékezető szagáról is híres, ezért országszerte táblák jelzik, hogy fogyasztása tilos a közlekedési járműveken, a liftekben, valamint a szállodákban. NAPTÁR November 8 ► NÉVNAP Zsombor A Zsombor régi magyar személynév, a Zombor alakváltozata. ► ESEMÉNYEK Párizsban megnyílt a Louvre Múzeum. (225 éve) Budapesten, a Városligetben leleplezték Anonymus szobrát, Ligeti Miklós alkotását. (115 éve) Kudarcba fulladt az Adolf Hitler vezette náci párt bajorországi hatalomátvételi kísérlete, „a müncheni sörpuccs". (95 éve) ► MAI ÉVFORDULÓINK 135 éve született Sir Arnold Bax angol zeneszerző. 95 éve született Jack Kilby Nobel-díjas amerikai fizikus, a csip egyik feltalálója. 90 éves Galgóczy Árpád József Attila-díjas költő, műfordító. 70 éves Deák „Bili’ Gyula bluesénekes. 20 éve hunyt el Jean Marais francia színész. ► NAPI VICC Látogatók érkeznek a börtönbe. Vezeti őket körbe az igazgató. Egyszer csak megáll egy ajtónál, és mosolyogva rámutat:- Ebben a zárkában tartózkodik a mi büszkeségünk. Amikor rablás miatt először került hozzánk még analfabéta volt, most meg már közokirat-hamisítás miatt ítélték el. ► ORVOSMETEOROLÓGIA Az időjárás kedvező hatásai érvényesülnek, aránylagjó a fizikai és szellemi teljesítőképességünk. Álmunk mély, nyugodt, szervezetünk kellőképpen regenerálódik. Reggel a ködös területeken légzési nehézségek támadhatnak. A reggeli nyirkos, hűvös időben ízületi panaszok is jelentkezhetnek. ÚJ szó szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com www.facebook.com/ujszo I Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o., Új Szó szerkesztősége, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3 I E-mail: ujszo@ujszo.com . I Szerkesztőség: Bajkalská 19B, 82101 Bratislava 3 I Főszerkesztő: Lajos P. János I Titkárság: 02/32153313 I Főszerkesztő-helyettesek: Bőd Titanilla, Sidó H. Zoltán. I Rovatvezetők: Demecs Péter - belpolitika, Klein Melinda - régió, Holop Zsolt - vélemény, Lakatos Krisztina - kultúra, Orosky Tamás - sport, Urbán Gabriella - panoráma. Művészeti vezető: Toronyi Xénia. IA szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Kiadja a Duel - Press Kft., Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava. I ICO: 35 722 517 I Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos: 0907/773835, Kassa: 0905/228525, Komárom: 0905/840423, Dunaszerdahely: 0907/773834, Érsekújvár: 0907/601580, Galánta: 0905/228526, Párkány: 0907/773832. I Ügyvezető igazgató: Michal Teplica. I Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit, tel.: 02/59233401. I Hirdetési osztály: 02/32153123, e-mail: reklama@ujszo.com . I Marketing: 02/32153125. I Lapterjesztés, laprendelés: 02/323 77 777, fax: 02/59233339. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., a Mediaprint Kapa és a Petit Press Rt. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán. I Külföldi megrendelések: Slovenská poéta, a. s. Úőelové stredisko preplatitelskych sluZieb tlaőe, Nám. slobody 27,810 05 Bratislava. I Index: 48271. I Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. I ©Copyright DUEL - PRESS KFT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. I A sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton Media, a Slovakia Online és a Sita végzi. I Lapunk megjelenését a Kisebbségi Kulturális Alap támogatja. Realizované s finanőnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostnych ménéin. m ELFOGADJUK AZ ÚJSÁGÍRÓK ETIKAI KÖOEXET MS KULT «••MINOR