Új Szó, 2018. október (71. évfolyam, 225-250. szám)

2018-10-26 / 247. szám

www.ujszo.com | 2018. október 26. SPORT 127 Győzelem volt Csoknyai szülinapi ajándéka Kancel Ottó (13-as mezben) megszorongatta Bánhidit is (Somogy Tibor felvételei) MÉSZÁROSGYÖRGY A magyar fórfi-kézilabdaválo­­gatott magabiztos játékkal győzte le Szlovákiát Érden a 2020-as Eb selejtezősoroza­tának első mérkőzésén. Lékaiék a meccset végig irányítva 30:22-re lépték le a szlovák válogatottat. A levegő urai Az első félidőben 11:7-es állásnál a két hórihorgas szegedi, Bodó és Bánhidi játszott össze. Az előbbi passzolt az utóbbinak, akinek ugyan két szlovák védő is lógott a nyakán, ennek ellenére ő valahonnan a felhők fölül lehúzta a labdát, és a kapuba lőtt. A második játékrészben pedig, a fél­időben Mikler Rolandot váltó Szé­kely Márton kapus húzott le a hato­son kívül egy szlovák indítást, szin­tén valahonnan nagyon magasról, majd a passzából Bóka Bendegúz lőtt gólt. Ebből a két momentumból is látszott, hogy a magyar válogatott szó szerint és a szó átvitt értelmében is Rábekék fölé nőtt mind védeke­zésben, mind támadásban. Ezt Csoknyai István is megerősítette: „Kiválóan játszottak a fiúk, mind tá­madásban, mind védekezésben, és kapusaink is extrát nyújtottak. A vé­dekezésünk nagyon stabilan állt a lábán, egy picit a kontrajátékunk akadozott, nem mertünk olyan bát­ran futni. Támadásban viszont Lékai Máté vezérletével szép, néhol kife­jezetten szellemes játékkal 30 gólt tudtunk szerezni. A játékosok jó motivációval, maximálisan álltak hozzá ehhez a mérkőzéshez, aminek a győzelem lett a gyümölcse.” SAKK Man sziget fővárosában, Douglas­­ban zajlik az idei év egyik legjelen­tősebb nyílt versenye a chess.com Masters viadal. A rajtlista első húsz helyezettje 2700 fölötti Élő-ponttal rendelkezik. A magyar színeket a legjobb három magyar: Rapport, Almási és Lékó is képviseli. Nagy harc folyik a legjobb helyezésekért. Nézzük Ricsi egyik tetszetős, tanul­ságos sikerét: Szláv védelem Világos: Rapport - Sötét: Paehtz l.d4 d5 2.HO Hf6 3,c4 c6 4.Vb3 dxc4 5.Vxc4 Fg4 6.Ff4 Hbd7 (6...FxB fontos lehetőség.) 7.Hbd2 EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás BAJNOKOK LIGÁJA, csoportkor, 3. forduló. A csoport: Borussia Dortmund-Atlétlco Madrid 4:0, g.: Wit­­sel (38.), Guerreiro (73., 89.), Sancho (83.); FC Bruges-AS Monaco 1:1, g.: Wesley (39.), ill. Sylla (31.). A csoport állása: 1. Dortmund 3 3 0 0 8:0 9 2. Atl, Madrid 3 2 0 1 5:6 6 3. Monaco 3 0 1 2 2:6 1 4. FC Bruges 3 0 1 2 2:5 1 B csoport: FC Barcelona-lnternazionale 2:0, g.: Rafinha (32.), J. Álba (83.); PSV Eindhoven-Tottenham Hotspur 2:2, g.: Lo­zano (30.), L de Jong (87.), ill. Lucas (39.), Kane (55.). 1. Barcelona 3 3 0 0 10:2 9 2. Internazionale 3 2 0 1 4:4 6 3. Eindhoven 3 0 1 2 3:8 1 4. Tottenham 3 0 1 2 5:8 1 C csoport: FC Liverpool-Crvena zvezda 4:0, g.: Firmino (20.), Salah (45., 51. a másodikat 11 -esből), Manó (80.); Paris Saint- Germain-SSC Napoli 2:2, g.: Mário Rui (61., öngól), Di Maria (93.), illetve Insigne (29.), Mertens (77.). 1. Liverpool 3 2 0 1 7:3 6 2. Napoli 3 1 2 0 3:2 5 Különleges mérkőzés A 23 éves, királyhelmeci szüle­tésű Kancel Ottó ezen a mérkőzésen debütált a szlovák felnőtt- váloga­tottban. „Nagyon különleges volt pont Magyarország ellen debütálni, ráadásul az ellenfél kispadján a klubcsapatom, a Balatonfured edzője, Csoknyai István ült. Sajnos nem tudtuk azt nyújtani, amit elter­veztünk, rosszul kezdtük a mérkő­Va5 8.Vb3 Hb6 9.a3 Fe6?! (Sötét nem érzi legjobban a megnyitást. Jobb lett volna 9...e6.) lO.Vdl Hh5 1 l.Fe5 fő 12.Fc7! Bc8 13.Fxb6 Vxbő 14.e3 (A keletkezett állásban világos fölénye kétségtelen. A h5-ön rekedt huszár igazi gebe.) 14...gő 15.Fc4 Fd5 16.Vc2 Bd8 17.He4! Fxe4 18.Vxe4 Va5+ 19.b4 Vf5 20.Vxf5 gxf5 21.b5! (Világos igyekszik megnyitni sötét állását, hogy aktivizálhassa a seregét és be­hatoljon a sötét pozícióba.) 21.. .cxb5 22.Fxb5+ Kf7 23.Bcl eő 24.Bc7+ Fe7 25.Ke2 aő 26.Fd7 b5 27.d5 exd5 28.Hd4 Fdő? (Ez már végzetes hiba. 28...f4 vagy 28.. .Hg7 voltak egyedüli játszható lehetőségek.) 29.Fe6+ Kgő 30.FÍ7+ Khő 31.Hxf5+ Kg5 32.Hxd6 Bxdő 3. Paris SG 3 111 10:6 4 4 Crvena Zvezda 3 0 1 2 1:10 1 D csoport: Galatasaray-Schalke 0:0; Lokomotiv Moszkva-FC Porto 1:3, g.: Mírancsuk (38.), ill. Marega (26,11-esből), Her­rera (35.), Corona (47.). 1. FC Porto 3 2 1 0 5:2 7 2. Schalke 3 1 2 0 2:1 5 3. Galatasaray 3 1 1 1 3:1 4 4. Lokomotiv Moszkva 3 0 0 3 1:7 0 FIFA-RANG LISTA (zárójelben az előző helyezés): 1. (1.) Bel­gium 1733 pont; 2. (1.) Franciaország 1732; 3. (3.) Brazília 1669; 4. (4.) Horvátország 1635; 5. (6.) Anglia 1619; 6. (5.) Uruguay 1617; 7. (7.) Portugália 1616; 8. (8.) Svájc 1598; 9. (9.) Spanyolország 1594; 10. (10.) Dánia 1584; ... 28. (26.) Szlovákia 1483; .,55. (49.) Magyarország 1400. SL0VNAFT CUP, nyolcaddöntő: Skalica-Trencín 2:1. NHL: New York Islanders-Florida 2:3 - hosszabbítás után, Winnipeg-Toronto 2:4, Colorado-Tampa Bay 0:1, Vegas- Vancouver 2:3 - rávezetésekkel. ■ Jégkorong TIPSPORT LIGA, 15. forduló: Liptovsky Mikulás-020 6:3 (1:0, 3:3,2:0), g.: Piatka (17.), J. Suker (24.), Róbert Huna (31.), Heikkilá (38,48.), Tamási (42.), ill. Havrila (29.), A. Kollár (30, zést, négy góllal is elmentek a ma­gyarok. Igaz, utána sikerült rendez­ni a védekezésünket, fel is jöttünk egy gólra. Ezután viszont felelőtle­nül ellőttük a labdáinkat, Mikler szenzációs védései után pedig könnyen lerohantak minket a ma­gyar támadók” - értékelte lapunk­nak a fiatal játékos. Annak ellenére, hogy végig meg­nyugtató előny tudatában játszott a 33.h4+ Khő 34.g4 Hg7 35T4 és sötét feladta 3133. fejtörő Világos indul, és három lépésben mattot ad. Ellenőrzőjelzés-világos: Kh2, Hdl és G, Fd5, gy.: e7, g2 (6 báb). Sötét: Kd3, gy.:f5(2báb). A megfejtéseket az Új Szó címére (DUEL-PRESS, s.r.o., Új Szó, P. O. BOX 222, 830 00 Bratislava 3) küldjék, SAKK megjelöléssel. A DUEL-PRESS KFT. az érvényben lévő jogszabályoknak megfelelően dolgozza fel a személyes adatokat. Bővebb információért látogasson el a https://ujszo.com/gdpr weboldal­­ra. Feladványonként mattligás meg­fejtőink között egy 14 eurós, ligás 39.); MAC Újbuda-Trencín 5:2 (3:0,0:1,2:1), g.: J. Brown (1.), Orbán (5.), Klempa (6,51.), Bodó (50.), ill. Sojóík (31.), M. Hecl (48.). ST. NICOLAUS I. LIGA. 4 forduló: Nővé Zámky B-Dubnica 1:9 (0:2,1:4,0:3), hazai gólütő: Slávik. ■ Kosárlabda NBA: Atlanta-Dallas 111:104, Cleveland-Brooklyn 86:102, Miami-New York 110:87, Toronto-Minnesota 112:105, Houston-Utah 89:100, Chicago-Charlotte 112:110, San Antonio-lndiana 96:116, Milwaukee-Philadelphia 123:108, Phoenix-Los Angeles Lakers 113:131, Sacramento-Memphis 97:92, Golden State-Washington 144:122. NŐI EUROLIGA, 1. forduló, B csoport: Carolo Basket-Sopron Basket 80:74(21:18,14:20,27:16,18:20). FÉRFI EURÚPA-KUPA, 2. lordulő: Dinamo Sassari-Szolnok 98:94 (24:27, 24:29,19:22, 31:16), Szombathely-Leicester Riders 80:65 (23:17,22:7,19:22,16:19). FÉRFIEXTRALIGA, 5. forduló: Lucenec-Spisská Nova Vés 76:89 (22:21, 22:20,15:21,17:27), legeredményesebbek: J. Griffin 17, Menashe 14, Shelton 13, ill. Nottage 22, LoSonsky 17: Handlová-íilina 86:83 (26:12, 16:23, 21:25, 23:23), Treszacs 21, Hoferica 15, ill. Dickson 20, Meress 16; Komárno-Prievidza86:76 (22:20, 31:17,14:25,19:14), Go-Csoknyai mutatja a helyes irányt magyar válogatott, Mikler Roland hangsúlyozta, hogy még véletlenül sem volt könnyű mérkőzés. „Tud­tuk, hogy a szlovákok úgy érkeztek Érdre, bogy nincs semmi veszíteni­valójuk, így felszabadultan fognak majdjátszani. Nagyon jól kellett ját­szanunk, hogy győzni tudjunk, bisz a szlovák válogatott is az utolsó pil­lanatig küzdött” - mondta a Veszp­rém kapusa. Arra a kérdésre, hogy megfejtőink között egy 7 eurós pénzdíjat sorsolunk ki. Beküldési határidő-a3130.,a3131. és a 3132. fejtörőkkel együtt - 2018. november 5. Mészáros Mihály odman 21, Delic 14, Jankovic 13, ill. Derksen 19, Körner 15; Levickí Patrioti-lnter Bratislava 87:69 (20:14,21:18,25:13, 21:24), Davis 26, Bojanovsky 14, ill. Smith 17, Kinney 15. ■ Kézilabda FÉRFI EB-SELEJTEZd, 1. forduló, 7. csoport: Magyarország- Szlovákia 30:22 (16:9). legeredményesebbek: Bánhidi 6, Bóka 5, Balogh Zs„ Lékai 4-4, ill. M. Stranovsky 7/4, Slaninka 5, T. Urban 3. ■ Vízilabda FÉRFI VILÁGLIGA, 1. forduló; Magyarország-Németország 17:9 (3:1, 5:2, 4:2, 5:4), legeredményebb magyarok: Bátori 3, Varga Dénes, Jansik D„ Zalánki, Hárai, 2-2. ■ Tenisz WTA-VILÁGBAJNOKSÁG, Szingapúr - Vörös csoport, 2. for­duló: Sloane Stephens (amerikai, 5.)-Kiki Bertens (holland, 8.) 7:6,2:6,6:3. Az állás: 1. Stephens 2 győzelem/0 vereség, 2. Bertens 1/1 (3:3), 3. Kerber 1/1 (3:3), 4. Oszaka 0/2. Fehér csoport, 3. lorduló: Karolina Plíöková (cseh, 7.)-Petra Kvitová (cseh, 4.) 6:3, 6:4.; Jelina Szvitolina (ukrán, 6.)-Ca­­roline Wozniacki (dán, 2.) 5:7,7:5,6:3. Végeredmény: 1. Szvitolina 3/0,2. Plíóková 2/1,3. Wozniacki 1/2,4. Kvitová 0/3. BÉCSI FÉRFITORNA, nyolcaddöntő: Fucsovics Márton (ma­­gyar)-Fabio Fognini (olasz, 7.) 4:6,6:3,6:2. mivel elégedettebb, a 30 lőtt vagy a 22 kapott góllal, nevetve annyit vá­laszolt, hogy mindkettővel. A sajtótájékoztató A mérkőzés utáni sajtótájékoztató érdekessége az volt, hogy szlovák szó nélkül zajlott. Magyar részről Csok­nyai István és Lékai Máté értékelt. A szlovák keretből pedig Kancel Ottó, aki magyarul és Heine Ernst Jensen, aki angolul beszélt. Jensen elmondta, mindent megpróbáltak, de ez csak egy nyolcgólos vereségre volt elég. Védekezésben sem teljesítettek jól, hiszen a kapusaik csak háromszor védtek, és támadásban sem, mert csak két átlövésgólt lőttek. A sajtótájékoztató kedélyesen zaj­lott, a résztvevők gratuláltak a meccs napján 54. születésnapját ünneplő Csoknyai Istvánnak. Amikor az egyik újságíró megemlítette az edző­nek, hogy szép születésnapi ajándék a győzelem, Lékai fontoskodva, fü­lig érő vigyorral közbeszúrta, hogy nagyon szívesen. Olaszok, oroszok Szombaton mindkét csapat le­játssza az idei utolsó selejtező­meccsét. A szlovákok az oroszokat fogadják Epeijesen. Kancel elmond­ta, hogy az Oroszország elleni meccs is ugyanilyen nehéz lesz, mint a ma­gyarok elleni, egyedül a hazai pálya jelenthet előnyt számukra. Kiemelte, hogy mindenképpen nyerni akarnak, mert ez kulcsfontosságú lesz a to­vábbjutás szempontjából. Mikler azt mondta, hogy kicsit sö­tétben tapogatóznak, ami az olaszo­kat illeti. A keddi, oroszok elleni meccsüket fogják kielemezni a pado­­vai mérkőzés előtt. Anasztasziadisz váltja Skibbét Athén. A gyenge eredmények miatt menesztették Michael Skibbét, a magyarokkal azonos Nemzetek Ligája-csoportban szereplő görög fútballválogatott szövetségi kapitányát. „Lezártuk a közös munkát” - közölte teg­nap Evangelosz Grammenosz, a helyi sportági szövetség elnöke, hozzátéve, hogy köszönik a szak­ember munkáját. Az elnök már be is jelentette, hogy a német tréner utódja a 65 éves, görög Angelosz Anaszta­sziadisz lett. Az 53 esztendős Skibbe 2015 októbere óta volt a görög kapitány. (MTI) ■ Sportfogadás L0T0, 43. játékhét (szerda). I. húzás: 4.12,23.34.42.46; pótszám: 1. NYEREMÉNYEK - 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 5303,90 euró (1 nyertes); 3. díj: 828,70 euró (8); 4. dí): 22,60 euró (468); 5. díj: 19,60 euró (405); 6. díj: 5,80 euró (4795); 7. díj: 4,50 euró (6933). JACKPOT: 683 473,40 euró. II. húzás: 22, 29, 31, 36, 40, 46; pótszám: 13. NYEREMÉ­NYEK: 1. díj: 500 000 euró (1); 2. dl): nincs nyertes; 3. dí): 250 euró (6); 4. dí): 25,00 euró (292); 5. díj: 10,00 euró (529); 6. díj: 5,00 euró (5199); 7. díj: 3,00 euró (5470). JOKER-szám: 176173. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 330 euró (17); 4. díj: 33 euró (110); 5. dg: 3,30 euró (1017). L0T0 5 a 35-ből: 1,6,8,13,27. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 160 euró (106); 3. dí): 3,30 euró (2443). KENŐ - szerda: 1,2,4,9,13,18,28,29,31,34, 39,47,51, 57,61,66,72,75,77,80. Kenő Plusz-szám: 51. KENŐ JOKER - szerda: 546185. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 150 euró (1); 4. dí): 30 euró (11), 5. díj: 2,50 euró (84), 6. díj: 0,50 euró (895). A T0TÚ 43. heti első fordulójának helyes tipposzlopa: 2, X. 2,1,2, X, 1.X, X, 1.X, 2, X—1. Nyeremények: a találatos szelvény nyereménye 6 022 225 fo­rint. A13 találatosra 2 604 205, a 12 találatosokra 17 830, a 11 találatosokra 2045, a 10 találatosokra 715 forintot fizetnek. GÚLT0TÚ: telitalálatos és 5 találatos szelvény nem volt. A 4 ta­­lálatosok 6890 forintot érnek.

Next

/
Thumbnails
Contents