Új Szó, 2018. október (71. évfolyam, 225-250. szám)

2018-10-25 / 246. szám

^ Európai az útikönyveken túl Több olyan város van, amelyről azt gondolhatjuk, semmi újdonságot, érdekességet nem tartogat már szá­munkra. Vagy közel élünk hozzá, vagy már többször jártunk ott, túl jól ismerjük a fő nevezetességeket, és ezért unalmasnak tartjuk. osztrák fővá­rost, Bécset is ezek közé a városok kö­zé sorolhatjuk, hiszen ki ne fújná fejből a Schönbrunn, Sacher, Apfelstrudel, Step­hansdom, Wiener Sch­nitzel, Albertina szavakat? Viszont pontosan ezek a városok azok, amelyek, ha kicsit jobban utánanézünk, és alaposabban megismer­jük őket, a legizgalmasabb úti céljainkká válhatnak. Nézzük meg most együtt, mit tud még Bécs nyújtani számunkra az útikönyve­ken túl, és miért kapja meg évről évre a világ egyik lég­­élhetőbb városa címet. rökök kávészemeit használta fel, és a város hálája jeléül szoborral emlékezétt meg róla, ami a Kolschitzly utcán található. Ha már az italoknál tar­tunk, Bécs azon kevés fővá­rosok egyike, amelyik saját borral - szőlészetekkel, bo­rászatokkal - rendelkezik. Ezekben évente több mint 2,5 millió liter bort állítanak elő, s ezt a helyi mérték­­egységben, Achtelben (1/8 liter) kérhetjük a bárokban, éttermekben és kávézókban, ha megszomjaztunk. De az utcákon található kutakból is igyunk nyugodtan, hiszen Bécs ivóvízrendszerét egye­nesen az Alpokból látják el friss és tiszta ásványvízzel. BÉCSI ÉRDEKESSÉGEK Bécs nemcsak Ausztria fővárosa, hanem egyik szö­vetségi tartománya is. A kö­zel 1,8 millió lakosú város­ban Ausztria lakosságának több, mint 1/5-e él. További érdekes számadatokkal is találkozhatunk a várossal kapcsolatban: a Habsbur­gok nyári rezidenciájaként szolgáló Schönbrunn Pa­lotának 1440 szobája van, a központi temető, a Zent­ralfriedhof pedig több mint 3,3 millió ember végső nyughelye. Az 1752-ben alapított Ti­ergarten Schönbrunn a világ legrégebbi állatkertje, és nem utolsósorban ez az egyik hozzánk legközelebb eső állatkert, ahol pandákat láthatunk. A legrégebbi itteni kávézó megalapítása egy lengyel katona nevéhez kötődik, aki a török invázió idején 1683- ban nyitotta meg kávézója kapuit. A kávéfőzéshez a tö-HERRENGASSE ÉS KÖRNYÉKE (INNERE STADT) A Herrengasse környé­kére akkor is érdemes ellá­togatnunk, ha a környező nevezetességek - Hofburg, Burgtheater, Rathaus, Par­lament, Burggarten, Natur­­historiches Museum - már a könyökünkön jön ki. Eze­ket a nevezetességeket ér­demes újra és újra megcso­dálni, ezeket látva érezzük át legjobban Bécs császári hangulatát. A grandiózus és szépen karbantartott épületek, a Ring utcák faso­rai és a számos zöldterület gondoskodik arról, hogy szép látványban legyen ré­szünk. De térjünk vissza a kiindulópontunkra: miután metróval (U3) megérke­zünk a Herrengasse'állo­másra, bármelyik kijáratot választhatjuk, hiszen ez az a környék, ahol bátran el­veszhetünk a kis utcákon, nagyon szép és hangulatos épületek között. Templomokat, érdekes kis udvarokat, palotákat látunk majd sétánk során. A paloták belső kertjébe nyugodtan kukkantsunk be, itt vannak az igazi kis csodák, aki sze­reti a részleteket, biztosan A Café Central nugátos sütiremeke nem fog csalódni. Amikor már kisétáltuk magunkat, pi­henjünk meg a közeli parkok bármelyikében, a Volksgar- | ten parkot semmiképp nem j érdemes kihagynunk. VOLKSCARTEN ÉSTOVÁBBI BÉCSI PARKOK A Ringstrasse 1. cím alatt található parkba a Parla­ment és a kormányzati ne­gyed felől is beléphetünk. Bécs első közparkja 1823- ban nyitotta meg kapuit, és igazi nyugalmat nyújt a vá­rosi forgatagból megfárad­tak számára. Napjainkban a park egyik jellegzetessége a rózsakert, ahol több mint 400 rózsatövet találunk. A rózsák táblái nem a rózsák nevét mutatják, hanem an­nak a személynek a nevét, aki a rózsát örökbe fogadta, vagy valamilyen alkalomból a szeretteinek ajándékozta - ezzel is támogatva a park rendben- és fenntartását. Bécsben az is nagyon jó, hogy bárhol járunk, biztosan utunkba akad egy rendezett park, pad, ahol nyugodtan megpihenhetünk. A sok zöldterületnek (2200 km2) és a tudatos városvezetés­nek (pl. kerékpárutak kialakí­tása, szelektív hulladékkeze­lés, fejlett tömegközlekedés, innovatív technológiák be­vetése) köszönhetően nem csoda, hogy Bécs több al­kalommal nyerte már el a világ legélhetóbb városának címét Ha még több zöldre vá­gyunk, a Práter fasoraiba, a Burggartenbe, a Bruno Kreisk/ Parkba vagy a Stadtparkba egyaránt ellá­togathatunk. Az utóbbiban találjuk a világ legtöbbet fényképezett nevezetessé­gét, az aranyszínű johan Strauss emlékművet. Ameny­­nyiben megéheztünk, a Stadtparkban kiváló kuliná­ris élményben lesz részünk, a Meiereiben. EGY KIS BÉCSI KULINÁRIA A szomszédok konyháját jól ismerjük, viszont nem árt tudnunk, hol kóstoljuk meg ezeket a jól ismert ízeket ere-10 Utazás EXTRA 2018. OKTÓBER wmmmmmmmmmmmm

Next

/
Thumbnails
Contents