Új Szó, 2018. október (71. évfolyam, 225-250. szám)
2018-10-24 / 245. szám
1 Zajlik a választási kampány, amit sokan vérre menő harcként fognak fel. Ön hogy éli meg ezt az időszakot? Gyakran érzem úgy, hogy a kampányban az ellenség legyőzése, mi több, megsemmisítése a cél. Ez a gondolkodás tőlem távol áll. Én nem ellenségeket, hanem ellenfeleket látok magam körül, akikkel nyílt és egyenes versengést folytatok. A város polgárainak sem egymással harcoló szekértáborokra, hanem egymással együttműködő képviselőkre és polgármesterre van szükségük. ) Mediátorként konfliktusok megoldásával foglalkozik. Sokszor találkozik kiélezett helyzettel? A munkám során el kell érnem, hogy a hozzám érkező, egymással konfliktusban álló felek a folyamat végére közös nevezőre jussanak, elégedettek legyenek, és mindegyikük nyertesnek érezze magát. Egy önkormányzatban annyival egyszerűbb a helyzet, hogy itt az egymással szemben álló felek mindannyian a város érdekeiért harcolnak. Elméletileg... A tapasztalatom azonban az, hogy ez sokszor mégsem olyan egyértelmű. 1 Folyamatosan képezi magát. Az újahb és újabb kihívások vonzzák? Tanítottam alap-, közép- és egyetemi szinten, igazgattam magángimnáziumot, létrehoztam és irányítottam a Selye János Egyetem könyvtárát, voltam városi képviselő. Most angolul tanulok és a Személyiségfejlesztő Akadémia hallgatója vagyok. Hiszek az élethosszig tartó tanulásban, ez tartja szellemileg frissen az embert. Néhány évvel ezelőtt már felkértek, hogy legyek polgármesterjelölt. Akkor nemet mondtam. Ügy érzem, most jött el az idő, hogy tapasztalataimnak és biztos hátteremnek köszönhetően vállalhassam ezt a megmérettetést, és ha bizalmat kapok, segíthessek a városomnak. } Mit ért biztos háttér alatt? Szerencsésnek mondhatom magam több okból is. Elsősorban azért, mert összetartó, boldog családban élek, akikre mindig mindenben számíthatok. www.ujszo.com I 2018. október 24. __g ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS Héder Ágnes, a nő, akinek van esélye Komáromban született, azóta is itt él. Most jött el az ideje, hogy biztos hátterének köszönhetően vezetésével Komárom újra a fejlődés útjára lépjen. Héder Ágnessel beszélgettünk a közelgő önkormányzati választások apropóján. Szerencsésnek tartom magam azért is, mert a választásokon olyan sokszínű csapattal indulok, amelynek minden tagját nagyra tartom. Vannak köztük nők és férfiak, tapasztalt idősebbek és lelkes fiatalok, magyarok és szlovákok, párttagok és párton kívüliek. Közös bennük, hogy már valamennyien bizonyítottak saját szakterületükön. Nem vagyunk függetlenek sem egymástól, sem a komáromi polgároktól. Jól ismerjük a város problémáit, de a lehetőségeit is. Olyat tudunk nyújtani, amit mások ígérni sem tudnak. Nagyszerű kapcsolatokkal rendelkezünk, melyekkel el tudjuk érni, hogy Komárom ne csak egy legyen Szlovákia városai közül, de az itt élők kívánságai értő fülekre találjanak. ) Milyen konkrét tervei vannak Komáromban? Olyan programot állítottunk össze, amelynek megvalósításával a komáromiak újra büszkék lehetnek városukra. Kiemelten foglalkozunk a gyerekekkel és az idősekkel. Megoldjuk pl. a szelektív hulladékgyűjtést, önálló idegenforgalmi vállalatot hozunk létre, bevezetjük a Komáromi Hűségkártyát. Nagy hangsúlyt helyezünk a biztonságra, de nem csak az összeférhetetlen lakosok miatt, hanem a szervezett alvilágtól való félelem visszaszorítása érdekében is. Támogatjuk a városba érkező beruházások megvalósulását (futballstadion, az új Duna-hídhoz épülő elkerülő út), és emellett olyan koncepciót dolgozunk ki, amely Komárom számára kitörési pontot jelent (pl. egy modern fürdőkomplexum). Hisszük, hogy ha az államnak jól megy, és a város soksok millióval több támogatást kap, akkor kötelességünk, hogy ezt a polgárok is megérezzék. A városfejlesztésre állami és uniós forrásokat biztosítunk, és ami a legfontosabb: hitelt csak olyan beruházásra veszünk fel, amely közvetlenül hasznot hajt. Az útfelújításokat saját költségvetésből gazdálkodjuk ki. Sok pénzt meg tudunk takarítani pl. azzal, ha csökkentjük a város hatáskörébe tartozó rezsiköltségeket. Hiszem, hogy mindez lehetséges, csak akarat és bizalom kell hozzá! DPI 80670 __________________________________117 Lévának 16 év után új polgármestere lesz SZÁZ ILDIKÓ Négy választási időszakot követően Stefan MiSák (Smer, SNS) nem indul az idei önkormányzati választáson. Viszonylag nagy a tülekedés a járási székhelyen a polgármesteri székért, összesen hat jelölt van a posztra, Független polgármesteijelöltként vállalja a megmérettetést Petra Stevková újságíró, független képviselő, továbbá Rastislav Kasan jogász, független képviselő, aki a Spolu - obcianska demokrácia színeiben indul. Milos Zaujec technikus, aki jelenleg a jobboldali koalíció városi képviselője a KDH, a Sanca jelöltjeként, Ján Krtík Léva független alpolgármestere független polgármester-jelöltként indul. Roman Karaffa pedagógus függetlenként, Alexander Bacík állami alkalmazott a Smer és a Híd jelöltjeként pályázza meg a polgármesteri széket. Komoly összecsapás várható a lévai járásbeli Tőrén, ahol tavaly októberben tartottak időközi helyhatósági választásokat. Jozef Bogárt, aki 2010- ben a Híd polgármesterjelöltjeként váltotta ezen a poszton az MKP-s Pap Idát, jogerősen elítélték. A 213 lakosú községben az egykori polgármester felesége, Margaréta Bogárova lett a polgármester, aki korábban könyvelőként dol-Önkormányzati választás 2018 November 10. gozott a kényszerfelügyelet alá került község hivatalában. Bogárová 86 szavazatot kapott. Dalibor Valkovsky, aki képviselőként a magánszámlájáról fizette a községi számlákat, csak 69 szavazatot kapott. Margaréta Bogárová ismét indul a választásokon, ezúttal a Sme rodina színeiben, Dalibor Valkovsky lesz az egyetlen ellenfele, aki a ES-Nase Slovensko polgármesterjelöltje. Deménden hárman küzdenek meg a polgármesteri székért, Kürthy Attila jelenlegi polgármester a Híd, Danica Rybosová nyugalmazott vámtiszt és Martin Veres függetlenként. Kürthy Attila nyolc éve áll a község élén. Százdon ismét indul a választásokon Sma Zoltán, az MKP színeiben, ő 2010-től áll a község élén. Smának egyetlen kihívója akadt Hegedűs Csilla független jelölt személyében. Garamkálnán Ladislav Éhn (SDKÚ, Híd) nyolc éve vezeti a községet, ismét vállalja a megmérettetést, ezúttal a Smer, a Híd, a KSS, az MKP színeiben, ellenfelei Boris Kodák, a Doma Dobre jelöltje, valamint Jozef Pokoraczkí és Marian Slobodník független j elöltek. Obars élén 2010-től Peter Stefan áll függetlenként, az idei választásokon a Smer, az SNS, a Híd jelöltjeként méretteti meg magát, ellenfele Mária Trhanová független jelölt lesz. Marián Kotora 2006-tól Nagysalló polgármestere, akkor az MKP színeiben indult, most az MKP és a Smer polgármesterjelöltje, és egy ellenfele akadt Alzbeta Tatárová személyében, aki a NAJ jelöltje. Tudom, mi kell Püspökinek! Duransky János Pozsonypüspök független polgármesterjelöltje n Ján Duransky - Viem, to Biskupice potrebujú www.janduransky.sk A nevem Duransky János, és indulok a polgarmestei posztért Pozsonyban, Pozsonypüspöki városrészben. A választási szlogenem egyszerű: „Tudom, mi kell Püspökinek“. Sokan kérdezik, honnan tudom. Önöktől. Az emberektől, akikkel naponta találkozom és beszélgetek, és önöktől, akik a weboldalámon közzétett kérdőívre válaszoltak, és megosztották velem a gondjaikat, megírták az ötleteiket. Azért is tudom, mire van szüksége a városrésznek, mert húsz éve vagyok a pozsonypüspöki önkormányzat képviselője, és tizenkét éve a pénzügyi és vállalkozói szakbizottség elnöke. Gyerekkorom óta tagja vagyok az önkéntes tűzoltó testületnek, 19 éve pedig parancsnokként vezetem a tűzoltóságot. A közigazgatási főiskola gazdasági és menezsment szakán szereztem diplomát. Sokéves pasztalataim alapján állítottam össze választási programomat, amelyet az önök ötletei és igényei alapján szívesen kiegészítenék és bőítenék. Engedjék meg, hogy röviden ismertessem választási programom néhány kulcsfontosságú pontját: l> További prioritásaim II Ügyfélközpont létesítése ► idő- és energiamegtakarítást, mert minden egy helyen van ► akadálymentes hozzáférést ► gyermeksarkot a kisgyermekes édesanyáknak II A Slovnaft állandó zajának és szagának kérdése II Közlekedés ► kulcsfontosságú lesz a D4-es kerülőút és az R7 gyorsforgalmi út megépítése ► nagyon lényeges feladat lesz a Püspökibe vezető vasút- és villamosközlekedés kiépítése ► fontos a kerékpárutak kiépítése II Korszerű szórakoztató és pihenőparkot létesítünk II Építsük ki közösen közterületfenntartó vállalatunkat ► szebb és tisztább közterületet ► az anyagi források megtakarítását ► városrészünk polgárainak foglalkoztatását ► elégedettebb polgárokat II Biztonság ► nagyon fontos a térfigyelő kamerarendszer kiépítésének folytatása ► az Önkéntes Tűzoltó Testület további korszerűsítése ► szorosabb együttműködés a városi és az állami rendőrséggel, a bűnmegelőzés terén ► a polgárokat bevonjuk abba a folyamatba, amelyben a participatív költségvetés bevezetésiével az anyagi eszközéket osztjuk újra ► folytatjuk a játszóterek, pihenőzónák és parkok felújítását ► felújítjuk a sportpályákat és új multifiinkciós létesítményeket építünk ► képviselőként mindig támogattam, és polgármesterként is támogatni fogom a szeniorokat, a nyugdíjasklubokat, a társadalmi és kulturális szervezeteket, a sportklubokat, amelyek városrészünkben működnek Igyekezni fogok úgy dolgozni, hogy négy év múlva a püspökiek a városrész működésének minden területén elégedettebbek legyenek. Ha programom elnyerte az Önök tetszését, kérem, támogassanak a 2018. november 10-iki választáson. DPI80743