Új Szó, 2018. október (71. évfolyam, 225-250. szám)

2018-10-23 / 244. szám

www.ujszo.com | 2018. október 23. KULTÚRA 113 Az igazi flow nyomában A 44. Pozsonyi Dzsessznapokon az európaiak voltak izgalmasabbak, ám az amerikai sztárokra dőlt a közönség (Fotó: TASR) JUHÁSZ KATALIN Nincs mit tenni, ez van - kommentálta a tényeket Peter Lipa, a Pozsonyi Dzsessz­­napok fő szervezője, amikor többen nekiszegeztük a kérdést, hogy miért gerjed a hazai közönség az amerikai sztárokra, ha Európában zeneileg sokkal izgalmasabb projektek működnek. Európai nevekkel nem lehet telt házat csinálni, ehhez túl sznob ez a közönség. Főleg azokat ismerik, akiknek a legnagyobb a promójuk, akiket nemzetközi ügynökségek képviselnek. Hiába érdekesebb pél­dául az olasz zongoravirtuóz Stefano Bollani zenekara vagy a lengyel Krzysztof Kobylinski etno-dzsessz projektje, mint a veterán amerikai Yellowjackets vagy az agyonsztárolt Kennedy Administration, ez utóbbi­akra kíváncsiak a tömegek Pozsony­ban. Ezért úgy döntöttem, nem ve­szem figyelembe a fellépők árfolya­mát, sem a koncertek sorrendjét, amely, ugyebár, fontossági sorrend is egyben. Szlovákia, illetve a szűkebb régió legnagyobb dzsesszfesztiválja zajlott az elmúlt hétvégén. Három nap alatt 18 koncertet láthattunk két színpadon a pozsonyi Incheba kiállítócsamok­­ban, ebben a borzalmas szocreál komplexumban, amelyet rendkívül barátságossá tudnak varázsolni a fesztivál szervezői, valamint a dizáj­nért felelős emberek. Ettől minden évben meghatódom. A tökéletes han­gosítást pedig külön ki kell emelni, mert az bizony bravúros hozzáértést igényel. A teljes képhez hozzá tarto­zik, hogy a korábbi helyszínen, a pár éve ledózerolt PKO-ban nem volt le­hetőség a színfalak mögött belőni a dobszerkót, ezért az átállások sokáig tartottak. Itt elegendő a hely ahhoz, Stefano Bollani hogy egy komplett felszerelést összehangoljanak és betoljanak a színpadra. Es ez hallatszik is a pro­dukciókon. Amerikai promoter is­merősöm, aki 23 éve Bécsben él, és azóta egyetlen Pozsonyi Dzsesszna­­pokat sem mulasztott, állítja, hogy az osztrák fővárosban sem tudnának en­nél tökéletesebb hangzást produkálni hasonló helyszínen. A koncertek értékelését kezdjük egy rekorddal. Szombaton ugyanis a fesztivál 44 éves történetének legfia­talabb zenésze lépett színpadra az or­szág egyik vezető szaxofonosa, Ra­dovan Tariska alkalmi szupergrupp­jában. Hodek Áron decemberben lesz nyolcéves, és úgy játszik a felnőtt méretű basszusgitáron, hogy végem van tőle. Tizenhárom évvel idősebb bátyja, Dávid is csodagyerekként kezdte, mára az ifjú dobosgeneráció egyik legjobbja, nemcsak nálunk, ha­nem Magyarországon is. Szóval a Radovan Tariska Radio Band kon­certje különösen kedves volt a szí­vemnek, hiszen a zenekarvezető ál­talában a legjobbakat válogatja maga mellé. (A füvósszekcióban ráadásul Sipos Dávid is szerepelt.) A harminchárom éves párizsi Charles Pasi a Hodek fivérek ellen­téte: 17 éves koráig nem foglalkozott zenével, 22 évesen viszont megje­lent az első albuma, amelyet négy to­vábbi követett, a legutóbbi már a le­gendás Blue Note kiadónál. Pályája úgy indult, hogy barátai szórakozta­tására elkezdett szájharmonikán ökörködni. Kiderült, hogy korszakos tehetség, abszolút hallással. Stílusa besorolhatatlan, nem érdeklik a fió­kok, de blues-rock előadók a ked­vencei, és popos elemek is felfedez­hetőek a zenéjében. A pozsonyi kon­cert csúcspontja az volt, amikor négytagú zenekarával együtt öten püföltek törzsi ritmusokat a dobfel­szerelésen, perceken át. Nos, ilyet én még nem láttam ezen a fesztiválon. De olyat se láttam, hogy egy zon­gorista a színpadon tesztelje, ugrassa a zenésztársait különböző improvi­zációs feladványokkal, amelyekre reagálniuk kell. Stefano Bollani ezt művelte a többiekkel, és érezhető volt, hogy nem begyakorolt kunsz­­tok, hanem a közös zenélés élveze­téből fakadó virtuóz játékok zajla­nak. A Napoli Trip elnevezésű pro­jekt külön misét is megérdemelne, mert Bollani, aki egyébként Chick Coreával is készített kétzongorás al­bumot, nápolyi dalokat darabolt szét és illesztett össze ismét, saját felfo­gásában. A CD a helyszínen is kap­ható volt, de a rögzített anyag csak nyomokban emlékeztet arra, ami a színpadon zajlott. És ez így van rendjén, erről szól a dzsessz, gon­dolhatnánk elégedetten. Pedig nem egészen. Vannak for­mációk, amelyek nagyjából ugyan­azt művelik élőben, mint a stúdió­ban. Magasan képzett zenészek ki­fogástalanul játszanak, technikásán szólóznak, elképesztő hangterjede­lemben énekelnek, és világhírűek. Mégsem jön létre igazi flow a kon­certjükön, mert épp a személyesség, az emberi tényező, a spontán törté­nések varázsa hiányzik. Ezért pon­toztam le a nagy neveket idén. Ki­véve az abszolút szupersztár The Manhattan Transfer énekkvartettet, amely már 45 éve csodálatos, és nem lehet beléjük kötni, olyan varázso­­san hozzák a swing-éra hangulatát. Pedig minden hang és mozdulat pro­fi módon kiszámított náluk. Egy zongora-bőgő-dob trió kísérte őket, a zongorista, Yaron Gershovsky egészen kivételes képességű zenész, saját jogán is világsztár lehetne. A hazai felhozatal is biztató. A kisszínpadon fiatal tehetségek ver­senye zajlott, a legtöbb szavazatot kapott formáció nyithatja jövőre a fesztivált. De néhány befiitott csapat is játszott itt, például a hazai vi­szonylatban úttörőnek számító Eubomír Gáspár Cimbal Projekt. A zenekarvezető cimbalomművész szlovák népzenén nevelkedett, aztán a világzene és a dzsessz felé fordult, ma pedig már olyan fura, szokatlan hangokat csihol a hangszeréből, hogy az ember csak kapkodja a fejét. O is népdalokat bontogat szét, a fel­­ismerhetetlenségig. Szép jövő áll előtte. Peterhof remekművei a pozsonyi várban II. Katalin cárnő kedvenc kutyáját, Zemirát porcelánban Is megörökítették TALLÓSI BÉLA Peterhof aranykora -1. Péter cártól II. Katalin cérnőig címmel létható kiéllítésa pozsonyi vér kiéllítótermeiben a Peterhofi Állami Múzeum gyűjteményi anyagéból. Pozsony. A Szlovák Nemzeti Múzeum várbeli Történelmi Múze­umában 2019. március végéig lát­ható kiállítás kivételes lehetőséget kínál arra, hogy a látogató képet kapjon a cári udvar életéről, tárgyi kultúrájáról, valamint arról, milyen műtárgyak gazdagították a paloták termeit. A kiállítás anyagába bevá­logatott száznyolcvan különféle tí­pusú múzeumi tárgy és műtárgy kö­zött van több olyan értékes darab, amely most először, a pozsonyi ki­állításra hagyta el a Peterhofi Mú­zeumot. Jelena Kalnickaja, a múze­um igazgatónője a kiállítás sajtótá­jékoztatóján elmondta, a pozsonyi a legnagyobb olyan projekt, amelyet intézményük Oroszország határain túl szervezett. Petrodvorec (németes változatban Peterhof), Nagy Péter cár egykori nyári rezidenciája kb. harminc kilo­méterre fekszik Szentpétervártól. A kiállítás látogatója több forrásból is megismerheti az orosz Versailles né­ven emlegetett pompázatos cári nya­ralóegyüttest a nagyúri szórakozást szolgáló nagy palotával, több szint­ből álló lenyűgöző parkjával, szökő­­kútjaival, vízeséseivel, szobraival és pavilonjaival. Digitális panelek lenyűgöző felvételeken mutatják be nevezetességeivel a mai Peterhofot. A multimediális kiállítás terében ezen­kívül kialakítottak egy vetítőtermet is, ahol ismerettelj esztő film eleveníti fel a rezidencia történetét, de képet ad a jelenéről is, alaposan bemutatva azt a csodálatos helyszínt, ahova évente több mint ötmillióan látogatnak el. A kiállítás sajtóbejárásán elhang­zott, hogy a Peterhofi Állami Múze­um legértékesebb tárgyai költöztek be pár hónapra a pozsonyi várba. A mustra legértékesebb darabjai közé tartozik II. Péter cár trónja, amely ez ideig a legtávolabbra jutott el a gyűj­teményből, az Egyesült Államokban is láthatták már. A másik kuriózum II. Katalin, cámő kedvenc kutyája. Az uralkodónő annyira ragaszkodott hozzá, hogy porcelánban is megörö­­kíttette. A műtárgy értékét az adja, hogy abszolút élethűen másolja mo­delljét, valóban „élő” szemekkel néz a látogatóra. Az olasz agár izomzatát pedig tökéletesen, anatómiai pontos­sággal formázta meg az alkotója. A műtárgyak zöme a festmény, csendéleteket, tájrészleteket és cár­­portékat láthatunk - az egyik legér­tékesebb a tizennégy éves Katalint örökíti meg. Több tárgy látható a cár-II. Péter cár trónja (Fotók: tasr) nő toalettjéből, de értékes porcelán - étkészletek, dísztárgyak, vázák a cámő aranyozott lovaglófelszerelé­se, különféle bútordarabok (köztük egy sakkasztal) és értékes nagyúri öl­tözékek is bekerültek az anyagba.

Next

/
Thumbnails
Contents