Új Szó, 2018. október (71. évfolyam, 225-250. szám)
2018-10-20 / 242. szám
Krusovszky Dénes tárcája a Szalonban 2018. október 20., szombat, 12. évfolyam, 39. szám 1956 őszén egymás mellett, olykor összemosódva létezett a szocializmus megvalósíthatóságát valló forradalomhívők és a polgári demokratikus forradalom kiteljesítését kívánók egymásnak ellentmondó, homályos jövőképe. Az ötvenhatos forradalom napjaiban két eseménysorozat zajlott egymás mellett, szinte elkiilöníthetetlenül egymásba fonódva: a kommunista diktatúra megjavításának kísérlete, és egy megkésett, függetlenségi mozgalommal kiegészülő polgári forradalom. Ávóstól óvjon sors keze, itt nyalnod vagy halnod kell Szocializmust vagy polgári demokráciát akartak ötvenhat résztvevői? Mikor és hol lényegük át a tüntetés felkeléssé? Október 23-án az egyetemisták által szervezett tüntetésen rohamosan növekedett a felvonulók száma. A hallgatókhoz, értelmiségiekhez tömegesen csadakoztak munkások; a jelszavak, a követelések radikalizálódtak A Parlament felé már mintegy kétszázezren meneteltek A reformista ellenzék teljesen elvesztette irányító szerepét. Sem a politikai vezetés, sem Nagy Imre nem érzékelte az óriási feszültséget, a tömeg hangulatát („Most vagy soha!”). A népszerű politikus esti beszédét a várakozó tömeg elutasítóan fogadta. Nemcsak az „Elvtársak!” megszólítás keltett csalódást, hanem az is, hogy figyelmen kívül hagyta a követeléseiket. De a palackból kiszabadult szellemet már nem lehetett visszaparancsolni. Felszólítása ellenére a tömeg nem oszlott szét, hanem hamarosan ledöntötte Sztálin szobrát. A Rádió épületénél már órák óta nőtt a feszültség, mivel az egyetemisták előző éjjel szerkesztett pontjainak beolvasását az intézmény megtagadta. Gerő Ervin pártvezető beszédét követően újabb, hatalmas tömegek csadakoztak a már ott lévőkhöz. Ezalatt folyamatosan érkezett az ÁVH-s és a katonai erősítés. A növekvő emberáradat visszaszorítására előbb könnygázt, aztán tűzoltó fecskendőket vetettek be. A tüntetők visszadobták a fel nem robbant gránátokat, és velük együtt »Dokumentumfilmmel tiszteleg az 1956-os forradalom előtt a Fórum Kisebbségkutató Intézet Október 23-án egy időben több mint húsz felvidéki településen (mások mellett Komáromban, Kassán, Rimaszombatban) mutatják be a Fórum Kisebbségkutató Intézet új dokumentumfilmjét, amely Az elfelejtett forradalom címet viseli. A Fórum Intézet igazgatója, Simon Attila elmondta, több dolog is motiválta az 1956-os forradalomnak és annak dél-szlovákiai vonatkozásainak emléket állító film megszületését: Egyrészt az, hogy az '56-os magyar forradalom nehezen szólítja meg a szlovákiai magyarokat, mivel úgy érzik, nem róluk szólt, már egy másik ország törtnetének a része. Történészként azonban látom, hogy ez nem teljesen igaz, hiszen az, hogy a maroknyi magyar nép bátran szembefordult a kor legnagyobb katonai szárazföldi erejével rendelkező Szovjetunióval, és hősiesen megküzdött azzal, minden magyar ember ügye is volt, amely - mint erről a korabeli források is tanúskodnak - büszkeséggel töltötte el a felvidéki magyarokat is. S mint a dokumentumfilmből kiderül, együtt éreztek a forradalmárokkal, s voltak olyanok is, akik fegyverrel is szívesen segítettek volna nekik. Azt gondolom, ez film segíthet abban, hogy a szlovákiai magyarok is átérezzék, hogy a forradalom valamennyiünk közös ügye volt, s így nekünk is emlékeznünk kell. A Fórum Intézet ezzel a filmmel tiszteleg az 1956-os forradalmárok és az emberi szabadságért folytatott küzdelem előtt. Másrészt a két korábbi - filmünk, a Muszkaföldön és a Nyugati fogságban fogadtatása tulajdonképpen kötelez bennünket arra, hogy folytassuk közösségünk múltjának filmes bemutatását. Ezek a dokumentumfilmek azért is kedvesek számomra, mert valahol az intézet egészének a munkája bennük rejlik. A kutatóké, akik egy-egy korszak, esemény hátterét feltárják és szakértőként közreműködnek, a digitális részlegünk munkatársaié, akik a film technikai oldalával foglalkoznak, azoké, akik a szövegeket gondozzák, s persze, elsősorban Laczkó Sándor rendezőé és Körös Zoltáné, aki neki ebben a legtöbbet segít. De meg kell köszönnöm a külső szakértők segítségét is. Például Varga Emeséét, aki a film dramaturgja volt, a Komáromi Jókai Színház színészeinek a közreműködését, a peredi és galántai énekkarosokét és még sok mindenkinek az önzetlen támogatását. Külön öröm számunkra, hogy a film iránt nagy az érdeklődés, s hozzájárulhatunk ahhoz, hogy október 23-a itt a Felvidéken is más lesz egy kicsit, mint a többi nap. Az október 23-át követő hetekben további vetítéseket tervezünk. Fontosnak tartom elmondani, hogy a film DVD-változatát még idén eljutatjuk majd a szlovákiai magyar iskolákba. Végül hadd említsem meg, hogy a film a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásának köszönhetően készült el, s azt gondolom, hogy az ilyen projektek támogatása, amelyekre máshol nem nagyon lehet támogatást szerezni, jelzi az alap létjogosultságát és hasznosságát, (ssz) téglákat, amelyeket a közeli építkezésen találtak. Este 9 óra körül elszabadult a pokol: a védők - Fehér József államvédelmi őrnagy utasítására - fegyvert használtak a tömeggel szemben. A sztálinista uralmat végleg megelégelő emberek még ekkor sem hátráltak, sőt városszerte fokozta az indulatokat a gyorsan terjedő hír: „a Rádiónál ölik a fiatalokat”. Lefegyverezték az erősítésül odaküldött katonai alakulatokat, rendőrőrsöket; gyárak raktárait támadták meg, és a zsákmányolt fegyverekkel ostromolni kezdték az épületet. Mások a Szabad A^-székházat foglalták el. így következett be az, amivel még egy-két órával korábban sem számoltak a tömegdemonstráció fegyveres ellenállásba torkollott, a tüntetők felkelőkké váltak A magyar honvédség a forradalom mellé állt? A Honvédelmi Minisztérium inkompetenciája már a forradalom krobbanásakor megmutatkozott. A kirendelt egységeknek nem nyújtottak tájékoztatást, utasítást: „cselekedjék belátása szerint” — mondták minduntalan az eligazításért folyamodóknak A rádióban elhangzott, ellentmondásos közleményeink tovább fokozták a zűrzavart a hadseregen belül. Noha a katonai vezetés a felkelők leverésére adott utasítást, a katonák - gyakran morális okokból - nem hajtották végre a parancsokat, már október 23-án sem. Bár ekkor - de más esetekben is - lőszer nélkül vagy rosszul felfegyverkezve indították úrnak őket, mivel nem bíztak bennük. Ezek a katonák jellemzően barátságosan viselkedtek a felkelőkkel, de legalábbis rendre kimaradtak a szovjetekkel vívott harcukból. A tüzértíszti iskolások egyenesen megtagadták a parancsot, amikor be akarták verni őket a Corvin köziek ellen. Ritkán fordult elő azonban, hogy a katonák az októberi harcok idején nyíltan átálltak a felkelőkhöz, az ugyanis túlságosan kockázatosnak tűnt. Szobrot döntöttek vagy szobrot állítottak ötvenhatban? Inkább az előbbit preferálták A szobordöntő aktus mögött szovjetellenesség és függedenségvágy állt elsősorban, és nem kommunistaellenesség, bár ahogy teltek a napok, ez utóbbi is felerősödött. A forradalom kezdetének egyik legismertebb eseménye a budapesti Hősök tere közelében álló, óriási méretű Sztálin-szobor ledöntése, elhurcolása és feldarabolása volt. A nehezen ledönthető, hatalmas bronzszobrot végül is a csizmák száránál sikerült a merész vállalkozóknak a többezres, nézősereg lelkes buzdítása közepette elfíírészelniük („Tarts ki, Jóska!” — buzdították a Joszif magyar becéző formájával a szoboralakot), majd a szobortestet a drótkötéllel átkötözve a magas talapzatról a földre rántották, ahol lángvágóval megkezdődött a szétdarabolása. Vörös gatya és csacsi, avagy mi az a forradalmi performansz? Miskolcon 1957. február 20-án a pártbizottság épületének klán lévő zászlótartóba vörös zászlót helyeztek, amire az egyetemi hallgatók sajátos módon reagáltak: a kollégiumban található, vörös színű tárgyakat — furdőnadrágot, lábast, inget, törülközőt - összegyűjtötték, és kilógatták őket az ablakon. Ez volt a „vörös gatyás tüntetés”: a pufajkások letartóztatták, végigverték, internálták a benne részt vevő kollégistákat. A keszthelyi diákok leleménye egy, a város központjában „kiállított” élő állat volt. A szamarat - amely állat alakjához gazdag jelentéstartalom fűződik - a forradalom egy hónapos évfordulóján meghirdetett tüntetés mondanivalójának nyomatékosítása céljából kötötték egy oszlophoz. A szovjet megszállás és a Kádárkormány ellen tiltakozó passzív ellenállók arra kérték az embereket, hogy ne menjenek ki az utcára: így tegyenek hitet a forradalom mellen. A velük egyet nem értők tréfás megleckéztetését szolgálta a „buta” csacsi. Aki a sajátos sztrájkot megtörve mégis kimerészkedett az utcára, és odament az élő kiállítási tárgyhoz, megszégyenült: a szamárra - mintegy hirdetési felületre - a diákok táblát akasztottak a következő felirattal: „Csak a szamár tartózkodik november 23-án az utcán”, (ssz) Fonds: Varga Eszter (szerk.): Kérdések és válaszok 1956-ról. Napvilág Kiadó, 2015.
