Új Szó, 2018. október (71. évfolyam, 225-250. szám)
2018-10-18 / 240. szám
121 ISKOLA UTCA 2018. október 18.1 www.ujszo.com Érettségi tételek terepen Szeptemberben a Selye János Gimnázium IV. A osztálya interaktív exkurzión vett részt Pozsonyban. A délelőttöt az Óvárosban töltöttük, megtekintettük a nevezetes épületeket, szobrokat, emléktáblákat, magyar vonatkozásokat. A Hviezdoslav térről indulva az Óváros téren át jutottunk el a Szent Márton-dómig, ahol épp mise kezdődött, ezért benéztünk a dómba is. A városnézést rövid szabad program követte, délután pedig a parlament és a vár felé vettük az irányt. A parlament előtt Bastmák Tibor parlamenti képviselő fogadott bennünket. Bepillanthattunk a képviselők munkájába, meghallgattuk a szeszfozési törvényjavaslatról szó-A Parlamentbe is ellátogattak a selyések (Fotó: SJG) ló ülést a sajtosok erkélyéről. Rövid körbevezetés után még egy több mint egyórás beszélgetés várt ránk Bastmák Tiborral és Bugár Béla pártelnökkel. Kérdéseinkre készségesen válaszoltak, kimerítették az egyes témákat. A parlamentben tett látogatás érdekes és elgondolkodtató volt mindannyiunk számára. Úton visszafelé a buszhoz még sokáig vitatkoztunk a benyomásainkról. Köszönjük Králik Zsuzsanna és Horváth Katalin tanárnőnek a tartalmas napot. Reméljük, a szerzett tudást felhasználhatjuk a szóbeli érettségi vizsgán. Finta Viktória, Gazík Viktória IV. A DiNaMit 2018 Középiskolásoknak tart vezetőképzést a TANDEM és a Diákháíózat a keleti régióban. A DiNaMit, azaz „Diákok, na mit csináljunk?” a középiskolás diákönkormányzatok hatékonyabb működésére kifejlesztett képzéssorozat. Az első része egy hétvégés vezetőképző volt 2018. október 12-14-én, ahol a középiskolákon működő Diákönkormányzatok (DÓK) vezetői vettek részt. Ezt követik az egynapos tematikus képzések, melyek már a konkrét iskolákban zajlanak az ott működő DÓK igényei és szükségletei szerint. A Diákhálózat által életre hívott, és a TANDEM, n. o. által felkarolt képzést 12. alkalommal rendezték meg. „Szeretnénk a programot minden régióba eljuttatni. Két éve a nyugatszlovákiai iskolák diákjainak tartottuk a vezetőképzést, tavaly Közép- Szlovákiában voltunk vele, úgyhogy idén nem is lehetett kérdés, hogy elvisszük-e keletre” — árulta el Voda Zsófia, a TANDEM projektvezetője. Hétvégi vezetőképző A vezetőképzőn a diákok egyrészt élményalapú gyakorlatokon keresztül foglalkoznak olyan témákkal, mint az önismeret, a csoportdinamika, a szervezeti kultúra, a kommunikáció és a projektmenedzsment. Másrészt praktikus információkat kapnak a diákönkormányzatok sze-Élményalapú gyakorlatok révén tanulnak a diákok a képzésen (Fotó: Tandem) repéről, saját jogaikról és hatáskörükről. A képzés célja, hogy a diákok olyan eszközökkel és módszerekkel : gazdagodjanak, amelyek segítenek nekik motiváltabbá és elkötelezettebbé válni a diákönkormányzatban ; való aktív szerepvállalásra. „»Bizonyos dolgokat lehetetlen megvalósítani, előbb-utóbb jön valaki, aki nem tud erről, és megvalósítja őket« - ezt az Albert Einstein-idézetet választottuk a program mottójául, mert arra szeretnénk biztatni a fiatalokat, hogy merjék bontogatni a szárnyaikat, ne csak várják a sült galambot, hanem tegyenek magukért és a ; környezetükért” - teszi hozzá Urbán Péter, a TANDEM, n. o. vezetője. A hétvégi vezetőképző sajátossága, hogy több középiskola diákjai vesznek rajta részt, köztük DÖK- elnökök és aktív tagok, így a jelenlevők lehetőséget kapnak arra is, hogy tapasztalatot cseréljenek és kapcsolatokat építsenek ki. Egynapos képzések Az egynapos képzések a hétvégi vezetőképzőn megszerzett tudásra és készségekre építenek. Miután az egyes DÖK-ök megfogalmazzák, melyik téma az, melyben fejlődni szeretnének, kapnak még egy egynapos, személyre szabott fejlesztést, most már nemcsak a vezetők, hanem az egész DÓK. Ezek a tematikus képzések már a konkrét iskolákban valósulnak meg ősszel. (t-m) A jövő iskolája a jelenben Megújult az érsekújvári Jedlik Ányos Elektrotechnikai Szakközépiskola és Kereskedelmi Akadémia. Az érsekújvári Jedlik Ányos Elektrotechnikai Szakközépiskola és Kereskedelmi Akadémia a nyári szünidőben sem állt üresen. A vakáció kezdete egyben a felújítási és átépítési munkák kezdetét jelentette. Míg a diákok a megérdemelt nyári pihenést élvezték, és az iskolák többségének folyosói is elcsendesültek, addig nálunk komoly munkálatok folytak. A legnagyobb összeget a szociális helyiségek felújítására fordítottuk, ugyanakkor a konyha átépítését és annak új berendezésekkel való felszerelését is megoldottuk. Ezúton szeretnénk köszönetét mondani a Nyitra Megyei Önkormányzatnak a beruházásért, hiszen hozzájárulásukkal sikerült esztétikusabbá és színvonalasabbá változtatni ezeket a helyiségeket. És hogy mit rejteget a jövő? Örömmel tudatjuk, hogy a szakképzés minőségét is növeljük. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, mely a Regionális/Területi Operatív Program (Integrovany regionálny operacny program, IROP) vezető intézménye, kiértékelte a szakközépiskolák részére meghirdetett térítésmentes támogatásra beadott pályázatokat. Iskolánk pályázatát is jóváhagyták, melynek címe „A jövő iskolájában folyó modem szakképzés műszaki felszerelésének felújítása” 2 285 645,68 € értékben. A pályázat célja a szakoktatásban részt vevő diákok létszámá-Megoldották az iskola konyhájának fejújítását is (Fotó: jáesz) nak növelése, a jelenlegi szaktantermek felszerelésének minőségi felújítása és új szaktantermek kialakítása az egyes tanulmányi szakok oktatásához. A beruházást az információs és hálózati technológiák tanulmányi szak részére; valamint a számítógéprendszerek szakterület oktatására szolgáló szaktantermek kialakítására fordítjuk, melyekben a hálózati technológiák és a robotikával foglalkozó tantárgyak oktatás folyik. Ugyanakkor az elektroenergetika szakterület diákjai is új tantermeket kapnak az automatizáció, az elektrotechnika és az elektrotechnikai mérések oktatására. Iskolánk számára e sikeres pályázat megvalósítása óriási előrelépést jelent, hiszen nagymértékben hozzájárni a még hatékonyabb és modernebb szakképzéshez. (i-a) novyruzinov.sk Költözzön a közkedvelt, újonnan épített Novy Ruzinov lakóparkba (Pozsony), hol kényelmes az élet. Nemcsak egyszerűen lakásokat építünk a Ruzinov városrészben, de az egész környék fejlődését is fontosnak tartjuk. Mert' az élet több mint egy szép lakás. A célunk, hogy aktívan élhessen, ezért projektünk is az aktív városi élet előnyeit tartja szem előtt. Központi elhelyezkedése biztosítja a kiváló elérhetőséget minden irányból. A városi villák körül • egy különleges 23 220 m2-es park terül el. Novy Ruzinov DP 180675