Új Szó, 2018. október (71. évfolyam, 225-250. szám)
2018-10-17 / 239. szám
Kelet- és Közép-Szlovákia 2018. október 17., szerda, 26. oldal A Kárpát-medence talán legszebb, de minden bizonnyal leglátványosabb Kálváriája a Selmecbánya városképét meghatározó szabályos vulkáni kúpon magasodó tizenkilenc kápolnából, két templomból és a Szent Lépcsőkből álló barokk kori épületcsoport. A világ száz legveszélyeztetettebb műemléke közé sorolt Kálvária felújítása napokkal ezelőtt fejeződött be, tizenegy év alatt 24 objektumból huszonkettőt rekonstruáltak, köztük a felső templomot, mely az épületcsoport domináns része. Az 1744 és 1751 között, barokk stílusban épült egyházi épületegyüttes építésének kezdeményezője Perger Ferenc jezsuita páter volt, a város tehetős polgárai, nemesei anyagilag, az egyszerű bányászok pedig munkájukkal segítették az építkezést. Népszerű búcsújáróhely lett, Csontváry híres festménye is híressé tette, de a kommunista rezsim betiltotta a zarándoklatokat, ezért 1951-től hosszú éveken át pusztult az épület. A nagyszabású rekonstrukció 2007-ben kezdődött, 2013-ban átadták a megújult Alsó-templomot, 2014-ben elkezdődött a középső épület, a Szent Lépcsők részleges felújítása is. Az objektumba eddig mintegy 2,8 millió eurót invesztáltak, a szobrokra további egymilliót szánnak. (TASR-felvételek) Mezei Lajos halálára Aki gyökeret vert ezen a köves vidéken, azt innen semmi vihar el nem mozdíthatja! Aki egyszer látta a kecsői Ördögszántás felől kelni a napot, megcsillanni a kitüremkedő karrokon a harmatot, aki minden somvesszőt, barkócát és egyenes szárú vadszilvát meg vadkörtét megszámolt ezen a vidéken, számba véve, melyikből lehetne jóféle kampós botnak való, azt innen elvinni se lehet! Se éltében, se holtában! Annak itt a helye! Végleg és mindörökké! Ezen a makacs, kemény, izzasztó kaptátokkal szabdalt tájon, ahol a szív megdolgozik a létezésért, ahol az ének tisztán tör fel, mint a forrásvíz, ahol lehet úgy élni, mint szikár tölgyfa szokott. A szikla pereméhez kapaszkodva. Mígnem vihar érkezik, mígnem a szél tépése, az eső paskolása meg nem lazítja azt a gyökeret, és a lezúduló villám belé nem sújt, le nem töri végleg. Itt maradt egy ember, akkor is, mint a fa, kapaszkodott a falujához, a világához, a nyelvéhez, az énekeihez, a lábában magától mozduló tánclépésekhez. Míg el nem jön az idő. Míg el nem jött az ideje. Az a pillanat, amikor a nagy Úr magához intette őt, a röghöz tapadt embert, elhívva az utolsó útra, hogy megcsendesedjen a dobogása, elhalkuljon végleg a nótája, utolsót pendüljön a húrja. Hogy vége van már! Itt van az ősz! Menni kell, gyere hát, Mezei Lajos! Menni kell pihenni! Jó emberünk, a szlovákiai magyar folklór egyik utolsó nagy egyénisége, Mezei Lajos hagyott itt minket, fájdalmasan korán, alig 64 évesen. Tudtam, hogy betegeskedett, hogy egy ideig járókerettel ballagott, hogy ledöntötte a betegség, mint villám a tölgyet. Szí-Mezei Lajos (1954-2018) vós természetével, feledhetetlen humorával, természetes jókedvével, a belőle áradó szeretettel le tudta legyűrni a betegséget egy ideig még. Aztán láthatatlan vihar suhant át a fennsík felett, és most vasárnap jött a hír, elmentél, Mezei Lajos, el, abba a másik világba, hogy ott megint találkozhass a régi legendákkal, a nagy táncosokkal, jóféle cigányzenészekkel, pásztorokkal meg dudásokkal, akik fújják, meg csak fújják, hogy aki dudás akar lenni! Akar-e még valaki? Te erős, kemény tölgyfám, te, akinek annyi ajándékát megkaptam, nótában, táncban, nevelésben, te mégis kidőltél. Míg írom ezt, már helyed készül a sziklás domboldalon. Borzova, más nevén Szádvárborsa út menti kis temetőjében, ahol a sírok az Ördögszántás felé néznek. Onnan kel a Nap. Hát lehet-e innen elmenni? Isten nyugosztaljon, Mezei Lajos! Szászi Zoltán Mezei Lajostól ma 15 órakor vesznek végső búcsút a borzovai temetőben. Felavatták Nagykaposon Herczegh Géza szobrát LECZO ZOLTÁN Felavatták az Ung-vidéki város díszpolgára, Herczegh Géza jogtudós szobrát. NAGYKAPOS A szobrot, Rieger Tibor Kossuthdíjas művész alkotását a nemzetközi hírű jogász születésének 90. évfordulója alkalmából állították. Az eseményen a civil szervezetek és a történelmi egyházak képviselőin, a magyarországi és a szlovákiai politikai és közélet szereplőin kívül részt vettek a Herczegh család tagjai: Herczegh Géza felesége, Petneházy Melinda, lánya, Herczegh Anita és férje, Ader János, Magyarország köztársasági elnöke, fia, Herczegh Károly, valamint a jogtudós unokái, hozzátartozói. Az egybegyűlteket Gabri Rudolf, a Nagykapos és Vidéke Társulás elnöke, a rendezvény házigazdája köszöntötte, aki méltatta Herczegh Géza szakmai és emberi értékeit. „Egy közösség nemcsak arról ismerszik meg, hogy milyen embereket termel ki magából, hanem arról is, hogy milyen embereket tisztel, milyen emberek emlékét őrzi. Ma is egy ilyen szellemi nagyság szobrát avatjuk, akire méltán lehetünk büszkék, aki életművével mély nyomokat hagyott az egyetemes jogtudományban. Számunkra ez a szobor a tudománynál többet vagy a tudomány mellett mást is jelképez, hisz városunk szülötte, Herczegh Géza professzor emberi tulajdonságait tekintve is példaképként áll előttünk. A kisugárzása, kedves mosolya mindenkit magával ragadott, aki csak egyszer is találkozott vele. Gyakori hazalátogatásaikor bölcs és megfontolt tanácsokkal segítette földijeit, viszont az akaratát soha senkire nem próbálta rákényszeríteni. Immár szállóigévé vált Nagykaposon az általa oly sokszor elmondott mondat: Ti mondjátok meg, hogy én hogy segítsek” - mondta beszédében Gabri, aki végezetül köszönetét mondott Szili Katalin miniszterelnöki megbízottnak, hogy az ötlettől a megvalósításig segítette a szobor felállítását, valamint a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának, a Rákóczi Szövetségnek és Nagykapos polgármesteréneksegítségéért. Duray Miklós szoboravató beszéde után a résztvevők koszorúkat helyeztek el az alkotásnál, majd az esemény zárásaként Petneházy Attila színművész, a Csemadok Erdélyi János Vegyes Kara, valamint a nagykaposi Erdélyi János Alapiskola diákjainak közreműködésével emlékműsor következett. A 2010 januárjában elhunyt nemzetközi jogtudós nem sokkal születése után elkerült Nagykaposról, de haláláig szoros szálak fűzték a városhoz (A szerző felvétele)
