Új Szó, 2018. október (71. évfolyam, 225-250. szám)

2018-10-12 / 235. szám

www.ujszo.com | 2018. október 12. KÖZÉLET 3 Alena Zs. Bastemák meggyilkolása kapcsán is a rendőrség látóterébe került ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Nem ismeretlen személy a rendőrség számára a Ján Kuciak újságíró meggyilkolásának megrendelésével gyanúsított Alena Zs. Neve Ógyalla volt polgármesterének, az MKP Nyitra megyei képviselőjének, Basternák Lászlónak a megölése kapcsán is felmerült. Bizonyítékok híján végül nem emeltek vádat ellene, a bírósági tárgyaláson tanúként vett részt. Bastemák 2010-ben döntött úgy, hogy ismét megpályázza Ógyalla polgármesteri posztját. Ellenjelöltje Roman Ostruzlík volt, akinek Alena Zs. felajánlotta, hogy segít a válasz­tási kampány szervezésében. A Plus 7 dní hetilap szerint megegyeztek, hogy ha megnyeri a választásokat, Alena Zs. lesz Ógyalla polgármes­terének az asszisztense. Alena mu­tatta be Ostruzlíknak A. Zoltánt, aki a rendőrség szerint Kuciak megölé­sekor közvetített Alena Zs. és a gyil­kosság kivitelezői között. A. Zoltán ötezer euróval támogatta Ostruzlík kampányát. Gyanús pénzmozgások A kampány végül vérengzésbe torkollott. Fenyegetések és két gyil­kossági kísérlet után Bastemákot 2010. július 9-én saját háza előtt lőt­ték le. A gyilkosságért Kaluz Istvánt ítélték el 25 éves szabadságvesztés­Basternák László ezen a 2002-ben készült felvételen a családi háza előtt áll, amelyet távollétében vandálok zöld fes­tékkel öntöztek el. Ógyalla volt polgármesterét 2010-ben ölték meg, a gyilkosság megrendelője ismeretlen.iTASR-feivéteit) re. A gyilkos személyesen nem is­merte Bastemákot, a Sykora-bűn­­banda igazgatása alá tartozó őrző­védő szolgálatnak dolgozott. A Plus 7 dní szerint nem sokkal Bastemák meggyilkolása után Alena Zs. hatezer eurót kapott Ostruzlíktól. Állítólag csak egy korábbi adósságát törlesztette. A korábbi adósság fel­merült a Kuciak-ügyben is; azon túl, hogy az újságíró megöléséért a nyo­­mozók szerint Alena Zs. 50 ezer eu­rót fizetett készpénzben A. Zoltán­nak, egy korábbi, 20 ezer eurós tar­tozását s is elengedte. Jelenleg azt vizsgálják, honnan volt Alena Zs.­­nek ennyi pénze, amikor éveken át munkanélküli volt; ezért gyanítják, hogy a gyilkosság igazi megrende­lője más volt. Lapértesülések szerint a legnagyobb valószínűséggel Ma­rián Kocner, aki eddig azt állította, hogy jóformán csak látásból ismeri Alenát. Ehhez képest Milan Zitny biztonságpolitikai elemző egy hó­nappal Kuciak meggyilkolása előtt lefényképezte Kocnert, amint Alena Zs.-vel beszélget egy kávézóban. S bár Bastemák gyilkosát elítél­ték, a megrendelőt soha nem sike­rült megtalálni. Kaluz a bírósági tárgyalás elején még hajlandóságot mutatott az együttműködésre, egyesek szerint féltette családja életét, de el akart mondani részle­teket a gyilkosságról. A legelső fő­tárgyaláson kérte a nyilvánosság és a média kizárását, ám miután a bí­róság ezt elutasította, Kaluz elhall­gatott, s nem szólt egy szót a meg­rendelőről, sem a gyilkosság körül­ményeiről. Nem tűntek el Ógyalláról Az aktuality.sk információi sze­rint Alena Zs. Bastemák gyilkos­sága után tovább érdeklődött Ógyalla iránt, városi projektekről szóló dokumentumokat próbált be­szerezni. Abban az időben egy fe­hérterepjáróval közlekedett, amely egy Kocnerhez közel álló személy nevén volt. A. Zoltán sem tűnt el Ógyalláról, épp ellenkezőleg. Piz­­zériát nyitott a városban, amely ma már nem működik. A. Zoltán jelen­leg állítólag együttműködik a rend­őrséggel, ám azt, hogy az ógyallai gyilkosságról is elámlt-e valamit, nem tudni. Az Országos Rendőr­főkapitányság továbbra is azt állít­ja, hogy a nyomozás jelenlegi stá­diumában nem lehet közzétenni bővebb információkat. Alena Zs. 6s a politika Nap mint nap derülnek ki új té­nyek Alena Zs.-ről. Az elmúlt na­pokban fény derült arra is, hogy szá­mos politikussal levelezett, ismerte Boris Kollárt, a Sme rodina elnökét, de Dániel Lipsicet is, aki saját be­vallása szerint aránylag gyorsan be­fejezte az Alenával folytatott kom­munikációt, mert azt gyanította, hogy le akarja járatni. Azt, hogy nem állt tőle távol a po­litika, igazolja például az is, hogy aktívan részt vett az újonnan ala­kuló Ciel’ politikai párt megalapí­tásában, segített aláírásokat gyűj­teni a pártalapításhoz. Az új moz­galmat Kocner barátja, a katonai hírszerzés volt főnöke, Peter Tóth alapította. (dem) Újra vizsgálatot indíthat a rendőrség a tíz éve eltűnt új ságíró ügyében Érsek Árpád (Híd) közlekedési miniszter (TASR-feivétei) A Zólyom-lpolyság vonalon is jár majd vonat ÖSSZEFOGLALÓ Nagy valószínűséggel meggyilkolták Pavol Rypal újságírót, aki tíz évvel ezelőtt tűnt el; a rendőrség óvatosan nyilatkozik az ügyről. Pozsony. Az újságíró nővére, Iveta Uhliariková-Rypalová, hétfőn hosszabb Facebook-bejegyzést tett közzé. Ebben arról ír, tíz éven ke­resztül bízott testvére előkerülésé­ben, viszont a birtokába került in­formációk alapján, amelyeket nem részletezett, meggyőződése, hogy meggyilkolták. Előkerült egy tanú A Sme napilap szerint az újságíró nővérének sikerült megtalálnia egy tanút, aki igazolta neki a gyilkossá­got, egyéb információkat azonban nem adott erről a személyről. A nő szerint testvérét Zázriva közelében ölték meg, a gyilkosság oka állító­lag egy váltókkal kapcsolatos ügy volt, amelyen az újságíró dolgozott. Milan Lucansky országos rend­őrfőkapitányra hivatkozva a lap azt írja, a rendőrségnek új értesülései lehetnek az újságíró eltűnésével kapcsolatban. „Nincs információm arról, hogy Pal’o Rypalt meggyil­kolták volna. Az azonban lehetsé­ges, hogy a rendőrségnek vannak operatív információi, amelyek vizsgálatot igényelnek” - tájékoz­tatta a Smet Lucansky. A rendőrség nem részletezte, milyen informáci­ókról van szó. Oknyomozó riportok Rypal a Plus 7 dní oknyomozó új­ságírója volt, a szlovák alvilág ügyeire specializálódva kényes bűnügyi témákkal foglalkozott. Dolgozott a Markíza televíziónak és a közszolgálati STV-nek is. Eltűnése idején szabadúszó volt. Még negy­venéves sem volt, amikor 2008 áp­rilisában eltűnt. Egy pozsonyi al­bérletben lakott. Főbérlőjének hát­rahagyott egy kézzel írott levelet, amelyben a következőt írta: „Saj­nálom, de nem találtam más meg­oldást. Kidobhatod a dolgaimat.” Eltűnését a dunaszerdahelyi alvi­lággal hozták összefüggésbe, amely­nek akkor Sátor Lajos volt a vezére. Rypal Sátorral, de a Pápay-klánnal is foglalkozott írásaiban. (mzs) ÖSSZEFOGLALÓ Ipolyság. Már 2019 januárjától közlekednek ismét személyvo­natok a Zólyom és Ipolyság kö­zötti 74 kilométeres szakaszon - közölte tegnap Érsek Árpád (Híd) közlekedési miniszter. A pálya­­szakasz 15 év után fogja újból az utazókat szolgálni. „Hála a vas­­utaknak hozzájárulunk az egész régió jobb mobilitásához és az it­teni élet fellendítéséhez” - mondta Érsek. Első lépésként 20 vonat közle­kedik majd a szakaszon, melyek elsősorban az iskola-munka és az otthon közötti ingázást hivatottak biztosítani. Jövő év elejétől a Zólyom-Korpona és a Gyűgy- Ipolyság vonalon közlekednek majd a szerelvények a hétközna­pokon. A vonatok elosztása az idősávokat tekintve a főbb tele­pülésekre, úgymint Korpona, Zólyom, Gyűgy, Ipolyság és Hontnémeti fog irányulni. A vo­natok nem fognak megállni a Bo­­zóklehota, Devicse és Szalatnya megállóhelyeken, ezáltal az uta­zás ideje lerövidül. A szóban forgó vonalon 2003- ban szűnt meg a személyforgalom. Ennek oka az volt, hogy ezen a szakaszon kevés utazó érdeklődött a vasúti közlekedés iránt. Az utób­bi 15 évben a Zólyom-lpolyság szakaszt csak a vasúti teherszállí­tás céljaira tartották fenn. (dem) Pavol Rypal

Next

/
Thumbnails
Contents