Új Szó, 2018. október (71. évfolyam, 225-250. szám)
2018-10-10 / 233. szám
101 CSALLÓKÖZ ÉS MÁTYUSFÖLD 2018. október 10. | www.ujszo.com GútorRUN 2018 etoeti A hagyományos GútorRUN futóversenyre idén is sokan érkeztek. Csaknem 300 futó vette birtokba egy délelőttre Gútor községet, illetve a felvízcsatoma töltését. Öt kategóriában versenyeztek: az óvodások 200, az alsó tagozatos alapiskolások 750, a felső tagozatosok 1320 métert futottak. A felnőtt futók a hobbicsoportban 5,6, a profik 10 kilométert teljesítettek. A felnőtt versenyzőket a célba érés után frissítő és hagyományos csallóközi gulyás várta , a tombolán kerékpárt, tabletet és egyéb értékes nyereményeket sorsoltak ki. Fergeteges dobshow és zenekar szórakoztatta a látogatókat, akik szűrővizsgálaton is részt vehettek. Több mint 500 ember tapsolta és izgulta végig a küzdelmet, amelyről a futók és a nézők is elismerésen nyilatkoztak. A rendezvényt a GútorFUN Polgári Társulás szervezte. „Célunk, hogy minden évben megrendezzük ezt a versenyt, amely legalább néhány órára összehozza a helyi és a környékbeli embereket, motiválja a gyermekeket, de a felnőtteket is, hogy rendszeresen sportoljanak. A fütóverseny kiváló közösségteremtő alkalom is. A sok-sok pozitív visszajelzés újra azt igazolja, hogy nem dolgoztunk hiába. Jövőre ugyanitt!” — foglalta össze Molnár Anna, a rendezvény ötletgazdája és főszervezője. (som) Csaknem 300 futó vette birtokba egy délelőttre Gútort (Somogyi Tibor felvétele) Pered és Nagyréde testvértelepülés lett nm nm m m Együttműködési megállapodást kötött Nagyréde és Pered önkormányzata, a szerződést a két település polgármestere, Siposné Fodor Judit és Borsányi Gyula látta el kézjegyével. „Tartozni jó valahová. És mi összetartozunk” - mondta köszöntőjében Borsányi Gyula, aki reményét fejezte ki, hogy a kapcsolat mindkét fél számára gyümölcsöző és eredményes lesz. Siposné Fodor Judit arról beszélt: a nagyközségnek ez az első testvértelepülése, s úgy vélte, keresve se találhattak volna jobb partnert, hiszen már a kapcsolatfelvételkor, illetve az első júniusi, felvidéki személyes találkozáskor bebizonyosodott, hogy nyitott és barátságos közösség a peredi. A testvértelepülési megállapodás célja a két település kapcsolatainak a megerősítése és továbbfejlesztése. A felek részt kívánnak venni egymás sport- és rekreációs eseményein, gazdasági fórumain és egyéb rendezvényein. A két község önkormányzata arra törekszik, hogy az együttműködés széles körű legyen, a települések polgárai megismerkedjenek egymással, és hasznos tapasztalatcseréket folytassanak. Remekül érezték magukat a 3200 lelket számláló Heves megyei nagyközségben a kilenctagú peredi küldöttség tagjai, akik kiváló minőségű borokat kóstolhattak meg a hagyományos nagyrédei szüreti fesztiválon. Nagyréde Tab, Szűnő és Tusnádfürdő után Pered negyedik testvértelepülése. (sz. z.) Siposné Fodor Judit és Borsányi Gyula a szerződés aláírása után (nagyrede.hu-felvétel) Megújul a kastélypark Kiirtották a nem őshonos, invazív fákat és bokrokat (A szerző felvétele) BARTALOS ÉVA Egy nagy projekt helyett kisebb támogatásokból igyekeznek rendbe tenni az egyedülálló parkot. Az önkormányzat korábban nagyszabású projektet dolgozott ki az Esterházy-kastély környékének felújítására. Szakaszokban valósítják meg a tervet. A falu tavasszal nyert támogatást a környezetvédelmi minisztériumtól a kastélypark kitisztítására, a kulturális minisztérium hozzájárulásából új kerítést építettek a falu jelképe, a kastély köré. Horváth Zoltán polgármester elmondta, hogy néhány éve egy komplex, 2,5 millió euró értékű tervet dolgoztak ki a környék átalakítására, azóta folyamatosan, kisebb támogatásokból próbálják megvalósítani a terveket. Már kiirtották a faluban elterjedt ecetfákat. Két anyafából terjedt el a faluban az invazív növény, amelynek nedve szívritmuszavart okozhat. Csak speciális védőruhában lehetett kiirtani az elszaporodott fákat. „A 22 hektáros park négyes szintű védettséget élvez, így műiden lépést konzultálnunk kell az illetékes hivatalokkal. A lakosok az évek során már megszokták, hogy sok bokor és fa van a parkban, sokan nem tudták, hogy olyan növények is találhatók itt, amelyek nem idevalók” - közölte Horváth Zoltán. A falunak további tervei is vannak, a cél, hogy gondozni is tudják az egyedülálló területet. Saját forrásból nagy teljesítményű kaszát vesz az önkormányzat. „Eddig kézi kaszával tartottuk rendben a parkot, három hétig is eltartod, műé sikerült lekaszálni a füvet. Az új kaszával két nap alatt elvégezzük a munkát” - folytatta a polgármester. Hamarosan elkészül a park új kerítése, a munkások már a díszes kapun dolgoznak. 45 ezer euró támogatásból cserélték le a régi kerítést. A falunak nagy tervei vannak a kastélyparkkal, színes bokrokat ültetnének ki, és a turisták számára is vonzóvá tennék. Felsőszeliben terem a legjobb alma BARTALOS ÉVA Kózműves- és kistermelői vásárt is tartottak az Alma- ás kacsafesztiválon. imESI Hétvégén tartották a népszerű Alma- és kacsafeszivált a galántai járásbeli faluban. Almáversenyt is hirdettek, kiderült, hogy Felsőszeliben terem a legfinomabb gyümölcs. Pénteken mezőgazdasági konferenciával kezdődöd a kétnapos fesztivál, amelyen ismertedék az elmúlt időszak mezőgazdasági eredményeit, előadásokat tartodak a gazdákra váró kihívásokról, a mezőgazdasági kockázati alapról és értékelték az almaversenyt. Idén tizenöt termelő hetvenegy mintát nevezed a versenybe, összesen huszonkilenc fajta almát kóstolhatod meg a zsűri. Két felsőszeli és egy királyrévi alma került fel a dobogóra. A felsőszeli Perleczky Pál Idared aknája led az első, a második a királyrévi Agrostaar gyümölcsösében megtenned Golden Delicius, a felsőszeli Szabó Tibor Jonagored almája harmadik led. „ízletesebbek és szebbek az almák és több is termed idén, mint tavaly - jelentede ki Szikura Ferenc, a helyi szövetkezet igazgatója. -Nagy gondokkal küzd az almapiac, hiába termed idén sok alma, az üzletláncok külföldről is hoznak be almát, mert az a támogatások révén olcsóbb, mint a hazai” - magyarázta. Perleczky Gábor, a Galántai Regionális Agrárkamara igazgatója elmondta, hogy néhány terményből többet sikerült betakarítani, műit tavaly, de a hozamok általában elmaradnak az ötéves átlagtól. Teniszakadémia Dunaszerdahelyen A dunaszerdahelyi teniszakadémia látványterve (Akadémiai képarchívum) Megépült és üzemel a fűthető sátor, amelyben három salakos teniszpálya kapott helyet. Épülnek a további kiszolgáló épületek és helyiségek. DUNASZERDAHELY Idén tavasszal nyílt meg a városban a termálfürdő tőszomszédságában a teniszakadémia. A komplexum fokozatosan épül, de már használatba vedék a teniszezni vágyó gyerekek. Az ötletgazda Klempa Zalán, aki profi játékos és teniszoktató, neki szívügye a tehetséges fiatal teniszezők felkarolása. Egy évvel ezelőtt dunaszerdahelyi és környékbeli vállalkozók alapítodak egy konzorciumot, amely vállalta az építkezés finanszűozását. A Hi-Ten Tennis & Activity Center felépítésének teljes költségvetése 8 millió euró, megépült és üzemel a fűthető sátor, amelyben három salakos teniszpálya kapott helyet. Épülnek az öltözők, a kávézó és a szociális helyiségek. Ha minden a tervek szerint alakul, a parkoló is elkészül a tél beállta előd. Ezután következnek a szabadtéri pályák, egy jól felszerelt fitneszterem és a rehabilitációs egység. A Csallóközi Városok és Falvak Társulása indítványozására a Szlovák és a Magyar Teniszszövetség szeptemberben aláírt egy közös szándéknyilatkozatot, amely alapján arra fognak törekedni, hogy felkutassák Magyarország és Szlovákia ifjú teniszezőit. A memorandumban szerepel közös edzőtáborok szervezése, ahol a legmodernebb edzési módszerekkel és technikákkal foglalkoznak a fiatal tehetségekkel. A felek deklarálták, hogy együttműködnek általános iskolákkal és a szlovákiai magyar tannyelvű sportgimnáziumokkal. Klempa Zalán szerint minél korábban kezdik az edzést, annál nagyobb az esélye, hogy a profi tenisz világában sikereket érnek el. „Eddig a helyi tehetséges gyerekek és fiatalok kénytelenek voltak szinte naponta Pozsonyba utazni, ami megnehezítene és jóval költségesebbé tede az edzéseket. Nagyon örülök, hogy a futballakadémia melled sikerült egy további népszerű sportág bástyáját megalapozni Dunaszerdahelyen” - nyilatkozta Bereczk Oszkár, a Csal- _ lóközi Városok és Falvak Társulásának elnöke, a teniszakadémia egyik megvalósítója. (sk)