Új Szó, 2018. október (71. évfolyam, 225-250. szám)

2018-10-09 / 232. szám

www.ujszo.com | 2018. október 9. SPORT 115 Paulík: még hiányzik az összeszokottság OROSKY TAMÁS Ma (18.00) az újonc losonciak otthonában kezdik meg a komáromiak a férf ikosárlab­­da-extraliga 2018/2019-es szezonját. Minden eddiginél sűrűbbnek ígérkezik a mezőny az élvonalban: a kassai klub megszűnése és a pozso­nyi Karlovka váratlan visszalépése miatt ugyanis csak kilenc csapat in­dul a bajnokságban. „Eddig is az volt a célunk, hogy bejussunk a playoff­­ba. És bár most ez csak egy gárdá­nak nem fog sikerülni, mind a ki­lencnek reális esélye van a rájátszás­ra, főleg hazai pályán lesznek jók, mert mindenki erősített. Arra szá­mítunk, hogy az Inter, a lévaiak és a privigyeiek azért ismét ott lesznek legelöl”- prognosztizált lapunk ké­résére Paulík József, a komáromiak menedzsere. A tavalyi bronzérmesnél nagy volt a mozgás nyáron, a szlovén Milos Sporart egy fiatal magyarországi edző, Vavra András váltotta, akinek több újonnan igazolt, meghatározó játékost kell beépítenie a csapatba. „Erről szólt a felkészülésünk is, hogy összekovácsoljuk a gárdát. A három amerikai légiósunk egészen más, nem európai kosárlabdát játszik. Táma­Liam O'Reilly (a labdával) a komáromiak új irányítója (Fotó: UBSC Graz) dásban elég gyakran az egyéni játék dominált, amin változtatnunk kell, védekezésben pedig határozottab­ban, keményebben kell fellépnünk. Az összeszokottság hiánya a legfőbb probléma” - szögezte le Paulík. Komáromi felkészülés Szigetszentmiklós-Komárno 86:109 Komárno-Fehérvár 77:79 Komárno-Szombathely 80:81 Komárno-Sopron 75:69 Sopron-Komámo 93:86 Fehérvár-Komárno 89:69 Szombathely-Komárno 88:64 Komárno-Hopsi Polzela 76:67 UBSC Graz-Komárno 81:84 Hasonlóan vélekedik a komáro­miak egyik új igazolása, a sárosfai Hlivák Dalibor is. „A meccseken meg kellett egymást szoknunk, hisz ez csapatmunka, s ezért néha a játé­kunk nem azt tükrözte, mint amit szerettünk volna” - mondta az Új Szónak a 23 éves kosaras, akit az el­múlt idény legjobb fiatal játékosá­nak választottak a ligában. Kedvenc posztján, irányítóként nem egyszerű a dolga Komáromban, mivel Nenad Milosevic és Liam O'Reilly is rivá­lisa. „Milosevic játékát már régóta ismerem, a válogatottban is együtt játszottunk és edzettünk, már ott is sokat segített nekem. Ha együtt vol­tunk fönt a pályán a felkészülési meccseken, vele zökkenőmente­sebben ment a játék. A magam ré­széről nem vagyok megelégedve a teljesítményemmel, tudom, hogy jobban is tudok játszani, a hibáimon próbálok minden egyes edzésen ja­vítani” - tette hozzá Hlivák. S hogy raj ta kívül kik érkeztek még az MBK Rieker Com-therm csapa­tához? Az említett O'Reilly mellett Day on Goodman és Jamal Hunter a másik két tengerentúli légiós. A 34 éves horvát Nenad Delic öt év után tér vissza a szlovák extraligába (ko­rábban Handlován és az Interben játszott), s jött két fiatal, Lukás Bó­lék a Karlovkától és Adrián Smik a Svitből. „7-9 olyan kosarasunk van, akinek játékára állandóan, több já­tékpercben számíthatunk. Kérdés, hogy hosszú távon mennyire fognak elfáradni. S az is, hogy a riválisok­nál egészségesek lesznek-e a kulcs­­játékosok. A korábbi években sok sérültünk volt, szerencsére eddig jó a helyzet” - tette hozzá Paulík. Az 1. forduló mára halasztott zá­rómeccsén (a losonci csarnok a hét­végén futsal BL-mérkőzéseknek adott helyszínt) a komáromiak az újonc losonciaknál vendégesked­nek. Ma újabb tárgyalás a fociakadémiáról Rimaszombatban BŐDTITANILLA A rimaszombati polgármester kerékasztalánál találkoznak ma a városban létesftendő labdarúgó-akadámia ügyében az érintett felek. A magyaror­szági támogatásból, a diós­győriekkel együttműködve létrehozandó intézményről már év elejétől folyik a vita. Rigó László rimaszombati alpol­gármester, Szántó István városi elöljáró és Auxt Ferenc képviselő (MKP) múlt héten Miskolcon jártak, ma pedig Rimaszombatban folytat­ják a tárgyalásokat az MFA-ról, az­az a városi fiitballakadémiáról. „Addig nem állunk fel..." „Vannak még jogi problémák, hogy létrejöjjön az új szervezet. Ta­lán az sem szerencsés, hogy a di­ósgyőriek angolul kommunikálnak a szlovák ügyvédjükkel, így értelme­zési zavarok, pontatlanságok me­rültek fel - mondta megkeresésünk­re Auxt Ferenc, aki a mai találkozó EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás NBI, 10. forduló: Vidi-MTK 0:3 (0:2). Felcsút, 1220 néző. Gól­lövők: Gera D. (22.), Kanta J. (36.), Bognár I. (71.). Jv.: Kas­sal. Sárga lap: Fiola, Hadzlc, Kovács I.. Juhász R., Nikolov, III. Gera D„ Kanta J. VIDI: Tujvel-Nego, Juhász R., Fiola, Stopira- Nikolov, Hadzic (55. Pátkaí M.), Huszti (55. Hodzic)-Kovács I., Milanov-M. Scsepovics. MTK: Kihak- Ikenne-King, Balogh B., Pintér A., Selin-Vass Á.-Gera D. (80. Farkas II.), Kanta J. (81. Vogyicska), Bognár I, Schäfer- Torghelle (90.+1 Lencse). ■ Jégkorong NHL: Chicago-Toronto 6:7 hosszabbítás után, Carolina-New York Rangers 8:5, Los Angeles-Detroit 4:2, TIRSRORT LIGA, 10. forduló: Nitra-Zvolen 2:3, hosszabbítás után, (0:0, 0:0, 2:2 - 0:1), g.: Scheidl (46.), Marek Slovák (50.), ill. SiSovsky (45.), Kytár (53.), Vandane (61.), Dukla Trencín—DVTK 4:0 (1:0, 3:0, 0:0), g.: Bartovií (6.), Sojöík (21), D. Hudec (27.), J. Svec (30.), Poprad-Liptovsky Mikulás 2:0 (1:0,0:0,1:0), Mlynarovic (5.), Bellus (41), Zilina- Kosice kezdeményezője volt. - Mind­annyian leülünk egy asztalhoz, mi, a diósgyőriek, a mi ügyvédünk, az ő ügyvédjük, és addig nem állunk fel, amíg el nem dől a dolog. Vagy meg­oldjuk a problémákat, vagy a di­ósgyőriek elmennek.” Az ügy a közelgő választások mi­att is egyre sürgetőbb, az MKP ugyanis korábban jelezte, akkor tud beállni ismét Simko mögé, ha nem akadályozza a futballakadémia létre­jöttét. Bár Simko azt kommunikálja, ő a város vagyonát védi, a fütballklub képviselői szerint egyáltalán nem is keresi a megoldást, és csak akadá­lyozza a tárgyalásokat. Domik Attila, a rimaszombatiak sportigazgatója azt mondta, a magyar fél átküldte az együttműködési szerződés tervezetét a rimaszombati városházának, hogy az dolgozza bele a saját feltételeit, Simko viszont ezt úgy prezentálta, hogy a magyar fél nem akaija telje­síteni a város követeléseit, hiszen a szerződésben ezek nem szerepelnek. Nyolc pont Múlt héten a város honlapjára is felkerült ez a szerződéstervezet, az­4:3, (2:1,1:1,0:1 - 0:0,1:0), P. Beránek (16,18.), Podesva (30.), sorsdöntő rávezetés: Huna, ill. Soltés (11., 34 ), Krajöák (52 ), Banská Bystrica-Nové Zámky 2:1 (0:1,1:0, 0:0 - 0:0, 1:0), I. Datelinka (37.), sorsdöntő rávezetés: Faille, ill. A. Zboril (19.), MAC-Detva 2:4 (0:2,1:2,1:0), Nagy K. (30.), Bodó (59.), ill. Pulié (6., 36.), Malus Chovan (12.), Tibensky (26.). 1. Kosice 11 8 0 1 2 38:20 25 2. Nővé Zamky 11 7 1 1 2 30:16 24 3. Banská Bystrica 12 6 1 3 2 32:30 23 4. Zvolen 10 6 1 2 1 39:21 22 5. Poprad 10 5 2 0 3 25:18 19 6. Nitra 11 5 1 1 4 33:27 18 7. Irénéin 10 4 2 0 4 27:23 16 8.1 Mikulás 10 3 2 1 4 25:21 14 9. Detva 11 4 1 0 6 26:31 14 10.2ilina 11 3 2 0 6 34:41 13 11. DVTK 11 4 0 1 6 31:43 1 3 12. MAC Újbuda 11 1 0 3 7 21:38 6 U20 9 0 0 0 9 1 4:46 0 ■ Kézilabda NŐI M0L LIGA, 4 forduló: Peruba- HC Zlín 30:14 (18:8), leg­eredményesebbek: Desortová 8/4, ill. Herboőková 4/1. zal a nyolc ponttal együtt, amelyet a város szeretne belefoglalni a meg­állapodásba. Ezek között szerepel az is, hogy a város nem ruházná át a sta­diont az MFA-ra (amelynek 51%­­ban a diósgyőrieket képviselő Bor­­sodsport Invest, 49%-ban pedig Ri­maszombat városa lenne a tulajdo­nosa), hanem hosszú távra bérbe ad­ná, s egy olyan feltétel is, hogy ha 2022 végéig nem készül el az új sta­dion, akkor a város elállhat a szer­ződéstől. Az egyik pont arról szól, hogy az újonnan létrejött MFA által létrehozott építmények a bérleti szerződés lejárta után a város tulaj­donába kerülnének. „A legnagyobb problémának azt látjuk, hogy a szerződés lejárta után vissza kell vásárolnunk a betett va­gyonúnkat, igaz, hogy csak az 51 %­­át - mondta lapunknak Szántó Ist­ván városi elöljáró. - Nem beszélve arról, hogy a magyarországiak csak akkor akarnak küldeni pénzt, ha már MFA-ként fog szerepelni a csapat.” A klub licencét egy másik szer­vezetre csak két idény között lehet átruházni, így a rimaszombatiak csak a 2019/2020-as szezon kezdetétől ■ Röplabda Ndl VB - E csoport: Németország-Szerbia 0:3, Mexikó-Bra­­zília 1:3, Hollandia-Dominikai Köztársaság 3:0. F csoport: Bulgária-Oroszország 1:3, Törökország-USA 0:3, Kína-Azerbajdzsán 3:0. ■ Tenisz SANGHAJI FÉRFITORNA. f. forduló: Fucsovics Márton (ma­­gyar)-Damir Dzumhur (bosnyák) 6:3,6:4. HONGKONGI N0l TORNA, 1. forduló: Dajana Jacremszka (uk­­rán)-Stollár Fanny (magyar) 6:4,6:4, Kristina Kuőová (szlo­­vák)-Jelena Ostapenko (lett) 5:7,6:3,6:2. LINZI NŐI TORNA, 1. forduló: Anasztaszja Pavljucsenkova (orosz, 6.)-Viktória Kuzmová (szlovák) 7:5,7:5. Nűl VILÁGRANGLISTA (zárójelben a legutóbbi helyezés): 1. (1.) Simona Halep (román) 7421 pont; 2. (2.) Caroline Woz­niacki (dán) 6490; 3. (3.) Angelique Kerber (német) 5400; 4. ( 6.) Oszaka Naomi (japán) 4770; 5. (5.) Elina Szvitolina (ukrán) 4350; 6. (7.) Karolina PlíSková (cseh) 4345; 7, (4.) Petra Kvi­­tová (cseh) 4255; 8. (9.) Sloane Stephens (amerikai) 4022;... játszhatnának új név alatt a Szlovák Futballszövetség szabályai szerint. „Eddig sem rajtunk múlt" Szabó Tamás, a Borsodsport In­vest ügyvezetője lapunknak úgy fo­galmazott, bíznak a megegyezés­ben. „Nem rajtunk fog múlni, ahogy eddig sem rajtunk múlt. Próbálunk rugalmasak lenni, de az nem tárgya­lás, ha mindig csak az egyik fél en­ged. Több pontban engedtünk már, de van olyan is, amiben ragaszko­dunk a saját álláspontunkhoz. Arról viszont nincs szó, hogy a városnak a saját vagyonát kellene visszavásá­rolnia, de nyilván rendezni kell azt a helyzetet, ha 30 év után már nem akarná bérbe adni a stadiont a város” -nyilatkozta Szabó Tamás. Minden felújításra szorul A DVTK tavaly nyáron kapott tíz milliárd forintos állami támogatási csomagot, amelyből 1,5 milliárd fo­rintot (kb. 4,6 millió euró) egy felvi­déki futballakadémia létrehozására különítettek el. A két klub közötti jó kapcsolatból kiindulva a diósgyőriek Rimaszombatot választották hely­28. (30.) Dominika Cibulková 1805,39. (35.) Magdaléna Ry­­báriková 1365,57. (58.) Viktória Kuzmová (szlovákok) 1010, 64. (68.) Babos Tímea (magyar) 916; 70. (74.) Karolina Schmi­­edlová (szlovák) 832,129. (131.) Stollár Fanny (magyar) 464. FÉRFI-VILÁGRANGLISTA: 1.(1.) Rafael Nadal (spanyol) 8260 pont; 2. (2.) Roger Federer (svájci) 6900; 3. (3.) Novak Djo­­kovics (szerb) 6445; 4. (4.) Juan Martin del Potro (argentin) 6130; 5. (5.) Alexander Zverev (német) 4755; 6. (6.) Marin Ci­­lic (horvát) 4535; 7. (7.) Dominic Thiem (osztrák) 3825; 8. ( 9.) Kevin Anderson (dél-afrikai) 3640;... 42. (45.) Fucsovics Márton (magyar) 1092,45. (51.) Mariin Klizan 1032,80. (80.) Lukás Lackó 697,84. (86.) Jozef Kovallk 685,170. (166.) And­rej Martin (szlovákok) 328. ■ Cselgáncs VK, Glasgow, férfi 100 kg: 2. Ohát Zalán. Női +78 kg: 2. Kár­páti Emese. Férti 81 kg: 3. Krizsán Szabolcs (magyarok). ■ Sportfogadás L0T0, 40. játékhét (vasárnap), I. húzás: 8, 20, 26, 35, 36, 43; pótszám: 2. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 1302,10 euró (6); 4. díj: 29,40 euró (424) 5. díj: 14,10 euró színül, ám a városvezetéssel még nem jutottak megegyezésre. A képviselők egyszer már megszavazták, hogy a jelenlegi fütballklub lépjen be az MFA-ba, ám Jozef Simko polgár­­mester nem írta alá a határozatot, a megismételt testületi ülésen pedig a városatyák nagy része inkább tartóz­kodott, így nem sikerült megtörni a polgármester vétóját. Azóta már nem is jutott szavazásig az ügy, ugyanis a polgármester egy még piszkozatban lévő együttműködési szerződésről akarta megszavaztatni a testületet, így Miroslav Bitala, aki városi képviselő és egyben a rimaszombati klub ügy­vezetője, inkább levetette napirend­ről a kérdést. A mai gyakorlatilag az utolsó esély, hogy még a választások előtt pont kerüljön az ügy végére. Domik Attila figyelmeztet: .Ami­kor idejöttem, 4-5 korosztályos csa­patunk volt, most a lányokkal együtt 14. Több edzőpályára lenne szükség, fel kellene újítani a gyepszőnyeget, egy-két éven belül a lelátó is alkal­matlan lesz. Minden felújításra szo­rul, s ha nem lesz akadémia, akkor ezeket a költségeket a városnak kel­lene állnia.” (664), 6. díj: 5,00 euró (6657), 7. díj: 5,00 euró (7167). JACK­POT: 500 000 euró. II. búzás: 3,16,18,21,31,40; pótszám: 15. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 250 euró (8); 4. díj: 25,00 eu­ró (532), 5. díj: 10,00 euró (580), 6. díj: 5,00 euró (6252), 7. díj: 3,00 euró (9211). JOKER-szám: 512885. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 3300 euró (1); 3. díj: 330 euró (9); 4. díj: 33 euró (103); 5. díj: 3,30 euró (1203). L0T0 5 a 35-ből: 11,13,27,28,32. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 231,10 euró (79), 3. díj: 3,30 euró (2553). KENŐ - vasárnap: 2,3,6,9,13,16,22,30,31,32,44,45,47, 51,53,57,62,69,70,71. Kenő Plusz-szám: 53. KENŐ JOKER - vasárnap: 394717. Nyeremények-1. és 2. díj: nincs nyertes: 3. díj: 150 euró (1); 4. díj: 30 euró (13), 5. díj: 2,50 euró (86), 6. díj: 0,50 euró (781). A magyar T0TÚ 40. heti 2. fordulójának nyertes tipposzlo­­pa:X, 2, X, 1,2, X, 2,1,2,2,1,1,1 - X. NYEREMÉNYEK: teli­­találatos és 13 találatos szelvény nem volt, a 12 találatosokra 101 815, a 11 találatosokra 4175, a 10 találatosokra 795 fo­rintot fizetnek. GÚLT0TÚ: telrtalálatos és 5 találatos szelvény nem volt, a 4 ta­­lálatosok 12 000 forintot érnek.

Next

/
Thumbnails
Contents