Új Szó, 2018. október (71. évfolyam, 225-250. szám)

2018-10-06 / 230. szám

www.ujszo.com SZALON 2018. OKTOBER 6. 5Í nek több típusa létezik, és itt most két eltérő minőségű érzés találko­zott: a hősies, rajongó, minden korlátot szétfeszítő, minden pil­lanatban elégő tűzforró érzés az egyik oldalon - és a gondoskodó, ragaszkodó, bölcs, mindentudó szerelem a másikon. Öltözékük is megtestesítette ezt: az idős férfi meleg, egyszerű köntöséhez ké­pest a fiatal világos színű ruhákat viselt, fehér tornacipőt, kék rö­vidnadrágot, s mint mondtam, meztelen combja éppen hozzáért a köpenyhez. Talán egy fiatal köl­tő volt, esedeg turista, aki rátalált a parkban ücsörgő idős férfira, s aztán már rájárt, nem bírt szaba­dulni tőle, napról napra vissza­tért, mágnesként vonzotta a bölcs öregség mély és komoly szépsége, erotíkája - nem tudhatjuk. Kettő­sük mint egy kompozíció íródott bele a terebélyes gesztenyefák és a magnóliabokrok nyújtotta ár­nyékba. Mindezt erősítette, hogy mindkettejük lábánál egy-egy csomag volt látható: a fiatalember minden reggel lazán a lába mellé dobta hátizsákját, míg az idő férfi a pad deszkáira akasztotta táskáját, amely a földön pihent. Vajon van-e jövője egy ilyen kapcsolatnak, amely két ennyire eltérő karakter két teljesen eltérő szerelméből jött létre? Nem tud­hatjuk, mi történt, de egy hét után már csak az idős férfi üldögélt a pádon magányosan. Jellegzetes alakú táskája a padra akasztva, ke­zében könyv, lábához görbebot támasztva, szemüvege mögül néha a park fáit mustrálta. Alakja még töpörödöttebbnek tűnt, két kezével görcsösen kapaszkodott könyvébe, mint azok az emberek, akik min­den csalódást túlélve a könyvekben, az irodalomban találnak életre szóló vigasztalást. Ügy gondoltam, muszáj meg­­állnom mellette, sőt esedeg le­ülnöm a padra, tört nyelven el­mondanom, mit gondolok róla, a fiatal férfiról, kapcsolatukról, s megtudnom mindent, amit csak lehet, szerelmükről. Milyen hatal­mas volt a meglepetésem, amikor kiderült, a bokrok öleléséből ki­táruló padocska s a rajta köpeny­ben üldögélő idős férfi nem más, mint - szobor! A fiatalember tehát nem húsvér férfihoz bújt hozzá, nem élő alak vállára tette a kezét, nem egy igazi férfit ölelgetett - hanem egy bronzszobrot! Most már hirtelen nem is az idős férfi vált izgalmassá számomra, hanem a perverz fiatal férfi, aki esetleg szobrok ölelgetésével tölti az ide­jét, az a perverziója, hogy szob­rokkal létesít futó kapcsolatot, szobrok vállára hajtja a fejét, csó­kolja a vashideg szájakat, tapogat bronzkemény feneket, s talán még jól is jött neki egy ilyen idős em­bert mintázó alkotás - nem kell lovasszobrok mellé felkapaszkod­nia erotikus lovaglópózban, vagy szökőkutak nimfáinak kebleit, najádok vénuszdombját csurom­vizesen simogatni... Németh Zoltán Szerelmes férfiak A nyár legforróbb nap­jaiban különös párra lehettek figyelme­sek azok, akik a Varsó főutcájából, a Kra­­kowskie Przedmiescieből nyíló, a Kosciól Wizytek templom és a Bristol hotel között húzódó kis park egyik padjára pillantottak. Két férfi ült a pádon, és azt már a felületes szemlélő is észrevehette, hogy nem szokványos mély kap­csolat van közöttük. Az idősebb férfi hosszú papi ruhája egészen cipője orráig leért, keresztbe vetett lábából csak. a csillogó lábfej Ját­szódott. Kezében könyv, oldalához sétapálca támasztva - de most nem sétált, nem is olvasott, hanem sokat sejtető, zavart mosollyal nézett a tá­volba. Talán megzavarta a fiatal férfi rajongó, szinte epekedő tekintete, az odaadás, amellyel elárasztotta, az imádatig fokozott rajongás, amely szerintem nemcsak kettejük számá­ra volt egyértelmű, de bárki más is meggyőződhetett róla, ha csak egy pillantást vetett a furcsa párra. A fiatal férfi az első napokban inkább csak tiszteletteljesen ült a komoly férfiú mellett, rajongásának hőfoka azonban egyre közelebb vitte hozzá. Talán nem tévedünk, ha azt mond­juk, az áttörés akkor következett be, amikor nadrágszára hozzáért az idős úr köpenyéhez, innentől már nem volt megállás, a fiatalember egyre közelebb húzódott hozzá, itta a szavait, majd egy napon arra lehettünk figyelmesek, hogy karját a férfi vállára helyezi, fejét szinte ráhajtja a kemény inggallérra, és fülük szinte összeér. Az idős férfi bölcs, elrévedő te­kintetéből sok mindent ki lehetet olvasni. Talán az érzelmek olyan sokféle változatát tapasztalta már meg az életben, hogy mindennapos sétája után e pádon már a halált várta — amikor hirtelen a semmiből lépett elő ez a szenvedélyes rajongó, akinek most ő sem tud ellenállni. De mégis, ha mindent átéltünk is már az életben, és egyedül csak a halál misztériuma vár ránk, még 2018-ban sem egyértelmű, hogy itt, Közép-Európában fel lehet-e vállalni egy ilyen szerelmet, coming outolni Varsó legforgalmasabb sétálóutcáján. Két férfi között a közmegegyezés szerint csak az ezen a tájon megvetés tárgyává tett ho­­moerotikus szerelem lehetséges, rá­adásul köztük legalább 40-50 évnyi távolság volt. De mit számítanak a korlátok, ha egy mindent elsöprő érzés kerít hatalmába? Mit számít a konvenció, mit a rögzült társadalmi elvárások, mit számít, ha holnap kivégzőhelyre visznek is bennünket - ha ma, most, ebben a pillanatban az egész világ a miénk. A fiatal férfi hosszú, vékony kar­jainak mozdulatai egyértelművé tették, hogy ő a kezdeményező, s az idős úr inkább csak elfogadja, mintegy odaadja magát a rajon­gásnak. Mint tudjuk, a szerelem-Arra gondoltam, nem hagyha­tom ki ezt a ziccert, le kell ülnöm a szobor mellé, hátha rájövök, mit érezhetett a fiatalember, meg kell próbálnom átélni valami egészen új érzést, ami teljesen hiányzott az életemből, meg kell értenem vala­mit, aminek a létezéséről nélküle sosem tudtam volna. A pad hideg volt, kellemesen hűsítő a nagy melegben. A bronz- • szatyor, a bronzkönyv, a bronz sétálópálca mind mozdulatlanul töltötték be funkciójukat a szobor­­kompozíció részeként. Közelebb ültem a bronzférfihoz, kezemet rá­tettem a sétálópálcára, hideg volt. Tenyeremmel végigsimítottam a könyvet, amelynek lapjain nem voltak betűk, csak krikszkrakszok - meg egy katicabogár. A lengyel katolikus költő, mert most már kiderült számomra, hogy Jan Twardowskiról van szó, műveiből egy idézet is ott szerepelt a pá­don: „Mozna odejsc na zawsze, / by stale bye blisko” - talán valami olyasmit jelenthet, hogy el lehet menni örökre, és mégis mindig közel maradni. Megdöbbentem. Mégis a fiatalemberről szól ez a mondat? Neki íródott? Ebben a pillanatban egy fénylő gombot pillantottam meg a pádon, a szobor lába mellett. Halk zenét hallottam, majd pedig vélhetően a szobor, Jan Twardowski hangját - talán egy versét szavalta. Nagyon halk volt a hang, szinte érthetetlen a szöveg, ráadásul nem tudok ren­desen lengyelül, közelebb hajoltam hozzá. Lábam hozzáért a lábához, de még mindig kerestem a hang forrását, mert még mindig nem ér­tettem a szöveget, az alak kitartott lélegzettel, áhítatosan, szinte sut­togva deklinálta egy titokzatos vers sorait. Egészen közel húzódtam hozzá, fülemet a füléhez, arcomat a kemény hideg archoz érintettem, és hogy még közelebb kerüljek a hang forrásához, kezemet a szobor vállára helyeztem. Átöleltem, de még min­dig nem értettem semmit. FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN Szarajevói mahalák III. / A lépcsők 1. A szarajevói mahalák olyannyira három­­dimenziósak, hogy sokszor azt hiszi az ember, nincs is ben­nük más irány, mintha csak felfelé és lefelé létezne. Ahol az utcaszint éppúgy kerülhet a ház kéményé­nek kürtőjével azonos magasságba, akár a küszöbéig vivő lépcsősor első foka. Ahol az embernek egyfoly­tában az az érzése, nem is utcán {sokak), de lépcsőházban jár. Ahol a mi teraszunk a szomszéd gará­zsának teteje, a tetőnkön pedig a szomszéd parkol. Akár a hosszú, szélesen tekeredő csiga(szerű) lépcső a Skenderija mö­gött, melyet éppúgy ottani sziklák­ból raktak s betonoztak össze közé­pen zöldre festett vaskorláttal, mint oly sok helyen a régi mahalákon továbbélő városnegyedek utcáin. A heves esőzések, amelyek patakká alakítják az utcákat (errefelé isme­retlen a pocsolya [lokva] fogalma), meg az égető napsütés, mely nya­ranta a hercegóc hőgutát is elhozza ide az erdőségek alá, rövid eszten­dőkön belül megőrlik és elvássák az anyagot, elválasztják a lépcsők szikla alkotóelemeit. Erodálódnak, akárcsak a társadalom, mely alkot­ta őket. Darabjai, a kilazult sziklák bármikor maguktól megindulhat­nak a lejtőn, s agyoncsaphatják az útonjárót, aki elhanyagoltabb állapotok közepette már nem is lépcsőn jár, de kövek, ki-be dőlt sziklák során. Kovacici alatt a Terezijáról olyan lépcső vezet felfelé, amelynek a kö­zepe végig leomlott, s csak a lépcső­zet két oldalán lehet óvatosan fel­jutni rajta. Az ráadásul tisztességgel betonozott lépcső: lám, nem sok­kal tartósabb, mint sziklás társai. Bár kitudja, mikor omlott végig: tegnap? Vagy évtizedek óta így áll már - az ilyesmi ebben a városban eldönthetetlen. A mahalai lépcsőház legszebb példája az az elegánsan ívelt grádics, amely a város szívébe, a Vjecnica mögé, a Bentbasa kezdetére vezet. Kovaci Jekovac nevű utcájából nyíl­va, a város egyik legrégibb temető­jétől indult valaha - ma pedig az egyik legfiatalabb temetőjétől: itt található a monumentális Sehidsko mezarje, a háború áldozatainak temetője. Ahogy azt a szarajevói mahalákban megszokhattuk, úgy itt is, bár festőibb módon, az egyre meredekebben ereszkedő Nadmlini utca változik át egyszercsak lép­csősorrá. A rendezett lakóházak sorát romos, omladozó, zölddel benőtt épületek foghíjai szabdal­ják - némelyikről eltakarítottak már mindent, építési teleknek kí­nálja a tábla. Ahogy ereszkedünk, úgy szorul az utca lépcsőházba: itt már fecskefészekszerűen tapadnak, tornyosulnak egymásra a házak. Az utca beszélő nevét állítólag még a városalapító malmairól kapta, hi­szen Gázi Isza bég vakujfának (ke­gyes alapítványának) a Bentbasán áthaladó Miljackán álltak a malmai egészen a 19. század második har­madáig. A Nadmlinit félbe vágó Halilbasic utca sarkán található a naksibendi és a mevlevi dervis­rend központja. Továbbhaladva a derviskolostor mellett a falába épí­tett cesmára (forráskút) lehetünk figyelmesek: az arab betűk és a vi­rágmotívumok népies, mondhatni gyermeki hangulatot árasztanak, mintha az előbb rajzolta volna fel valaki zsírkrétával. S valóban: lehe­tetlen eldönteni, hogy maradandó, vagy múlandó alkotásról van-e szó. A grádics Kucuk Katib Muhjiddin dzsámija mellett vezet el - a mo­hácsi vész idején keletkezett mahala e köré tömörült. A lépcsőutcára néző fal vasrácsos ablakai mögött bekukkantunk a dzsámi haremjfoz (elzárt hely) - fák árnyában régi török sírkövek mellett illatozó ró­zsabokrok. Ügy magasodik egyre fölénk a fehér kőminaret, ahogy egyre lejjebb ereszkedünk a grádi­cson. (lásd a képen) Aztán ott van a bistriki, kecses ívelést és meredek lejtést egyesítő Za beglukom utca, amely a hét testvér türbéje előtt indul az egyko­ri Ferenc József kaszárnya mögött, s csavarodik felfelé meredek lépcsők során, a domb kúpjának csúcsán a lombok mögé vesző Brdo dzsámi minaretjének tengelye körül. Hogy aztán valami szürreális trükkel az utca és a domb alatt áthaladó gyors­­forgalmi út tunelje fölött vezesse át az útonjárót. Valóban nyaktörő s festői mutatvány. A lépcsőutca lehet meredeken emelkedő is, mint az Alifakovac lépcsősora. Ez a Miljackától a Hadzijska dzamija mellett visz fel meredeken a temetőbe, s odafenn a város egyik klasszikus látképét, panorámapontját adja. Útközben egy tipikus mahala-pékség mel­len haladunk el jobbról, remek somunx. (pita, lepényszerű kenyér) árulnak in, de semmi mást. A so­munt helyben sütik, forrón kapod, ramazánkor a zamatos aromájú fekete köménnyel (curekot) meg­szórva - a Korán és az Ószövetség szerint minden bajt gyógyít. Az iftdni. (az esti lakoma) készülve sorok várnak in. Aztán balról egy foghíj-telek mellen haladunk el fel­felé baktatva: in született Mehmed Mejlija Guranija, a 18. sz. legjelen­tősebb bosnyák dervis költője és kalligráfusa, aki főként törökül ín. Sírversei a város temetőiben még ma is olvashatók. A szülői ház fa­lai omladékok, zöld dzsungel rejti őket. Hűsölhetsz árnyékában a me­redek kaptatón megállva, útban a temetőbe. E lépcsők utcák is, s ez fordítva is igaz: az utcák a mahalában, mint­ha fokok nélküli lépcsők volnának. Néha annyira meredekek, hogy alig járhatók, mondjuk egy nyári zápor után. így csúszott ki alólam a talaj Soukbunar egyik utcáján - szeren­csére letenyereltem, mielőtt szétver­tem volna a kobakom. Így megy ez fokok nélkül. Mi lehet itt télen? Boze sacuvaj! Száz Pál A mellékletet szerkeszti: Sánta Szilárd. E-mail: szilard.santa@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Új Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3

Next

/
Thumbnails
Contents