Új Szó, 2018. október (71. évfolyam, 225-250. szám)
2018-10-06 / 230. szám
Afrikai külsőt kapott Mickey egér Elhunyt Peggy Sue, Buddy Holly slágerének ihletője Egy férfi és egy nő Claude Lelouch 50 év után készíti a folytatást C laude Lelouch fél évszázad után folytatja az Egy férfi és egy nő című Oscar-díjas filmjét az ereded alkotásban szereplő színészekkel. A forgatás már meg is kezdődött az észak-franciaországi tengerparton, Deauville-ben, ahol az 1966-ban felvett, két Oscart - a legjobb idegen nyelvű film és a legjobb ereden forgatókönyv díját - is elnyerő Egy férfi és egy nő készült - közölte Lelouch produkciós cége. Az egykori film sztárjai, a ma már 86 éves Anouk Aimée és a 87 éves Jean-Louis Trintignant ismét a két özvegyet alakítják, akik egykor egymásba szerettek A rendező elmondta, már 1986- ban tervezte, hogy leforgatja a film folytatását Egy férfi és egy nő: 20 évvel később címmel. „Ezzel a filmmel most azt akarom bemutatni, hogy az élet erősebb a halálnál” - mondta Lelouch. Trintígnant 2012-ben 14 éves szünet után tért vissza a filmezéshez, ő játszotta el Michael Haneke Szerelem című filmjének főszerepét, amelyet az osztrák rendező kifejezetten neki írt. A színész júliusban jelentette be, hogy prosztatarákkal küzd, és nem kíván többé kamerák elé állni, mert úgy érzi, már nem bírja fizikailag a megterhelést. Lelouch felkérése azonban nyilván visszautasíthatadan volt számára, és mégis belevágott egy utolsó filmbe. Az Egy férfi és egy nő főcímdala, amelyet Pierre Barouh és Francis Lai jegyzett, ugyancsak világsiker lett. (MII) r> Lelouch felkérése nyilván visszautasíthatatlan volt... Egy-egy helyi művész festette ki a kétméteres Mickey-figurákat, amelyeket egy johannesburgi bevásárlóközpontban állítottak ki (Fotók: TASR/AP) A frikai külsőt kapott a világ legismertebb rajzfilmfigurája, a 90. születésnapját ünneplő Mickey egér tíz ismert dél-afrikai művésztől. A dél-afrikai festők és szobrászok a kontinens kulturális sokszínűségét tükrözve alakították át a híres Disney-hős gardróbját, amely egyébként fehér kesztyűből, piros rövidnadrágból és sárga cipőből áll. Mickey egér 1928. november 18-án debütált az első, Willi, a gőzhajó című rajzfilmjében, amely még fekete-fehér volt. A Disney vállalat számos programot tervez a mesehős megünneplésére. A dél-afrikai Disneyprojektben a művészek afrikaivá változtatták Mickey egeret. A Disney Africa tíz darab kétméteres Mickey-egér-szobrot bocsátott a johannesburgi Art Eye galéria rendelkezésére. A galéria tulajdonosa elmondta: mivel Mickey egér a gyermekkor univerzális szimbóluma, természetesen érdekelte őket a felkérés, hogy afrikai értékekkel is felruházzák a figurát. A kétméteres Mickey-figurák mindegyikét egy-egy helyi művész festette ki az afrikai hagyományokhoz kötődően. A híres egérnek zulu öltözéket festett Phumzile Buthelezi, egy másik művész, Cassius Khumalo pedig az etiópjai Omo-völgyben élők arcmaszkját és testfestését alkalmazta, de olyan Mickey-szobor is készült, amelynek ruháján az afrikai állatok szőrének mintázata köszön vissza. A művészek egy héten át dolgoztak a galériában egymás mellett felállított szobrokon. A kész alkotásokat egy johannesburgi bevásárlóközpontban, majd Durbanben és Fokvárosban is kiállítják. Mickey egér olyan neves művészeket ihletett meg korábban, mint Diego Rivera vagy Damien Hirst, és Salvador Dali is dolgozott együtt Walt Disneyvel. E. M. Foster angol és John Updike amerikai regényíró pedig esszét írt Mickey egérről. (MTI) T exasban elhunyt Peggy Sue, Buddy Holly azonos című slágerének ihletője - derül ki a család keddi tájékoztatásából. Peggy Sue Gerron Rackham még hétfőn hunyt el 78 éves korában a texasi Lubbock Peggy Sue-val: Buddy Holly Peggy Sue-jának memoárja című könyvet a nóta megszületésének 50. évfordulójára időzítette. Egykori naplójának feljegyzései és barátok emlékezései nyomán elevenítette fel a lubbocki születésű Buddy Holly életét és munkásságát. „Nagyon, nagyon jó barátom volt, a valaha volt legjobb barátom” - írta akkor Peggy Sue Hollyról, akit gimnazista korában ismert meg. Buddy Holly 1959 februárjában halt meg, amikor egy iowai koncert után lezuhant a repülőgépe. A gépen volt - és szintén életét vesztette - két másik sztár, Ritchie Valens és a Big Bopper néven ismert J. E Richardson is. Buddy Hollyról egyébként 1978- ban - Gary Busey címszereplésével - életrajzi film készült, 1986-ban pedig Peggy Sue férjhez ment címmel Peggy Sue életéről mutattak be filmet, Kathleen Turner főszereplésével. (MTI) Buddy Holly szobra az egyik esseni étterem előtt (Fotó: tasr/ap) Claude Lelouch (Fotók: TASR/AP, imdb.com, wikipedia/Georges Biard) Aimée és Trintígnant élő legendák Franciaországban Aimée és Trintígnant az Egy férfi és egy nő című, 1966-ban forgatott filmben iWhatever Happened • To Peggy Sue;? Peggy Sue nem Holly barátnője volt, hanem a The Crickets nevű rock and roll csapat dobosának, Jerry Allisonnak a felesége egyik kórházában. A Peggy Sue Buddy Holly 1958-ban született egyik nagy slágere volt. Peggy Sue nem a rocklegenda barátnője volt, hanem a The Crickets nevű rock and roll csapat dobosának, Jerry Allisonnak a felesége. Holly a dalt eredetileg az unokahúgának, Cindy Lou-nak ajánlotta volna, de Allison megkérte őt, hogy - mivel szeretett volna imponálni a feleségének - Peggy Sue-ról szóljon a dal. A sláger születésének történetét maga Peggy Sue Gerron írta meg 2008-ban megjelent önéletrajzában. A Mi is történt 12 HÍRESSÉGEK PRESSZÓ ■ 2018. OKTOBER 6. www.ujszo.com