Új Szó, 2018. október (71. évfolyam, 225-250. szám)
2018-10-05 / 229. szám
www.ujszo.com I 2018. október 5. RÉGIÓ 5 A lakosok igényeihez igazítanák a közlekedést Közvélemény-kutatással próbálja felmérni Pozsony megye a lakosok közlekedéssel kapcsolatos igényeit. A napokban indult felmérés eredményeit figyelembe véve állítják össze a közlekedési rendszer fejlesztési tervét. POZSONY Az interneten is elérhető - és kitölthető - kérdőívben egyebek mellett azt kérdezik a lakosoktól, hány közlekedési eszköz van a tulajdonukban, mennyire elérhető a tömegközlekedés, milyen messze van tőlük a tömegközlekedési eszköz megállója. Juraj Droba, Pozsony megye elnöke abban bízik, hogy a felmérésből nyert adatokból kiderül, mire van szükségük a lakosoknak, és ez alapján fejleszthetik a közlekedést. „A megyében élők kitölthetik a kérdőívet. A valódi adatok alapján fejleszthetjük a közlekedést és javíthatjuk a lakosoknak nyújtott szolgáltatásokat” - fogalmazott Droba. Hozzátette, a felmérés alapján készülő Fenntartható mobilitás terve az európai uniós támogatások lehívásának és ezzel együtt a regionális és a városi tömegközlekedés fejlesztésének egyik alapfeltétele. A tanulmányban elemezik a jelenlegi közlekedési helyzetet, előrejelzést készítenek, amely alapján a megye megtervezheti a régió közlekedési rendszerét. A stratégiai tervet a jövő év végén mutatják be. A megye felhívta a figyelmet arra, hogy a kérdőív névtelen, kitöltésével minden lakos hozzájárulhat ahhoz, hogy megismerjék a régióban élők valós igényeit. (béva) Eladják a garázsok alatti parcellákat LECZO ZOLTÁN Eladná a város azokat a kórház melletti lakótelepen lévő földterületeket, melyeken magántulajdonban lévő garázsok állnak. Az Ibrányi úti garázsok ügye hosszú ideje okoz szinte megoldhatatlan problémát Királyhelmecen. A városi tulajdonú parcellára közel húsz éve egy vállalkozó több tucat garázst építtetett, majd eladta őket. A garázsokkal kapcsolatosan építési engedélyt soha nem adtak ki, és korábban az ingatlanok használatához szükséges szakhatóságok hozzájárulását sem igényelte sehki sem. A város előző vezetése megpróbálta rendezni ezt az ügyet, és felszólította a tulajdonosokat és a bérlőket, hogy záros határidőn belül jelentkezzenek a városi hivatal területfejlesztési osztályán, és rendezzék az ingatlanok alatt található földterületek használatával kapcsolatos jogi státuszukat. A helyzet megoldása azonban az új önkormányzatra maradt, amelynek viszont újabb nehézséggel kellett szembenéznie. A város 1,3 millió eurós adósságával kapcsolatosan ugyanis a végrehajtó egyebek mellett a garázsok körüli parcellákat is lefoglalta, majd ezek is gazdát cseréltek. Az említett földterületeket több más parcellával együtt, hosszú huzavona és egyezkedés után végül sikerült a településnek visszaszereznie, ám a garázsok ügye ezzel még nem zárult le. Balogh Csaba, a Királyhelmeci Városi Hivatal vezetője lapunknak elmondta, a területfejlesztési osztály időközben megkereste az érintett garázstulajdonosokat, és felajánlotta nekik, hogy vegyék meg az építmény alatti parcellát. Hogy elejét vegyék a további bonyodalmaknak és az esetleges visszaéléseknek, csak olyanoknak adják el a földterületeket, akiknek a felépítménnyel kapcsolatos jogi státuszuk is rendezett. Ehhez a városvezetés az illetékes hivatalokkal együttműködve segítséget nyújt az érintetteknek. RÖVIDEN Forgalomkorlátozás a maraton miatt Párkány/Esztergom. Vasárnap délelőtt forgalomkorlátozással és útlezárásokkal kell számolni a Karva-Lábatlan kerékpárosmaraton miatt Párkány és Esztergom térségében. Az Esztergomi Rendőrkapitányság arra kéri az autósokat, hogy a túra útvonalán - ahol a kerékpárosok rendőri felvezetéssel fognak haladni - a jelzett időpontban óvatosabban közlekedjenek. (guzsú) Kisvállalkozói ipari parkot adtak át Táton Új beruházókat ós ezzel együtt új munkaadókat várnak Tátra, ahol 51 ezer négyzetméteren kievállalkozói ipari parkot alakítottak ki. EZH Tát Esztergomtól mindössze 10 kilométerre fekszik. Az ipari park területén jelenleg 150-200 ember dolgozik - elsősorban az esztergomi Suzuki beszállítói. Túri Lajos, a település polgármestere az MTI- nek adott nyilatkozatában elmondta, nagy az érdeklődés az üresen álló telkek iránt. Hozzátette: az önkormányzat elsősorban a helybeli vállalkozások bővítését szeretné támogatni. Az 5300 lakosú kisváros a beruházásra 304 millió forintot nyert el a Terület- és településfejlesztési operatív program pályázatán. A pénzből elkészült a közvilágítás és az áramellátáshoz szükséges kábelhálózat valamint a szenny- és csapadékvíz elvezetése. Az önkormányzati tulajdonú ingatlan telkeit belső úthálózat köti össze. Az ipari parkban 17 vállalkozásnak kínálnak telephelyet. A polgármester közölte: az új betelepülőkkel értékesítési szerződést kötnek. Ennek értelmében öt évig kell bérleti díjat fizetniük, az összeg az államkasszába folyik be. Ezt követően tulajdonukba kerül a telek, a maradványösszeget pedig az önkormányzat költségvetésébe fizetik be. (guzsu, MTI) Túlterhelik a kamionokat DUNASZERPAHELY Sorozatosan követnek el szabálysértést a teherfuvarozók azzal, hogy a tehergépkocsik rendszeresen nagyobb súlyú rakományt szállítanak a megengedettnél. Ezzel rongálják az utakat, ami sok esetben balesetveszélyes lehet. A nagyszombati forgalmi felügyelet trendszeresen végez ellenőrzéseket a tehergépkocsik terheltségéről, az utóbbi pár hétben kétszer egymás után is ellenőrzést tartottak a Dunaszerdahelyi járásban. Mindkét alkalommal ugyanott, és mind a kétszer több olyan kamiont is találtak, amelyek a megengedettnél jóval nehezebb rakományt szállítottak. Az első ellenőrzésnél két tehergépjármű több mint 14 tonnával lépte túl a megengedett súlyhatárt. Egy, a második ellenőrzésnél megállított kamion 15,2 tonnával haladta meg a megengedett súlyhatárt. „Az ilyen szabálysértéseknél a gépkocsivezető helyszíni pénzbírságot kap, a legnagyobb összegű büntetés 650 euró lehet. A járművet üzemeltető cég közel 800 eurós pénzbüntetéssel sújtható, a rakodást végző vállalat pedig, amely a sofőr tudta nélkül terhelte túl a kamiont, 3500 eurós büntetést kaphat - tájékoztatott Martina Kredatusová rendőrségi szóvivő. (sk) // 2+1 Helló Ősz! vakáció ajándék sétahajózással LEMARADTÁL A NYÁRRÓL? SEMMI GOND! Foglalj 2 éjszakát nálunk és megajándékozunk még eggyel! Ezenkívül díjmentes belépést biztosítunk az Aquaworld élményfürdőbe és meghívunk egy hajós városnézésre, hogy megcsodálhasd fővárosunk csodálatos panorámáját. HELLÓ ŐSZ! ÉLMÉNYVAKÁCIÓ MÁR 51€/FŐ/ÉJTŐL! PESOPT 8UDAPE5T • Check in, chili out lOYEARS I AQUAWORLD DP 180076 Az engedély nélkül felhúzott épületeket utólag legalizálni kell (Képarchívum)