Új Szó, 2018. október (71. évfolyam, 225-250. szám)
2018-10-04 / 228. szám
www.ujszo.com | 2018. október 4. PANORÁMA 123 Fehérjekutatásokért hárman kapják a kémiai Nobel-díjat MTI-ÖSSZEFOGLALÓ A kitüntetettek összesen 9 millió svéd koronával gazdagodnak. Ennek felét Frances Arnold kapja, a másik felén George Smith és Gregory Winter osztozik. (TASR/AP-felvétel) Elfogták a szökevénykirályt Párizs. A francia hatóságok tegnap őrizetbe vették a 46 éves Redoine Faidot, ragadványnevén a „szökevénykirályt”, aki július elején 3 fegyveres segítségével, helikopteren szökött meg a Párizshoz közeli Réau fegyintézetéből. Fáidén kívül további hat embert vették őrizetbe. „A miniszter lemondott, de ez nem akadályozta meg a rendőrséget abban, hogy őrizetbe vegye Faidot”- ironizált Gérard Collomb belügyminiszter, akinek tegnap fogadta el lemondását Emmanuel Macron francia elnök. Fáid július elsején szökött meg a Párizshoz közeli Réau fegyintézetéből. A szökést 3 fegyveres segítségével, helikopteren hajtotta végre. Nem ez volt az első alkalom, hogy filmekbe illő akcióval megszökött: 2013-ban egy Lille melletti börtönben öt ajtót berobbantva eljutott a kijáratig, ahol túszul ejtett négy börtönőrt, mielőtt kijutott a szabadba. A túszokat elengedte, Faidot egy hónapi bujkálást követően fogta el akkor a francia rendőrség. Faid 2010-ben megjelent könyvében leírta, hogyan lett „külvárosi piti tolvajból hírhedt, pénzszállító autók kirablására szakosodott gengszter”. Franciaország legkeresettebb szökevénye volt, áprilisban 25 év börtönbüntetésre ítélték egy 2010-es, meghiúsult fegyveres rablás megszervezéséért, mely során egy rendőrnő életét vesztette. (MTI) Elsőként sikerült emberi belsőfül-sejteket alkotnia laborban egy berni kutatócsoportnak. Bem. Ezzel új utat nyitottak a halláskárosultak kezelését célzó módszerek kutatása számára. A világ népességének öt százaléka nagyothall. Bár a hallás képessége hallókészülé-Stockholm. A fehérjék kutatásában elért eredményeiért két amerikai és egy brit tudós, Frances H. Arnold, George P. Smith és Gregory P. Winter kapja az idei kémiai Nobeldíjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia tegnapi stockholmi bejelentése szerint. Az indoklás szerint a három tudós az evolúció mechanizmusát felhasználva ért el úttörő eredményeket kutatásaiban, amelyek gyakorlati haszna ma már a gyógyszergyártáson át az üzemanyag-előállításig megfigyelhető. Frances Arnold az enzimek irányított evolúciójáért részesül az elismerésben. Az amerikai kutatónak 1993-ban sikerült először irányított evolúcióval létrehoznia enzimeket, kémiai folyamatokat katalizáló fehérjéket. Azóta tovább finomította módszereit, amelyeket manapság már rutinszerűen használnak új katalizátorok létrehozására. A Frances Amold-féle enzimeket vegyi anyagok, például gyógyszerek kömyezetbarátabb gyártásánál vagy épp megújuló üzemanyagok előállításánál alkalmazzák. Az amerikai George Smith 1985- ben fejlesztette ki a fágbemutatás kekkel vagy implantátumokkal javítható, az ok hatékony kezelésére még nem létezik módszer. A Berni Egyetemi Kórház kutatói azonban nagy lépést tettek: először sikerült az emberi belső fülben a hangok észleléséért felelős szőrsejtek kialakulását utánozni. Ezzel lehetővé vált, hogy a halláskárosodás kezelési módszereit közvetlenül emberi sejteken próbálják ki. „elegáns” módszerét, amelyben egy bakteriofágot (baktériumot fertőzni képes vírust) használnak új fehérjék előállítására. A brit Gregory Winter a fágbemutatást használta antitestek irányított evolúciójához, hogy új gyógyszerkészítményeket állítsanak elő. Az ezen az eljáráson alapuló első gyógyszert, az adalimumabot 2002-ben hagyták jóvá a hatóságok és a reumatoid artritisz (RA), a pikkelysömör és bélgyulladásos betegségek kezelésére használják. A fágbemutatással azóta olyan antitesteket hoztak létre, amelyek semlegesíthetnek toxinokat, szem-A szőrsejtek már nagyon korán kialakulnak a magzati fejlődés során, nagyjából a terhesség 10. vagy 11. hetében. Már ebben a stádiumban elérik teljes számukat. „Mintegy 15 ezer szőrsejttel és 30 ezer spirális ganglionsejttel születünk” - fejtette ki Marta Roccio kutató. Az érzékelősejteket a hangos zabeszállhatnak autoimmun betegségekkel és gyógyíthatják az áttétes rákot. Frances Arnold - az ötödik nő, aki megkapja a kémiai Nobel-díjat - 1956-ban született Pittsburghben. 1985-ben doktorált a Berkeley Egyetemen, a Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) tanára. George Smith 1941-ben született Norwalkban. A Harvard Egyetemen szerezte doktori címét, a Missouri Egyetem nyugalmazott tanára. Gregory Winter 1951-ben született Leicesterben. A Cambridge-i Egyetemen tanult, és ott is tanít. jók, a fertőzések, az öregedési folyamatok és a méreganyagokkal való terheltség is károsítja. Mivel a sejtek nem pótolhatók, elvesztésük tartós halláskárosodáshoz vezet. A Berni Egyetemi Kórház szerint a tanulmány eredményei segíthetnek a belső fülben található csiga szőrsejtjeinek más, gyakoribb sejtforrásokból való megalkotásában. (MTI) NAPTÁR Október 4 ► NÉVNAP Ferenc A Ferenc az olasz Francesco név latinosított Franciscus formájából származik, jelentése: francia. ► MAI ÉVFORDULÓINK 95 éve született Charlton Heston Oscar-dfjas amerikai színész, rendező. 85 éve született Sükösd Mihály József Attila-díjas író, kritikus, esszéíró. 75 éve született Lengyel Pál BlattnerGéza-díjas rendező. 65 éves Gábor Éva Mária Munkácsy Mihály-díjas szobrász. ► NAPI VICC- Ez az 5 csirkém van még eladó, nagysága! - kínálja a portékáját szombaton délben, zárás előtt, a csarnoki kofa. -Tudja, mit? Válassza ki nekem a 3 legöregebbet! - kéri a fiatalasszony.- Ezer örömmel! - vigyorog a kofa. - Be is csomagoljam?- Igen. A másik kettőt. ► ORVOSMETEOROLÓGIA Kedvezően alakul az élettani helyzet. Az érzékenyek gyenge melegfronti jellegű tüneteket tapasztalhatnak, azonban intenzív tünetekre nem kell számítani. Emberi hallósejteket alkottak svájci kutatók Melléklet az Uj Szobán! • hetente 16 oldal rejtvény e havonta összesen 64 oldal kikapcsolódás és kellemes időtöltés! Keresse kedvenc napilapjával ei szombatonként a staI ÚJ szó szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com www.facebook.com/ujszo I Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o., Új Szó szerkesztősége, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3 I E-mail: ujszo@ujszo.com . I Szerkesztőség: Bajkalská 19B, 82101 Bratislava 3 I Főszerkesztő: Lajos P. János (02/32153313). I Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán. I Rovatvezetők: Demecs Péter - belpolitika, Klein Melinda - régió, Holop Zsolt - vélemény, Lakatos Krisztina - kultúra, Bőd Titanilla - sport, Urbán Gabriella - panoráma. Művészeti vezető: Toronyi Xénia. IA szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Kiadja a Duel - Press Kft., Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava. I IÓ0: 35 722 517 I Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos: 0907/773835, Kassa: 0905/228525, Komárom: 0905/840423, Dunaszerdahely: 0907/773834, Érsekújvár: 0907/601580, Nyitra: 037/6522543, Galánta: 0905/228526, Párkány: 0907/773832. I Ügyvezető igazgató: Michal Teplica. I Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit, tel.: 02/59233401. I Hirdetési osztály: 02/32153123, e-mail: reklama@ujszo.com . I Marketing: 02/32153125. I Lapterjesztés, laprendelés: 02/323 77 777, fax: 02/59233339. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., a Mediaprint Kapa és a Petit Press Rt. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán. I Külföldi megrendelések: Slovenská poéta, a. s. Úéelové stredisko preplatiteískych sluáieb tlaőe, Nám. slobody 27,810 05 Bratislava. I Index: 48271. I Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. I ©Copyright DUEL - PRESS KFT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. I A sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton Media, a Slovakia Online és a Sita végzi. I Lapunk megjelenését a Kisebbségi Kulturális Alap támogatja. Realizované s finanőnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostnych ménéin. KULT of.MINOR ***53***