Új Szó, 2018. szeptember (71. évfolyam, 202-224. szám)

2018-09-27 / 222. szám

www.ujszo.com I 2018. szeptember 27. KÖZÉLET 3 Naponta 8 ezer embert öl meg az alkohol A világon 237 millió férfi és 46 millió nő küzd alkoholizmussal (TASR-feivétei) BUGÁRANNA Pozsony. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kutatásából kiderült, évente 3 millió ember hal bele az alkoholfogyasztásba, ami azt jelenti, hogy húsz emberből egy az alkohol áldozata lesz. Az alkoholfogyasztás napjaink­ban körülbelül 2,3 milliárd embert érint a világon. Egy olyan szokás­ról van szó, amelytől a közeljövő­ben valószínűleg nem szabadul az emberiség. Ezt igazolja a WHO elemzése is, mely szerint a globális fogyasztás a következő tíz évben növekedni fog. A legnagyobb fo­gyasztást Európában mérték, 2010- hez képest azonban 10%-kal csök­kent az egy főre jutó elfogyasztott alkohol mennyisége. Részeg sofőrök A napokban nyilvánosságra ho­zott jelentés számításai azért is ér­dekesek, mert ezúttal az ittas sofő­rök által okozott közúti balesetek, öngyilkosság és az alkohol befo­lyása alatt történő verekedések ál­dozatait is bevonták a statisztikába. Kiderült, hogy az összes, alkohol okozta halál egyharmadát éppen az ilyen incidensek okozták - szám szerint 370 000 ember vesztette életét ittas vezetés okozta közúti baleset során. Az áldozatok közül 180 000 ártatlan volt, nem ők ültek a volán a mögött. Az Amerikai Egyesült Államok­ban naponta 29 ember hal meg ittas sofőr miatt. Az alkohol és öngyil­kosság közötti kapcsolat több mint 150 ezer ember halálát okozta, ré­szeg erőszakoskodás következtében pedig 90 ezren vesztették életüket. Az alkohol okozta halálesetek 21%-ának közvetlen oka emésztő­rendszeri betegségekre vezethető vissza, mivel az ital tönkreteszi az alkoholisták belső szerveit. A túl­zott alkoholfogyasztás miatti elha­lálozás 19%-a szív- és érrendszeri betegségeknek tudható be. Az alkoholizmus elsősorban a férfiakat érinti, a világon 237 millió férfi és 46 millió nő küzd alkohol­problémákkal. A felmérés szerint 2016-ban 2,3 millió férfi halálát okozta közvetve vagy közvetlenül az alkohol. A legnagyobb veszély a 20 és 39 év közötti férfiakat fenye­geti, ebben a korcsoportban az összes haláleset 13,5%-át tudják be az alkoholnak. A rövidital vezet Azok között, akik nem alkoholis­ták, de rendszeresen isznak, a napi átlagos fogyasztást 33 gramm tiszta szesz bevitelére saccolják. Ez körül­belül 7,5 deci sörnek, 2 pohárnyi bornak (150 ml/pohár) vagy két po­hár röviditalnak (40ml/pohár) felel meg. Az italok népszerűségét tekint­ve a világon a röviditalok vezetik a listát (45%), második helyen a sör (34%) a harmadik helyen kissé le­maradva a bor (12%) végzett. A szer­vezet jelentésében arra is rámutat, a gazdagabb országokban elterjedtebb a mértéktelen ivás. A szegényebb al­­koholfuggők és családjaik azonban nagyobb károkat szenvednek, mint a tehetősebb alkoholbarátok. Az Egészségügyi Világszervezet jelentésében figyelmezteti az orszá­gokat, hogy vezessenek be különbö­ző intézkedéseket, mint például ma­gasabb adókat vagy fejlettebb támo­gatói csoportok létrehozását szenve­délybetegek részére. „Minden ország tehetne többet annak érdekében, hogy csökkentse az alkohol okozta egész­ségügyi és társadalmi károkat. Bizo­nyított, hogy a költséghatékony in­tézkedések közé tartoznak például a magasabb adók, korlátolt reklámle­hetőség és limitált elérhetőség” - nyilatkozta doktor Vladimir Poz­­nyak, a WHO szakértője. A15 évnél idősebb népesség alkoholfogyasztása Európában és a világban 2016-ban Absztinensek, nem fogyasztanak rendszeresen alkoholt 23,5 44,5 Jelenleg absztinensek, már nem fogyasztanak alkoholt 16,6 12,5 Jelenleg rendszeresen fogyasztanak alkoholt 59,9 43 Adatok százalékban. • Forrás: WHO a korlátlan beszélgetést és SMS-t tartalmazó 02 Arany tarifacsomaghoz változatlan áron www.o2.sk/pausal DP180555

Next

/
Thumbnails
Contents