Új Szó, 2018. szeptember (71. évfolyam, 202-224. szám)
2018-09-22 / 218. szám
www.ujszo.com SZALON ■ 2018. SZEPTEMBER 22. HI Krusovszky Dénes A madzag a hosszú zsineget kereste, amit valamelyik nap hagyott kint a nagyanyja a kopott viaszosvászonnal leterített kerti asztalon. Maradéknak tűnt, és mivel hosszú ideig hevert az asztallapon, megjegyezte magának. A nagyanyja soha nem hagyta elől a dolgokat, és rá is mindig rásziszegett, ha valamit nem pakolt el időben. Ez a zsineg mégis ott hevert, érintedenül, hosszú órákon át. Ez csak azt jelentheti, gondolta, hogy nincs már rá szükség, vagyis azt csinálhat vele, amit akar. Most persze, amikor kellett volna, már nem volt ott. Elindult, hogy megkeresse, egészen biztos, hogy valahol meglesz, mondogatta magában, a nagyanyja soha nem dobott ki semmit. Körülnézett a teraszon, amit nemrég locsolt fel az öregasszony, szinte sisteregve száradtak fel rajta a nedves foltok, szemmel is lehetett követni, ahogy zsugorodtak. Megnézte a teraszra nyíló ablak párkányán, de nem volt ott a madzag. Aztán a sarokba tolt műanyag láda fölé hajolt, mindenféle kacat volt beledobálva, foghíjas kézi gereblye, néhány felemás pár kerti kesztyű, hosszú szálakra vagdosott biciklitömlő. Bizalmadan mozdulatokkal forgatta át a holmikat, de a madzag nem került elő. Bement a műhelybe, hátha a satupad nehezen mozdítható fiókjába lökte be a nagyanyja, ahol a szőlőkötözéshez használt spárgagombolyagokat is tartotta. Erőlködve kihúzta a fiókot, de csak katonásan egymás mellé helyezett, szabályosan rágzsebébe, majd izgatottam elindult a kamra felé. Odabent rögtön letérdelt a hideg kőre, és olyan mélyen előrehajolt, hogy a homloka szinte a padlót súrolta. Aztán egy lassú mozdulattal benyúlt a kamraszekrény alá. Egy egérfogót tartott az ujjai között, amikor visszahúzta a kezét. Maga elé emelte, és hosszan, szinte lélegzetvisszafojtva nézte a széttrancsírozott szürke testet. A fején is volt egy kisebb ütésnyom, de főleg az oldala nézett ki szörnyen: felszakadt a bőr a hasán, és apró, rózsaszín kukacokra emlékeztető belek türemkedtek ki a sebhelyen. Ez pont jó lesz, gondolta, és gyorsan ráhurkolta a madzagot a döglött állat egyik hátsó lábára. Még nem merevedett meg, vette észre, ahogy kihúzta a madzagnál fogva a dögöt a felfeszített egérfogóból. Igaz, nem tudta eldönteni, hogy ez jót vagy rosszat jelent-e inkább. Mindenesetre elindult vele a kertbe, hogy kipróbálja, amit a nagybátyja mutatott neki nemrég. Mint egy horgászcsalit, ki kell dobni a fííre, és odahívni a macskát, aztán mindig, mielőtt az elérhetné, rántani rajta egyet. Odament a kerítés tövében sorakozó tujákhoz, és benézett mögéjük. A nagyanyja macskája valamiért ott szeretett feküdni délelőttönként. Most azonban nem volt sehol, hangosan elkiáltotta párszor a nevét és várt, de a macska csak nem jelent meg. Végül is, gondolta, gyakorolhatok, amíg elő nem kerül. Leült a kert egy félárnyékos sarkába, és eldobta ballal az egeret, miközben jobbal a madzagot tartotta. Az egér teste megfeszült aztán ernyedten hullott alá a vastag fücsomók közé. A fiú apró mozdulatokkal magához húzta, aztán megint eldobta, majd ugyanezt a mozdulatsort megismételte még néhányszor. Közben hátra-hátrapillantott, hátha ott van a macska, de az csak nem akart megjelenni. így nem valami érdekes a játék, gondolta, és tanácstalanul bámult az egér fbrmádan testére. Aztán félredöntötte kissé a fejét, mint aki tudja, hegy nincs mit tenni, és ismét rántott egyet a madzagon. szekrényajtót is, és a vegyszeres üvegek meg a permetezőfelszerelés darabjai között is körbepillantott gyorsan. Pedig olyan jó lett volna egy kicsit játszani vele, gondolta, azzal kihúzta volna ebédig. A délelőttöket szigorúan otthon kellett tölzott, megmagyarázzon neki. Nem ülhet odabent a tévé előtt, ki kell menni, de nem mehet el sehová, mert otthon kell maradni. Nem lehet egész nap a szobában kuksolni, amikor ilyen remek idő van, de ha túl sokat van kint a hőségben, akkor meg hőgutát kap. Igyekezett követni a nagyanyja szeszélyeit, és az alapvető igyekezet pont elég volt ahhoz, hogy úgy érezze, ő mindent megtett a nagyanyjáért eddig, tehát innentől már akár egy kicsit mehet a maga feje után is. A nyárikonyha kredencfiókját már nem a madzag utáni kutatás miatt húzta ki, hanem mert abban volt az előző napi sportújság. Igaz, azt már többször is elolvasta, de hátha talál benne még valamit, ami eddig elkerülte a figyelmét, jutott eszébe. Természetesen egyből meglátta a madzagot, a sportújság címlapján veszett gólöröm-táncot járó focista fényképére volt rádobva hanyagul. Végre, mondta volna, ha lett volna bárki is a közelben, de nem volt. A madzagot begyűrte a nadkait, az ablakpárkányokat, a félreállított, ütött-kopott vödröket, a ki tudja milyen úton-módon idekerült bolti műanyag ládákat és a leselejtezett szekrény tetejére helyezett kartondobozokat is megnézte. Bár nem lett volna szabad, kinyitotta az eltompult politúré tenie, bár nem értette pontosan, miért is tilos ilyenkor a barátaival találkozni, muszáj volt elfogadnia ezt a helyzetet. A nagyanyja sosem tartotta, kötelességének, hogy bármiféle szabályt, amit olykor teljesen váradanul, és sokszor egy korábbi szabállyal ellentétesen hozl nagyanyja sosem tartotta kötelességének, hogy bármiféle szabályt, amit olykor teljesen váratlanul, és sokszor egy korábbi szabállyal ellentétesen hozott, megmagyarázzon neki. feltekert spárgagombócokat látott benne. Egyre türelmedenebbnek érezte magát, pedig tudta, rengeteg ideje van. Tulajdonképpen túl sok is. Érezte, hogy a meztelen hátán lassan végigördülő verejtékcseppek épp most érik el rövidnadrágja ráncosra húzódó gumipántját. Még mindig tartott a kánikula, és ugyanúgy, ahogy a forróságtól beállt valami ragacsos keményedés a levegőben, ugyanúgy az idő is megszorult kicsit. Nemcsak, hogy nem úgy telt, ahogy ő szerette volna, észrevéden és az unalom csuklásszerű rándulásai nélkül, hanem nem telt sehogy. Ráadásul ez a madzag se akart előkerülni, hiába forgatott föl már minden zugot a melléképületben. A műhely után az üres garázst, a fáskamra forgáccsal kitömött sar-D Szarajevói mahalák I. M ahala - a szó jelentését (negyed), ahogy az eíőző cikkben lelepleződött, igazán könnyű megadni jellemzésével együtt. Nehezebb azonban a jelentés lényegét megragadni, amelyet kulturális különbségeink kódjai elzárnak tőlünk. S itt nem kizárólag kelet és nyugat, Orientes ocádent félreértéseire gondolok, de az egykori Ottomán Birodalom belső tagoltságára (megosztottságára?) úgyszintén. A birodalomban az arab szó ugyanis a legkisebb adminisztratív egységet jelentette normalizált infrastruktúrával és létesítményekkel, sejtként egy hatalmas organizmus testében. Gondoljunk azonban csak olyan városok különbségeire e testben, mint Aleppó, Isztambul vagy Szarajevó. A mahalák világa összehasonlíthatadan. De vegyünk alapul kulturálisan és nyelvileg egységesebb közeget, nézzük például a mai exjugoszláv városokat az ottomán korban: Szkopje, Növi Pazar, Szarajevó mahalái csak a felszínen hasonlítanak, az ottomán építészet és a lakosok nyelvének külcsínében. De ha csak egyeden várost nézünk meg alaposabban, Szarajevót (a mahalavilág folyamatossága a Balkánon talán a leginkább itt maradt fenn), a különbség az egyes városrészek között - ha nem is látványos - szinte tapintható. Igaz, kevés régi (bosnyák) törökház maradt fenn eredeti bájában (a nyilvánosság számára egyfajta tájházként a Svrzo család háza látogatható), s azok is inkább a gazdag városiak udvarházai. A hagyományos elemeket az újabb kor házain máig felfedezzük: a kiugró emelet, rézsűt farácsozat az ablakon, a nagy fakapu apró tetővel, azon pedig a hagyományos díszes, fém nyitókar, amelyet az európai szem túlméretezett kopogtatónak néz. Az ún. zvekir egyébként a bosnyák identitás szimbólumaként, posztttadícióként tovább él napjaink trashkultúrájában: már a mobil hátuljára ragasztható apró zvekir is kapható, karikájába belefuzhed az ember az ujját, míg telefonál, azaz a kommunikáció kapujában áll, akárcsak régen a kávézásból hazaindulva búcsúzkódó két mahalusa, akik a kapuban sem bírják berekeszteni a csevej (pletyka?) áradását. A szarajevói mahalák időben éppoly változatosak, akár térben. Mivel a város a Miljacka völgyében épült, topográfiailag háromfelé osztható: dél felől a Trebevic meredek lejtőjére, az északi enyhébben ereszkedő Pasino brdo (a pasa hegye) oldalára, és a nyugat felé nyúló völgy laposára - itt a csarsia, a város szíve. A mahalák főként a meredélyen épültek girbegurba utcákkal, s a csarsián túl nyugat felé. Az ottomán város az Ali pasa és a Magribija dzsámijáról elnevezett mahalákig terjedt, minden, ami ettől nyugatabbra esik, korban is csak ez után következve épült. A két meredély világa a mérvadó. A lakosok az északi oldalt részesítik előnyben, mert a város ezen része kapja a lejtő és a nap járása miatt a legtöbb fényt. A girbegurba utcák itt labirintusszerűen torlódnak egymásra, az idegen könnyen eltéved. Fatihra gondolok, Isztambul legrégibb negyedére, ahol egy este órákig bolyongtam, az is girbegurba, lejtős labirintus, de teljesen más, mint itt, ahol nincsenek omladozó török faházak, hidzsábos nők, még a fény és a levegő is más. Itt, a Pasino brdo alatt az élet könnyűnek tűnik, az üzlet a csarsián kiszámíthatónak, a Birodalom pedig virágzónak. Bizony, itt hamarabb virágzanak ki a fák, mint a szemközti oldalon, vagy akár a völgyben. A szemközti oldalon tovább olvad a hó, a kikelet késve kel ki. A reggel ködbe burkolódzó Trebevic csúcsa a völgy fölé magasodik, kiszögelléseit, lejtőit és kanyarulatait követik a mahalák girbegurba utcái, amelyek csak a fenyőerdők vagy az aljukban lévő sziklaszirtek alatt szakadnak csak meg. Memli strana - így nevezik a szarajevóiak a déli oldalt, azaz: dohos oldal. A hegy erdői ugyan mindig friss levegőt árasztanak, ám ez még a legforróbb napok estéin is páradús marad: a gyakori ködök és esők miatt a mosás nehezen szárad. Minden nedves, a penész könnyen lakást vesz a házakban. Ez az árnyékos oldal, amely a napossal szemben áll — igaz ugyan, hasonló okokból: a nap pályája és a lejtő dőlésszöge miatt. Valóban árnyékos, hiszen a hegy magaslatai és kiszögellései kiváló lőállást biztosítottak az ostrom idején az agresszoroknak. A Föderáció és a Köztársaság közti határ máig a Trebevicen húzódik, az erdőkig felfutó utcákon túl, sőt néhány helyen, azokat is láthatadanul kettévágva. Száz Pál A mellékletet szerkeszti: Sánta Szilárd. E-mail: szilard.santa@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Uj Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3 Azt TÁRCA A SZALONBAI
