Új Szó, 2018. szeptember (71. évfolyam, 202-224. szám)
2018-09-14 / 212. szám
8 KULTÚRA 2018. szeptember 14.1 www.ujszo.com PENGE Feltenni egy kávét, ós ami mögötte van Németh Bálint kötete látszólag a napi banalitásokról szól: kávét főz, várakozik, irtja a hangyákat, jön-megy a lakásban, verseket ír. S mindezt újra és újra - a hétköznapi időélmény alapja az ismétlés. Csakhogy ezek a szinte rituálisan ismétlődő mozzanatok analógiákat, hasonlatokat termelnek, a „hangyák élete” így érthető rá természetesen a lírai én életére. Hála istennek, mindez nem puszta allegorizálással, hanem összetett, távolságtartóan ironikus versnyelven jön létre. A beszélővel nemcsak megesnek a dolgok, hanem amolyan „lassú megfigyelőként” kívül is van ezeken. Egy helyen azt olvassuk, ő egy mozigépész, akiről film készül. Sőt, a versek önmegfigyelésre tett utalásai mögül még Philip K. Dick Kamera által homályosan című regényének skizofrén megfigyelőapparátusa is felsejlik. A kötet egyik alapmetaforája a rés, ahasadék: ilyenekből jönnek elő, újra és újra, a hangyák, de a beszédhelyzet, ahonnan mindez elmondható, persze maga is hasadékszerű. Mi több, a hasadék az otthon maga: „ Azt a sötét rést, / mint egy üres fenyegetést vagy ígéretet, fokozatosan /kitölteni magammal: ez a lassú, klausztrofóbiás / igyekvés az otthonom ” - úja Németh Bálint A hangyák élete című versben. Ez utóbbi a szerző első kötetéből (Kiküszöbölés) került át ide, s lett kötetcímadó és szerkezetgeneráló. De ilyen című vers összesen három van a könyvben (és még néhány hasonló, pl. Adalékok a hangyák életéhez), mindez pedig az ismétlés zavarba ejtő működését vetíti elénk: megnehezíti az azonosítást, a dolgok kontúrjai nehezen válnak ki az egyhangúság rendjéből. Ugyanígy keverednek a kronológia (időbeli egymásutániság) kategóriái. Erre szintén utal a kötetszerkezet: az elején olvassuk az Utószót, s a végén az Előszót. Mindez nem puszta hatásvadászat: RÖVIDEN Diák Oscar-díjat nyert az Ostrom Budapest/Los Angeles. Huszonhét év után újra magyar diplomafilm nyert Diák Oscar-díjat (Student Academy Award); Kovács István Ostrom című munkájával bekerült a Diák Oscar három díjazottja közé - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap. Október 11-én a Los Angelesben megrendezendő díjátadón derül ki, hogy a fiatal magyar rendező az Arany, az Ezüst vagy a Bronz Diák Oscar-díj büszke tulajdonosa lesz. Az Oscar szabályzata szerint ennek a díjnak köszönhetően az Ostrom című filmet benevezhetik a legjobb rövidfilm kategóriába. így a magyar az ábrázolt világ szerves része. Az ilyen időszemlélet eszünkbe juttathatja az egzisztencialistákat: Godot meg is idéződik a könyvben (mint vízszerelő). A becketti szituáció azonban egy lakás belső terére íródik rá. De a verseknek igazából az a bizonyos „Másik” (A Kedves?), kínzó, megfejthetetlen hiánya ad egzisztenciális tétet. A szövegek többsége Neki szól, őt szólítja meg. A költészet különlegessége ez: a megszólítással jelenvalóvá teszi a távolit. Az Utószóban például ez áll: „Feltettem egy kávét, míg vártalak. Aznap már hatot ittam /—/ (...) Új csomagot kellett bontanom, a negyedkilós tégla, mint/ egy sírkő, és megint a borzongató szomorúság, mikor /megszűnik a vákuum, és egy hiány hirtelen hiányozni kezd. ” Vagy egy másik példa A hangyák cselekedeteiből, mely egy remekbe szabott Nemes Nagyparafrázissal (Fák) indít: „ Meg kell tanulnom a hangyák tetteit, hogy az életükről / beszélhessek neked, aki nem vagy itt. ” Németh igen okos és—nem mellesleg — humorral átszőtt költészetében már nem a zúzmarás, csuklyás alakok (a fák) állják el a kilátást odaátra, mint Nemes Nagy megidézett kulcsversében. Hanem a mindennapok banalitásai közt keresendő az az analógiás rend, mely értelmet szabhat a hiányoktól fájó létezésnek. A fiatal szerző szerencsére nem ennyire didaktikus: vers és valóság közt is betölthetetlen hasadék tátong. Németh Bálint: A hangyák élete. Magvető Kiadó-JAK, 2018.64 oldal. Értékelés: 8,5/10 JA< Németh Bálint A HANGYÁK ÉLETE ríí diplomafilm a február 24-én megrendezendő gálán is versenyezhet majd az Oscar-díjért, amennyiben bekerül ajelöltek közé az akadémiai tagok szavazatai alapján. A 23 perces Ostrom 1994-ben, a háború sújtotta Szarajevóban játszódik. Főhőse egy magányos bosnyáknő, aki elindul, hogy vizet találjon magának, és végre hajat mosson a várva várt randevúja előtt. Életveszélyes terve végrehajtásától sem a szomszédjai, sem a mesterlövészek nem tudják eltántorítani. Az Amerikai Filmakadémia Diák Oscar-díjaira idén 1582 nevezés érkezett. Diák Oscar-díjat eddig egyetlen magyar alkotó nyert, 1991 -ben Böszörményi Zsuzsa Egyszer volt, hol nem volt... című diplomafilmj éért. (MTI) VI DA GERGELY KRITIKAI ROVATA Nem egyszer állt a sírás határán Varga Anikó tízrészes kórházi sorozatban játszik főszerepet SZABÓ G. LÁSZLÓ Rendelő a Rózsakertben, Titkos életek, 1890. Ezekben a sorozatokban játszott Varga Anikó az elmúlt években. Beteg kislány anyukája volt az elsőben, kát gyerekót egyedül nevelő fiatalasszony a másodikban, Wisneiwska grófnő a harmadikban. Mosta tízrészes Ápolónők egyik főszereplője a Markízán. Finn licenc alapján készült a szlovák változat, de már a belgák, a svédek, a csehek, a németek és az angolok is elkészítették a saját verziójukat. Finnországban négy évadot élt meg a sorozat, s mind a 40 résznek magas nézettsége volt. Hogy miért ilyen sikeresek az ilyen kórházi sorozatok? Varga Anikó szerint elsősorban a drámaiságuk miatt. „A kórház felfokozott érzelmi állapotot idéz elő. Nemcsak a betegben, aki már bent fekszik, hanem a családtagban, a rokonban, a barátban is. Aggódsz, izgulsz a másikért, rettegsz, hogy ne legyen nagy a baj. A kórházban kiszolgáltatott az ember. Ápolókra, orvosokra, asszisztensekre van ráutalva. A néző pedig nemcsak rájuk kíváncsi, hogy miképpen viszonyulnak a beteghez, hanem arra is, ami a műtőben történik. Én is emlékszem arra a kedves ápolónőre, aki ott állt mellettem, amikor tizenhat évesen gerincsérvvel műtötték. De megmaradt az emlékeimben a kegyetlen nővér is, akiben semmi együttérzés nem volt. Gépiesen, lélektelenül végezte munkáját. Idős emberekkel voltam a szobában, velük pláne csúnyán bánt. Nekem ez nagyon rosszul esett.” Május közepétől július végéig, vagyis két és fél hónapig Somorján forgatták a sorozatot. Abban az épületben, amely eredetileg bevásárlóközpont lett volna, s már régóta üresen áll. Ott rendezték be a filmbeli sürgősségi betegellátó osztályt. „Nagy iskola volt számomra ez a forgatás. Lelkileg is, fizikailag is, szellemileg is sokat kivett belőlem. Eddig egyetlen sorozat után sem éreztem azt, amit most. Korán reggel kezdtük, sokszor késő estig forgattuk. Le a kalappal a nővérek előtt Nagyon kemény feladat, amit vállalnak. De nekünk sem volt könnyű dolgunk. Az első öt rész szövegét egyszerre megkaptuk, a többit folyamatosan. Sok volt. Nem is lehetett előre annyit megtanulni. Be kellett osztanom az erőmet. Lelkileg sem tudtam volna kispórolni magam a helyzetekből. A legmegdöbbentőbb az volt számomra, amikor gyerekeket hoztak be a történetbeli kórház baleseti sebészetére. Olyankor előjött belőlem a potenciális anya. Kizökkentett a látvány, mivel a sminkesek dermesztőén élethü sebeket csináltak. Ránéztem a gyerekre, és elfelejtettem a szöveget. Nem egyszer álltam a sírás határán. Ezzel nem számoltam. Olyan mélyen megérintett a látvány, hogy bár tudtam, hogy játszom, mégis kiborultam. A színészkollégáim is elsápadtak, amikor fel kellett feküdniük a műtőasztalra. Megszeppenve bámulták a mennyezetet.” Előtanulmányra, pámapos kórházi képzésre nem volt módjuk a színészeknek, a felvételek előtt azonban mindent megbeszélhettek a forgatáson szakmai tanácsadóként végig jelen levő két egészségügyi nővérrel. Anikó megtanult infúziót bekötni, műtéteknél asszisztálni, különböző orvosi eszközökkel bánni. „Annyira lekötött bennünket a munka, hogy a kollégáimmal civilben két szót sem váltottam a forgatás során. Még az átállásokban, a jelenetek közti szünetben is tanultunk. Az sem mindegy ugyanis, hogyan fogod meg a szikét, hogyan adod az orvos kezébe. Ezek gyakorlati műveletek, amelyeket el kellett sajátítani. Mindennek olajozottan kellett működnie. Közben játszol egy nagy drámai helyzetet, vagy éppen oldod a feszültséget. Ez volt a legnehezebb számomra. Összhangba hozni aj átékot és a mozdulatokat. Hogy műiden pontos és automatikus legyen. Ne úgy tegyünk, mintha... hanem a végsőkig hitelesek legyünk. Volt olyan jelenet, amelyben nyolc szülész szerepelt, plusz tizenöt-húsz statiszta. Állandó mozgás, jövés-menés közepette zajlott egy drámai jelenet. Komoly koreográfia szerint mozogtunk. Vizet inni nem volt időm, és másra is alig. Én az idei hőségből szinte semmit nem tapasztaltam. A nyárból is csak két hetem maradt. Az alatt a Leenane szépe című kassai előadásunkkal az Ördögkatlanban vendégszerepeltünk, aztán színházi tábort vezettem, most pedig már Háy János A halottember című darabjának a monodráma-változatára készülök.” Négy ápolónőről szól a sorozat, az ő sorsuk, magánéletük keveredik a páciensek történetével. Minden rész két beteg esetét bontja ki. „Tána, akit én formálok meg, szíwel-lélekkel végzi a munkáját. Rokonszenves, pozitív figura. Segítőkész. Magánemberként azonban rengeteg problémája van. Tehát kompenzál. Néha több figyelmet szentel egy esetnek, mint amennyit kellene. Csodákra ő sem képes, de reményt ad olyan helyzetekben is, amikor már egyáltalán nincs remény. Izgalmassá tette az egyéniségét az is, hogy friss függő. Nyugtátokat szúr magának. Túladagolja a gyógyszerét. Mivel romokban a magánélete, szinte belehajszolja magát az empátiába. Az otthoni űr ettől még megmarad, hiszen amint becsukja maga mögött a lakása ajtaját, egyedül van. Ezt az érzést is jól ismerem. A fárasztó fopróbahét után eljön a bemutató, majd a bankett, gratulálnak, hogy milyen jó voltál, mennyire fantasztikus, aztán mész , haza egyedül, a négy fal közé. Nagyon nehéz elviselni az ilyen helyzeteket, amikor az ember csak egy kisállattal beszélheti meg, mi voít a munkahelyén. Tána esetében a függőség volt a legnagyobb kihívás. Felfejteni a mögötte húzódó lelki állapotot. A magányával gyorsabban megküzdöttem. A forgatás két és fél hónapja alatt én is végig egyedül voltam. Édesanyám otthon, Kiskálosán, a kedvesem Kassán, én a pozsonyi lakásomban, ahol csak a szerepre koncentráltam. Volt ebben persze egy kis adag színészi mazochizmus is. Jól jött, hogy egyedül voltam, hagytam, hogy hasson rám a szerep, és jobban bele tudtam burkolózni az egyedüllétbe. Voltaképpen Tána életét éltem egész idő alatt. Lélekben ugyanis jött velem, haza, másnap reggel pedig együtt mentünk a forgatásra.” S hogy hány napnak kellett eltelnie, míg ők ketten elváltak egymástól? „Gyorsan kibújtam a szerepből, hiszen vitt tovább az élet. De elmúlni nem fog belőlem. Megszültem, s az enyém marad. Örökre. Elválaszthatatlan tőlem, akár egy stigma.” i Varga Anikó: „Tárta életét éltem egész idő alatt" (Fotó: Markíza)
