Új Szó, 2018. szeptember (71. évfolyam, 202-224. szám)
2018-09-13 / 211. szám
101 HASZNOS TANÁCS 2018. szeptember 13.1 www.ujszo.com Ösztöndíj segítheti a leginkább rászorulókat ÖSSZEFOGLALÓ Nemcsak iskolakezdéskor, hanem egész évben költeni kell a gyerekekre, ki kell fizetni az ebédcsekket, szakköröket, pótolni kell bizonyos taneszközöket. Sok család számára ez komoly problémát kozhat, ők az államtól kaphatnak támogatást, a rászorulók ösztöndíjat kérhetnek. Bár a közoktatás ingyenes, már a tanévkezdés is viszonylag költséges, és év közben is számos kiadással kell számolni. Akinek alapiskolás gyermekei vannak, jobb esetben csak 50-100, esetenként azonban akár 500-600 eurónyi tanévkezdő tőkére van szüksége. A középiskolások és az egyetemisták még ennél is többe kerülhetnek, rájuk havonta kell több száz eurót költeni. Az alapiskola általában mindenkinek a lakhelyéhez közel van, nem biztos azonban, hogy megfelelő középiskolát is sikerült a lakóhelyünkön, esetleg annak közelében találni. Annak pedig igazán kicsi a valószínűsége, hogy a kiválasztott főiskola vagy egyetem is legfeljebb csak félórányi buszozásra legyen. így könnyen előfordulhat, hogy már a középiskolások közül is többen kollégiumban laknak, az egyetemisták körében pedig sokaknak albérletet kell fizetniük. Emellett havonta szükség van busz- vagy vonatbérletre, ebédjegyekre, szállásra, időnként egy-egy egyetemi jegyzetre, könyvekre - ez mind pénzbe kerül, a szakkörökről és a diákéletről nem is beszélve. A szegényebb családból származók számára kihívást, ugyanakkor stresszt is jelenthet, hogy a szűkös családi kasszából hogyan gazdálkodják ki a gyerekek tanulmányi költségeit. Az ösztöndíj segíthet Sajnos, nem mindenkinek adatik meg, hogy családja anyagilag támogassa, ezért a rászorulók kérhetnek ösztöndíjat maguknak - a középiskolások és az egyetemisták is kaphatnak bizonyos állami támogatást. Azok a fiatalok, akiknek nem hagyják jóvá az ösztöndíjat, és valamilyen okból egy cent zsebpénzre sem számíthatnak szüleiktől, szabadidejükben a tanulmányok mellett alkalmi Anyagi szükséghelyzetről akkor beszélünk, ha az egy háztartásban élő személyek összbevétele nem haladja meg a létminimumot. Az anyagi szükséghelyzetben lévők az állandó lakhelyük szerinti szociális ügyi hivatalban szociális segélyért folyamodhatnak. A segély összege az igénylő családi helyzetétől és attól függ, hogy hány gyereket nevel. Anyagi szükséghelyzetben lévő személyek azok, akiknek nincs állásuk és munkanélküli-segélyt sem kapnak, de ebbe a kategóriába tartozhatnak azok is, akik ugyan dolgoznak, ám összbevételük nem éri el a létmini-A tanulni vágyók többféle ösztöndíjat is kaphatnak (TASR-feivéteiek) munkát vállalhatnak, az egyetemisták esetleg kölcsönt is felvehetnek. Közápiskolás ösztöndíj A középfokú oktatási intézményekben tanulók kétféle anyagi támogatást kérhetnek: megítélhetnek számukra a rossz szociális helyzetűeknek adható ösztöndíjat, illetve intézhetnek motivációs támogatást. A konkrét összeg mindig a létminimum időszerű összegétől, valamint az előző félév tanulmányi előmenetelétől függ. A mindenkori létminimum július 1-jétől változik. Jelenleg egy felnőtt személy esetében 205,07 euró, a közösen elbírált személy esetében 143,06 euró, eltartott gyermek esetében pedig 93,61 euró. A vonatkozó jogszabály értelmében rossz szociális helyzetben van az a tanuló, aki olyan családban él, mely anyagi szükséghelyzetben van, és a szociális ügyi hivataltól e címen segélyt kap. Előfordulhat, hogy a család hivatalosan nincs anyagi szükséghelyzetben, de előző évi összbevételének a tizenkettede (egy hónapra kiszámított bevétele) nem lépte túl a létminimum összegét, miközben a kérvény benyújtásakor érvényes létminimumot veszik figyelembe - ilyenkor is jóváhagyhatják az ösztöndíjat. Ugyanakkor a rossz szociális helyzetben levő családból származó diák csak akkor kaphat ösztöndíjat, ha tanulmányi átlaga az előző félévben nem volt rosszabb 3,5-nél. Ebbe az átlagba a nem kötelező tantárgyakért kapott osztályzatokat nem számítják be. Megtagadják az ösztöndíjat attól, akit feltételesen kizártak az iskolából - még akkor is, ha egyébként teljesíti a támogatás feltételeit. Ezenkívül az igazgató leállíthatja a már jóváhagyott ösztöndíj folyósítását, ha a diák rendkívül súlyosan megsérti az intézmény belső házirendjét, jelentős mértékben romlott az átlaga, nem jár rendesen iskolába. Motivációs ösztöndíj A szociális támogatás mellett néhány középiskolás diák motivációs ösztöndíjat és a produktív munkáért járó jutalmat is kaphat - rendszerint ez a duális képzésben résztvevőkre vonatkozik. Ezt a támogatást az a természetes vagy jogi személy folyósíthatja, ahol vagy akinél a diák a tanulmányai befejezése után dolgozni szeretne. A motivációs ösztöndíj összege legfeljebb a létminimum 65%-a lehet, miközben figyelembe veszik az előmenetelt, valamint hogy az illető rendszeresen járe iskolába. A produktív munkáért járó jutalom annak jár, aki a gyakorlati képzés során az elvárásoknak megfelelő termékeket állít elő vagy szolgáltatásokat nyújt. (Például a pincérek, szakácsok stb. a gyakorlati képzés során végzett munkájukért kaphatnak jutalmat.) Ez esetben órabérről van szó, mely összege a minimális órabér 50-100 százaléka között mozog, ez munkaadónként változik. Főiskolások támogatása Szociális ösztöndíjért folyamodhat minden olyan egyetemista, aki szlovákiai székhelyű felsőoktatási intézményben tanul, és Szlovákiában állandó lakhelye van. A támogatás megítélésének feltételeit mindig az oktatási minisztérium határozza meg, és ez minden főiskolán egyforma. A legfontosabb szempont az igénylő családjának az anyagi helyzete, hogy anyagi szükséghelyzetben van-e, illetve mekkora a család összbevétele, és az egy főre jutó havi jövedelem mennyire közelíti meg a létminimum időszerű összegét. A másik fontos kritérium, hogy az iskola milyen messze van az igénylő lakhelyétől, mert ha túl messze van, akkor magasabb útiköltséggel kell számolni, ha pedig napi szinten nem lehet bejárni, kollégiumot vagy albérletet kell fizetni. Az ösztöndíjat havonta fizetik, s közvetlenül az igénylő diák számlájára utalják át - attól a naptól kezdve, amikor a támogatást jóváhagyják. Utólag az állam nem fizet semmit, visszamenőleg nem lehet kérni a juttatást. A legalacsonyabb jóváhagyható összeg 10 euró. Ha az oktatási intézmény és a kérelmező lakhelye közötti távolság 30 km-nél kisebb, legfeljebb 235 eurót hagyhatnak jóvá. Ha az iskola a diák lakhelyétől 30 km-nél messzebb van, a megítélhető összeg felső határa 280 euró. A főiskolákon igényelhető szociális ösztöndíjat az állam fizeti, és Szlovákia csak azoknak nyújt ilyen segítséget, akik szlovákiai székhelyű intézményben tanulnak nappali tagozatos képzésen, és az állandó lakhelyük is itt van. Szlovákiából sokan jelentkeznek csehországi és magyarországi egyetemekre, de más uniós főiskolán is lehet tanulni. Sőt, már az sem ritka, hogy valaki külföldi középiskolában képzi magát. A tandíjak és a diákok pénzügyi támogatása terén Európa-szerte jelentős eltérések vannak - van, ahol ingyenes az oktatás, máshol borsos tandíjat követelnek. Az is országonként változik, milyen feltételekkel kaphatnak az egyetemisták, esetenként a középiskolások is valamilyen pénzügyi segítséget - ösztöndíj, más támogatás vagy diákhitel formájában. A lehetőségekről az adott ország oktatási minisztériumánál vagy a konkrét oktatási intézménynél kell érdeklődni. (sza) Anyagi szükséghelyzet mumot, és így jogosultak a szociális segélyre és más támogatásokra. A jogosultság megállapításakor az egy háztartásban élő személyek jövedelmét veszik figyelembe: férj és feleség, a szülők és a velük egy háztartásban élő kiskorú vagy az a 25 évesnél fiatalabb gyermek, akinek nincs jövedelme, vagy jövedelme alacsonyabb a minimálbérnél. Az anyagi szükséghelyzetben levőknek nyújtható egyszeri szociális segély is - ezt a legfeljebb a létminimum háromszorosának megfelelő hozzájárulást egyszeri nagyobb, rendkívüli kiadásokra, a háztartás alapvető felszereléseire, a szükséges ruházat, az eltartott gyermekek tanszereire, valamint rendkívüli gyógykezelési költségek fedezetére adják. Hivatalosan nincs anyagi szükséghelyzetben az a személy, akinek jövedelme ugyan kevesebb a létminimumnál, de a vagyonával vagy a különböző igények érvényesítésével képes biztosítani alapvető életkörülményeit - azaz van olyan vagyona, amit értékesíteni tud, vagy jogosult valamilyen támogatásra, amelyből meg tud élni. A törvény szerint alapvető életkörülmény a napi egy meleg étel, ruházat és fedél a fejünk fölött. Az ilyen család szociális segélyre nem számíthat, viszont a közép- vagy felsőfokú tanulmányait végző gyermeknek jóváhagyhatnak szociális ösztöndíjat. (sza) sodálne stipendium -hmotná núdza - anyagi szükséghelyzet dávka-segély eltartott gyemnek pridavok na diéta - családi pótlék príjmov fyzickej osoby zo "T'j'Ti" f T L IT j I it i T' potvfdemeo dennej vyske nemocenského JÖVŐ HETI TÉMÁNK: EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÓ-VÁLTÁS ■ HOGYAN KÉRJÜK ■ FONTOS TUDNIVALÓK ■ HATÁRIDŐK