Új Szó, 2018. szeptember (71. évfolyam, 202-224. szám)
2018-09-12 / 210. szám
www.ujszo.com | 2018. szeptember 12. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Szomorkás argentin tangó Kis országok is képesek nagy gazdasági gondokat produkálni A rgentína újra bajban. Ez a mondat nem annyira meglepő, tekintve, hogy az argentin gazdaság szinte minden évtizedben összeomlik egyszer. Az utolsó nagy összeomlást 1998 és 2002 között élte át, akkor az argentin GDP 28 százalékkal csökkent, és a lakosság fele a szegénységi küszöb alá süllyedt. A teljes államcsődöt csak a Nemzetközi Valutalap segítségével tudta az ország elkerülni, ennek ellenére az argentin kormány viszonya a valutaalappal korántsem volt felhőtlen. De 2005 után többé-kevésbé még így is rendeződött Argentína gazdasági helyzete, és az elmúlt évtizedben az országról inkább pozitív híreket lehetett hallani. Az utóbbi hónapokban viszont ismét jöttek a negatív szalagcímek. Az argentin peso árfolyama tavasz óta folyamatosan esik, az elmúlt hetekben már senki sem bízott az argentin valutában. A török gondok miatt a befektetők elkezdték kivonni tőkéjüket a feltörekvő országok piacairól, és jelenleg Argentína az egyik legsebezhetőbb gazdaság ebben a csoportban. A magas infláció, az állandó költségvetési és folyó fizetési mérleghiány kombinációja nem túl vonzó a befektetők számára, akik még jól emlékeznek a legutóbbi argentin pénzügyi válság következményeire. És persze jól emlékszik az összeomlásokra Argentína lakossága is, ezért inkább amerikai dollárban tartja megtakarításait. így könnyen pánik alakult ki a pénzpiacon, ami ahhoz vezetett, hogy a peso elvesztette értékének több mint felét az amerikai dollárral szemben. A helyzet súlyosságát mi sem bizonyítjajobban, hogy az argentin kormány ahhoz a Nemzetközi Valutaalaphoz fordult, amely a legutóbbi pénzügyi válság óta közutálatnak örvend az országban. Mivel azonban a pánik miatt a tőke rohamtempóban kezdett kiáramlani, a vezetés júniusban nem látott más megoldást, mint egy 50 milliárd dolláros készenléti hitelcsomag felhasználását a valutaalaptól. A helyzet még így sem stabilizálódott, ezért augusztus végén az argentin kormány az ígért hitelcsomag gyorsabb folyósítását kérte. A pénzpiacok ezt úgy értékelték, hogy Argentína helyzete még rosszabb, mint gondolták, és a peso kiárusítása még inkább felgyorsult. A legújabb argentin válság egyelőre nem érint minket itt, Közép- Európában, de újabb intő jele annak, hogy a feltörekvő országok csoportja milyen sérülékeny. Míg a befektetők ma Argentínára és Törökországra koncentrálnak, a bajok fontosabb országokra is kiterjedhetnek. A Goldman Sachs befektetési bank elemzői ezeknek az országoknak a „törékeny ötös” nevet adták, és ebbe a csoportba olyan nagy gazdaságok is beletartoznak, mint Brazília, India vagy Indonézia. A feltörekvő országok nagy része az elmúlt évtizedben külföldi valutában felvett hitelekkel erősítette gazdasági növekedését, és ez kiszolgáltatottá teszi őket a nemzetközi pénzpiacokkal szemben. A devizahitelek állománya ezekben az országokban eléri a 9 billió amerikai dollárt, és ebből 1,5 billió visszafizetése esedékes a következő két évben. Ahogy Argentína példája is mutatja, nem kell sok ahhoz, hogy a befektetők körében kitörjön a pánik. A mai, erősen integrált világgazdaságban kis országok is képesek nagy gondokat produkálni, ezért jó lesz vigyázó szemünket Argentínán tartani. Fuldokolnak az argentinok az adósságban (Lubomír Kotrha karikatúrája) Werthertől Papagenóig SÁNTA SZILÁRD B eszéljünk felelősségteljesen az öngyilkosságról! - így lehetne röviden összefoglalni azt a kezdeményezést, amely azt akarja elérni, hogy a britek másképp beszéljenek az öngyilkosságról. A nyílt levél 130 aláírója közt írókat, színészeket, szerkesztőket, közszereplőket - például London polgármesterét, Sadiq Khant - találunk. A felhívást az összes médiában dolgozónak címezték, azzal a kéréssel, hogy oly módon változtassanak az öngyilkosság ábrázolásán, hogy az összhangban legyen a jelenség mai, modem értelmezésével. A médiában használt nyelv és képek alakítják a világhoz, egy-egy jelenséghez való viszonyunkat, ezért különösen fontos, hogy az újságírók és a szerkesztők tudatosítsák a befolyásolás mértékét, és érezzék a felelősség súlyát. Világméretű jelenségről van szó, évente több mint 800 ezer öngyilkosság történik, ehhez jön még sok millió sikertelen öngyilkossági kísérlet. A médiatudósításokban az utóbbi években számos érzékeny területen történt előrelépés, például nagyobb megértéssel és szakértelemmel beszélnek faji, nemi, vallási stb. kérdésekről - emlékeztetnek a felhívás szerzői. Érezhető előrelépés történt a megváltozott munkaképességűekről vagy a mentális zavarokkal küszködőkről szóló tudósításokban is. Ehhez képest az öngyilkosságról való beszámolók, hírek még mindig egy elavult nyelvet és káros sztereotípiákat használnak. A részletező leírások az utánzó típusú öngyilkossághoz, a Werthereffektus kiváltásához vezetnek - mint ismert, Goethe regénye, Az ifjú Weither szenvedései öngyilkossági hullámot váltott ki. Különösen veszélyeztetettek a fiatalok, akiket könnyebben „fertőz” meg a médiában bemutatott öngyilkosság. Kerülni kellene a „gyors”, „fájdalommentes”, „hatékony” stb. szavak használatát, és gondolni kell a hozzátartozók fájdalmára. Ugyancsak felülvizsgálatra szorulnak a nyelvi kifejezések: az „öngyilkosságot követ el” azt sugallja, valaki bűnt követett el, amit gyakran az önző, gyáva, vallástalan stb. jelzők használata kísér. A hírességek haláláról szóló tudósitások fokozott figyelmet igényelnek, mivel az ő halálukat követően sokkal nagyobb a valószínűsége az utánzó típusú öngyilkosságoknak. Az Egyesült Államokban Robin Williams színész öngyilkosságát követő hónapban 10%-kal ugrott meg az öngyilkosságok száma. Csínján kell bánni az ok-okozati találgatásokkal is, a legtöbb esetnél nem tudjuk, mi volt a pontos kiváltó ok, elképzelhető, hogy több tényező együtt vezetett az öngyilkossághoz. Áz átgondolt nyelvhasználatnak és tudósításnak is szerepe lehet abban, hogy az öngyilkosság kockázata mérséklődjön, és Mozart A varázsfuvolájának szereplőjéhez, Papagenóhoz hasonlóan megbirkózzanak a nehézséggel. Az így elgondolt píszít nem temetni, hanem tanulni kell. FIGYELŐ Kötelező populizmus A cseh Lidove noviny a populista erők történelmi sikeréről ír a Svéd Demokraták választási eredménye kapcsán. Máris szóba került a „svexit”, vagyis hogy Svédország esetleg kiléphet az EU-ból. A minta gyakorlatilag egész Európában ugyanaz - emeli ki a lap. A hagyományos pártoknak a jövő májusi európai parlamenti választásokon vagy adniuk kell valamilyen választ a populizmusra, vagy retorikájukat erőteljesen a populistákéhoz kell közelíteni. Akárhogy is lesz, mindenképp egy új Európa jön létre. A belga De Tijd című lap szerint újabb figyelmeztető lövés a svéd választások eredménye az EP- választások előtt. A bevándorlási válság egész Európa politikáját uralja, és a válaszok egyelőre hiányoznak. Minden bevándorlásellenes nézeteket hangoztató párt számára garantált a siker 2019-ben. Ahogy az már több európai ország parlamentjében megvalósult, ez a fejlemény az Európai Parlament erőviszonyait is komolyan fel fogja borítani - véli a belga új ság. (MTI) Orbán korlátlan hatalmat épített, egy megbélyegzést ezért elvisel Európa végre védekezik - írta a Sargentini-jelentés kapcsán a Süddeutsche Zeitung című német lap. Az EU eddig tétlenül nézte, hogy egyik tagállama a jogállamiságból szánt szándékkal kicsúszik, de az Európai Parlament végre meg akaija mutatni, hogy ellenáll Magyarországnak. A jelentés sorsának alakulásában döntő szerepe van az Európai Néppártnak, amely megosztott az ügyben, ezért a néppárti frakció vezetője, a pártcsalád csúcsjelöltségére pályázó Manfred Weber nagy és talán a legfontosabb politikai próbatétel előtt áll. Weber eddig Magyarország csodálójának számított, és mindig megvédte Orbánt, most viszont az észak- és nyugat-európai kereszténydemokraták bizalmának megőrzése érdekében bizonyítania kell, hogy a szívén viseli az EU értékeit. A magyar kormányfő messzebbre távolodott a liberális demokráciától, mint ahogy azt sokan sejtik, ezért Weber csak akkor lenne hiteles, ha komolyan többséget szervezne Orbánnal szemben - írta a lap. „Az európaiak uniója rendelkezik fegyverekkel, hogy megvédje az alapot, amelyen nyugszik, és a legfőbb ideje használni e fegyvereket” - zárul a kommentár. Orbán csak nyerhet A The Wall Street Journal szerint viszont Orbán Viktor valószínűleg sértetlenül fog kikerülni az európai parlamenti szavazásból, függetlenül annak eredményétől, mert kiváló érzékkel fel tudja mérni a nyugati demokráciák tűréshatárát. Ä lap kiemelte: Orbán csaknem korlátlan hatalmat épített ki Magyarországon az-, zal, hogy liberális nemzetközi elitklubként támadta az Európai Uniót, most azonban éppen ezen elit egyes tagjaitól vár védelmet. A cikk szerint Orbán várhatóan ígéretet tesz egyes kifogásolt intézkedések módosítására, „mert mindig tudta, hogy mikor kell meghátrálnia a szankciók elkerülése érdekében” - idézett a lap egy európai néppárti illetékest. Hangsúlyozták azonban: Orbán számára tulajdonképpen az is kedvező, ha végül megszavazzák a jogállamisági eljárás megindítását, ugyanis az csak egyfajta politikai megbélyegzés, mert nem valószínű, hogy sikerülne végül szankciókat is elrendelni, ahhoz ugyanis a tagállamok egyhangú támogatására lenne szükség. A Politico brüsszeli hírportál arról írt, hogy Manfred Weber kihátrált Orbán Viktor mögül, mondván, a magyar kormányfőnek kompromisszumkészséget kell mutatnia például a civil szervezetek vagy a Középeurópai Egyetem (CEU) ügyében. A Politico rámutat: Orbán az esetek többségében két lépést tett előre, majd egyet hátra. Olasz szakítás A Magyarország elleni uniós szankciók megszavazásával az Öt Csillag Mozgalom (M5S) olasz kormánypárt szövetségesével, a Ligával akar leszámolni a La Repubblica című olasz lap elemzése szerint. A lap úgy látja, az Öt Csillag a Sargentini-jelentés európai parlamenti megszavazására készül, hogy látványosan szembehelyezkedjen a Ligával, mivel ennek vezetője, Matteo Salvini Orbán Viktor magyar kormányfő politikai szövetségese. Az Orbán elleni szankciók támogatásával az M5S szabad utat enged a Ligával való végső leszámolásnak - írta a La Repubblica. Hozzátette: ha a két olasz kormánypárt szakít Brüsszelben, az a közös római paktumuk végét jelentheti. (MTI)