Új Szó, 2018. szeptember (71. évfolyam, 202-224. szám)
2018-09-10 / 208. szám
www.ujszo.com | 2018. szeptember 10. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Gyűlölködő gondolkodás A problématagadás hozzájárult az ellenzék szellemi elsorvadásához KOLLAI ISTVÁN F riásira emeli a tétet az, aki O egy számára utálatos politikusról be akarja bizonyítani, hogy a fü se nő meg körülötte. A politika, a kommunikáció és a szociológia határterületén mozgolódó szakemberek kedvelt fogalma a framing, azaz keretezés. Eszerint egy vita során nemcsak az fontos, hogy be tudjuk bizonyítani az igazunkat, hanem hogy azt olyan kerettörténetbe helyezzük, hogy mindenki lássa és értse: az általunk felvetett kérdés valóban fontos. Hogy mi beszélünk a lényegről. Állítólag ekkor már félig nyert ügyünk van. Ennek valamiféle ellenkezője játszódik le akkor, amikor az „utálatos politikus” mondandójáról valaki be akarja bizonyítani, hogy az általa felvetett téma maga a szemfényvesztő lényegtelenség, aminek semmilyen igazságmagja nincsen, és csak mindenkit félrevezető játékot játszik, a hatalomért. Ez a problématagadó reflex Magyarországon és Szlovákiában is hozzájárult az ellenzék szellemi elsorvadásához. Orbán Viktor körül is kinő a fia, 2010 után egy egyedülállóan rossz gazdasági helyzetből sikerült a magyar gazdaságot stabilizálni, elég sok nemzetközi banki és multinacionális érdekkel szembemenve. Robert Fico miniszterelnöksége alatt is jöttek autógyárak Szlovákiába, nem is egy. Van az a nagyon szerencsétlen beszélgetésfolyam, amikor valaki megpróbálja az ilyen állítások minden elemét tagadni; egyébként rengetegjogos kifogás és esetleg ugyancsak jogos személyes ellenérzés, rossz tapasztalat miatt be akarja bizonyítani, hogy minden eredmény csak látszólagos. Függetlenül attól, hogy bizonyos szinten túl nyilván bizarr ellenzéki taktika lenne a kormánypolitika dicsérete, az biztos, hogy a brutalizálódott közbeszéd miatt csöndessé vált és elanyátlanodott polgárok között nagy igény van a fókuszáltabb beszédmódra. Legalábbis Magyarországon bizonyosan. Ilyen szempontból a Simicska-konszemből kiszakadt, túlélőüzemmódban futó partizánmédiákban lehetne, vagy lett volna tartalék betölteni azt az űrt, ahol a kevésbé fundamentalista gondolkodásra vágyók leledzenek. Ehhez képest egyelőre a mindent megsavanyító rosszkedv itatja át ezeket a felületeket, de talán ez is változhat még ajövőben. Van egyébként is egy téves mítosz e lapok körül, mégpedig, hogy kritikai hangvételük a G-nappal alakult ki. Pedig már korábban, nagyjából a 2014. évi választásokat még kivárva kezdtek teret adni óvatos kritikáknak és alternatíváknak, nyilván egy vágyott politikai konszolidáció reményében. A Simicska-Orbán összeveszés ezt a trendet igazából nem megerősítette, hanem pont hogy megtörte, a végtelenségig fokozott politikai hadiállapotban megszűntek és értelmetlenné váltak a viták. Persze egyébként sem biztos, hogy a totális térfoglalás és az egymás mellett élés politikai ideája közötti vita kicsit is termékeny lett volna. Mindenesetre, ha valaki kimondja, hogy a kvóta-vitában vagy a jegybanki politikában egy kormánynak igaza volt/van, az óriási, felszabadult teret adhat, hogy tovább lehessen lépni új témák felé. Skandináv rejtvény, olasz módra SIDÓ ZOLTÁN A jóléti állam szimbólumának számító Svédországban is a migráció lett a parlamenti választás egyik meghatározó témája: abban az országban, amely talán a legmesszebb van a Földközi-tengeren most leginkább Olaszországba vezető menekültútvonaltól. A tegnapi választás tétje így az volt, hogy a kormányzó szociáldemokraták vezette baloldali koalíció mennyire képes megelőzni a lendületesen előretörő, bevándorlásellenes Svéd Demokraták pártját. A probléma súlyát az adja, hogy már a toleranciájáról, jóléti ellátórendszeréről, befogadókészségéről híres skandinávoknál is a bevándorlás jelenti a meghatározó belpolitikai témát - némiképpen érthető is a Malmőben, Göteborgban és Stockholmban történt zavargások, gyújtogatások és merényletek miatt. Voltaképpen 2015 óta a migráció Európa egyik fő beszédtémája. Tény, a2015-ös, döntően Szíriából indult, több mint 1 millió fős roham azóta lecsitult, mára alig a negyedére esett vissza a migráció intenzitása, viszont az újabb és újabb útvonalakon érkezők révén, immár afrikai forrásokból táplálkozva máig nem apadt el. Csak Svédországra kivetítve a számokat, a következő a kép: 2015- ben közel 160 ezer menekült érkezett, ami az alig 10 milliós lakosságú királyság számára minden más befogadó országnál nagyobb terhet jelentett, majd 2016-ban 30 ezerre, tavaly pedig 25 ezer főre csillapodott a beáramlás. Mégis azt tapasztaljuk, hogy Spanyolországot leszámítva hiába csökken mindenütt az újonnan érkező migránsok száma, egyre növekvő támogatottságot kapnak az idegenellenes hullámot meglovagló pártok. Az az igazság, hogy mindig is nehezen toleráltuk a másságot, az idegenek érkezését, erről akárhány pogrom és vallásháború tanúskodik. Azt a fenyegetést, amelyet a bevándorlás napjainkban sokak számára jelent, egy évszázada semmivel sem érezték kisebbnek, pedig az akkori bevándorlók Európából érkeztek. Az angolok nyíltan kiközösítették, megvetették az éhínség által sújtott Írországból érkező milliókat, a protestáns angolok szemét az írek katolikus vallása is csípte. A 19. század utolsó harmadában tömegesen útra kelő olaszok ellen szabályos hajtóvadászatot indítottak a franciák Marseille-ben, pedig esetükben vallási ellentétekről sem beszélhetünk. Az utóbbi években százezerszám érkezők egyrészt azért okoznak fejtörést, mert szó szerint megemészthetetlen tömegben jönnek. Az Egyesült Államok 1924-ben szigorú bevándorlási törvényt hozott, ami bő 40 éven át érvényben is maradt. „A húszas években hozott bevándorlásellenes törvények egyensúlyt teremtettek az etnikai közösségek között. A korlátozás bevezetése után az amerikaiak sokkal oldottabban viszonyultak a nemzeti egységhez” - olvasható a holland Paul Scheffer az Európa és a bevándorlók alcímű, a témához érzékenyen nyúló könyvében. A másik nagy probléma, hogy a döntően muzulmán migránsok erőteljes civilizációs, vallási különbségeket is magukkal hoznak. A gettósodás, a burka viselete, a nők másodosztályúvá minősítése helyett egy másik példa: Scheffer említ egy bizarr helyzetet: a szigorú diktatúrákból menekülő fiatalok kinevetik a barátságos holland rendőrt és lenézik a bírót, aki kisebb tolvaj lásokért nem megkorbácsolásra, hanem közmunkára ítéli őket. Számukra a liberális demokrácia nem toleranciát jelent, hanem gyengeséget. Vagyis mindaddig, amíg nem szorítjuk elfogadható keretek, nagyságrendek közé a migrációt, ami egyébként mindig és létező, természetes folyamat, és amíg - ha kell, szigorral - nem értetjük meg az újonnan érkezőkkel, hogy hagyományaikat ugyan megőrizve, ám a számukra új, európai játékszabályokat is betartva kell élniük és dolgozniuk, addig az érdeklődés homlokterében marad a menekültkérdés, amit a politikai széllovasok és az úgynevezett egytémájú pártok mindig szívesen melegen tartanak. Kizárnák Orbánt az Európai Néppártból, de szükségük van rá Az Európai Néppárt (ÉPP) több nemzeti delegációja abban bízik, hogy a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló európai parlamenti szavazás után meglesz az akarat a pártcsaládon belül a Fidesz kizárására - írta a Politico. A brüsszeli hírportál beszámolt róla, hogy az EPP-ben továbbra is vannak törekvések a magyar kormánypárt kizárására, de a többség egyelőre kivárja, mit mond Orbán Viktor a Sargentini-jelentés holnapi vitáján, és arra hogyan reagál Manfred Weber frakcióvezető. A kérdés, hogy milyen széles a néppárt ernyője, mely pártok fémek be alá és melyek nem, rendkívül aktuális. A pártcsaládon belüli bármilyen törés messzemenő következményekkel járna a 2019-es EP- választások előtt, és a riválisok malmára hajthatná a vizet. Ez a politikai magyarázata annak, miért vallottak kudarcot a Fidesz kizárására irányuló eddigi törekvések: ezzel ugyanis az ÉPP elveszítheti a legerősebb frakciónak kijáró előnyöket. Egyes tagpártok eddig is elfogadhatatlannak tartották a magyar kormány tevékenységét, ők abban reménykednek, hogy a szavazással eljön végre a pillanat, amikor meglesz a kellő támogatottság a Fidesz kizárására, azonban ez közel sem egyértelmű. Manfred Weber a status quo megőrzésének pártján van, szerinte ez az egyetlen mód Orbán Viktor kordában tartására - írta a Politico. Weber nemrég telefonon beszélt Orbánnal, és egyértelművé tette: „nem segítenek neki, ha a magyar miniszterelnök sem segít nekik”. Az igazság órája A jogállamiság magyarországi helyzetével foglalkozó Sargentinijelentéssel kapcsolatban közölt cikket a Der Spiegel című független német hírmagazin is. Az igazság órája Weber és Orbán számára című írás kiemeli: a jogállami elvek megsértésének számos esetét felvonultató jelentés miatt az Európai Néppárt arra kényszerül, hogy tisztázza viszonyát Orbán Viktor magyar kormányfővel. A szavazás próbatétel az ÉPP csúcsjelölti tisztségére pályázó Manfred Weber számára, aki egyrészt számít Orbán támogatására a november elején Helsinkiben tartandó csúcsjelöltállító kongresszuson, másrészt nemigen engedheti meg magának, hogy továbbra is helyet biztosítson Orbánnak a párt soraiban. Zaklatott hangulatban A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) egy EPP-s európai parlamenti képviselője, Sabine Verheyen a hírmagazinnak azt mondta, „hatalmas a frusztráció nálunk Orbán miatt”. Hozzátette: ha a jelentés szakmailag jól alátámasztott, támogatni fogják az EPP-ben. Egy luxemburgi EPP-képviselő, Frank Engel azt mondta, hogy ebben az ügyben nem veti alá magát a frakciófegyelem elvének és a kizárásra fog szavazni. Egy osztrák EPP- képviselő, Ottmar Karas azt javasolja, hogy függesszék fel a Fidesz EPP-tagságát, ha a parlament elfogadja a jelentést - írta a Der Spiegel. Az ÉPP luxemburgi és hollandiai tagpártjai sürgetik egyértelműen a Fidesz kizárását. (MTI) (Lubomfr Kotrha karikatúrája)
