Új Szó, 2018. szeptember (71. évfolyam, 202-224. szám)
2018-09-10 / 208. szám
4 I RÖVIDEN Karambolban meghalt Abbázia miniszterelnöke Moszkva. Autóbalesetben életét vesztette szombat éjjel a szakadár georgiai tartomány, Abházia miniszterelnöke, Gennagyij Gagulija. A kormányfő autóoszlopával Abházia repülőteréről tartott hazafelé, amikor egy szembe jövő gépkocsi belecsapódott autójába - tudatta Kazbek Kimsakov belügyminiszter-helyettes. A másik sávból áttért gépkocsit egy abháziai fiatal férfi vezette. Súlyosan megsérült Gagulija testőre és soföije is. A karambol körülményeinek kivizsgálása megkezdődött. (MTi/dpa) Isten parancsára cselekedett Sao Paulo. Jair Bolsonaro brazil elnökjelölt merénylője rendőrségi vallomásában azt állította, Isten parancsára cselekedett - adta hírül tegnap az AP amerikai hírügynökség. A szélsőjobboldali Bolsonarót csütörtökön sebesítette meg életveszélyesen késdöféssel Adelio Bispo de Oliveira. A politikus életét sikerült megmenteni, állapota kielégítő, de fizikailag nem tudja folytatni hadjáratát az október 7- re kiírt elnök- és parlamenti választás első fordulójáig, amelynek megnyerésére esélyesnek mérték, az október 28-i második fordulóéra viszont nem. Merénylőjét szombaton átvitték a Campo Grande szövetségi börtönbe, ahol elkülönítve őrzik biztonsága végett. (MTI/ap) Katyusa-rakótát lőttek a repülőtérre Bászra. Ismeretlen támadók három Katyusa-rakétát lőttek ki a dél-iraki Bászra repülőterére szombaton néhány órával az után, hogy péntek este újabb súlyos zavargások voltak a nagyvárosban, és tüntetők felgyújtották az iráni konzulátust. Egy repülőtéri illetékes azt mondta, nem tudják, ki áll a rakétatámadás mögött. A repülőtéren van az Egyesült Államok bászrai konzulátusa is. Az illetékes közlése szerint a támadásban senki nem sérült meg, és nem okozott fennakadást a repülőtér forgalmában sem. (MTI/AP/ARA/Reuters) Irán csapást mért a kiírd ellenzőkre Erbíl. Irán szombaton csapást mért az Iráni Kurdisztán Demokratikus Pártja (PDKI) iráni fegyveres ellenzéki csoport támaszpontjára Irak északi részében. Legkevesebb 14 ember meghalt és 39 megsebesült - közölték iraki kurd tisztségviselők és egészségügyi források. A Rudau kurd hírportál úgy tudja, megsebesült Musztafa Mavludi, a szeparatista csoport főtitkára és hivatali elődje, Háled Azizi. Dzsabbár Javár, az iraki kurd fegyveresek vezérőrnagya szerint a párt politikai bizottságának reggeli konferenciájára mértek csapást. (MTI/AP/TASZSZ/Hszinhua) KÜLFÖLD 2018. szeptember 10. | www.ujszo.com Sorsdöntő svéd választás Megmarad-e a baloldali koalíció hajszálnyi előnye? (TASR/AP-feivétei) Stockholm. Parlamenti választást tartottak tegnap Svédországban. Az előrejelzések szerint nehéz lesz a kormányalakítás. A kormányzó szociáldemokraták vezette baloldali koalíciónak hajszálnyi, de stabil előnye van kihívója, a jobbközép választási szövetséggel szemben, de várhatóan a két fő politikai blokk egyike sem lesz képes kormányzó többséget szerezni. A választás nagy nyertese az ellenzéki, bevándorlásellenes Svéd Demokraták pártja lehet. Mintegy 7,4 millió svéd választópolgárt vártak az urnákhoz. Összesen 6300 jelölt szállt versenybe a 349 parlamenti mandátum mellett 20 megyei tanács és 290 önkormányzati gyűlés helyeiért. A baloldali blokk a Zöld Párttal koalícióban kormányzó Svéd Szociáldemokrata Párt, illetve a szélsőbaloldali Baloldali Párt együtt 4%-os fölénnyel rendelkezik a konzervatív Mérsékelt Párt, Centrum Párt, Kereszténydemokraták és Liberálisok - Szövetségként ismert -jobbközép koalíciójával szemben - derült ki a Kantar SIFO és az Ipsos közvélemény-kutató cégek friss felméréseiből. A Kantar SIFO közvélemény-Meghiúsultak szombatra a Genfben kezdett jemeni bóketárgyalások, mert a lázadók delegációja nem érkezett meg a konferenciára. Genf. A közvetítőkön keresztül folytatandó megbeszéléseket még csütörtökön tervezték elkezdeni a nemzetközileg elismert jemeni kormány és a Szanaát és Jemen kiteijedt területeit ellenőrző síita húszi felkelők küldöttsége között. Martin Griffiths, az ENSZ jemeni különmegbízottja szerint a lázadók távolmaradása „nem jelent alapvető akadályt a békefolyamatban”, és hozzátette, hamarosan találkozik kutató cég felmérése szerint a baloldali pártok támogatottsága 41%os, a jobbközép koalícióé 3 7,7%-os. Azaz Svédországban ismét kisebbségi kormány alakul. A kormányalakítás nehéznek ígérkezik, a közvélemény-kutatások szerint a két fő politikai blokk egyike sem lesz képes kormányzó többséget szerezni. Jimmie Akesson bevándorlásellenes Svéd Demokraták pártja a váképviselőikkel Szanaában és az ománi fővárosban, Maszkatban. „Az én feladatom, nem az, hogy hibáztassak, hanem, hogy megállapodást éljek el - szögezte le Griffiths. - Szeretnének idejönni, de mi nem tudtuk számukra biztosítani a megfelelő körülményeket” - hangsúlyozta, anélkül, hogy részleteket elárult volna. Az ENSZ-különmegbízott szerint megállapodást értek el abban, hogy egy héten belül elkezdjék az orvosi kezelésre szorulók evakuálását légi úton Szanaából Kairóba. Hírügynökségi jelentések szerint az volt a probléma, hogy a jemeni válságba a kormány oldalán beavatkozó, Szaúd-Arábia vezette katonai lasztások nagy nyertese lehet. A választási kampányban a két fő politikai tömb pártjai bejelentették, nem kívánnak együttműködni a Svéd Demokratákkal, amelyet friss felmérések 16-18%-os támogatottságon látnak. A bevándorlásellenes és EU-ellenes Svéd Demokraták megfogadták, megbuktatnak minden olyan kormányt, amely nem engedi beleszólásukat a migrációs politikába. (MTI/Reuters) koalíció nem adta meg a szükséges engedélyeket ahhoz, hogy a húszik repülőgépe felszállhasson. Rijád állítása szerint azonban csütörtökön megadták az engedélyeket. A lázadók emellett ragaszkodtak volna ahhoz, hogy az ENSZ gépe helyett az Oman Air egy gépével utazhassanak, tekintettel Omán pártatlanságára a polgárháborúban, és hogy egyúttal több tucat sebesültet is kimenekíthessenek Ománba. Háled al-Jamani jemeni külügyminiszter a béketárgyalások elszabotálásával vádolta az Irán támogatását élvező húszikat. Szerinte a világszervezet diplomatája nem volt elég határozott velük szemben. (MTI/Reuters/dpa) A legmagasabb szintről adják a parancsokat London. A brit belügyminiszter szerint az orosz katonai hírszerzés (GU) az orosz állam legmagasabb szintjeitől kapja utasításait. A brit vádhatóság és a Scotland Yard a héten közölte, hogy a GU két ügynökét, Alekszandr Petrovot és Ruszlan Bosirovot gyanúsítja Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős ügynök és lánya, Julija Szkripal tavaszi angliai megmérgezésével, bár a rendőrség meggyőződése szerint az ügynökök álnevekre kiállított útlevelekkel léptek be Nagy- Britanniába. Sajid Javid belügyminiszter a BBC televízió tegnapi politikai magazinműsorának elmondta: a gyanúsítottak azonosításához az ügyön dolgozó 250 nyomozó zártláncú térfigyelő kamerák 11 ezer órányi felvételét nézte át és 1400 tanút hallgatott meg. Javid kijelentette: az orosz katonai hírszerzés nagyon erősen fegyelmezett szerveződés, amelyet a Kreml „rövid pórázon tart”, így Szkripalék megmérgezése nem engedély nélkül dolgozó, elszabadult elemek akciója volt. A miniszter szerint a GU ügynökei kizárólag akkor lépnek akcióba, ha az orosz kormány legmagasabb szintjein adják ki a parancsot. (MTI) Heves csapások Idlíbre Bejrút/istambul/Kamisli. A Szíriái kormányerők és orosz harci gépek heves légi csapásokat mértek a lázadók kezén lévő, sűrűn lakott Idlíb tartomány déli peremén -jelentette az Emberi Jogok Szíriái Megfigyelőközpontja (OSDH) aktivistahálózat és helyi aktivisták. A Szíriái kormányerők napok óta készültek a támadásra. Recep Tayyip Erdogan török, Vlagyimir Putyin orosz és Haszan Róháni iráni elnök pénteken találkozott Teheránban, hogy megvitassa a szíriai, ezen belül az idlíbi helyzetet. Erdogan szerette volna elérni, hogy a szíriai kormányerők ne támadjanak, Putyin és Róháni elutasította a felvetést, azt hangoztatva, hogy ki kell űzni a terroristákat a térségből. (MTI/AP/dpa/AFP) Meghiúsultak Genfben a jemeni béketárgyalások Katonai parádé nukleáris kísérlet nélkül A díszszemle jelmondatai a gazdaságfejlesztésről, a békéről és a két Korea egyesítésének távlati céljáról szóltak. Phenjan. Eszak-Korea idén is megtartotta Phenjanban az ország alapításának évfordulóján a katonai díszszemlét. Ezúttal, a 70. évfordulón azonban - bizonyára az Egyesült Államokkal és Dél-Koreával megindult párbeszédnek köszönhetően - nem vonultattak fel nagy hatótávolságú rakétát. Az idei díszszemle jelmondatai a gazdaságfejlesztésről, a békéről és a két Korea egyesítésének távlati céljáról szóltak. Áz évfordulóhoz kötődően az utóbbi két évben nukleáris kísérletet is végrehajtottak, most ez is elmaradt, bár Phenjan állítása szerint erre nem is lett volna képes, mert májusban felszámolta egyetlen kísérleti telepét. Kim Dzsong Un észak-koreai vezető is megtekintette a vasárnapi szemlét - Hszi Csin-ping kínai elnök küldöttjének társaságában -, de ezúttal nem beszélt. Kim Dzsong Unnak történelmi jelentőségű találkozója volt Donald Trump amerikai elnökkel júniusban Szingapúrban, és az idén már kétszer találkozott Mun Dzse In délkoreai elnökkel. Mindkettőnek hitet tett a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítése mellett. Kim szeptember 18. és 20. között harmadszor is találkozik Munnal, ezúttal már Phenjanban, nem pedig a közös határfaluban, Panmindzsonban. (MTI/Reuters/Yonhap/AP) Csak a hadsereg mutatta meg arcát, nagy hatótávolságú rakétákat nem vonultattak fel (TASR/AP-felvétel)