Új Szó, 2018. augusztus (71. évfolyam, 176-201. szám)

2018-08-31 / 201. szám

2 I KÖZÉLET 2018. augusztus 31. I www.ujszo.com RÖVIDEN Kevés a szakoktató az iskolákban Az összesen 20 százalékos béremelés sem fogja a szakközépiskolákba csalogatni a szakoktatókat (Felvétel: Peter Miäo/Plus jeden defi) Brtva már szabadlábon van Pozsony. Feltételesen szabad­lábra helyezte tegnap a Nagy­­szombati Járásbíróság David Brtvát, akit a BMG Invest és Horizont Slovakia pénzügyi szolgáltatókkal kapcsolatos csalások miatt ítéltek el kilenc­éves szabadságvesztésre. A bí­róság szerint a feltételes szaba­dulás minden törvényes feltéte­lét teljesítette: letöltötte bünte­tésének kétharmadát, jó szemé­lyi értékelést kapott a börtön vezetésétől, igazolta, hogy sza­badulása után azonnal munka­­viszonyba tud lépni és feltéte­lezhető, hogy a jövőben rende­zett életet fog élni. „Hihetetlen érzés, nehéz szavakba foglalni. Előtte topmenedzserként dol­goztam, ezen a téren szeretnék tevékenykedni” - mondta sza­badulása után Brtva. (SITA) Törölnék a névtelen feljelentéseket Pozsony. Botrányosnak nevezte az ellenzéki SaS a büntetőjogi törvénykönyv azon módosítását, amelyet a koalíciós képviselők dolgoztak ki, s melynek értel­mében a hatóságoknak többé nem kellene foglalkozniuk a névtelen bűnvádi feljelentések­kel. „Egy olyan országban, amelyben az emberek nem bíz­nak meg a rendőrségben és az ügyészségben, amelyben meg­gyilkolnak egy újságírót, a név­telen feljelentés az egyetlen módja annak, hogyan lehet vé­dekezni a tettesek bosszúja vagy a hatóságok sikanírozása ellen” - állítja Alojz Bránik, az SaS képviselője. (SITA) IBOS EMESE Pozsony. A szakközépiskolák idén még elegendő számú szakoktatával várják a következő tanévet. Ugyanakkor 3-5 év múlva komoly gondban lehetnek, mert a generációváltáshoz nincs utánpótlás. Az oktatási minisztérium a következő években megvalásulá béremelésektől várja a probléma megoldását. A lapunk által megszólított szak­­középiskolák igazgatói egybehang­zóan állítják, hogy szakoktatóik 3-5 éven belül elérik a nyugdíjkorhatárt. Tantestületeik átlagéletkora is több mint ötven év. A szakképzett fiatal mérnök, vagy képesített kolléga át­lag 7-10 éve nem kopogtat a szak­iskolákban állásért. Az igazgatók szerint a magasan képzett szakok­tatók az alacsony bérezés miatt ke­rülik az oktatásügyet, s ha ezen zá­ros határidőn belül nem változtat a kormány, 3-5 éven belül óriási gondban lesznek a szakiskolák. Alacsony béremelés A Martina Lubyová (SNS-jelölt) vezette oktatási minisztérium azt ál­lítja, a nemzeti oktatási programban kiemelt figyelmet szentel a pedagó­gusok képzésének, a karrierrendszer átalakításának, illetve a pedagógu­sok életen át tartó képzésének. „Ja­nuártól a pedagógusok, a szakokta­tók és a tudományos munkatársak bére 10%-kal emelkedik. Ugyan­ilyen emeléssel számolhatnak 2020. januárjában is. A két 10%-os emelés jelzés, hogy a pedagógusi pálya anyagilag is érdekes foglalkozássá válik” - közölte a tárca arra a kér­désünkre, hogyan kívánja orvosolni a szakoktatók hiányát. Ugyanakkor a losonci Winkler Oszkár Építőipari Szakközépiskola igazgatója szerint a kétszer 10%-os béremeléssel a tárca nem fogja el­érni a kívánt hatást, vagyis ilyen mértékű béremelést követően sem fogják a magasan képzett szakem­berek megrohamozni a szakközép­­iskolákat. „A 10%-os emelést kö­vetően egy kezdő szakoktató nettó fizetése nem veszi fel a versenyt a magánszféra béreivel, ahol a jó szakember, felsőfokú végzettség nélkül is, megkeresi a 800-900 eu­­rót” - mondta Viktor László igaz­gató. Szerinte a hazai bérek tekinteté­ben más országokhoz viszonyítva annyira el vagyunk maradva, hogy a két 10%-os emelés nem segítene. „Ráadásul mire megvalósul, az inf­lációnak köszönhetően szinte meg sem fogjuk érezni” - véli Viktor László. Fizethetnének többet Pavel Ondek, az Oktatási és Tu­dományos Dolgozók Szakszerveze­tének elnöke a szakoktatók bérezé­sének problémája kapcsán emlékez­tet, hogy a hatályos törvények lehe­tővé teszik az igazgatóknak, hogy a magasan képzett szakoktatóknak a személyi pótlékon keresztül maga­sabb fizetést adjanak. „Januártól a kezdő fizetés bruttó 800 euró körül mozog majd, az igazgató egy ma­gasan szakképzett szakoktatónak teoretikusan ennek akár dupláját is, tehát 1600 eurót is adhat” - mondja Pavel Ondek. Egyúttal elismerte azt is, hogy az iskolák többségének erre nincs anyagi kerete. Vetter János, a komáromi Ipari Szakközépiskola igazgatója szerint egy-két kolléga magasabb bérezését a nagyobb iskolákban ki lehetne gazdálkodni, de véleménye szerint a kollektívára nézve rossz vért szülne. „Ha a képzett fiatalok bérét meg­emelem, kérdés, hogyan jutalmaz­zam azt a kollégát, akinek húszéves gyakorlata van. Ráadásul a diákok száma évről évre csökkenő tenden­ciát mutat, így az iskolák anyagi ke­rete is folyamatosan csökken” — mondta az igazgató. Vetter János szerint ez hibás érvelés a szakszer­vezeti vezető részéről, s a bérezés kérdését koncepcióban kellene megoldani. O is úgy véli, hogy a 10%-os béremeléssel nem oldódik meg a szakoktatók hiánya, az ipari vállalatok a dupláját kínálják annak, amit az oktatásügyben megkaphat­nak a szakemberek. Az ipariba egyébként úgy próbálja becsábítani a fiatal szakképzett mérnököket, hogy kezdetben néhány órát taníta­nak csupán. „Abban bízunk, hogy később, az idős kollégák távozásáig sikerül megnyernünk őket a teljes állásra”—zárta Vetter János. Felmérés dönt az ellenzéki jelöltről BARTALOS ÉVA Közös főpolgármester-jelöltje lesz Pozsonyban az OLaNO, az SaS, a Sme rodina és a KDH ellenzéki pártoknak. A Focus ügynökségnél megrendelt felmérés után fogják eldönteni, kit támogatnak. Igor Matoviő, az OLaNO elnöke a felmérést előválasztásnak nevezte. Pozsony. Matovic és a KDH el­nöke, Alojz Hlina tegnap bejelen­tette, hogy egyesítették a demok­ratikus ellenzéket a fővárosban, s azon túl, hogy közös jelöltet indí­tanak a főpolgármesteri székért, közös képviselőjelölt-listát állíta­nak a novemberi önkormányzati választásokra. A felmérésben két jelölt közül választhatnak majd a válaszadók: az egyik Ján Mrva Po­­zsonyszőlős (Vajnory) polgármes­tere, aki az SaS, az OEaNO és a Sme rodina támogatását élvezi, a máso­dik a KDH jelöltje, Caroline Lísková lesz. „Örülök, hogy mind­ketten beleegyeztek a feltételekbe. Azért, hogy egyikőjük lemond a másik javára a jelölésről, valami­nek járnia kell. Ez a valami pedig nem más, hogy a mi jelöltünk nyeri meg a posztot, akkor a felmérés második helyezettje lesz az alpol-Egyelőre Ján Mrva a legesélyesebb ellenzéki főpolgármester-jelölt Po­zsonyban (SITA-felvétel) gármester” — magyarázta Alojz Hlina, a KDH elnöke. Igor Matovic kiemelte, egyezsé­gük célja, hogy ne pénzügyi csopor­tok irányítsák a fővárost. A KDH el­nöke szerint azért választották a közvélemény-kutatást, mert kevés idő maradt a két jelölt összehasonlí­tására. Abban az esetben, ha ala­csony lesz a Lísková és Mrva közti különbség, más módon döntenek a közös főpolgármester-jelöltről. „A jelenlegi vezetés kudarcot vallott” -jelentette ki Lísková. Hozzátette, hogy az együttműködéssel erős po­litikai felhatalmazást kap a közös je­lölt. „Ha nem én leszek a befutó, ak­kor képviselőjelöltként indulok az önkormányzati választáson” - mondta. Mrva szerint az ellenzék ezzel a lépéssel bebizonyította, hogy képes az együttműködésre. „Nem­csak Pozsonyban, hanem egész Szlovákiában” - szögezte le Ján Mr­va. A felmérést, melynek győztese indul a pozsonyi főpolgármesteri posztért, szeptember 7-9. között fogják elvégezni. A Focus ügynökség korábbi július elején végzett felmérése alapján Po­zsony lakosai újra Ivó Nesrovnalt vá­lasztanák főpolgármesternek, 30,9 százalékuk támogatná a jelenlegi vá­rosvezetőt, Ján Mrva Vajnory város­rész polgármestere 23,5 százalékos népszerűséggel csak egy tized szá­zalékkal maradt le a második helyre sorolt Václav Mika, az RTVS koráb­bi igazgatója mögött. Lískovára a vá­laszadók 4,8 százaléka szavazott vol­na a júliusi felmérés szerint. Az OEaNO és a KDH jelöltje ez alapján nem tudná legyőzni a jelenlegi pol­gármestert. Matovic újságírói kér­désre elmondta, hogy a Progresszív Szlovákia által támogatott Matús Valló építész neve a rendelkezésre álló rövid időn kívül azért sem merült fel, mert az építész független jelölt­ként indul a választásokon. Tovább jár a szemét miatt a napi 5000 eurós bírság NAGYROLAND Pozsony. A környezetvédelmi minisztérium közömbösen vi­szonyul a környezetszennyezés­hez, ennek pedig Szlovákia issza meg a levét - jelentette ki tegnap Anna Zemanová, az SaS parla­menti képviselője arra a Zsolna Hámos (Povazsky Chlmec) vá­rosrészében található, szabályta­lanul működő hulladéklerakóra utalva, amely miatt az Európai Bíróság 1 millió eurós bírságot szabott ki Szlovákiára. A milliós bírság mellett az ál­lamnak napi 5 ezer eurót kell ki­fizetnie egészen addig, amíg nem hozza helyre a hiányosságokat. „A hámosi szemétlerakó eddig 285 ezer eurójába került Szlová­kiának, és azóta sem történt sem­milyen előrelépés az ügyben” - jelentette ki a képviselőnő. A környezetvédelmi miniszté­rium sajtóközleményében arról tájékoztatott, hogy a szükséges lépéseket a lehető legrövidebb időn belül megteszik. „Csakis törvényszerűen járhatunk el, az eljárás többi résztvevőjére vonat­kozó határidőket nem rövidíthet­jük le. Az eljárási és egyéb hibák ugyanis csak további időhúzást jelentenének, ami a büntetés nagyságát is megsokszorozhat­ná” - reagált a tárca. Zemanová két további hely­színt említett, melyek elmondása szerint esélyesek arra, hogy újabb büntetéseket hozzanak Szlováki­ának. Az egyik a Szereden talál­ható szennyvíztározó, melyre a képviselő felhívta Sólymos László (Híd) környezetvédelmi miniszter figyelmét is. „A mi­nisztérium azt állítja, hogy szin­tén nagy veszélyt lát a szennyvíz­tározóban, viszont egyelőre nem tudja, hogy ki a felelős, így nem intézkedhet” - mondta Zemano­vá. A másik veszélyes szenny­víztározó az Őrmező (Strázske) mellett fekvő Posa településen található. A környék lakói aláírásgyűjtésbe kezdtek a tározó bezárása érdekében, azonban nem jártak sikerrel. A minisztérium szerint tudato­sítani kell, hogy közel 1200 fel­számolásra váró környezeti teher van az országban, ebből jelenleg 270 bezárása folyamatban van. „Ami a régi kömyezetterheket il­leti, az elmúlt két évben a tárca je­lentősen felgyorsította a múltból ránk maradt terhelések felszámo­lásának ütemét” - közölte a mi­nisztérium.

Next

/
Thumbnails
Contents