Új Szó, 2018. augusztus (71. évfolyam, 176-201. szám)

2018-08-30 / 200. szám

PANORÁMA www.ujszo.com 2018. augusztus 30. 119 Tegnap lett volna 60 éves Michael Jackson amerikai énekes, zeneszerző, minden idők egyik legsikeresebb előadója. Jackson rajongói Londonban egy óriási korona felállításával emlékeztek a pop királyára. (siTA/AP-feivétei) Francia és brit halászhajók csaptak össze a La Manche csatornában 3D-s fegyverek: megvehetők a tervfájlok Washington. Az internetről letölthető és 3D-ben kinyomtat­ható fegyvereket kifejlesztő te­xasi cég bejelentette: a bírósági tiltás ellenére is megkezdi a fegyverek tervfájljainak forgal­mazását. Cody Wilson, a Defen­se Distributed (DD) nevű cég alapító vezérigazgatója a texasi fővárosban, Austinban tartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy immár bármilyen vásárló megveheti a cég honlapjáról ki­választott, térbeli nyomtatóval elkészíthető fegyverek tervfájl­jait. A forgalmazást kedden reg­gel kezdték meg és pár óra alatt mintegy 400 vásárló jelentke­zett. Július végén Robert Lasnik seattle-i szövetségi bíró hozott döntést arról, hogy augusztus 1- jétől meghatározatlan ideig nem érvényes a kormányzat és a fegyvemyomtató programokat készítő és forgalmazó cég között júniusban aláírt engedélyezési szerződés, vagyis a kérdéses számítógépes programokat a cég nem teheti szabadon elérhetővé az interneten. Előzőleg 8 tagál­lam és a szövetségi főváros, Wa­shington DC főállamügyésze nyújtott be keresetet, kérvé­nyezve a kormány és a DD kö­zötti megállapodás semmissé nyilvánítását, később további 11 állam csatlakozott a perkére­lemhez. Az AP amerikai hírügynökség arra hívta fel a figyelmet: a bírói döntés azt mondta ki, hogy a fegyverek számítógépes terv­fájljait nem lehet az interneten hozzáférhetővé és letölthetővé tenni, de arról nem szólt, hogy ne lehetne pénzért forgalmazni. (MTI) Francia és brit halászhajók csaptak össze kedd éjjel a La Manche csatornában. A BBC beszámolója szerint a franciák kövekkel, jelzőpisztolyokkal és fiistgránátokkal üldözték el a kagylóban gazdag térségben halászó briteket. London. A normandiai partoktól 22 kilométerre vívott, tengeri csa­tára emlékeztető összecsapásban a hajók egymásnak ütköztek, a na­gyobb bárkák olykor maguk előtt tolták a kisebb hajókat. A BBC által „kagylóháborúnak” minősített incidens hátterében a tér­ségben gazdag állományú kagylók halászata áll. A briteknek ugyanis jogukban áll ott halászni, míg a franciáknál halászati tilalom van hatályban októberig, hogy a kagy­lóállomány gyarapodhasson. A bri­tekre ezek a szabályok nem vonat­koznak, a franciák pedig nehezmé­nyezik, hogy a csatornán túli kollé­gáik megdézsmálják az ő megélhe­tésüket is biztosító kagylóállo­mányt. A BBC szerint a franciák szán­déka pofonegyszerű: mindaddig tá­vol tartani a briteket, amíg a kagy­lóhalászati tilalmat fel nem oldják. A BBC beszámolója szerint 35 francia hajó gyűlt össze hétfő este, hogy megakadályozza a brit „fosz­togatást”. A franciák sikerrel jártak, a mindössze 5 brit hajónak esélye sem volt a francia „armadával” szemben. A halászok közti feszültség nem új keletű, viszont az utóbbi öt évben egy egyezmény keretében megfér­tek egymás mellett. A megállapodás szerint a nagyobb brit halászhajók távol maradtak a térségtől, cserébe széles körű halászati jogokért. A franciáknak azonban elegük lett ab­ból, hogy a britek egész évben ha­lászhatnak, míg ők csak október l.és május 15. között. (MTI) NAPTÁR Augusztus 30 ► NÉVNAP Rózsa A Rózsa a latin Rosa névből származik, jelentése: rózsa. ► MAI ÉVFORDULÓINK 90 éves Horváth Zoltán Erkel Ferenc-díjas operarendező. 75évesAdamisAnna költő, szövegíró. 15 éve hunytéi Charles Bron­son amerikai filmszínész. 1 éve hunyt el Makk Károly Kossuth-díjas filmrendező. ► NAPI VICC- Mi az abszolút nehéz?-???- Egy decemberben született gyereknek bemagyarázni, hogy őt is a gólya hozta! ► ORVOSMETEOROLÓGIA Kedvező hatású az időjárás, ám a melegre túl­ságosan érzé­kenyek úgy érezhetik, fáradtak, kimerül­tek. A szív- és érrendszeri be­tegségekben szenvedők ne becsüljék túl erejüket! Fájás, vérnyomás-ingadozás előfor­dulhat. ÉVE EGYÜTT ÚJ szó ÚJ szó szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com www.facebook.com/ujszo I Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o., Új Szó szerkesztősége, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3 I E-mail: ujszo@ujszo.com . I Szerkesztőség: Bajkalská 19B, 82101 Bratislava 3 I Főszerkesztő: Lajos P. János (02/32153313). I Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán. I Rovatvezetők: Demecs Péter - belpolitika, Klein Melinda - régió, Holop Zsolt - vélemény, Lakatos Krisztina - kultúra, Bőd Titanilla - sport, Urbán Gabriella - panoráma. Művészeti vezető: Toronyi Xénia. IA szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Kiadja a Duel - Press Kft., Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava. I IÓ0: 35 722 517 I Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos: 0907/773835, Kassa: 0905/228525, Komárom: 0905/840423, Dunaszerdahely: 0907/773834, Érsekújvár: 0907/601580, Nyitra: 037/6522543, Galánta: 0905/228526, Párkány: 0907/773832. I Ügyvezető igazgató: Michal Teplica. I Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit, tel.: 02/59233401. I Hirdetési osztály: 02/32153123, e-mail: reklama@ujszo.com . I Marketing: 02/32153125. I Lapterjesztés, laprendelés: 02/323 77 777, fax: 02/59233339. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., a Mediaprint Kapa és a Petit Press Rt. I Belföldi megrende­lések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán. I Külföldi megrendelések: Slovenská poéta, a. s. Úőelové stredisko preplatitefskych sluZieb tlaőe, Nám. slobody 27,810 05 Bratislava. I Index: 48271. I Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredmé­nye a www.abcsr.sk honlapon található. I ©Copyright DUEL - PRESS KFT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellá­tott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. I A sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton Media, a Slovakia Online és a Sita végzi. I Lapunk meg­jelenését a Kisebbségi Kulturális Alap támogatja. Realizované s finanőnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostnych ménéin. m ELFOGADJUK AZ ÚJSÁGÍRÓK ETIKAI KÓDEXET KULT • í. MINOR

Next

/
Thumbnails
Contents