Új Szó, 2018. augusztus (71. évfolyam, 176-201. szám)

2018-08-25 / 197. szám

12 HÍRESSÉGEK PRESSZÓ ■ 2018. AUGUSZTUS 25. www.ujszo.com Székhelyi József utolsó kívánsága ékhelyi József 65 éves volt, amikor megszületett a legkisebb gyermeke, akit mindentől meg akart óvni. Ezért döntött úgy halála előtt, hogy ne engedjék kislányát a temetésére. „Ha legyőz ez az átokfajzat, azt biztos, hogy nem szeretném, hogy ott legyen a temetésemen - sajnos, most már beszélni kell erről -, és nyilván a család is így látja jónak”- mondta a Ripostnak adott utolsó interjújában a szí­nész. Az augusztus 22-én elhunyt Jászai Mari-díjas művész imádta legkisebb gyermekét, a hatéves Sárikát. Amikor elkezdett kemo­terápiás kezelésre járni, azt sem engedte meg a gyermeknek, hogy a kórházban látogassa. Amikor megtudta, hogy több áttét is van a szervezetében, tudatosította, el kell mondania kislányának, hogy hamarosan meghal. „Én akartam Sárikámnak elmon­dani az ő kis nyelvén, hogy lehet, hamarosan el kell búcsúznunk, de majd odafentről vigyázok rá... Csak ennyit tudtam neki ígérni!” - nyilatkozta korábban a Ripostnak. „Többször leültem vele erről beszélgetni, nem tudom, mennyit értett meg a kis hatéves fejével, de az biztos, hogy minden egyes alkalommal ilyenkor odabújt hozzám, és csak annyit mondott: Szeretlek, Apa!...” Székhelyi Józsefet holnap búcsúz­tatják Budapesten a Kozma utcai izraelita temetőben, (ripost, ú) Kirstie Alley szerelmes John Travoltába K irstie Alley és John Travolta több alkalom­mal is dolgozott együtt, első közös filmjük, a Nicsak, ki beszél! című vígjáték 1989-ben készült. A film még két folytatást kapott, a második rész 1990-ben, a harmadik pedig 1993-ban került a mozikba. A két sztár egy szerelmespárt alakított az alko­tásokban, így több romantikus jelenetet is fel kellett venniük. A képernyőn annyira jó volt kettőjük között a kémia, hogy sokan úgy gondolták, kiváló párost alkotna a való életben is a két színész. Nem is véleden, mi­ért láttak egyesek sokkal többet bele a két sztár kapcsolatába - a 67 éves színésznő bevallotta, Travoltát tartja élete legnagyobb szerelmének. Az egykor nagy népszerűségnek örvendő színésznő a Celebrity Big Brother című valóságshow­ban vallotta be, hogy John Travoltával nagyon szoros volt a kapcsolata, még csókolóztak is egymással, noha mindketten há­zasok voltak. Bevallása szerint a szerelmi viszonyuk sosem tudott teljesen beteljesedni. „Majdnem elmenekültem, és összeházasodtam Johnnal. Szerettem őt, és még most is szerelmes vagyok belé. Ha akkor nem lettem volna férjnél, simán összeházasodtam volna vele” - vallotta be a színésznő. Nem Travolta volt az egyeden kollégája, aki iránt gyengéd érzelmeket táplált. Patrick Swayze is nagy szerelme volt, vele is csattantak el csókok a színfalak mögött. .Amikor filmezel, nagyon egyszerű a férfi partneredbe beleszeretni. Együtt forgattuk Swayze-vel az Észak és Dél című sorozatot egy éven át. Ennyi idő alatt nagyon nehéz a kísértésnek ellenállni” - magya­rázta. (femina) Kirstie Alley, John Travolta és felesége, Kelly Preston egy díjkiosztón 2007-ben (Fotó: SITA/AP) George Clooney vezeti a filmsztárok bevételi ranglistáját George Clooney volt az elmúlt egy évben a legjobban kereső fér­fiszínész a világon, de jövedelmének zöme nem a filmezésből, hanem tequilagyáró cégének eladásából származott - közölte a Forbes amerikai üzleti magazin. JÉ 57 éves film-sztárnak 2017. LJ f W június 1-je és / % 2018. júniu­_jL m m.,*i sa között 239 millió dollárra becsült bevétele ke­letkezett, a legnagyobb 35 éves fil­mes pályafutása alatt, és csaknem kétszer annyi, mint az idei rang­lista második helyén álló Dwayne Johnsonnak. A Forbes úgy véli, hogy a Diageo brit konszern akár egymilliárd dollárt is fizethetett 2017 júniusában a Casamigos Tequila cégért, amelyet Clooney 2013-ban alapított két vállalkozó­val közösen. Dwayne Johnson volt hivatásos pankrátor 124 millió dollárra be­csült bevételre tett szert a múlt év második és a folyó év első felében, főleg a Jumanji - Vár a dzsungel című kasszasikernek köszönhető­en. A harmadik legjobban fizetett férfiszínész Robert Downey jr. volt 81 millió dollárral, őt Chris Hemsworth követi 64,5 millióval, Jackie Chan 45,5 millióval, Will Smith pedig 42 millióval. A filmszínésznők közül Scarlett Johansson kereste a legtöbbet. A Marvei filmstúdió Bosszúállók­­sorozatának Fekete Özvegye 40,5 millió dollár adózás előtti bevétel­re tett szert 2017 júniusa és 2018 júniusa között az amerikai maga­zin becslése szerint. A 33 éves szí-2. ANGELINA JOLIÉ 1. SCARLETT JOHANSSON 2. DWAYNE JOHNSON 124 millió dollár 28 millió dollár 3. ROBERT DOWNEY JR. 81 millió dollár nésznő, aki 2017-es bevételeinek megnégyszerezésével taszította le tavalyi trónjáról Emma Stone-t, a szuperhősmozi negyedik epizód­jában is visszatér a mozivászonra 2019-ben. A legjobban fizetett színésznők 3. JENNIFER ANISTON 19,5 millió dollár rangsorában második lett Ange­lina Jolié 28 millió dollárral. Az Oscar- és Golden Globe-díjas színésznő visszatérése a listára el­sősorban a Démona című családi film második részéért kapott gázsi­jának köszönhető. Harmadik helyen végzett Jennifer Aniston 19,5 millió dollárral. A sztár bevételeinek döntő hányadát a reklámszerződéseiből befolyó összegek teszik ki. Aniston be­vételei várhatóan jövőre szöknek egekbe, amikor az Apple cég drá­masorozatának forgatását elkez­dik. A sorozatban a lista ötödik helyén álló Reese Witherspoon (16,5 millió dollár) lesz a partnere, a két színésznő állítólag 1,25 mil­lió dollárt fog kapni fejenként és epizódonként. Negyedik lett Jennifer Lawrence, akinek két legutóbbi filmje, az Anyám! és a Vörös veréb ugyan nem teljesített jól a mozikban, de a színésznő számára még mindig biztos bevételi forrást jelent az X-Men sorozatban való közremű­ködése, valamint jelenleg a Dior divatházzal van szerződése. A Forbes-toplista tízes élmezőnyé­be jutott továbbá Mila Kunis, Julia Roberts, Cate Blanchett, Melissa McCarthy és Gal Gadot. A lista első tíz helyezettje összesen 186 millió dollár adózás előtti bevételre tett szert a vizsgált időszakban, ami 16 százalékkal haladja meg a 2017- es évben elért 172,5 millió dollárt. Egy 2016-os tanulmány szerint a szöveges szerepek mindössze 28,7 százalékát kapják női karakterek a filmekben. Mindez azt jelenti, hogy a színészekhez képest a szí­nésznőknek kevesebb lehetőségük van nagy bevételhez jutni. Idén mindössze két színésznőnek sikerült ádépnie a 20 millió dollá­ros határt, 2017-ben még három­nak, 2016-ban pedig négynek. Az idei tízes mezőnyből kimaradt Amy Adams, Emma Watson, Charlize Theron és a tavalyi első helyezett Emma Stone is, a vizsgált időszakban nekik nem sikerült 10 millió dollárnál többet keresniük. A két lista összevetéséből is kitű­nik, hogy a női színészeket sokkal rosszabbul díjazzák, mint a férfia­kat: míg a ranglista első 10 helyén szereplő férfi együttesen 784 mil­lió dollárt keresett, a legjobban fi­zetett 10 színésznő csak 186 millió dollárt. (MTI) (Fotók: SITA/AP) Nem szabadulhat John Lennon gyilkosa N ew York állam illetékes ható­sága tizedszer is elutasította John Lennon gyilkosá­nak, Mark David Chapmannek a kérelmét, hogy feltételesen szabad­lábra helyezzék, így a 63 éves férfi rácsok mögött marad még legalább két évre. Chapman szerdán jelent meg a ké­relmet elbíráló bizottság előtt, de az AP amerikai hírügynökség csak péntekre virradóra értesült az eluta­sító döntésről. A férfi 1980. december 8-án, man­hattani lakása előtt lőtte agyon a Beades egykori sztárját, aki akkor 40 éves volt. Chapman 1981-ben életfogytiglani börtönbüntetést kapott. Legkorábban 20 év után kérhette a feltételes szabadlábra helyezést. A férfi jelenleg a New York állam nyugati részében fekvő Wende fegyházban raboskodik. Mark David Chapman két év múlva, 2020 augusztusában folyamod­hat újra feltételes szabadlábra helyezésért A bizottság mostani döntése sze­rint Chapman szabadlábra helye­zése „összeegyeztetheteden lenne a társadalom érdekeivel és bizton­ságával”, valamint „kisebbítené a bűncselekmény súlyosságát, ezzel aláásva a törvény iránti tiszteletet”. A testület szerint emellett fennáll a veszélye annak, hogy a börtönből való kikerülése esetén valaki bosz­­szúból vagy népszerűségre vágyva árthat Chapmannek. Szerdai meghallgatásakor politiku­sok és Lennon hívei egyaránt kö­vetelték Chapman rácsok mögött tartását a világhírű zenész New York-i Central Parkban lévő em­lékhelyén. (MTI) John Lennon feleségével, Yoko Onóval (Fotók: tasr/ap) 1. GEORGE CLOONEY

Next

/
Thumbnails
Contents