Új Szó, 2018. augusztus (71. évfolyam, 176-201. szám)
2018-08-25 / 197. szám
www.ujszo.com | 2018. augusztus 25. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 A szabadságról Oroszország politikájával kelt félelmet Európában MÁRIUS KOPCSAY A társadalom többségének világos 1968. augusztus 21 -ének üzenete: a sértett nagyhatalom, melyet a szovjet pártvezér, Brezsnyev és a korlátozott szuverenitásról szóló elmélete képviselt, a Varsói Szerződés többi tagjával erőszakkal megállította a Csehszlovákiában elkezdődött reformfolyamatokat. Majdnem minden családnak megvannak a drámai élményei ebből az időből, az okkupációnak csak Szlovákiában több tíz áldozata volt. A sajtó - beleértve a közszolgálatit - és sok aktivista emlékezett meg az invázió ötvenedik évfordulójáról. A politikusok nagy részét azonban mintha megbénította volna az Oroszországtól való félelem. A tömegből csupán Andrej Kiska köztársasági elnök lóg ki, akinek a beszédét a csehek is pozitívan fogadták. Közvetve arra a következtetésre jutunk, hogy az az optika, melyen keresztül Oroszország 1968-ra tekint tulajdonképpen az akkori szovjet optikára hasonlít. Igen, Klausnak, a volt cseh államfőnek igaza van, amikor azt mondja, a mai Oroszországot - bár nagyon távol áll az ideális demokráciától - nem lehet egy napon említeni az egykori Szojuzzal. De Oroszország hasonlóképpen tekint a környező világra. Ez látszik Grúzia esetében, de főleg Ukrajnával kapcsolatban, amelynek területén az oroszok konfliktust geijesztettek, és segítettek neki „megszabadulni” a Krím félszigettől, csak azért, hogy az ő befolyásuk alatt legyen. Pontosabban, hogy ne forduljon a Nyugat felé. Oroszország politikájával kelt félelmet Európában. Épp úgy, ahogy megdermesztik az emlékek, hogyan normalizálódott és alkalmazkodott a társadalom nagy része 1968 után. Augusztus 21-én még Dubcek mögött álltak. Moszkva nyomására munkatársai elhagyták, a nemzet többsége megtört. 69 januárjában felragyogott Jan Palach emberi fáklyája... És augusztusban, az okkupáció első évfordulóján saját munkásőreink lőttek a tömegbe. Valóban a génjeinkben van, hogy olyan könnyen feladjuk a szabadságunkat? A szerző a TASR hírügynökség munkatársa-Végre lehűl a levegő. Állítólag az Antarktiszról hóemberek százezrei elindultak Európa felé. (Lubomir Kotrha karikatúrája) Több diktátor sírja okozott problémát Francisco Franco spanyol diktátor - akinek a hamvait rövidesen elszállítják a Madrid melletti Elesettek Völgyében levő mauzóleumból - mellett a történelem több más jelentős, ám zavaró politikust is ismer, akik haláluk után megosztották a közvéleményt. 1953-ban bekövetkezett halálakor Joszif Sztálin szovjet diktátort a moszkvai Lenin-mauzóleumban temették el. 1961-ben maradványait a desztálinizáció jegyében egy szerényebb sírba helyezték át a Kreml közelében. Sírhelye továbbra is zarándokhely a sztálinizmus híveinek. Nicolae Ceausescu román diktátort és a feleségét, Elenát őrizetbe vették, rövid úton elítélték, és 1989. december 25-én kivégezték egy Bukaresthez közeli laktanyában. Attól tartva, hogy a sírjukat meggyalázzák, a kivégzést követő éjszaka hamis nevet viselő fejfák alá temették el őket, később rávésték a keresztekre az ő nevüket is. Az elmúlt években a politikai osztály kiváltotta csalódás miatt egyre nő Romániában a kommunizmus iránti nosztalgia. 2018 januárjában Ceausescu számos csodálója gyűlt össze a bukaresti Ghencea temetőben levő vörös márvány sírjánál születése 100. évfordulóján. Enver Hodzsa kommunista vezető 1985-ben halt meg, miután 40 éven át irányította Albániát. Piramis formájú síremléket akartak neki építeni Tirana központjában, de végül nem oda temették, hanem nemzeti hősként a Mártírok temetőjébe. A kommunizmus bukása után Enver Hodzsát 1992-ben exhumálták, és egy köztemetőben helyezték végső nyugalomra Tirana egyik elővárosában. A piramis, amely egykor kultúrház volt, ma romokban áll. A forradalom idején, 2011 októberében meggyilkolt Moamer el- Kadhafi líbiai vezetőt a sivatagban temették el egy titkos helyen vallási szertartással. „Ezzel a döntéssel akarták megakadályozni, hogy a hívei búcsújáró helynek tartsák a sírját” — indokolta a lépést annak idején egy líbiai katonai vezető, aki szerint „úgy jártak el, mint Adolf Hitler esetében”. A náci diktátor holttestét a szovjetek a berlini bunkerében elkövetett öngyilkossága után eltüntették. Az Irakot 1979 óta vezető Szaddám Húszéin diktátort 2003-ban fogták el az amerikai katonák a búvóhelyén, majd börtönbe vetették. 2006. december 30-án emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt kivégezték. Holttestét abba a mauzóleumba temették el, amelyet még saját maga építtetett a szülőfalujában, a Tikrít melletti Audzsában. Az építmény sokáig volt a rokonai és a hívei gyülekezőhelye, de 2014 táján titokzatos körülmények között romba dőlt. Egyesek az iraki légierő esetleges támadását, mások pokolgépes robbantást emlegetnek. Nem tudni, hogy a holttest jelenleg hol nyugszik. Etiópia utolsó császárának, Hailé Szelassziének a maradványait 1992 februárjában találták meg és emelték ki egy addisz-abebai tömegsírból, ahová az 1974-es forradalom vezetői vetették. A titokzatos körülmények között elhunyt Négust végül 2000 novemberében temették el egy addisz-abebai templomban a császári család tagjainak jelenlétében. (MTI) Vihar a pelenkában SZOMBATHY PÁL „... az elmúlt egy év során ezt az egyetlen ügyet voltak képesek előásni a múltamból, és azt személyemmel szemben felhasználni—ez elégedettséggel tölthet el, bár elismerem, hogy a nyilvánosságra került mondatok harmadik fél számára bánták lehetnek. ” (Wladár Sándor olimpiai bajnok, a Magyar Úszószövetség elnöke Szepesi Nikolett úszóról tett magánmegjegyzéséröl) N éhány mondat, illetve egy mozdulat utóélete. Egy olimpiai bajnok, meg a miniszterelnök lánya. Ma az indiszkrécióról, a magánéletről, botlásokról lesz szó. Arról, hogyan hördül föl a hipokrita többség, ha valaki privát beszélgetésben trágár, ha valaki privát programján közönséges. Előbbire, a beszélgetésre egyértelmű, ám törvénytelen bizonyíték van, utóbbira, a szemetelésre meggyőzőnek tetsző - látszó - fénykép. „ az, hogy az államvezető lánya mit művel az autópálya mellett, csak őrá, az útkezelőségre, a közlekedési rendőrségre, a környezetvédelmi hatóságra és a köztisztasági vállalatra tartozik, nem a sajtóra és nem a közvéleményre. Mint ahogy az se lehet ízetlen tréfák tárgya, hogy egy fiatal nő áldott állapotban van. ” (Tamás Gáspár Miklós filozófus, publicista Orbán Ráhel pelenkaügyéről) Teljesen más esetekről van szó, persze, mégsem, mert összeköti azokat egy súlyos korprobléma: a nyilvánosság kérdése, a nyilvánosságra tartozó vagy nem tartozó dolgok egybemosódása egy olyan világban, ahol a többség kitárulkozik, betegesen ad a látszatra és menekül a visszajelzések élményébe a bizonytalanság és az imalom elől. Ebben a közegben pedig párhuzamosan a felhördülés, a felháborodás gyakorlata is uralkodó: az instant, könnyen oldódó népítéletek kiváló terepe a közösségi média. Wladár Sándor úszóelnök randán, sőt: ocsmányul beszélt egy korábbi úszónőről, aki különben mintegy beismerésként könyvet írt egykori szabados magánéletéről és férfiakkal folytatott viharos viszonyairól. (Lelke rajta, nyugodtan megtehette, az indiszkréció ma már üzlet.) A magyar sikersportág vezetője egy privát beszélgetésben ragadtatta el magát, amelyet titokban felvett a beszélgetőtárs. Feltenné a kezét az a szent ember, aki barátaival, kollégáival folytatott magánbeszélgetéseiben soha nem szokott olyasmiket mondani, úgy fogalmazni, amit és ahogyan nyilvános közlésben semmiképpen sem? Na ugye. A felháborodás kultúrája azonban szigorú, nem számít, hogy az olimpiai bajnok mondatai nem a nyilvánosságra tartoznak, azokat sunyi, törvénysértő módszerrel, mondhatni ellopták és beemelték a közbeszéd terébe, ahova soha nem tartozott. Életveszélyes tendencia ez, amely oda vezet, mint a futballpályákon ajátékosok félelme a szájról olvasástól: suttogó, arcukat eltakaró, idétlen mondataik következményeitől joggal rettegő emberek. Ismerős valahonnan? A kommunizmus korszakából feltétlenül. A másik idézett eset Orbán Viktor lányáé, aki egy fotó tanúsága szerint horvátországi nyaralásából hazafelé egy benzinkútnál földre dobott volna egy használt pelenkát a gyerek tisztába tétele után. Ha így történt, tényleg nem túl civilizált viselkedés szemetelni, a hölgy hibát követett el. Az apját, annak politikáját, kurzusát gyűlölők azonban mindent belelátnak abba a pelenkába: leginkább bizonyítékot arra, hogy utálatuk tárgya jogosan az. A pelenkával mélyen azonosulók csak azt felejtik el, hogy abban ott van a magyar ellenzék elmúlt nyolc éve is: a tehetetlen düh teszi metaforává Ráhel elhagyott pelenkáját. Maga az ügy - nem ügy. Magánbeszélgetéseink ékelődő tárgya lehet nyilván, de annál több jó ízléssel aligha. Igazat adok TGM-nek, mert nem tartom a szó komoly és szigorú értelmében közszereplőnek a kormányfő családtagjait. És ócska, de annál veszélyesebb módszernek a lesifotózást, amely ország-világ elé teregeti a pimfbotlásokat, ezerszeres nagyításban. „A hírnév egy nagyon kövér néni, aki nem hál együtt az emberrel, de amikor az ember felébred, mindig ott áll az ágya előtt, és nézi.” (Gabriel Garcia Marquez) Rukkolni, hallgatózni persze csábító, ilyen az emberi természet. Korunk, amely a cinizmus és az infantilizmus szellemét hordozza, megpróbálná normálisnak elfogadni a leskelődés útján hozott statáriális (online) ítéleteket. így lel az unalom és a képmutatás ideális társra egymásban. FIGYELŐ Matteo Salvini Orbánnal egyeztet Az Európába tartó illegális bevándorlókat vissza kell tudni szállítani, Orbán Viktorral a megoldást tanulmányozzuk - jelentette ki Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a kormánypárti Liga vezetője a Corriere della Sera napilapban. Salvini az interjúban elmondta, a köyetkező napokban személyesen készül találkozni a magyar miniszterelnökkel Milánóban. „Orbánnal találkozom a szabályok megváltoztatása érdekében” - nyilatkozta Salvini a migrációs politikára utalva. Salvini kiemelte, korábban az EU 3 5 ezer menedékkérő áthelyezését ígérte a római kormánynak, ehhez képest eddig 12 ezer embert vettek át. Salvini azt üzente, az EU „elfelejtheti”, hogy a következő uniós költségvetési csomagot a tagállamok egyhangúlag elfogadják. „A nem kormányzati szervezetekkel szemben sikerrel felléptünk, most az EU-t kell kényszerítenünk, hogy vállalja a rá eső részt” - mondta a belügyi tárca vezetője. Hozzátette: Olaszország évi 6 milliárd eurót fizet be a közös európai kasszákba, de „ezért cserébe csak problémáink vannak a halászat, mezőgazdaság, idegenforgalom, kereskedelem, bankok terén”. (MTI)
