Új Szó, 2018. augusztus (71. évfolyam, 176-201. szám)
2018-08-18 / 191. szám
Németh Zoltán tárcája a Szalonban 2018. augusztus 18., szombat, 12. évfolyam, 32. szám Illiberális gyorsvonat járja a visegrádi országokat kriminalizálásán és pénzügyi ellehetetlenítésén keresztül egészen a tudomány szabadságának korlátozásáig. Mindezt rendszerint a társadalomban tudatosan felerősített fekete-fehér gondolkodásra és tribalizmusra épített, és a korlátozandó intézmény ellen irányuló lejárató kampányok készítik elő, ahogy azt a bírók megvádolása hazaárulással, vagy a Magyar Tudományos Akadémia tagjainak listázása is mutatja. Lengyel ellensúlyok Orbán Viktor (Fotók: Somogyi Tibor (1), TASR-archívum) Lengyelországban Jaroslaw Kaczynski illiberális törekvéseit erős intézményi korlátok lassítják: a közvedenül választott és szélesebb jogkörrel rendelkező államfő, a kétharmados többség kialakítását nehezítő arányos választási rendszer és a többszintű helyi önkormányzatok mind ellensúlyt képeznek a központi kormánnyal szemben. Kaczynski már 2011-es programadó könyvében lefektette a tervezett reform alapjait arra hivatkozva, hogy a lassú és korrupt bíróságokat még 21 évvel a rendszerváltás után is kommunista bírók irányítják. A Jog és Igazságosság (PiS) kormánypárt ezért erőnek erejével, az antikommunista törekvések leple alatt az alkotmány megsértésével fogott hozzá az igazságszolgáltatás átszervezéséhez. Az idén július 3-án életbe lépett módosítás értelmében a lengyel legfelsőbb bíróság 40 százaléka lecserélhetővé vált a bírák nyugdíjkorhatárának leszállításával. A gyakorlat erősen megkérdőjelezhető annak tükrében, hogy a kommunista bírák 81 százalékát menesztették 1990-ben, a bírák ádagéletkora pedig 44 év. Gyenge lábakon áll a hatékonyság növelésére vonatkozó kormányzati érvelés is, tekintve, hogy a lengyel igazságszolgáltatás a 12. legjobban működő rendszer a 28 tagú unióban. A PiS reformja valójában a rendszerváltás óta kiépült fékek és ellensúlyok rendszerének felszámolását célozza. Ugyancsak fontos rendszerszintű különbség, hogy míg Magyarországon az egyre inkább kiüresített helyi önkormányzatok lényegében a kormánypárt vazallusaivá váltak, addig Lengyelországban továbbra is jelentős autonómiával bíró 16 vajdaság jóval decentralizáltabb struktúrát biztosít. Ebből jelenleg 15-öt ellenzéki koalíciók vezetnek és ez a túlsúly visszabillenhet ugyan az őszi helyhatósági választásokon, azonban az arányos választási rendszer értelmében Kaczynski pártja ugyancsak együttműködésre kényszerülne. Jelzésértékű továbbá, hogy a PiS bírósági reformjának alapcélkitűzéseivel egyetértő Andzrej Duda államfő 2017-ben elsőként a helyi önkormányzatok autonómiáját korlátozó törvényt vétózta meg. Sokatmondó, hogy eddig azért sem írták még ki a helyhatósági választások időpontját, mert Kaczynski ragaszkodik hozzá, hogy fontosabb állami cégek vezetőségi tagjai ne indulhassanak vajdasági posztokért. Noha a klientelizmus, vagyis a meritokratikus elvekkel és a hivatali szakszerűséggel szemben a patrónushoz kapcsolódó személyes hűségen alapuló társadalomszervező elv ott is jelen van, a Magyarországot jellemző rendszerszintű korrupciónak nyoma sincsen. Nem véletlen, hogy Varsó harminc ponttal jobb helyen áll Budapesthez képest a Transparency International korrupciós percepciót mérő listáján. Mindemellett összehasonlíthatadan a szóban forgó országokban tevékenykedő civil szervezetek helyzete. Az Orbán-kormány orosz mintára a „Stop Soros” törvénycsomaggal a megbélyegzésen túl gyakorlatilag büntethetővé tette a humanitárius segítségnyújtást, ami aligha összeegyeztethető bármiféle demokráciafelfogással. Ehhez képest bár a finanszírozás központosításával a PiS is szigorított a civil szervezetek működésén, ami lehetővé teszi az NGO-k besorolását ideológiai alapon, a kormánnyal szemben kritikus civil szervezetek egyelőre háborítadanul tevékenykedhetnek Lengyelországban, legaktívabban a helyi önkormányzatok szintjén. Feketebárányból éltanuló? Szlovákia és Csehország esetében ugyancsak kimutathatók illiberális mintázatok, de ezek egyelőre korántsem eredményeztek a fentiekhez hasonló intézményi átalakulásokat. Ironikus módon az elmúlt években az a Szlovákia igyekezett magát a leginkább Nyugatbarát, a liberális demokrácia iránt elkötelezett visegrádi országként pozícionálni, amelyik Vladimír Meciar vezetésével a kilencvenes években szinte a rendszerváltó Visegrád illiberális feketebárányává vált. A nacionalista-populista Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom antidemokratikus tevékenysége következtében Szlovákia már a kilencvenes évek közepén letért a közép-európai típusú demokratikus átalakulások útjáról, ami egyben a politikai demokratizálódás korai megtorpanását jelentette. A Meciar-rezsim annak ellenére zsim leírható a csökkentett értékű demokráciák egyfajta variánsaként, ahol a fékek és egyensúlyok nagy része még működik, addig Magyarország már inkább a versengő tekintélyelvű rendszerek körébe sorolható. Ezek lényege, hogy kormányaik a szabad választások megtartása mellett mindent elkövetnek, hogy a versenyben részt vevő politikai ellenfeleik ne kerüljenek hatalomra, elzárva őket a hatalom-A magyar rezsimváltás rendszertipológiai szempontból a többi visegrádi országhoz képest jelentősen előrehaladott állapotban van. Lengyelországhoz képest fontos különbség, hogy míg az ottani re-Egy évvel a kommunizmus összeomlásának 30-ik évfordulója előtt lesújtó összképet mutatnak Kelet-Közép-Európa demokráciái. A Freedom House „Nations in Transit” című tavaszi jelentése szerint Magyarország és Bulgária már nem tartoznak az erősen konszolidált demokráciák csoportjába. Magyarországot tizedik éve minősítik le zsinórban a sajtószabadság szűkülése, a rendszerszintű kormpció elhatalmasodása és a kormány demokratikus intézményeket romboló működése miatt. Lengyelország pedig az igazságszolgáltatás szétverése miatt kis híján kiesett az élcsoportból. APolitical Capital „Illiberalizmus a V4-ben: nyomáspontok és reménysugarak” című régiós összehasonlító tanulmányában egyenesen arra az eredményre jutón, hogy a visegrádi országok közül a rendszerváltás két éltanulója a jogállam tudatos leépítésével, a demokratikus intézmények kiüresítésével és a politikai és polgári jogok visszanyesésével új politikai rezsimet alakítón ki. Elemzésünkben ezeket a rendszerszintű hasonlóságokat és főbb különbségeket vesszük sorra, kitekintéssel a szlovák és a cseh helyzene is. „Az illiberális demokrácia magyarul teljesen jól cseng, angolul viszont úgy hangzik, mint egy vérvád” — mondta Orbán Viktor az Európai Parlament 2015. májusi, Magyarország helyzetéről tartón plenáris meghallgatásán. A magyar miniszterelnök így akarta érzékeltetni, hogy a szerinte felvázolt illiberális demokrácia fogalma nem egyezik meg az angolszász politikatudomány által elfogadón definícióval, s ő pusztán az államszervezés liberális alapjait kérdőjelezte meg. Ezzel szemben a Fareed Zakaria amerikai politológus által 1997-ben bevezetett „illiberális demokrácia” fogalom olyan rezsimeket jelent, amelyek egyszerre jelenítik meg a demokratikus és az autoritárius normákat, és ahol a szabad választások megtartása mellen a kormányzat nem biztosítja az alapvető politikai, illetve polgári jogokat. Magyarország: az élenjáró ra jutás elsődleges eszközeinek egy részétől. Magyarországon a politikai verseny hivatalosan nyitón, de semmiképpen sem kiegyenlített, elég csak az Állami Számvevőszék egyes ellenzéki pártokat vegzáló magatartására, a több milliárd forintnyi közpénzből csúcsra járatott állami gyűlöletpropaganda egyoldalú hatásaira, vagy a demokratikus intézmények nyolc év alatt történő kiüresítésére gondolni. A Fidesz által kiépített politikai környezet mellen az életképes alternatívát kínálni nem képes ellenzéki pártoknak ugyancsak felelősségük van abban, hogy Orbán rendszerszintű választási csalás nélkül is képes volt újabb kétharmados felhatalmazást szerezni rendszere további átalakításához. A hetedik alkotmánymódosítással a magyar kormány célba vette a maradék autonómiával rendelkező kulcsfontosságú intézményeket. A kúria gyengítésének szándékával olyan adminisztratív bíróságokat hoz létre, amelyek politikailag érzékeny ügyek elboronálásáért felelnek a Fidesz által kinevezett elnök irányításával. A magyar rezsim legfőbb jellemzője, hogy feudális függőségek kialakításán keresztül törekszik a társadalmi autonómiák maradéktalan felszámolására, az önkormányzatok politikai felhasználásától kezdve a civil szervezetek Jaroslaw Kaczynski
