Új Szó, 2018. augusztus (71. évfolyam, 176-201. szám)

2018-08-16 / 189. szám

18 I Horoszkóp Kos (III. 21.-IV. 20.) Most sikerülhet végre megvaló­sítania az otthona átrendezésével kapcsolatos terveit. Olyan feladatot kap felettesétől, amely segítségével hosszú távú lehetőség nyílik az ön számára a munkahelyén. Ne habozzon, éljen vele! Bika (IV. 21.-V. 21.) Néhány problémája önnek, illetve kapcsolatainak köszönhetően meg­oldódhat. Barátaira is számíthat, de ezt ön is tudja. Munkahelyén pozitív változásra számíthat, mert végre azzal foglalkozhat, amivel mindig szeretett volna. Ikrek (V. 22.-VI. 21.) Párkapcsolatában nagy változásra számíthat. Még az is megtörténhet, hogy összeköltöznek, aminek min­denképpen itt lenne az ideje. így legalább többet lehetnének együtt, amit eddig mindketten hiányoltak a kapcsolatukból. RákJVI. 22.-VII. 22.) Anyagi helyzete sokrétűségének és alkotókészségének köszönhetően jól alakul, és a többletbevételből most végre elvégezheti az otthoná­ban a régóta tervezett átalakítást, felújítást. Nyugodtan vágjon bele, szerezzen örömet magának! Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Szüksége van pihenésre, ezért menjenek el kedvesével még egy hét szabadságra. Vigyen könyvet, olvasson, napozzon. Párja hódolhat a víz adta lehetőségeknek. Később úgysem lesz idejük pihenni, ha visszamennek a mókuskerékbe! Szűz (Vili. 24.-IX. 23.) Jobban is figyelhetne pénzügyeire, s ne hagyja, hogy kedvese feles­leges dolgokat vetessen, mert ha nem lesz óvatosabb, pénzzavarba kerülhet miatta. Vegye komolyab­ban barátai figyelmeztetését, s legyen óvatos kedvesével! Mérleg (IX. 24.-X. 23.) ■MM Vigyázzon, nehogy összevesszen ■MM a kedvesével, mert ezzel elrontaná MMI a hétvégére titokban tervezett programját! Legyen türelmesebb és beszélje meg vele, ha valami nem jó, nem kell mindjárt porolni! Hagyja magát végre meglepni! Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Barátai is szeretnének részesei lenni az életének legalább egy­­egy este vagy hétvége erejéig. Ez most a nyár folyamán könnyen megoldható kerti partik vagy közös kirándulások alkalmából, így tegyék azt! Nyila« (XI. 23.-XII. 21.) Eszébe ne jusson egy remek külföldi lehetőséget kihagyni, bár igaz, nem munkáról, hanem pihe­nésről fog szólni. Ne habozzon, hanem használja ki a lehetőséget és utazzon el kedvesével. Minden az elképzelései szerint alakul! Bak (XII. 22.-1.20.) mmm Költözésre van lehetősége, ami U* magában óriási változást von IHH maga után, s még munkahelyet is változtatni nem semmi. Az új munkahelyet kénytelen bevállalni, s nemcsak, mert jobban értékelik a munkáját, de nem szeretne órákat utazni a munkahelyére! fízöntő (I. 21.-II. 19.) Utazás alkalmával sikerül szere­lembe esnie, s ez nem a szokásos nyári kaland, hanem annál jóval komolyabb érzelem lesz. Elbűvöli szinte minden, ami körülveszi, a kultúra, a szokások. Legyen óva­tos! Ne menjen fejjel a falnak! lalak (II. 20.—III. 20.) □ Örüljön a jelennek, használja ki, hogy nem kell új dolgokat, helyzeteket megszoknia. Újabb kihívásokkal csak később kell szá­molnia! Addig is élvezze az életet s a nyarat családja körében! Úgyis olyan ritkán vannak együtt! PIHENŐ A hetven felé közeledő Richard Gere ismét apai örömök elé néz, ugyanis spanyol hfrportálok szerint gyermeket vár ifjú felesége, Aiejandra Silva. Az amerikai filmsztár idén áprilisban vette feleségül fiatal kedvesét, és most úgy tűnik, a házaspár bele is vágott gyorsan a családalapításba. Az ABC spanyol lap szellőztette meg a hírt, hogy a 35 esztendős Aiejandra Silva babát vár. Mindkettőjüknek született már gyermeke korábbi kapcsolatból, de most nagyon boldogok, hogy egy közös gyerkőcöt is felnevelhetnek. (SITA/AP-felvétel) Mai receptünk Házi málnafagyi Hozzávalók: 40 dkg natúr joghurt 6 dkg méz 30 dkg málna (+ a díszítéshez) 3 dl habtejszín 8 levél menta Elkészítés: A joghurtot és a mézet összeke­verjük, hozzáadjuk a málnát, és botmixerrel összedolgozzuk. A tejszínt felverjük, és a joghurtos keverékbe forgatjuk. A masszát egy kb. 1 literes formába töltjük, és a fagyasztóba tesszük 1 órára. A fagyos joghurtmasszát kívül­ről befelé haladva jól átkeverjük egy villával, majd visszatesszük a fagyasztóba 30 percre. Végül újra átkeverjük, és legalább 3 óra hosszat fagyasztjuk. A fagyit fo­gyasztás előtt 15 perccel áttesszük a normál hűtőtérbe. Végül fagy­laltkanállal kelyhekbe adagoljuk, málnával és mentával díszítve kínáljuk, (mindmegette) 2018. augusztus 16. | www.ujszo.com Gondolkodó Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) Nyolcirányú Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefe­lé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. Földrajzi nevek: MOUNT BLACKBURN MOUNT COOK MOUNT EDUNI MOUNT ISTO MOUNT ZEIL MOUSSORO MOXICO MOYO MOZDOK MSZTA MUARO MÜKÉNÉ Előző feladványunk megfejtése: Mount Eduni. Mai időjárás Mérsékelten felhős égbolt, keleten és északon elszórtan futó zápor, zivatar is előfordulhat. A nappali hőmérséklet 24 és 31 fok között alakul. Szélirány: Északkeleti szél. POZSONY 28 °C __ rr ÉRSEKÚJVÁR 29 °C Nappali hőmérséklet 24 °C 31 °C Éjszakai hőmérséklet r-v i7 °c 11 °c Európai nagyvárosok időjárása Oslo 26 °C Helsinki 23 °C London 19 "C Párizs 27 °C Madrid 31 °C Vaisó Berlin 24 °C 27 °C Budapest 29 °C 52# Athén 28 C 3i 00». Moszkva 21 °C Előrejelzés Csütörtök Péntek Szombat Időjárás a kiemelt üdülőhelyeken Gyűjgy_____________28 °C i Rozsnyó___________24 °C 32 "C______12 *C 33 °C__________ö 12 *C Mallorca_____________27 °C Isztria_______________28 °C Dunaszerdahely 28 °C Szene______________28 °C Mérsékelten felhős égbolt, nap- Változóan felhős égbolt, Ibiza_____________y*. 27 °C Dubrovnik________28 °C Komárom________ 29 °C 1 C6orbató___________14 °C közben megnövekszik a felhőzet elszórtan zivatar várható. török Riviéra 29 °C Várna y* 29 °C Ógyalla_____________29 °C | Párkány____________27 °C Pozsony____________30 °C Pozsony 31 °C Kréta 31 °c Zadar 28 °C Léva_______________28 °C ] Nagyszombat_______28 °C Érsekújvár_______ 31 °C Érsekújvár yr 32 °C Rodosz 30 °C Kairó 32 °C Nagymihály_________27 °C | Losonc_____________27 °C Losonc__________ 29 °C Losonc 30 °C Ciprus \ 30 °C Malaga ~21^C Nagyrőce_________ 24 °C | Tőketerebes ja- 28 °C Kassa___________27 °C Kassa_________________28 °C Szicília -*■ 28°C Tunisz •>+ 31 °C

Next

/
Thumbnails
Contents