Új Szó, 2018. augusztus (71. évfolyam, 176-201. szám)
2018-08-14 / 187. szám
KULTÚRA 2018. augusztus 14. | www.ujszo.com RÖVIDEN V4-es turnéra indul az Opera ősszel Budapest. A kereszténység lesz a kiemelt témája a Magyar Állami Operaház 2019/2020-as évadának - mondta el Ókovács Szilveszter főigazgató. Nemcsak bibliai történetek ihlette primer műveket mutatnak be, hanem a kereszténységet éltető vagy vele egyúttal vitázó darabokat is, mint például Wagner Tannháuserét. Egy éve kezdődött az Operaház felújítása és korszerűsítése; a tervek szerint az Andrássy úti épület 2019 őszén nyílhat meg ismét. Az Opera addig több turnét vállal. Az őszi tervekről szólva Okovács Szilveszter kiemelte: szeptember végén zajlik az Opera V4-es turnéja, amelyen Kodály Székelyfonóját és Leos Janácek Jenufáját játsszák Prágában, Pozsonyban és Varsóban. Az előadásokon magyar, lengyel, szlovák és cseh művészek is fellépnek. Szeptemberben hat olasz várost is felkeres a társulat, itt Szálinger Balázs külön erre az alkalomra írt, Krizantémok, avagy Liú halála című, Pucciniről szóló életrajzi drámáját mutatják be a közönségnek. Novemberben New Y orkban mutatkozik be hat produkcióval az Opera és a Magyar Nemzeti Balett, köztük a magyar operairodalom ikonikus darabjával, a Bánk bánnal, amely először szólal meg Amerikában. (MTI) Először szólal meg Amerikában Erkel Bánk bánja (Fotó: Opera) Fotókat várnak a határvidékről Pozsony/Budapest. Augusztus 20-áig várják a pályaműveket arra a fotóversenyre, amelyet az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program hirdetett meg a kulturális örökség európai éve alkalmából. A szervezők a fotók segítségével szeretnék bemutatni a szlovák-magyar határtérség természeti és kulturális örökségeit. A verseny végén 12 fotót választanak ki a zsűri véleménye és Facebook-szavazás alapján, majd szeptemberében és októberében kiállítást szerveznek a képekből Magyarországon és Szlovákiában. Végül a fotók egy 2019-es naptárban jelennek meg. A 12 kiválasztott kép készítői a kiállítás megnyitóján vehetik át jutalmukat. A fotókat elektronikusan kell benyújtani a program közös titkárságának a media@skhu.eu e-mail-címre, a részvétel feltételei a skhu.eu oldalon olvashatók. (ú) Tévelygés az őszi erdőben Tomás Pavlícek filmje a család széthullásáról szól, de igazából a remek színészek adják el A két cseh unoka (Tereza VofíSková, Jan Strejcovsky) között Lucka, a szlovák barátnő (Bárdos Judit) (Fotó: CinemArtSK) TALLÓSI BÉLA Kusza, kaotikus családi viszonyokról szól Tornáé Pavlíóek Eladó nyaraló című drámája. Arra mutat példát, hogy mi történik akkor, ha a családon beüli kapcsolatokból kikopik a szeretet. Ha a családtagok nem egymásra, hanem önmagukra figyelnek, saját önző érdekeiket tartják szem előtt. A feltáruló kaotikus viszonyok között nehezen értelmezhetők logikával a családtagok reakciói. Ezért a nézőnek nincs könnyű dolga. Egy ideig érdeklődéssel szemléli a filmbéli család három nemzedéke (nagyszülők, szülők, unokák) között szétcsúszott viszonyokat. Még hahotázik is a a humoros helyzeteket produkáló érzelmi zűrzavaron, amelyben a hősök élnek. Különösen a nagyanya (Jana Synková) szőrszálhasogatása, elutasító, önző viselkedése szórakoztató. Egy ponton azonban a nagymama magatartása is kezd elviselhetetlenné válni, és a néző arcára fagy a mosoly. Felsejlik, hogy egyáltalán nem szívderítőén vígjátéki, hanem vészesen drámai folytatásra számíthatunk. Vagy mégse! A családon belüli és nemzedékek közötti kaotikus viszonyok ábrázolása egy kerettörténetbe ágyazódik. A keretet - a film elején és a legvégén - a nyaraló eladásának körülményei szolgáltatják. Egy borongós őszi pénteki napon a vevők már az átalakítást tervezgetik. A hivatalos elintézendőket rég elrendezték, megírták az adásvételi szerződést, már csak a záró aktus maradt hátra - az aláírás, majd a kulcsok átvétele. Az ingatlanközvetítő (Zuzana Kronerová) és a két fél megérkezett a helyszínre, ám a család egyik tagja, az anya (Ivana Chylková) hirtelen meggondolja magát. Emlékeivel erősen kötődik a régi helyhez, ahol gyerekkora vakációit töltötte. Ezért hétfőig haladékot kér, majd megszervezni, hogy a nyaralóban eltöltsön még egy búcsúhétvégét a család. Ő a férjével, a két gyerekükkel - a lányukkal és a fiukkal, meg azok párjával valamint a nagyszülőkkel, akik rég lemondtak a nyaralóról, már látogatni, sőt látni se akarják. Azzal az ürüggyel, hogy virágot visznek elhunyt hozzátartozóik sírjára, az anya irányításával kocsiba ülnek, ám mindenki megrökönyödésére a temetőből nem haza, hanem a nyaraló felé veszik az irányt. A vidéki helyszínen zajló eseményekből, a dialógusokból aztán képet kapunk a családtagok viselt dolgairól, a titokzatos szomszédról (Václav Kopta), aki gyakori vendég volt a víkendházban, mert szoros érzelmi viszonyba került... ez derüljön ki a filmből. Alaposabban megismerjük az unokákat, akik számára már nem sokat jelent a helyszín. Ők külföldről találtak maguknak párt: a lányunoka Németországból, a fiú Szlovákiából - az ő barátnőjét, Luckát alakítja Bárdos Judit. A német fiú (Michael Pittman) úgy közlekedik a családban, mint egy marslakó. Nemcsak azért rí ki közülük, mert nem érti a nyelvüket FILMKOCKA Eladó nyaraló * Eredeti dm: Chata na prodej ■ Szlovák dm: Chata na predaj ■ Színes cseh filmdráma, 2018,77 perc ■ Rendező: TomáS Pavlíőek ■ Forgatókönyvíró: Tomáá Pavlíőek, Lucie Bokáteflová ■ Operatőr: Jan Baset Stfite2sky ■ Szereplők: Ivana Chylková, Bárdos Judit, Tereza Vofíáková, Jan Kaőer, David Vávra, Zuzana Kronerová, Jana Synková, Jan Strejcovsky Michael Pittman, Václav Kopta ©iifSÄ* A film előzetesét megnézhetik ti, azujszo.com-on. (és a cseh humort), hanem azért sem megy neki a beilleszkedés, mert nem tud eligazodni a fiira viselkedésükön. Egyedül Lucka érzi és tudatosítja, hogy nem a szebb napokat megélt tulajdon birtoklása segíthetne a családon, hanem az, ha újra szeretettel közelítenének egymáshoz. A lány erre próbálja ráébreszteni őket a gondoskodásával. Mikor az igyekezete is hasztalannak tűnik, megérkezik a csoda egy medve képében, amely az erdőben eltévedt nagyapa hívására jelenik meg... Hogy miért medve? Fejtse meg, aki akarja vagy tudja! A nyaraló jelentésének értése fontosabb. Olyasvalamit jelképez, ami valamikor felbecsülhetetlen érték volt (nem elsősorban anyagi), ezért emlékeiben mindenki kötődik, de a jelenben igazából már senki sem ragaszkodik hozzá. Különösen nem az unokák. Ők már nem járnak lelkesen az ódon nyaralóba, a gondját viselni meg végképp nem akarják. Ezért egy lehetséges megoldással hétfőn érkezik az ingatlankezelő, a történet pedig folytatódik egy másik családdal. Az Eladó nyaraló mindenekelőtt azzal csábít a moziba, hogy három generáció jeles színészei működnek közre benne, és hogy értékes problémafelvetést ígér, ami igaz is. De ennyi — a cselekmény sajnos igazából sehonnan a semmibe tart, nehezen értelmezhető felvetésekkel. Mi tetszett a kamasz közönségnek? A Bosszúállók: Végtelen háború és A legnagyobb showman című film is több díjat kapott a kamaszok szavazatai alapján az idei Teens Choice Awards díjátadón vasárnap Los Angelesben. A trófeákat - amelyek idén is színes, óriási szörfdeszkák voltak - egyebek mellett televíziós, mozis, zenei, digitális és divat kategóriában adták át, több mint 150 millió szavazatot összesítve. Az akciófilmek közül a Bosszúállók: Végtelen háború vitte el a szörfdeszkát, a filmben szerepelő Robert Downey Jr. legjobb akciószárként, Scarlett Johansson legjobb akciófilmes színésznőként lett díjazott. A sci-fik közül a Fekete párduc kapta az elismerést, a filmben nyújtott alakításáért Letitia Wright vehetett át díjat, a legjobb sci-fi színészként a Thor: Ragnarokban ját-Ma a Riverdale a tinik kedvenc sorozata szó Chris Hemsworth kapta a legtöbb szavazatot. A legnagyobb showman című (Képarchívum) mozi elnyerte a legjobb drámai film díját, a mezőnyben Zac Effon és filmbeli partnere, Zendaya is színészi díj at kapott. A tinédzserek a Kszi, Simon című filmet választották a legjobb vígjátéknak, a nyári filmek közül pedig a Hihetetlen család 2. tetszett nekik a legjobban. A televíziós drámák közül a Riverdale győzött, főszereplői, Lili Reinhart és Cole Sprouse több díjat is kaptak a rajongóktól, Vanessa Morgant pedig új tévésztárként ünnepelték. A televíziós akciósztárok mezőnyében a Flash - A villám színésze, Grant Gustin, valamint a Supergirl főszerepét alakító Melissa Benoist nyerte el a kamaszok közönségdíját. Az együttesek közül a 5 Seconds of Summer több díjat is elvitt, köztük a legjobb nyári bandának járó elismerést, a szörfdeszkával jutalmazottak között szerepelt countryénekesként Carrie Underwood, az elektronikus zenét játszó The Chainsmokers dj-duó, az CNCO latin fiúbanda, Cardi B r&b-sztár és a rockot játszó Imagine Dragons is. (MTI)