Új Szó, 2018. augusztus (71. évfolyam, 176-201. szám)
2018-08-11 / 185. szám
Í16 SZALON ■ 2018. AUGUSZTUS 11. www.ujszo.com elvtárs javaslata ellenkezett a Csehszlovák Kommunista Párt és a Szlovák Kommunista Párt idevonatkozó kongresszusi határozataival.” Mindez jól jelzi, hogy a Novotnyévekben a cseh-szlovák viszony a társadalmi, gazdasági, értelmiségi, nemzetiségi kérdésekben egyaránt súlyosan terhelődött. Igen sajátos módon rögzítette Kádár pártközponti beszámolója a cseh-szlovák viszony rendezésében kezdetben még fölöttébb bizonytalan dubceki álláspontot. Jóllehet a Novotny által folyamatosan korlátozott szlovákiai közigazgatási jogkörökkel szemben ekkorra már általánossá vált az ország föderatív átalakításának az elfogadása, a tárgyalásokról adott kádári beszámoló a két kommunista csúcspolitikus hajmeresztőén zavaros elképzeléseit rögzítette: „A konkrét kérdések között a nemzetiségi kérdést is megemlítettem. Ők is vitatkoztak azon, hogy a föderáció reakciós dolog. Mondtam, hogy én ebbe beleszólni nem akarok, de van ilyen nemzet, hogy szlovák? Azt mondta, ilyén nincs, mert ezek már a cseh nyelvet beszélik, de más mentalitású emberek. Azt mondtam, így nézve a dolgot, olyan benyomása van az embernek, hogy az állam egyik lába hosszabb, mint a másik. Ha van szlovák nemzetiségi tanács, miért nincs cseh, vagy ha van szlovák központi bizottság, miért nincs cseh és a kettőfölött egy csehszlovák? Az ember úgy gondolja, ha ennek az államnak a neve Csehszlovák Szocialista Köztársaság, akkor ezen a konstrukción változtatni kellene és meg kellene nézni, hogy valóban igazi vezető szerv-e a szlovák központi bizottság. Ott már a szlovák központi bizottság nem csinál semmit. ” Kádár a beszélgetés során figyelmeztette partnerét, hogy „egyes testvérpártok” vezetői, különösen a kelet-németek és a lengyelek, de hamarosan a szovjetek is gyanakodva fogadták Dubcek és a pártközpontba bekerült reformerek első megnyilvánulásait. Emellett felhívta figyelmét az óvatosságra a Ceausescuval való legmagasabb szintű romániai tárgyalások veszélyeire is. Alapvetően türelmet, a fokozatosságot és a sérelmi politizálás elkerülését javasolta. Dubceket a kistapolcsányi konzultáció megerősíthette, hogy Kádár személyében olyan partnerre talált, aki saját tapasztalatai alapján képes lehetett egyszerre a moszkvai elvárások és a reformpolitika lehetőségei felől hasznos tanácsokat adni neki. Dubcek budapesti látogatása Miután a Varsói Szerződés országainak vezetői 1968. március 23-án először ütköztették véleményüket a csehszlovákiai helyzetről, s ott Kádár egyedüliként szolidaritást vállalt Dubcekékkel, a magyar Sumava, Zala és Duna Grecskó marsall, szovjet hadügyminiszter 1968. július 10-én arról tájékoztatta Czinege Lajos honvédelmi minisztert, hogy a Varsói Szerződés tagállamainak hadseregei „Magyarországtól északra” újabb hadgyakorlatot terveznek. Kádár és Brezsnyev állítólagos megegyezésére hivatkozva azt kérte, hogy az újabb hadműveletben a magyar hadsereg két hadosztállyal vegyen részt. A katonai megoldás alternatívája szovjet források szerint 1968 pártvezetés sajátos kettős játszmába kényszerült. Támogatta a prágai reformok folytatását, mert azok a magyarországi törekvéseket is erősíthették volna. A csehszlovák reformpolitika a CSKP akcióprogramjának értelmezési vitáiban, a párton kívüli értelmiségiek, a szociáldemokraták többpárt-rendszer irányába mutató szervezkedésével, s végül a Ludvik Vaculik által készített Kétezer szó memorandummal új szakaszába jutott. (Lásd keretes írásunkat!). Ezzel szemben Brezsnyevék 1968 júniusától kezdve már első számú megoldásként kezelték a katonai beavatkozás alternatíváját. Nyár elejére tehát az a patajanuárjában azonnal felmerült. Moszkva ugyanis a csehszlovákiai fejlemények katonai kezelése mellett tartós katonai jelenlétet szeretett volna biztosítani a maga számára Csehszlovákiában. Egy korábbi döntés alapján ugyanis stratégiai atomfegyverek csehszlovákiai telepítéséről született döntés. Ezt a katonai alternatívát volt hivatott előkészíteni a Sumava néven 1968 júniusában Csehszlovákia területén megszervezett hadgyakorlat. Felmerült, hogy a hadgyakorlatban részt vevő szovjet egységek madox helyzet állt elő, hogy amikor 1968. június 13. és 15. között Dubcekkel az élén népes csehszlovák párt- és kormányküldöttség érkezett Budapestre, valójában már Kádár is elkezdett kihátrálni a csehszlovák reform támogatása mögül. Pedig a delegációt a város utcáin felsorakozó tízezrek megtapsolták, s maga Kádár a látogatás csúcspontját jelentő nagygyűlésen még nyíltan kiállt a dubceki vezetés reformpolitikája mellett. A január óta tartó magyar-csehszlovák közeledési kísérletet Budapesten a kétoldalú barátsági és kölcsönös segítségnyújtási szerződés 20 évre szóló meghosszabbításával koronázták meg. radjanak az országban, de ez ellen Csehszlovákia hangosan tiltakozott. A Kétezer szó megjelenése, a szeptemberre meghirdetett XIV. CSKP-kongresszustól való félelmek miatt 1968. július 22- én az SZKP Politikai Bizottsága döntött Csehszlovákia katonai megszállásáról. Ennek célja a dubceki vezetés leváltása, és az Alois Indra, Vasi! Bil’ak vezette konzervatív kommunista vonal hatalomba ültetése lett volna. A magyar részvételről ugyanezen a napon Kádár személyesen döntött. Hozzájárult ahhoz, hogy Alexander Dubcek (Fotó: fortepan.hu) Szintén egy évforduló A Cseh írószövetség lapja, a prágai Literární listy 1968. június 13-i - száma jelentette meg Osvald Machatka Szintén egy évforduló című írását. Az 1956-os magyar miniszterelnök, Nagy Imre 1958. évi kivégzésének tizedik évfordulóján a cseh történész Nagy Imrét „a demokratikus és nemzeti jellegű szocializmus reprezentatív úttörőjének” nevezte, s példaként állította a csehszlovákiai reform vezetői elé. Az írás magyarországi fogadtatását felerősítette, hogy Dubcek vezetésével a csehszlovák párt- és kormányküldöttség ugyanezen a napon, 1968. június 13-án érkezett Budapestre. Machatka nyíltan megírta, hogy a magyar miniszterelnököt ártadanul végezték ki, ami nagy felháborodást keltett a budapesti pártvezetők körében. Ezzel párhuzamosan azonban sűrűsödtek a jelei annak, hogy Dubcek nem képes a Kádár által javasolt óvatos, fokozatos reformok forgatókönyvét megvalósítani, és miközben egyre népszerűbbé vált, kezdte elveszíteni a politikai kezdeményezést és a folyamatok feletti ellenőrzést. Brezsnyewel tárgyalva Kádár már júniustól kezdve egyetértett azzal, hogy nem szabad engedélyezni a csehszlovák reformfolyamat part-Magyarország a szovjet főparancsnokság alá rendelt egyetlen hadosztállyal vegyen részt Csehszlovákia megszállásában. Kádár tudomásul vette, hogy a megszállásban részt vevő szovjet hadosztályok Magyarországot is felvonulási térként használják fel. A magyar állampárt vezető testületéi utólag hagyták jóvá a döntést. A magyar hadosztály a Zala hadművelettel készült fel a bevonulásra, amelynek több fedőneve közül az 1968. augusztus 20-án 23 órakor kezdődő akció végül a Duna nevet kapta. talanná válását. Ha a változások a Kommunista Párt vezető szerepét, a szocialista tábor egységét is veszélyeztetni fogják, az MSZMP első embere jelezte, hogy egyet fog érteni a csehszlovák események erőszakos megállítását szorgalmazó szovjet héják katonai beavatkozást szorgalmazó politikájával. (Lásd keretes írásunkat!) Komáromi konzultációk Az 1948. februári kommunista fordulat huszadik évfordulóján Prágában rendezett kommunista emlékünnepségen való rövid találkozó után Kádár és Dubcek február 4-én Komáromban immár rövid hivatalos találkozón folytatta a kétoldalú eszmecserét, amelynek részeként rövid időre a két küldöttség ádátogatott Dél-Komáromba is. Dubcek ekkor már túl volt az első moszkvai látogatásán, amit Kádár megpróbált a helyzet konszolidációjához vezető fontos lépésként értékelni: „Kádár elvtárs megköszönte az információkat, és hangsúlyozta, hogy a pártja nagy jelentőséget tulajdonít Dubcek elvtárs moszkvai útjának és annak eredményeinek. Hangsúlyozta, meggyőződése, hogy a szovjet és magyar elvtársak pozitív hozzáállását a Csehszlovákiában zajló jelenlegi eseményekhez osztani fogja a többi szocialista ország is.” Más kérdés, hogy Kádár a csehszlovák reformok támogatásával a varsói szerződés állampártjainak vezetői körében egyre jobban elszigetelődött. Ez különösen a július 14-1 5-i varsói értekezleten vált egyértelművé. A prágai pártvezetés döntése alapján Dubcekék nem vettek részt ezen tanácskozáson, mert annak előkészítésében már felismerték a „testvérpártok” eltúlzott gyámkodását. Ez a döntés Kádár szemében súlyos taktikai és politikai hibának minősült, hiszen az egyértelműen a katonai megoldás híveinek pozícióját erősítette meg. Július 13-án Dubcek meghívására Fock Jenő társaságában újra találkozott Eszak-Komáromban a csehszlovák pártvezetővel és Oldíich Cerník miniszterelnökkel. Mindkét oldalon tisztában voltak a hatalmas téttel, hiszen egyre több jel utalt arra, hogy Moszkvában már megszületett az előzetes döntés a katonai beavatkozásról. A második komáromi találkozón Kádár egyértelműen jelezte, hogy a csehszlovákok varsói távolmaradása rendkívüli mértékben korlátozhatja a tárgyalásos megoldások lehetőségét. Dubcekék Bukaresttel és Belgráddal beindított közös közeledési kísérletei pedig szintén tovább élezték a Prága és Moszkva közti viszonyt. Kádár aggodalmai Varsóban beigazolódtak, mert a magyar pártvezetés - különösen Ulbrichtól és a bolgár Zsivkovtól - kíméleden támadásban részesült, amiért Kádár továbbra is Dubcek védelmére kelt. Ulbricht szerint minden arra utal, hogy Prága után Budapest lehet az „imperialista beavatkozás” következő állomása. Maga Brezsnyev pedig egyértelműen „ellenforradalmi helyzet” kialakulásáról beszélt Csehszlovákiában. Amikor 1968. augusztus 17- én Eszak-Komáromban a csehszlovák és a magyar kommunista párt vezetője utoljára leült a tárgyalóasztalhoz, valójában már minden eldőlt. A dubceki vezetés demokratikus átalakításának sorsa felen a szovjet blokk országainak teljhatalmú kommunista vezetői gyakorlatilag már kimondták a megsemmisítő ítéletet. A június óta folyó katonai előkészületek a végéhez közeledtek. Kádár, aki elvben még megkísérelhette volna Dubcek határozott személyi kiállásának a kikényszerítését, ami a reformer vezetés eltávolítását jelenthette volna, már maga sem bízott az amúgy is megtört partnere erejében.,fölmúlt 8 hónap, az embernek olyan érzése van, nincs Önöknél megfelelő elhatározottság, hogy határt szabjanak. Ügy mennek a dolgok, mintha az ujjuk között folyna a víz. (...) A párttagság, a közvélemény egy része nem látja világosan, mi a cél, mire tör- ■ nek. Mi az Önök ügyeit soha nem értékeltük egyértelműen negatívan, de nem értékeltük egyértelműen pozitívan az egész folyamatot. Mi mindig azt mondjuk, bizonyos hibáktól - szubjektivizmus, szektarianizmus - mindig el kell határolni magunkat. Mindig kevésbé látjuk a következőt. Húzzanak egy vonalat balra, egy vonalat jobbra. ” A magyar pártvezető szerint kétfrontos harcként elképzelt dubceki fordulatra azonban már nem maradt idő... Ebben a Brezsnyev által irányított - szimultán sakkjátszmaként is felfogható - kelet-európai hatalmi játszmában különösen a Csehszlovákiával szomszédos szocialista országok kommunista állampártjainak vezetői igyekeztek önálló partnerként fellépni. Mindenki megpróbálta saját belpolitikai érdekei alapján megválasztani a maga lépéseit. Helyette azonban - amint azt Kádár és Dubcek találkozói is tanúsítják - egyre inkább a Moszkvából irányított bábok játékává vált a csehszlovák kérdés kezelése. A „szovjet tábor” egységét fenyegető bomlás jeleire Moszkva egyre határozottabb elvárásokat fogalmazott meg a csehszlovák reformok leállításáért. A cenzúrától megszabadult csehszlovákiai sajtó, a kommunista párt vezető szerepét megkérdőjelező megnyilvánulások oda vezettek, hogy a szovjet, kelet-német, lengyel, magyar és bolgár állampárti vezetők a drezdai, majd — a csehszlovák delegáció tüntető távolmaradása mellett megtartott - júliusl4-15- i varsói értekezletükön a szocialista országok „korlátozott szuverenitásának” elmélete is megjelent, amely a csehszlovák beavatkozást utólag legitimálni hivatott Brezsnyev-doktrína alapjává vált. Szarka László történész
