Új Szó, 2018. augusztus (71. évfolyam, 176-201. szám)
2018-08-11 / 185. szám
A legjobban öltözöttek listája 12. oldal 2018. augusztus 11., szombat, 11. évfolyam, 31. szám Gerry Adams, a Sinn Féin egykori ünnepelt vezetője Theresa May és Gerry Adams. Több a közös bennük, mint gondolnánk. Még az is lehetséges, hogy kifőznek egy közös posztpolitikai tervet - írta vezércikkében a Guardian című brit lap, amely a brexit okozta ír határproblémát boncolgatja, másrészt a Sinn Féin volt vezetőjének új hobbijáról ad hírt. Bennünket most ez utóbbi, kevésbé komoly téma foglalkoztat. ▲ Károly herceggel is kávézgatott ◄ Kifelé a hentesboltból ▼ A szakácskönyv borítótervét Adams már meg is osztotta a Twitter közösségi portálon (Fotók: SITA/AP, Twitter) A tárgyaló szakácskönyve Gerry Adams egy belfasti előadáson említette meg, hogy szakácskönyvet jelentet meg karácsonyra, Theresa May pedig már korábban feltárta: „a világ legstresszesebb munkáját” úgy tudja a legjobban kipihenni, ha az eddig összegyűjtött 150 szakácskönyvéből kiválaszt egy receptet, és megfőzi a finom ételt. Ez számára kétszeres haszon, mert maga a főzés is örömet szerez, hát még az étel elfogyasztása. A Guardian szerint most lehetősége nyílik kibővíteni gyűjteményét, foglalkozhat ír receptekkel, s közben talán sikerül kibogoznia az ír határ bonyolult kérdését is. Gerry Adams, a legnagyobb északírországi katolikus erő, a Sinn Féin korábbi elnöke szerint a kiadványába olyan ételek receptjei is bekerülnek, amelyeket az 1990-es évek béketárgyalásain fogyasztottak a köztársaságiak képviselői. Ezek közül néhányat az 1998-as nagypénteki békéhez elvezető folyamat legjobban őrzött titkai közé sorolt. A 69 éves politikus egy belfasti előadáson említett részleteket a szakácskönyvről, amelynek borítótervét már meg is osztotta a Twitter közösségi portálon. Az eseményen a következőket mondta el az 1997-1998-as tárgyalásokról: „A britek soha nem adtak enni nekünk. Nem volt étel.” A köztársaságiak között azonban volt egy-két jó szakács, az ő ételeiket ették az ír tárgyalók. A kiadvány címe a The Negotiators Cookbook (A tárgyaló szakácskönyve) lesz. Társszerzői pedig Ted Howell és Padraic Wilson, a köztársaságiak további két tagja. Howellt, akit egykor a Sinn Féin szürke eminenciásaként emlegettek, Adams legközelebbi bizalmasaként tartják számon. A közösségi hálón megoszlottak a reagálások a szakácskönyv hírére. A felhasználók egy része ödetelésbe kezdett az ételek lehetséges neveiről, mások azonban bírálták Adams döntését a komolytalannak tűnő könyv megjelentetéséről, mondván, hogy még mindig sok a kérdés a brit politikában szemérmesen csak Bajok (The Troubles) néven emlegetett, az 1960-as évek végétől az 1998-as nagypénteki megállapodásig tartó észak-írországi felekezeti erőszakkal kapcsolatban. Általánosan elfogadott nézet, hogy a Sinn Féin a brit fennhatóság ellen egykor fegyverrel küzdő ír Köztársasági Hadsereg (IRA) politikai szárnyaként működött a katolikus milícia csaknem három évtizedes britellenes terrorhadjárata idején, jóllehet ezt Gerry Adams soha nem ismerte el, és azt sem, hogy ő valaha az IRA tagja volt. A politikus 1983-tól évtizedekig állt az Írországban és Eszak-írországban egyaránt jelen lévő Sinn Féin élén. 1984-ben merényletet hajtottak végre ellene: Belfast központjában az Ulster Freedom Fighters tagjai 20 lövést adtak le autójára, Adamset három lövés érte. A Sinn Féin elnöki tisztségében februárban váltotta Mary McDonald. Gerry Adams, aki kommentárok szerint egykor az angol-ír politika egyik legrettegettebb alakja volt, az utóbbi években imázst váltott. A Twitteren például kirándulás vagy házimunka közben készült fotókat tett közzé magáról. Bejegyzéseiben és interjúiban felfedte, hogy szeret krumplit pucolni, a kutyájával lenni. Szívesen hallgatja Joan Baez zenéjét és szereti a gumikacsákat. 1971-től nős, egy fia van, aki ma 45 éves. (ug, MTI)