Új Szó, 2018. augusztus (71. évfolyam, 176-201. szám)

2018-08-07 / 181. szám

8 I KULTÚRA 2018. augusztus 7.1 www.ujszo.com Nincs, aki a helyére lépne Robin Williamsról forgatott megrázó erejű dokumentumfilmet a montenegrói származású Marina Zenovich Lépj a tudatomba - invitálja Robin Williams a film nézőit (Képarchívum) SZABÓ G. LÁSZLÓ Korai halálával komoly veszteságet okozott a holly­woodi filmgyártásnak Robin Williams. Négy évvel az elme­netele után ma sincs, aki a helyére lépett volna. Erről is szól az a kétórás portrófilm, amely most kerül az HBO műsorára. A film nemzetközi bemutatója az idei Karlovy Vary-i fesztiválon volt Marina Zenovich, a montenegrói származású amerikai rendezőnő je­lenlétében, aki ezt megelőzően Ro­man Polanskiról készített Emmy­­díjjal jutalmazott portréfilmet, most pedig Sarkozyt és Berlusconit vette célba. Robin Williams a Jó reggelt, Viet­nam! lemezlovasával vált lekörözhe­­tetlen komikussá. Ezt követően olyan filmekkel öregbítette hírnevét, mint a Hol költők társasága, A halászkirály legendája vagy a Good Will Hunting. Ez utóbbi hozta el számára az Oscar­­díjat, pedig csak mellékszerepben, egy megviselt pszichológus bőrébe bújva remekelt a filmben. Mivel egyedüli gyerekként nőtt fel, önma­gát is, a környezetét is azzal szóra­koztatta, hogy másokat utánzott. A legtöbbször humoristákat. Később ez lett a kenyere. A gyors, pergő humor, amellyel még az ellenségeit is lefegy­verezte. Páratlan és végsőkig kifino­mult humorérzékét a Mrs. Doubtfire - Apa csak egy van című filmben is kamatoztatta, amellyel világszerte milliók szívébe lopta be magát. „Nem sokkal a halála után már sze­rettem volna portréfilmet készíteni róla - mesélte Marina Zenovich -, de a környezetének ez túl korai Jett vol­na. Vámom kellett. Robin Williams a kedvenc színészem volt, ha találkoz­hattam volna vele legalább egyszer, az biztos sokat segített volna a por­tréfilm létrehozásában. Egy korábbi filmemben ugyan szerepelt, de úgy alakult a helyzet, hogy akkor sem ta­lálkozhattunk. Mivel beteg voltam, a producer forgatta le vele az általam pontosan megkomponált jelenetet.” Különös érzés keríti hatalmába a Robin Williams: Come Inside My Mind (Lépj a tudatomba) nézőit. Mintha hallaná a színész segélyki­áltását. Robin Williams ugyanis gyakran és kendőzetlenül beszélt drogfüggőségéről, alkoholizmusá­ról, kudarccal végződő házasságai­ról, lelki kínjairól, szívműtétjéről. De az Egyesült Államok jövőjét sem látta rózsaszínben. Mondhatott azonban bármit, a közönség mindig kacagva fogadta. Nem vette őt ko­molyan. Pedig haláláig komoly szo­rongásokkal és erős hallucinációk­­kal küzdött. Fokozatosan gyengült a mozgása is, ami azt jelezte: Alzheimer-kórra jellemző elválto­zások is kialakulhatnak az agyában. Nemegyszer pontosan körülírta, mit érez, milyen váratlanul rátörő, bé­nító félelmek gyötrik, és még az iz­mai is bemerevednek. Nevettek rajta. Azt hitték, ez is csak vicc a részéről, amit remekül képes előadni. Halála után már min­denki okosabb volt. Parkinson­­kórról, időskori elbutulásról beszél­tek, minden orvos más és más diag­nózissal állt elő. Egy biztos: élete utolsó pillanatáig milliók izgultak érte, köztük Charles herceg és Ba­rack Obama, és azok az amerikai ka­tonák, akiknek épp a humorával szerzett csodás perceket Irakban, Kuvaitban és Afganisztánban. Három felesége közül az első, Valerie Velardi nyilatkozik a film­ben, akihez tízévi házasság kötötte, miközben párhuzamos kapcsolata volt egy pincémővel. Harmadik, egyben utolsó felesége nem állt ka­mera elé. Pedig ő aztán tudott volna mit mesélni, hiszen 2006-ban már egy rehabilitációs központban pró­bálták kigyógyítani alkoholfüggő­ségéből a színészt. Húsz évig nem ivott, aztán ismét elkezdte. Három évvel később szívproblémái voltak, műteni kellett. Öt évvel később a személyi asszisztense talált rá a há­lószobájában. Az övére akasztotta fel magát. 1999-ben Magyarországon forgat­ta a Hazudós Jakabot. Magyar színé­szekkel játszott a filmben, köztük Rudolf Péterrel, Gáti Katival, Kulka Jánossal. A Jó reggelt, Vietnam!-ban való szereplését Barry Levinson, a film Oscar-díjas rendezője a követ­kezőképpen írta le: ,A forgatás ide­jén, 1984-ben természetesen nem sejtettük, hogy milyen tragédiát tar­togat az élete, erre senki nem gon­dolt. Csak azt tudtuk, hogy kivételes egyéniség, amilyenből nagyon kevés van a filmiparban. A Jó reggelt, Vi­etnam! előtt egyik filmje sem volt igazán sikeres. Remélte, hogy ezmajd az lesz, és így is lett. Elképesztően vicces pasi volt. Minden érdekelte őt, mindenkire odafigyelt. A vietnámi statiszták eleinte sajnos nem azt nyújtották, amit elvártam tőlük. Nem és nem volt hiteles a jelenek mert még a szövegüket sem tudták hitelesen el­mondani. S akkor észrevettem, hogy Robin beszélget velük, szórakoztatja őket, együtt nevetnek. Nagyon jól kommunikált velük. Megkértem őt, hogy hagyja a fenébe a leírt dialógo­kat, úgyis tudja, miről kell szólnia a jelenetnek, amint beindul a kamera, vezesse őket. És ő ezt meg is tette, a vietnámiak lenyűgözve figyelték, it­ták minden szavát.” Marina Zenovich portréfilmjében nem könnyű követni a színpadi fel­lépését. Pedig a világ egyik legjobb színiiskolájában, a londoni Julliard Schoolban tanult, Shakespeare-ből jelesre vizsgázott, a hangjával azt csinált, amit akart, a végződéseket azonban elnyelte, poénjait elnyomja a közönség nevetése, a történeteknek sokszor a végére sem ér. A Jó reg­gelt, Vietnam!-hoz képest, ahol fer­geteges one man show-t nyom, él a sitcomok adta lehetőségekkel, és zseniálisan improvizál, a valóságban már sokkal kevesebbre volt képes. Fájdalmas látni a leépülését. Nézőközeli hazaiak a Színházi Nyitrán TALLÓSI BÉLA Nyitra. A 27. Színházi Nyitra főprogramjába beválogatott hazai előadásokat az elmúlt évadban bemutatott darabok közül választották ki. A szeptember 28-tól október 3-ig tartó nemzetközi fesztiválra a szlo­vák előadásokat a MLOKi (mladí o kultúre inak) elnevezésű egyesület négy színikritikus tagja választotta ki az ország egész területéről. A külföldi előadásokhoz hasonló­an a hazai darabok is igyekeznek na­gyon közeli kapcsolatot kialakítani a nézőkkel. Miként a Kassai Állami Színház A két Korea újraegyesítése című előadása Júlia Rázusová rende­zésében. A darabot Joel Pommerat, a mai francia színház egyik legizgal­masabb alkotója írta. Saját jellemzé­se szerint A két Korea újraegyesítése egymástól független pillanatfelvéte­lek sorozata. „Ezek az ironikus­humoros történettöredékek legin­kább olyanok, mint az egy témára írt novellák” - fogalmaz. A nyitrai programba besorolt előadásban a no­vellák egy - a nézőteret két térfélre osztó - folyosón elevenednek meg, vizuálisan vonzó környezetben. A Stúdió 12 és a Divadlo Póton kö­zös produkciója Az amerikai császár Martin Pollack osztrák író kötete alapján készült, és a menekültválság kérdéskörét járja körül. Az előadás ugyancsak a nézők közelségben zaj­lik, azt az érzetet keltve bennük, mintha egy hajófenéken lennének összezsúfolva migránsokkal. A Teatro Tatro Arkady és Boris Strugatsky regénye alapján, Ondrej Spisák rendezésében megvalósult Stalker című előadását is közvetlen közelről élhetik át a nézők, egy kü­lönleges helyszínen, az egykori lak­tanyában egy katonai sátorban. Á vendéglátó Andrej Bagar Szín­ház előadásai közül a Emberek, he­lyek és tárgyak című darabot láthatja a fesztivál közönsége. Duncan Mac­millan kortárs brit drámaíró művének főszereplője egy szerfüggő színész­nő. A darab egy drogelvonóban ját­szódik, és a nő megtisztulásának fo­lyamatába enged betekintést, arra is keresve a választ, hogy kikerülés után vissza tud-e illeszkedni a régi kör­nyezetébe. Pillanatkép az Andrej Bagar Színház Emberek, helyek és tárgyak című előadásából (Fotó Divadelná Nitra - tuboä Kotiár)

Next

/
Thumbnails
Contents