Új Szó, 2018. július (71. évfolyam, 151-175. szám)
2018-07-31 / 175. szám
VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR www.ujszo.com | 2018. július 31 I 7 Az emberkereskedők áldozatainak 28%-a gyerek Ott voltunk, de hallgattunk? MÓZES SZABOLCS A világszerte zajló emberkereskedelemben az áldozatok 28 százaléka gyárak - derül ki az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) és az Emberkereskedelem Elleni Ügynökségek Közötti Együttműködési Csoport (ICÁT) jelentéséből. Viszont Fekete-Afrikában, Közép-Amerikában és a karibi térségben ez az arány 62-64 százalék. „Az emberkereskedelem nagyon is valós-fenyegetés több millió gyermek számára. Főleg azok érintettek, akik arra kényszerültek, hogy megfelelő védelem nélkül elhagyják otthonukat, közösségüket” - mondta Henrietta Fore, az UNICEF ügyvezető igazgatója. „A kormányoknak sürgősen cselekedniük kell, meg kell védeniük őket” - tette hozzá. Az UNICEF és az ICÁT szerint azonban a gyermekáldozatok valós száma jóval nagyobb lehet. A gyermekeket ritkán azonosítják, többségük ugyanis a kereskedőktől vagy a megbélyegzéstől, illetve a segítségnyújtás elutasításától való félelmében, ismeretek hiányában, vagy a hatóságokkal szembeni bizalmatlanság miatt nem mer segítséget kérni. Az Európai Bizottság emberkereskedelemről szóló 2016-os jelentése szerint 2013-2014-ben az uniós tagállamok közül Romániában, Bulgáriában, Hollandiában, Magyarországon és Lengyelországban volt a legmagasabb az emberkereskedelem áldozatainak száma. A gyermekkereskedelem áldozatai gyakran hátrányos helyzetű családokból származnak, közöttük számos roma származású, illetve olyan gyerek található, aki gyermekvédelmi intézményben vagy javítóintézetben nevelkedett. A gyermekkereskedelem jelentősebb arányban fordul elő az ország szegényebb területein és közösségeiben. Lányok és fiúk egyaránt áldozatává válhatnak a gyermekkereskedelemhez kapcsolódó prostitúciónak, a koldultatásnak, a kisebb bűncselekmények elkövetésére való kényszerítésnek. Különösen a menekült és lakóhelyüket elhagyni kényszerült gyerekek kiszolgáltatottak, akár háború és erőszak elől menekülnek, akár jobb életlehetőségeket keresnek, kevés gyermek talál magának biztonságos útvonalat. Mindez növeli a valószínűségét annak, hogy a gyermekek veszélyes területekre tévednek családjukkal, vagy egyedül maradnak, kitéve a kereskedők zaklatásának, kizsákmányolásának, bántalmazásának. Az UNICEF és az ICÁT további kormányzati intézkedéseket és határokon átívelő megoldásokat sürget a gyerekek biztonsága megőrzéséért. Ezek közé tartozik egyebek között a biztonságos és legális migrációs útvonalak bővítése, ahol a gyermekek a családjukkal tarthatnak, illetve a családegyesítést gátló törvényi akadályok feloldása. Az UNICEF és ICÁT szerint ezenkívül fontos lenne a gyermekvédelmi intézményrendszer és a szociális védőháló erősítése. Annak biztosítása, hogy minden ügy elbírálása a gyermek egyéni helyzetének mérlegelése alapján és az ő legjobb érdekének figyelembevételével történjen, valamint a határokon átívelő együttműködés azoknak a döntéseknek az elkerüléséért, amelyek még veszélyesebb útvonalakra terelnék a menekült gyermekeket. (MTI) Fényt látni az alagút végén, de mást nem (A horvát RTL televízió felvétele) Nincs nagyobb öröme a kommentárírónak, mint amikor konstruktív válasz érkezik írására. A közbeszédet ugyanis az értelmes párbeszéd formálja. Miért nem volt magyar felszólaló a Kuciak-gyilkosság utáni nagy fővárosi kormányellenes tüntetéseken? Egy héttel ezelőtt annak az apropóján boncolgattam a témát, hogy egy gombaszögi pódiumbeszélgetésen a Tisztességes Szlovákiáért szervezőit faggathattam erről., Jó kérdés, eszünkbe sem jutott” - hangzott a válasz arra a kérdésre, miért nem hívtak magyar felszólalót a központi tüntetésekre. Múlt csütörtökön ezen az oldalon megjelent, Vártuk, hogy hívjanak című reakciójában nagyra becsült volt kollégám más konklúzióra jutott, mint én - ez három pontban foglalható össze. A fő tétel, hogy nem hívni kellene minket, hanem ott lenni -1989-ben a magyarok a rendszerváltás aktív mozgatói voltak, míg most nem. A második, hogy a „Tisztességes Szlovákiáért akcióinak egyik nagy hozadéka, hogy végre nem etnikai alapon definiálták azt a réteget, amely a társadalmi változásokért hajlandó szót emelni”. Harmadrészt pedig a tavaszi szónokok között volt magyar is, Balog Bea, a Sme főszerkesztője. A „részt vettünk-e” kérdés szempontjából nem lehet párhuzamot vonni 1989 és a mostani tüntetések között. Előbbi rendszerváltás volt, több csoport vett benne részt (polgári disszidensek, környezetvédők, keresztények), ezek egyike volt a magyar csoport, csoportok. A mostani egy tüntetéssorozat volt, amit egy szűk csoport szervezett - s abban történetesen nem volt magyar. Ezt a különbséget egyébként a szervezők is tudatosították, ezért törekedtek saját bevallásuk szerint is arra, hogy a legkülönbözőbb társadalmi csoportok „szószólóit” a pódiumra hívják, ezáltal is megszólítva minél több embert. Ergo a szerveződés logikájából eredt, hogy sokakat - így a magyarokat is - hívni kellett (volna). A tüntetéseknek valóban nem volt etnikai vetülete és töltete, de ez 1989- re is igaz. Magyar felszólalóra nem a vélt vagy valós etnikai törésvonalak miatt lett volna (most is) szükség, hanem azért, hogy a társadalom ezen rétegét is hatékonyabban megszólítsák és bevonják. A különböző csoportokból érkező felszólalók egyben azt is szimbolizálják a tömeg számára, hogy „mindenki velünk van”, közös ügyről van szó. A Sme főszerkesztője mellett Pozsonyban felszólalt Soltész Árpád újságíró is, ám ők nem láthatták el a fenti „funkciót”. Nem elsősorban azért, mert magyar származásuk alapján csak feltételezhetjük, hogy talán magyarnak vallják magukat, s nem is azért, mert a szlovákiai magyar közbeszédben nem vesznek részt, nem formálják azt, hanem azért, mert a tömeg előtt nem magyarként jelentek meg. Előbbi a Sme főszerkesztőjeként, Beáta Balogováként lépett pódiumra, utóbbi szlovák oknyomozó újságíróként, s a média szempontjából értékelték az eseményeket. Itt nem a vélt vagy valós nemzeti identitásuk a döntő, hanem a téma és a szerep. A,.magyar felszólaló” az, akit úgy mutatnak be, akit a tömeg magyarként azonosít, s aki a magyarok szempontjaival, üzeneteivel érkezik, nem az, aki „úgy mellékesen” talán magyarnak vallja magát. Lehet, hogy Soltész Árpád lelkes kertészkedő is egyúttal, ám ettől még nem vált egyből a mezőgazdászok szónokává is. Ettől függetlenül valóban elgondolkodtató, mi, magyarok mennyire vettük ki részünket a tavaszi eseményekből. A tereken én is láttam magyarokat, közbeszédünkben rezonált a téma - magam is több kommentárt írtam ez ügyben, egy vezető szlovák lapban közöltem publicisztikát a magyar szempontokról. Ám érdekes különbség, hogy míg a Kuciakgyilkosság által kiváltott hullám minket is érintő társadalmi hatásai mellett eltörpül például a tavalyi hodosi Horthy-mellszobor felállításának ügye, az utóbbi nyílt levél megfogalmazását és nagyobb magyar értelmiségi felbuzdulást váltott ki. Pedig nyílt levelet most is lehetett volna írni, mondjuk a kormánypárti magyar politikusoknak. (A félreértések elkerülése végett: Horthy történelmi hibái miatt én sem tartom helyesnek a szoborállítást, itt az arányok - aránytévesztések? - az izgalmasak.) Ez azért is elgondolkodtató, mert a Horthy-mellszobor ügyében többségében éppen azok voltak a legaktívabbak, akik máskor a, .köldöknéző”, a magyar ügyeinkre fókuszáló diskurzust kritizálják. A kormánykoalíció tevékenységét, összetételét és a társadalmi folyamatokat látva tartok tőle, hogy .javítóvizsgára” még mindkét félnek lesz lehetősége... vezet egy horvát alagút Szakadékba Körülbelül 42 millió eurót (300 millió kunét) költöttek a horvátországi, dól-dalméciai Omis városában egy alagútra, amely csupán egy szakadókba vezet. A horvát RTL.csatorna beszámolója szerint az elkészült alagutat egy híd kötötte volna össze a szemben lévő sziklafallal, ahol folytatódott volna a fúrás, és újabb alagút épült volna, de így csak egy lyuk ásítozik ; a hegyoldalban. Az útnak Omist kellett tehermentesítenie a turistaszezonban kialakuló borzasztó for- i galmi dugóktól. A fúrást hat éve kezdték: 1471 méternyi alagutat ástak ki, de a munkálatok egyszer csak leálltak. Elfogyott a pénz, a bombasztikusnak beharangozott projekt pedig azóta is város szégyene. Az omisi elkerülő utat gyors megoldásnak szánták a város forgalmi dugóira, amelyek rendszeresen fennakadásokat és bosszúságot okoznak a turisták és a helyiek számára. Omis az egyetlen olyan város Horvátországban, amelynek központján vezet keresztül az egyik legforgalmasabb közút, az adriai főút (Jadranska magistrala). „Ahhoz, hogy hazaéljek, fél órára, hogy eljussak a 25 kilométerre lévő Splitbe, három órára van szükségem, szörnyű” - panaszolta egy helyi lakos. Á város vezetése szerint Omis nem várhat további hat évet a megoldással, ezért tárgyalásokba kezdtek egy forgalmi csomópont megépítéséről. Ivó Tomasovic polgármester szerint a Cetina folyón építendő híddal is szabályozhatnák a város forgalmát. Az elkeseredett helyiek már készek lennének elfogadni bármilyen megoldást, főleg, hogy az előző projekt szó szerint nem vezetett sehová. (MTI) FIGYELŐ Merkel számára kínos Orbán terve Orbán Viktor miniszterelnök tusnádfürdői beszédéről közölt összegzést a The Times. A brit konzervatív napilap szerint a magyar miniszterelnök kesztyűt dobott a politikai fősodornak szerte az Európai Unióban a jövő májusi európai parlamenti választások előtt, amelyeket döntőnek nevezett a keresztény Európa jövője számára. Orbán összeurópai kampányt akar folytatni, hogy helyreállítsa a hagyományos konzervatív politikát, amely szerinte ellenzi a bevándorlást és a multikulturalizmust, kiáll viszont a hagyományos keresztény családmodell mellett. A cikk a magyar miniszterelnök szövetségesei között említette Lengyelországot és Sebastian Kurz osztrák kancellárt. Megjegyezte viszont: Angela Merkel német kormányfő számára kínos, hogy Orbán Viktor az ő centrista, föáramú politikájától a populista nacionalizmus felé elmozdulva fogalmazza újra a kereszténydemokráciát. A stratégia azonban vonzó a Merkellel együtt kormányzó bajor konzervatívoknak. (MTI)
