Új Szó, 2018. július (71. évfolyam, 151-175. szám)
2018-07-24 / 169. szám
Í12 SZINFOLK ■ 2018. JULIUS 24. www.ujszo.com Nincs talán sem Füleken, sem egész Nógrádban, de biztosan állítom, hogy a szlovákiai magyar folkloristák társaságában egy olyan valaki sem, aki még nem hallott volna a Rakonca néptáncegyüttesről. I 0^\7^ ilyen formá* * Cfc J dó létezéséről 1 jJ számtalan száraz adatot felsorolhatnánk, de egy valamit nem sokan tudnak. A csoportot lassan negyedszázada vezető házaspár, Varga Norbert és párja, Lia személyes története, a legnemesebb érzés - egy magyarbődi népdal szövege szerint „ej, a titkos szerelem” - volt itt a mozgatómgója egy ma már mondhatni európai hírű, számos szakmai elismerést elért, fennállása óta már az ötödik néptáncos generációját nevelő együttes létrehozásának 1994 fáján. Azok a kezdetek Még 1989-ben találkozott két olyan fiatal, akikre erősen hatott a népi kultúra, volt egy kis néptáncos múltjuk és elkötelezettjei voltak a magyar folklórnak Varga Norbert Füleken nevelkedett, ezt a várost szemelte ki élete helyszínének, párja, Lia viszont Szepsiből származik, ott kezdte a néptáncot a Fehér Liliomszál együttesben. Mindketten erős egyéniségek, mindketten elkötelezettek voltak, és ilyenek Ej, a titkos szerelem, avagy hogyan született egy néptánccsoport nászajándékként negyedik generáció repült ki a csapatból, amely a nevét is igen demokratikus módon választotta. Egy alkalommal együtt gondolkodtunk azon, hogy nevet kellene választani. Az egyik gyerkőc ödetéből lett végül Rakonca a csapat neve, a gyerekek a rakoncádan szóból alkották meg, de néprajzi vonatkozása is van. A rakonca nem más, mint egy támasztórúd egy kocsin, között mozog a létszám, s ma már büszkén mondhatjuk, igen komoly viselettár van a birtokunkban. így ideig a helyi szabadidőközpontban működtünk, jelenleg a városi művelődési központban dolgozunk. Létszámhiánnyal sosem volt gond, bár az utánpódás bebiztosítása nem könnyű feladat. Kisebb korban a lányokat könnyebb rávenni a néptáncra, a szép viseletek, ahogy pö-A Varga házaspár szerint némi aggodalomra IIH ad okot hogy csökken az érdeklődés a magyar ~ ~ kultúra és a saját gyökereink és identitásunk iránt. szekéren vagy szánon, amit a tengelyek vagy a keresztgerendák végére szerelnek, hogy a kocsi vagy a szán oldalait megtámasszák. Már ha ez a rakonca hiányzik, akkor rakoncátlan lesz a kocsi, lehullik róla a rakomány, szétcsúszik a széna. Jól ráéreztek a gyerekek a névre! Az elmúlt huszonhárom év alatt több százan megfordultak ebben az együttesben, felnőtt már a negyedik generáció is. Általában ötven-hatvan fő rög a szoknya, ahogy játékosan öszszekapaszkodva táncolják a karikázót, az vonzó. A fiúkat a csapásokkal díszített férfitáncok és az eszközös táncok vonzzák. Mostanában azon gondolkodunk, hogyan lehetne még jobban népszerűsíteni az együttest és a munkánkat. A toborzások során a táncosok saját példájukkal mutatják meg, hogy a tánc micsoda hatalmas élmény: hogy ott lehetsz, új barátokra lelis maradtak. Végül Füleken raktak fészket, ám egy feltétele volt ennek. Lia nászajándékként azt kérte, hogy legyen egy csapat, ahol népi kultúrával, néptánccal, folklórral foglalkoznak. Ezek voltak a kezdetek 1993-ban, amikor már a közös életüket kezdték tervezni. A Rakonca együttes afféle nászajándékként született meg 1994-ben, akkor indították el a tényleges munkát, kezdetben játszóházként, szabadidős foglalkozásként végezték a gyerekek néptáncra, népi kultúrára való nevelését. ,Annak idején én szerettem volna Szepsiben letelepedni, kilátásban volt egy pedagógusállás, s feltehetőleg folytathattam volna első mesterem, Sarlósné Nagy Ildikó munkáját a Fehér Liliomszállal. Középiskolás és egyetemi éveim alatt a szepsi Bódva, később a komáromi Hajós Néptáncegyüttes tagja voltam. Én már kislánykoromtól tudtam és éreztem, hogy nekem a pedagóguspálya való, óvónőképzőbejártam Losoncon. Hivatásként kezelem ezt a pályát. Érdekes volt a kezdet. 1994-ben, nyár elején volt az esküvőnk, szeptemberben beléptem a munkahelyemre, és októberben már el is kezdtük a foglalkozásokat a gyerekekkel. Játszóházként. Mi magunk is akkoriban kezdtük el mélyen megismerni a hagyományos i kultúrát, minden nap tanultunk, aztán gyűjteni kezdtünk. Hidegkútra Magdeme Ilonka nénihez, Seszták Juli nénihez Bénára jártunk ki rendszeresen, ám a tőlük származott rengeteg tudás és tapasztalat is kevésnek bizonyult, a heti másfél órás foglalkozáshoz sokkal több kellett. Salgótarjánba jártunk át további tapasztalatot, tanácsot, tudást szerezni, az ottani néptáncos barátainktól. Azóta is folyamatosan tanulunk, és a csoport, amit valóban nászajándékként kaptam, ma is működik” - mondta Varga Lia. ,Annak idején, amikor megismerkedtem a népi kultúrával, meghatározó élmény volt, hogy egy teljesen ismereden, új világgal találkoztam. Ez egy bizonyos fokú időutazás, hiszen egy bő fél évszázaddal korábbi létformát, kultúrát ismertünk meg, amit ezektől az akkoriban hetven év körüli emberektől tanultunk meg. Mi meg alig tíz év körüli gyerekeknek adtuk, adjuk át folyamatosan egy már teljesen más világban élve a mindennapokat. Már a
