Új Szó, 2018. július (71. évfolyam, 151-175. szám)
2018-07-16 / 162. szám
www.ujszo.com I 2018. július 16. SPORT 115 Djokovics negyedszer Novak Djokovics nyerte meg a wimbledoni tenisztorna férfi egyes varsenyét: a vasárnapi döntőben három szettben, 6:2, 6:2,7:6-ra legyőzte a délafrikai Kevin Andersont. A szerbek volt világelsője-aki jelenleg csak 21. a ranglistán - negyedik wimbledoni diadalára és 13. Grand Slam-serlegére hajtott, míg 203 centis ellenfele a tavalyi US Openen elveszítette eddigi egyetlen GS-döntőjét. Egyikük sem igazán kipihenten lépett a centerpálya gyepére, mivel a torna 1877 óta íródó történelmének két leghosszabb elődöntőjén voltak túl: Anderson 6 óra 36 perc alatt verte az amerikai John Isnert, míg Djokovics 5 óra 21 perc elteltével ünnepelhetett Rafael Nadal ellen, utóbbi meccset ráadásul szombat délután fejezték be. A 31 éves szerb és a 32 éves délafrikai személyében a profi időszak 1968-as kezdete óta először vívta két 30 év feletti teniszező a döntőt a Church Roadon. Ami az egymás elleni mérlegüket illeti, Djokovics 5:1- re vezetett, riválisa csak az első mérkőzésüket tudta megnyerni tíz éve. A vasárnapi csatában Djokovics rögtön elvette johannesburgi ellenfele adogatását, aki a folytatásban is sokat rontott, és alig fél óra alatt szetthátrányba került. A mindössze négy tomagyőzelemnél tartó Anderson — aki az első fordulóban a szlovákiai Gombos Norbertét búcsúztatta - félelmetes szervái a második játszmában sem működtek, a frissebben mozgó belgrádi teniszező 2:0-ra, majd egy újabb brékkel 5:1 -re elhúzott. Djokovics 1 óra 12 perc elteltével könnyedén besöpörte a második játszmát is, miközben Anderson egyre kedveszegettebben rohant a labda után. A harmadik felvonás ennek ellenére minden addiginál kiegyenlítettebb küzdelmet hozott, a dél-afrikai 5:4-nél váratlanul fogadóként két Kerber első diadala Angelique Kerber 6:3, 6:3-ra nyert Serena Williams ellen a wimbledoni teniszbajnokság női egyesének döntőjében. A német játékos ezzel már háromszoros Grand Slam-bajnoknak mondhatja magát, korábban az Australian Openen és a US Openen diadalmaskodott. A hétszeres győztes Williams a 10. döntőjét vívta Londonban. A szülési szabadságáról tavasszal visszatért amerikai - aki jelenleg csak 181. a világranglistán - már a 30. GS-fináléját játszotta, ebből a harmadikot Kerber ellen, a korábbi két végjátékban l:l-re álltak. Williams 91/10-es meccsmérleggel büszkélkedhetett Londonban, és 6:2-re vezetett német riválisa ellen, füvön pedig ő nyerte egyetlen találkozójukat a 2016-os döntőben. A Novak Djokovic-Rafael Nadal férfi elődöntő miatt több mint kétórás csúszással kezdődött női finálé, amelyben Kerber akarata érvényesült, 65 perc alatt simán nyert, és Steffi Graf 1996-os sikere óta az első német, aki egyesben diadalmaskodni tudott Wimbledonban. Serena Williams vereségével egyelőre nem érte utol a női Grand Slam-bajnokok örökranglistáját 24 elsőséggel vezető ausztrál Margaret Courtot. „A mérkőzés előtt elég ideges voltam, de azt mondtam magamnak, csak menj ki és mutasd meg a legjobb formád, különösen a fontos pillanatokban, mert Serena ellen játszol. Nem is tudom elmondani, mit jelent nekem ez a siker, hiszen gyerekként mindig erről álmodtam. Az első emlékeim között az volt, amikor Steffi könnyedén nyerte meg sorban a meccseket, én pedig csodálva figyeltem, ahogy fehér ruhában játszik a füvön - árulta el Angelique Kerber a sajtótájékoztatón, majd a 2017-es eredménytelenségéről is beszélt. - A nehéz tavalyi szezon nélkül sze-Kerber a trófeával (TASR/AP) rintem nem győztem volna most. Sokat tanultam az elvárások kezeléséről, a napi program beosztásáról. Újra élvezem a játékot, megint motivált vagyok, jobb teniszező és jobb ember lettem. Nagy megtiszteltetés, hogy Serena ellen játszhattam, aki igazi bajnok, hihetetlen, édesanyaként milyen erővel tért vissza. Örülök, hogy nem ő veszítette el a mérkőzést, hanem én nyertem meg.” „Az első ponttól az utolsóig fantasztikusan játszott Angelique, minden elismerésem az övé - értékelte a döntőt Serena Williams. - Nagyszerű lehetőség volt nekem ez a verseny, hiszen néhány hónappal ezelőtt még nem tudtam, hol tartok, hogyan térhetek vissza. Hosszú volt az út, mire megláttam a fényt az alagút végén. Az elmúlt két hét megmutatta, hogy tudok versenyezni, esélyes lehetek egy Grand Slam-tomán. Ez a mostani döntő csak a kezdet. Egy hatalmas lépés, de folytatnom kell a munkát. Persze az életemben változtak a prioritások, a gyermekem az első. Reggel edzem, de aztán vele vagyok szinte egész nap. Kevesebb rajtam a nyomás a pályán, hiszen elsősorban már édesanya vagyok, az pedig egy teljes munkaidős állás.” (MTI) Djokovics 13. Grand Slam-trófeáját gyűjtötte be szettlabdához jutott, de a szerb hárította őket. Ugyanígy mentette meg 6:5-nél is háromszor ajátszmát, máj d a rövidítésben 1:1 után sorozatban négy pontot nyert, s innen már nem engedte ki a kezéből a meccset, amely 2 óra 18 percig tartott. A világranglistán 21. Djokovics lett a legalacsonyabban rangsorolt wimbledoni férfi bajnok a horvát (TASR/AP-felvétel) Goran Ivanisevic 2001-es diadala óta. A szerb játékos 2011, 2014 és 2015 után negyedszer nyert Wimbledonban, 13. Grand Slam-trófeáját gyűjtötte be, és összességében 69. tomagyőzelmét aratta. A 203 centis Anderson a tavalyi US Open után a második GS-döntőjét is elveszítette. (MTI) Michelisz futamot nyert A magyar nők vereséggel nyitottak, de javítottak a vízilabda-Eb-n A magyar nők simán nyertek a törökök ellen (MTi-feivétei) Hullámvasútszerű hétvégét zárt a csúcson Michelisz Norbert a túraautó-Világkupa, azaz a WTCR Slovakia Ring-i versenyei után. A pénteki időmérőn az első sorba kvalifikálta magát az első futamra, ám egy technikai gond miatt két másik Hyundaijal együtt kizárták a magyar pilótát, aki így messze került a pontszerzéstől az első futamon. A második időmérőt viszont remek körrel megnyerte, a fordított rajtrácsos futamból kihozta a maximumot, a 7. helyen végzett. Vasárnap Michelisz megszerezte szezonbeli első futamgyőzelmét, méghozzá rajt-cél győzelmet aratva. Futamgyőzelmével Michelisz feljött az összetett harmadik helyére, 176 pontja van, hátránya csak 26 pont a csapattárs Gabriele Tarquini mögött, aki 202 ponttal áll. Köztük 199 ponttal jön Yvan Muller. „A szombat nagyon nehéz volt, feleségemmel, Johannával azt beszéltük, hogy lélektanilag nagyjából olyan volt, mint a katari hétvége 2017 végén, amikor fékhiba miatt ment el a vb-címre való esélyem az utolsó pillanatban. Úgy éreztem, hogy a kizárás már nem fog beleférni a bajnokság szempontjából, de a megnyert második időmérő sokat segített, hogy újra erőre kapjak, nagy lökést adott. A rajt, a futam, a jó tempó már csak ráadás volt, nagyon örülök ennek a hétvégének” - nyilatkozta Michelisz a verseny után az Indexnek. Elárulta, előzetesen arra számított, hogy a dióspatonyi verseny után még közelebb lehet csapattársához, de Tarquininek nagy szerencséje volt, hogy őt nem zárták ki az első időmérőről, és nyerni tudott azon a futamon, amin Michelisz egy pontot sem szerzett. Michelisz pénteken extra kalandot is bevállalt, mivel a WTCR mezőnye együtt indult a hétvégén a kamion Eb versenyzőivel, beült a kétszeres kamion Európa-bajnok Kiss Norbert Mercedesébe. „Nem sokan tudják, hogy amíg nagyon jó barátom, a fiatalon repülőbalesetben meghalt Szobi Balázs versenyzett kamionnal, addig többször is elkísértem tesztelni, és én is vezettem úgy 50-60 km-t egy versenykamiont. Nagyon élveztem. Versenyre is régótaterveztem ellátogatni, így most, hogy helyben volt, végre sikerült” —mondta Michelisz. A túraautó-Világkupa hosszabb kihagyás után szeptember legvégén folytatódik, akkor viszont sorban két hétvégén is lesz verseny, mindkettő Kínában. (index.hu) A magyar nők egy vereséggel és egy győzelemmel indítottak a barcelonai vízilabda-Eb-n, ma pedig a férfiak is megkezdik szereplésüket. A címvédő magyar női vízilabdaválogatott szombaton 13:9-re kikapott Spanyolország csapatától a Barcelonában zajló Eb csoportkörének első fordulójában, tegnap viszont javított, 24:4-re legyőzte Törökországot. A házigazda elleni összecsapást az emberelőnyös szituációk döntötték el, hiszen amíg a spanyolok kiválóan éltek a lehetőségekkel (12/9), addig a magyarok csapnivalóan használták ki a fórokat (11/4). „Tudtuk, hogy ebben fejlődnünk kell, arra nem gondoltam volna, hogy az emberfórokat nehezebb lesz belőni. Úgy kellett volna védekezni, ahogyan ezek a lányok két hónapja már megtették ezt a spanyolok ellen” - nyilatkozta Bíró Attila, a magyarok szövetségi kapitánya. Hozzátette, meg kell tudni oldani a hátrányos védekezést az együttesnek, mert csak ebben az esetben nyerhet komoly mérkőzéseket. A Märcz Tamás által irányított férfiválogatott ma (15.30) Grúzia ellen kezdi meg szereplését a kontinensviadalon. Märcz hangsúlyozta, a játékosok fizikai állapotával nincs probléma, a felkészülési időszak alatt azt kellett menedzselni, hogy a rengeteg mérkőzéstől ne égjenek ki a kerettagok. „Szerencsére az úszóedzéseket is ki tudtuk váltani egy-két mérkőzéssel” — mondta a kapitány, aki hozzátette, az Eb egy új abb állomás a tokiói olimpia felé, s már most meg is húztak néhány olyan változtatást, mely az ötkarikás játékok miatt volt fontos. A kapus Nagy Viktor kiemelte az olaszok elleni második csoportmérkőzést, amely szerinte előrehozott negyeddöntőnek tekinthető, mivel a négyes első helyezettjének nem kell vízbe ugrania a nyolc közéjutásért. „Az lesz az első lépcsőfok” - mondta a kapus, aki hozzátette: az egyik legrutinosabb játékosként az ő feladata a csapategység fenntartása. Első felnőtt világversenyére készülve Jansik Dávid elmondta, nagyon válj a már az Európabajnokságot, s bízik benne, hogy a csapat„odaérmajdavégére”, azaz az éremért zaj ló küzdelmekbe. (MTI)