Új Szó, 2018. július (71. évfolyam, 151-175. szám)

2018-07-13 / 160. szám

www.ujszo.com | 2018. július 13. SPORT 119 Ismét halasztottak Rimaszombatban Ronaldo esete az Öreg Hölggyel MÉSZÁROS GYÖRGY Domik Attila sportigazgató (balra) és Szabó Tamás, a DVTK ügyvezetője a testületi Ülésen (Marta Kanalová felvétele) BŐDTITANILLA A tegnapi rendkívüli képviselő-testületi ülésen sem született döntés Rimaszombatban a magyarországi támogatásból, a Diósgyőrrel közös együttműködés keretében megvalósuló futballakadémiáról. „Az lett a döntés, hogy folytatód­nak a tárgyalások a DVTK és a vá­rosháza között az MLSZ bevonásá­val..Július 25-ig elő kell készítenünk az együttműködési szerződés végső változatát, és erről fognak dönteni a képviselők” - tájékoztatta lapunkat Domik Attila, a rimaszombatiak sportigazgatója. A szerződés pontos szövegéről 12 hónapja folynak az egyeztetések, a sportigazgató szerint a klub jogi részlege is felelős, amiért a város ja­vaslatait, követeléseit nem tudta be­lefoglalni a dokumentumba, így az még mindig átdolgozásra szorul. Az akadémia ügye gyakorlatilag év elejétől a rimaszombati képvi­selő-testület előtt van, de hol a nem­zetiségi ellentétek, hol a polgármes­ter bizalmatlansága miatt nem sike­rült dönteniük a városatyáknak. Jó­zef Simko, a város első embere szer­dán váratlanul ellátogatott az MLSZ- be, hogy személyesen kérdezzen rá az ügyre, holott korábban már iga­zolást is kért arról, hogy tényleg lé­tezik a felvidéki akadémiára szánt 1,5 milliárd forint, amelyről egyéb­ként tavaly nyáron még a Magyar Közlöny tájékoztatott. Ján Ceman városi képviselő rá is mutatott arra a paradox helyzetre, hogy a rimaszombati polgármester Orbán Viktor aláírásának hitelessé­gét kérdőjelezi meg. „Ma sem tudtuk dűlőre vinni a dolgot - mondta lapunknak Auxt Ferenc városi képviselő (MKP). - Parázs hangulatú volt az ülés, sok néző, szülő, gyerek, focidrukker el­jött, és néhányszor felhördültek a polgármester érvelését hallva. De július 25-éig le fog zárulni az ügy, ha a polgármester tovább húzná, akkor összehívjuk még egyszer a testüle­tet, és lezárjuk nélküle.” Auxt elmondta, a szerződésben például a városi közterület-fenntartó vállalat szerepét kell tisztázni, vala­mint az is kérdés, hány ügyvivője lesz az új egyesületnek. „A magyar fél ragaszkodik hozzá, hogy egy ügyvivő legyen, hogy a szakmai dolgokban egyedül dönthessenek, de a fékeket bedolgozhatjuk egy ellen­őrző tanács formájában is” - tette hozzá a képviselő. Pénteken már össze is ül az a bi­zottság, amelynek a szerződés szö­vegének csiszolása a feladata, hogy minél előbb átnézhesse a kassai ügyvéd, aki foglalkozik az üggyel. Miroslav Bitala, a rimaszombati futballklub ügyvezetője szerint is az a kulcs, hogy átdolgozzák az együttműködési szerződést. „Össze­ülünk, hogy egy olyan verziót készít­sünk el, amellyel szemben már sen­kinek nem lehet ellenvetése” - fo­galmazott Bitala. A rimaszombati futballklub je­lenleg MSK néven szerepel a baj­nokságokban, kulcskérdés, hogy az együttműködési szerződés aláírása után még az új idény kezdete előtt el tudják intézni a papírokat, hogy az egyesület MFA-ként (városi fut­­ballakadémiaként) folytassa műkö­dését. A közép-szlovákiai III. liga tervezett rajtja július 28-án lesz, de a gömörieknek kapóra jöhet, ha a múlt héten kirobbant bundabotrány után szolidaritásból sztrájkoló játékve­zetők miatt egy-két héttel el kell ha­lasztani a rajtot. SAKK Amszterdamban Szergej Tivjakov diadalával ért véget az idei holland nemzeti bajnokság. A győztes har­madik alkalommal szerezte meg a tulipánok országának bajnoki címét. A nyolc résztvevős viadalon másfél pontos előnnyel diadalmaskodott az Erwin L’Ami és Jorden Van Foreest kettős előtt. A legnagyobb esélyes­ként Loek Van Wely indult a viada­lon, de végig formán kívül sakko­zott. Nézzük a győztes egyik sikeres játszmáját: Szicíliai védelem Világos: Tivjakov- Sötét: Van Wely l.e4 c5 2.c3 (Szergej Tivjakov spe­cialitása.) 2... Hf6 3 .e5 Hd5 4.HÍ3 e6 5.Fc4 dó 6.d4 cxd4 7.cxd4 Hbó 8.Fd3 dxe5 9.dxe5 Haó 10.0-0 Hc5 1 l.Fe2 Vxdl 12.Bxdl (A keletke­zett állásban világosnak minimális előnye van térelőnyének köszönhe­tően.) 12...Hd5 13.Fc4Hb6 14.Fb5+ Fd715.Hc3 aó 16,Fe2Hba417.Hxa4 Fxa4 18.b3 Fcó 19.Fb2 Fe7 20.Hd4 Fe4 21.0 Fgó 22.a4 Bd8 23.b4 Hd7 24.b5 a5 25.Fc3 (Világos a vezér­­szárnyon próbál kezdeményezéshez jutni, de sötét nagyon közel áll a ki­­egyenlítéshez.) 25...Fb4? (Jelentős hiba. 25...Hc5 26.f4 Ba8 egyenlő Nyerteseink A 3098. fejtörő megfejtése: l.Hd6! Mattligás nyertes: ifj. Gágyor Károly, Komárom, jutalma: 14 euró; ligás nyertes: Soóky László, Nagymegyer, jutalma: 7 euró. A 3099. fejtörő megfejtése: l.Vb7! Mattligás nyertes: Torna Pál, Rimaszombat, jutalma: 14 euró; ligás nyertes: GéreczTibor, Po­zsony, jutalma: 7 euró. A 3100. fejtörő megfejtése: l.Hc4! Mattligás nyertes: Ronács Fe­renc, Vóga, jutalma: 14 euró; ligás nyertes: Radácsy Károly, Pel­­sőc, jutalma: 7 euró. A3101. fejtörő megfejtése: l.Be3! a) l...dxe3 2.Be4 c4 3.Be5 matt,vagy 2...Kxe4 3.Hf6 matt, b) l...cxb42.Be5+ Kc4 3. Hd2‘ matt. Mattligás nyertes: Kanécz Ferenc, Királyhelmec, jutalma: 14 euró; ligás nyertes: Zelman Pál, Csilizradvány, jutalma: 7 euró. VB-TIPP így tippelnek ők Pontozás: * telitalálat - 3 pont «a meccs kimenetelének eltalálása -1 pont Az állás (az elődöntők után) BÉNES LÁSZLÓ a M 'gladbach játékosa VIDA KRISTOPHER a DAC játékosa NOVOTA JÁNOS volt válogatott kapus RADVANYI MIKLÓS edző UJ szó sportrovat Az egyik online hírportálon olvastam azt a frappáns kijelentést, hogy Cristiano Ronaldo elvette az Öreg Hölgyet. Vajon ennek a frigynek minden Juventus-szurkoló örül, vagy akad olyan is, aki kezét-lábát törve ugrana arra a felhívásra, hogy aki tud valamilyen akadályt a házasság­­kötés útjában, szóljon vagy hallgasson mindörökké? Mit érzel, ha a klub, amelynek már gyerekkorod óta szurkolsz, leiga­zolja a világ egyik legjobb játékosát? Nyilván örülsz. Akkor is, ha azt a játékost CR-nek hívják? így már azért nem is annyira nyilvánvaló. Számtalan pozitívumot lehet, és kell is felsorolni Ronaldo Torinóba érkezése mellett. A Juventus végre tényleg a Bajnokok Ligája legesé­lyesebb csapatai közé lépett elő, hisz CR maga a BL, márkaépítés tekin­tetében a lehető legjobb választás, újra a legvonzóbb bajnokságok közé emelheti a Serie A-t. Allegri előtt annyi taktikai variációs lehetőség nyílt meg az érkezésével, amennyiről egy edző csak álmodozhat. És kell-e annál nagyobb pozitívum, hogy ő a világ egyik legjobbja? De! A portugál zseni tipikusan az a játékos, aki óriási egoval rendelkezik, amire persze minden oka megvan, sikereit és rekordjait napestig sorol­hatnánk. A Juventus pedig tipikusan az a klub, amely a csapatszellemre épít. Büszke erre és legfőbb erényének tartja a Spirito Juvét. Igen, az Öreg Hölgynek mindig voltak dicső lovagjai, Platinitől kezdve Baggión keresztül egészen Del Pieróig, de egyikük sem rendelkezett akkora ego­val, mint Ronaldo. Ők képesek voltak beállni a sorba, és saját érdekeiket a klub érdekei mögé helyezni. Vajon erre képes lesz a portugál is? Ez a legnagyobb kérdés, és ez az, ami miatt nem minden Juventus­­szurkoló tud felhőtlenül örülni az ötszörös aranylabdás érkezésének. A leendő csapattársai örülnek az érkezésének, legalábbis ezt lehet leszűrni a Facehook- és Instagram-bejegyzésekből. Sőt, Juan Cuadrado, aki eddig a Juventusban a hetes mezben játszott, jobb adni, mint kapni felkiáltással máris átadta azt a portugálnak. A kérdés az, ha majd Ronal­do áll oda az összes szabadrúgáshoz vagy büntetőhöz, ha majd egy-egy elrontott támadás után hisztizni kezd, ha majd nem lehet lecserélni már az eldőlt párharcokon sem, ha a győzelmek után mindenki rá lesz kíván­csi, akkor mit fognak szólni a csapattársak? Vajon Dybala, aki eddig a Juventus egyértelműen legnagyobb gyémántja volt, vagy Higuaín, aki­nek már volt konfliktusa Ronaldóval, vagy a megalkuvást nem tűrő har­cos, Mandzukic meddig fogja tolerálni CR egoját? Arról nem is beszél­ve, hogy egymaga többet keres, mint az eddig 5 legjobban fizetett Juve­­játékos (Higuaín, Dybala, Costa, Pjanic, Khedira) összesen. Na, ettől fél egy igazi Juventinho, hogy Ronaldo leigazolásával a Ju­­ventusra oly jellemző és nagyra tartott csapategység felborul, nem egy­mást segítve küzdenek a pályán a játékosok, hanem egymással verseng­ve zilálják szét azt. Aztán persze könnyen lehet, hogy ezek csak rémlátomások. Ronaldo profi játékos, aki, ha a portugál válogatottból indulunk ki, igenis tud csapatjátékos lenni. Lehet, hogy így is ő lesz az a lovag, aki a Bajnokok Ligája elhódításával ismét Európa trónjára ülteti hölgyét? álláshoz vezetett volna.) 26.Fxb4 axb4 27.a5 b3 28.Hxb3 Fc2 29.Bxd7! (Szép taktikai csapás.) 29.. .Bxd7 30.Hc5 Bd5 (30...Bc7-re 31.Hxb7! Bxb7 32.aó nyert volna.) 31.Hxb7 Bxe5 32.KÍ2 Fb3 33.Bcl Ke7 34.aó Ba8 35.Bc7+ Kfó 36.Hdó Bd5 37.He4+ Kgó 38.bó és sötét fel­adta. 3118. fejtörő Világos indul, és két lépésben mat­tot ad. Ellenőrző jelzés - világos: Kh 1, Va7, Be2, Hb5 és cl, Fa2 (6 báb). Sötét: Kai, Ba4 és e8, Fb2 gy.: h4 (5 báb). A megfejtéseket az Új Szó címére (DUEL-PRESS, s.r.o., Új Szó, P. O. BOX 222, 830 00 Bratislava 3) küldjék, SAKK megjelöléssel. A DUEL-PRESS KFT. az érvényben lévő jogszabályoknak megfelelően dolgozza fel a személyes adatokat. Bővebb információért látogasson el a https://ujszo.com/gdpr weboldal­­ra. Feladványonként mattligás meg­fejtőink között egy 14 eurós, ligás megfejtőink között egy 7 eurós pénzdíjat sorsolunk ki. Beküldési határidő - a 3119., a 3120. és a 3121. fejtörőkkel együtt -2018. augusztus 13. Mészáros Mihály VB-GÓLLÖVŐLISTA Harry Kane (angol) Romelu Lukaku (belga), Cristiano Ronaldo (portugál), Gye­­nyisz Cserisev (orosz) ■ 3 gólosok Cavani (uruguayi), Costa (spanyol), Dzjuba (orosz), Mbap­­pé, Griezmann (franciák), Mina (kolumbiai) ■ 2 gólosok Sergio Agüero (argentin), Ph. Coutinho (brazil), A. Grangvist (svéd), E. Hazard (belga), V. Kazri (tunéziai), T. Inui (japán), M. Jedinak (ausztrál), L Modric, I. Perisic, M. Mandzukic (horvátok), A. Musa (nigériai), Neymar (brazil), J. Stones (angol), L. Suárez (uruguayi), M. Szalah (egyip­tomi), H. M. Szón (dél-koreai) ■ Öngólosok Álvarez (mexikói), Bebicb (ausztrál), Buhadduz (marokkói), Cionek (lengyel), Cserisev, Ignasevics (oroszok), Etebo (nigériai), Fati (egyiptomi), Meriah (tunéziai), Sommer (svájci), Fernandinho (brazil)

Next

/
Thumbnails
Contents