Új Szó, 2018. július (71. évfolyam, 151-175. szám)
2018-07-11 / 158. szám
181 SPORT - LABDARÚGÓ-VB 2018. július 11.1 www.ujszo.com A horvát kapitány tart a fáradtságtól Zlatko Dalic, az oroszországi világbajnokságon elődöntős horvát labdarúgó-válogatott szövetsági kapitánya szerint csapatának problémát jelenthet majd az Anglia elleni mai (20.00) találkozón a fáradtság. Bírják-e majd? A szakember kiemelte: hat nap alatt két hosszabbításos mérkőzést játszottak (a nyolcaddöntőben a dán, a negyeddöntőben a házigazda orosz együttest búcsúztatták tizenegyespárbajban), ami összesen 240 percnyi játékidőt jelent. „Mindent megteszünk annak érdekében, hogy szerda estére frissek legyünk, hogy az Anglia elleni mérkőzésre találjunk energiát” - nyilatkozta Dalic. A csapat támadója, Mario Mandzukic viszont nem tart attól, hogy fáradtak lesznek a moszkvai találkozón. „Már jó néhány éve várunk hasonló horvát lehetőségre, amihez most nagyon közel jutottunk. Az utolsó izzadtságcseppjeinket is a pályán hagyjuk, hogy elérjük a célunkat” - közölte a horvátok egyik kulcsembere. A horvátok amiatt sem aggódnak, hogy ezúttal a Tottenham Hotspur klasszisát, a vb góllistáját vezető Harry Kane-t kell semlegesíteniük. „Minden tiszteletünk az övé, de mi már megállítottuk Lionel Messit és Christian Eriksent is, remélem, őt is sikerül” - mondta Dalic, aki bízhat abban, hogy a horvát védelem oszlopa, a Liverpoolban légióskodó Dejan Lovren már szerzett ehhez elég személyes tapasztalatot is. A horvátok erős középpályájukra is alapozhatnak, amelyben Luka Modric kap főszerepet. A Real Madridot erősítő Modric nagyon nehéz, szoros és színvonalas mérkőzésre számít az elődöntőben, bár Kane-ék egy gumicsirkét dobáltak egymásnak, nagy nevetgélés közepette. Nem ez az első eset a vb alatt, hogy az angolok tréningje megmosolyogtatja a szurkolókat. Korábban a középpályás, Jesse Lingard olyan fényképeket tett közzé, amelyeken a futballisták felfújható, színes unikomisok nyergében versenyeznek egymással a medencében. Repül a nehéz gumicsirke, ki tudja, hol áll meg. Az angolok vidám edzéssel készültek az elődöntőre. (SiTA/AP-feivéteiek) VB A TEVEBEN 20.00 Horvátország-Anglia • (M4 SPORT, STV 1, CT SPORT) 22.10 napi összefoglaló (M4 SPORT, STV 1) szerinte ezen a vb-n minden meccs hasonló. Felhívta övéi figyelmét, hogy az angolok milyen veszélyesek a beadásokból, szögletekből és szabadrúgásokból kapu elé ívelt labdák után - a Svédország ellen 2:0- ra megnyert negyeddöntőben mindkét angol gól hasonló szituációból született -, azok semlegesítésére pedig az eddigieknél is jobban kell koncentrálniuk. Gumicsirkós bemelegítés Ashley Young, az angolok védője elárulta: egyetlen játékostársának sincs kétsége afelől, hogy bejutnak a döntőbe. „A saját történetünket mi magunk írjuk” - mondta a Manchester United játékosa. Hozzátette: a csapat és a szakmai stáb tagjai is hisznek a győzelemben, amelyhez megfelelő akaraterővel és magabiztossággal rendelkeznek. Eric Dier, a Tottenham icözéppályása szerint a siker fogalmát nehéz meghatározni, ő viszont csapattársai nevében is nyilatkozva kijelentette: az elődöntőbe j utást önmagában még nem tekintik annak. „Mi még éhesek vagyunk, és ennél is többre vágyunk. Remélhetőleg ezt a pályán is meg tudj uk mutatni” - nyilatkozta az angol labdarúgó. Hangsúlyozta: a siker reményében minden angol játékos kész alárendelni egyéni ambícióit a csapat érdekeinek, mert csak ez segítheti őket a diadalhoz. Az angol táborban továbbra is remek a hangulat, erre alapozva vezényelte le a tegnapi edzést is Gareth Southgate szövetségi kapitány: Számok tükrében A két válogatott eddig hét alkalommal találkozott egymással, az angolok négyszer, a horvátok kétszer győztek, egy összecsapás gól nélküli döntetlennel zárult. A legutóbbi két mérkőzésen angol siker született, a mindeddig utolsó horvát győzelem (3:2) 2007 novemberében volt, Európa-bajnoki selejtezőn - azzal a már biztos Eb-szereplő horvátok elütötték a kijutástól az angolokat. Az angolok harmadszor és 28 év után először játszhatnak vb-elődöntőt, a mostani keret 23 játékosa közül 17 még meg sem született 1990-ben. Anglia egyaránt vesztesen hagyta el a pályát, amikor a legutóbbi három alkalommal világverseny elődöntőjében szerepelt: az 1996-os Eb-n és az 1990-es vb-n a németektől, az 1968-as Eb-n Jugoszláviától kapott ki. Eddig egyszer, 1966-ban nyert vb-elődöntőben, otthon Portugália ellen (2:1), akkor a világbajnoki címet is sikerült elhódítania. A horvátoknak ez a második vb-elődöntője, 1998-as debütálásukkor végül bronzérmesek lettek. Azóta a csoportból sem sikerült továbbjutniuk. (MTI) ELODONTO Horvátország-Anglia A horvát csapatból többen Is bejelentkeztek a döntőre... Ma, 20.00, Moszkva (Luzsnyiki-stadion), játékvezető: Cüneyt Cakir (török). A várható összeállítások: Subasic-Corluka, Lovren, Vida, Strinic-Rakitic, Brozovic-Rebic, Modric, Perisic-Mandzukic. „Ha a vb előtt bárki felajánlja nekem a bronzérmet, látatlanban elfogadtam volna. Most nem." ■ Zlatko Dalic, a horvátok szövetségi kapitánya nem ismer kompromisszumot Pickford-Walker, Stones, Maguire-Trippier, Alii, Dier, Lingard, Young-Sterling, Kané. „Úgy érezzük magunkat, mint egy remek nyaraláson, a torna minden pillanatát élvezzük." Ashley Young, az angolok keretének korelnöke a csapatban uralkodó hangulatról Tények és érdekességek ■ Az angolok az első két vb-meccsükön (Tunézia, Panama) összesen 15 kapura lövéssel próbálkoztak, az azóta lejátszott három találkozón (Belgium, Kolumbia, Svédország) viszont összesen csak 6-tal. ■ Eddig négy alkalommal fordult elő a vb-k történetében, hogy négy európai csapat játssza az elődöntőket. Háromszor az olaszok lettek a világbajnokok, egyszer, 1966-ban épp az angolok. így látják a bukmékerek • Lesz büntető, amit videózás után ítélnek meg: 2,87 • Kané szerzi a meccs első gólját: 4,00 • Mandzukic szerzi a meccs utolsó gólját: 7,50 Sampaoli egyelőre marad Egyelőre Jorge Sampaoli marad az argentin labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya annak ellenére, hogy a csapat már a nyolcaddöntőben búcsúzott a vb-ről. Az argentin szövetség (AFA) azt követően jelentette ezt be, hogy az 58 éves szakember tárgyalt Claudio Tapia elnökkel és helyettesével, Daniel Angelicivel. A megállapodás szerint Sampaoli az U20-as válogatott irányítását is átveszi. Az AFA végrehajtó bizottsága július végén ül össze, hivatalosan ez a testület dönthet arról, Sampaoli valóban maradhat-e posztján a 2022-es vb-ig, amíg a szerződése szól. A trénert bő egy éve vásárolta ki sevillai kontraktusából az AFA, s amennyiben most meneszti, médiainformációk szerint többmilliós összeggel kellene kárpótolnia. (MTI) Az állás (a negyeddöntők után) Horvátország-Anglia Pontozás: * telitalálat - 3 pont • a meccs kimenetelének eltalálása -1 pont BÉNES LÁSZLÓ VIDA KRISTOPHER NOVOTA JÁNOS RADVÁNYI MIKLÓS ÚJ SZÓ a M'gladbach játékosa a DAC játékosa volt válogatott kapus edző sportrovat Az egyenes kieséses szakaszban a tippek á 90 perc utáni eredményre vonatkoznak.