Új Szó, 2018. július (71. évfolyam, 151-175. szám)

2018-07-10 / 157. szám

EPERJES 25 °C ZSOLNA 24 #C POPRÁD 22 #C KASSA 26 #C TRENCSÉN 25 #C PIHENŐ Mai receptünk Gombás-tejszínes tagliatelle Hozzávalók: 40 dkg tagliatelle tészta, 2,5 dl tejszín, 20 dkg csiperke­gomba, 2 gerezdfokhagyma, 1 fej hagyma, 1 csokor bazsalikom, 1 csokor petrezselyem, 3 dkg parme­­zán, olívaolaj, só, bors Elkészítés: A tésztát tegyük fel főni enyhén sós vízben. Akkor lesz jó, ha még egy picit rágni kell, de már alapvetően puha. A hagymát kockáz­­zuk fel, és kezdjük el pirítani. Ami­kor már egy kicsit összeesett, töljük bele a fokhagymát, majd a gombát is karikázzuk bele. Adjunk hozzá sót és frissen őrölt borsot, hagyjuk együtt főni, amíg a gomba teljesen megnempuhul. Akkor vágjuk bele a petrezselymet és a bazsalikomot, lehetőleg jó sokat. Főzzük így együtt körülbelül egy percig, majd adjuk hozzá a tejszínt is, főzzük össze, majd vegyük le a tűzről. A tésztával keveijük el, és szóljunk rá egy kis frissen reszelt parmezánt. (femina) Nemrég arról szóltak a hírek, hogy az egykori Brangelina páros a gyerekeken vitázik, és Jolié megtiltotta Bradnek, hogy lássa őket. Végül sikerült egyez­séget kötniük a láthatási jogokról. „Angié valószínűleg rájött arra, hogy ide­je befejeznie a háborút, és az egyedüli felügyeleti jog nem lesz a legjobb megoldás a gyerekei számára - árulta el egy bennfentes. - A legnagyobb rémálom lenne számára, ha elvennék tőle a gyerekeket. Úgy véli, az a leg­jobb, ha ő van velük, de mindent elkövet, hogy rendbehozza a kapcsolatát Braddel, és újra egy család legyenek, ezért is húzza ilyen sokáig a válást." (SITA/AP-felvétel) Nyolcirányú Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefe­lé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. Szóvarázs: ALANT BARACKOSA BIOHAL CSIKIZTÉK GARANTÁLOK HARAP HINTÉS KAPUBA KINEVEZ KOCCINTÁS MAORI PAKOLÓS PANASZ PILLANATRA SÁROZ SZAKIT SZOBACICÁK TÁBOR TOLONCOLNI Előző feladványunk megfejtése: Lesotho. Gondolkodó Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) Mai időjárás Jobbára napos időre számíthatunk. Az országi nyugati részében elszórtan zápor, zivatar is előfordulhat. A nappali hőmérséklet 23 és 30 fok között alakul. LOSONC 27 °C POZSONY 26 °C f vÄL ÉRSEKÚJVÁR 27 #C Nappali hőmérséklet 23 °C 30 °C Szélirány: Északi szél. Éjszakai hőmérséklat 17 °C 10 °C Előrejelzés Európai nagyvárosok időjárása London 19 PárÍ7c Moszkva 24 °C Varsó Berlin 25 °C 21 »C w Budapest 28 °C 32 °C Róma 10’ C Athén 28 °e-Kedd Szerda Csütörtök Időjárás a kiemelt üdülőhelyeken • Gyűgy______________27 °C Rozsnyó__________ 25 °C ár 29 *C Q 11 *C Sr29*C_______O 10 *C Mallorca___________ 26 °C Isztria______________. 27 °C Dunaszerdahely ar 27 °C Szene___________26 °C Borús idő, sok helyen zápor Változóan felhős égbolt, kele- Ibiza______ ______26 °C Dubrovnik_________ 24 °C Komárom________28 °C Csorbató____________j 15 °C várható____________________ ten zápor, zivatar várható. Török Riviéra 28 °C Várna_____________éS 26 °C Ógyalla 28 °C Párkány_____________29 °C Pozsony_____________26 °C Pozsony_____________25 °C Kréta_________________28 °C Zadar_________ 25 °C Léva_____________w 26 °C Nagyszombat •«» 26 °C Érsekújvár_______ar 27 °C Érsekújvár_______ar 26 °C Rodosz_____________ 29 °C Kairó_________________31 °C Nagymihály_________26 °C Losonc______________27 °C Losonc___________a- 26 °C Losonc 25 °C Ciprus________________29 °C Maiaga_______________30 °C Nagyrőce____________24 °C Tőketerebes_________27 °C Kassa____________27 °C Kassa__________________26 °C Szicília____________y» 25 °C Tunisz________________32 °C www.ujszo.com | 2018. július 10. Horoszkóp Kos (III. 21.-IV. 20.) Ha még egyedülálló, akkor most megérné egy kicsit tágítani a vadászterületét és nyitottabban viselkedni mások közeledése iránt. Csak így tud magának egy őszinte, rendes társat találni, amilyenre vágyik. Bika (IV. 21.-V. 21.) Egyre mélyebbre ás egy ügyben, miközben egyre több érdekes fel­fedezésre tesz szert, vagy olyan ötlet jut az eszébe, mellyel ké­sőbb kezdhet valamit. A lényeg, hogy a jövőjét lassan, de biztosan meg tudja erősíteni. Ikrok (V. 22.-VI. 21.) Ez az időszak most az izgalmakról szólhat. Elképzelhető egy nehéz üzleti tárgyalás, de az is megtör­ténhet, hogy egy ismerőse vagy rokona okoz váratlan izgalmakat. Ne fogja vissza magát és vegyen részt a dolgokban! Rák (VI. 22.-VII. 22.) Ha szeretne valakit meggyőzni az igazáról és sikerrel szeretne járni, akkor most vesse be magát, tegyen meg mindent, hogy sikerüljön. Ha mindehhez még valamilyen kreatív tevékenység is párosulna, azzal sem vallana kudarcot. Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Ebben az időszakban bármihez is nyúl, az csak sikerrel végződ­het, s tele lesz megvalósítandó jobbnál jobb ötletekkel. Ha pénzügyekben kell döntenie, vagy befektetés a célja, most az is sikeresen alakulhat. Szűz (VIII. 24.-IX. 23.) Ha a vállalkozásában vagy éppen a munkahelyén kell megküzdenie valamiért, akkor biztos, hogy ön a befutó. Olyan akaraterő és versenyszellem bu­zog önben, amelyet nincs senki, aki le tudna most győzni. Márieg (IX. 24.-X. 23.) Az utóbbi időben nagyon erős meggyőző erővel bír. Ezért, ha bármit is el szeretne érni, azt most tegye! Még olyan ötleteket és elképzeléseket is sikerülhet keresz­tülvinnie, amelyek megvalósításá­ban még önmaga sem bízott. Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Úgy érzi, kicsit elveszett egy nagyobb terv kidolgozása közben az apró részletekben, pedig nem így van. Szisztematikusan követi a terveket, amelyek hamarosan megmutatják az eredményt. Ne aggódjon, sikerülni fog! Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Még azok a tervei is kaphatnak támogatást a környezete részéről, melyek esetében még önnek sem volt túl sok reménye a si­kerre. Most legyen merész, most vágjon bele! Ha nagyon akarja, akkor sikerülni fog! Bak (XII. 22.-1.20.) Komoly beszélgetés vár önre a családjával és a partnerével. Azok a változások, amelyekre a mun­kahelyén kerül sor, őket is érintik, ezért nekik is lesz hozzáfűzniva­lójuk a dologhoz és véleményük a kialakult helyzetről. Ezt csak közösen tudják megoldani. Vízöntő (I- 21.—II. 19.) Félreértésbe keveredhet ami mindenekelőtt a magánéletét érintheti majd. Egy új társjelölt van a láthatáron, ami nagyon is zavarhatja egyik munkatársának az érdekeit ezért lépéseket fontolgat ön ellen. Ne törődjön vele! Halak (II. 20.-III. 20.) Új munkahelyen vagy egy magán­projektet kezd, melyre már régóta készül. Ezzel a fejlődéssel kapcso­latos körülmények az életében is és időbeosztásában is nagy változáso­kat hoznak. Sőt néhány programot át kell szerveznie miattuk.

Next

/
Thumbnails
Contents