Új Szó, 2018. július (71. évfolyam, 151-175. szám)

2018-07-10 / 157. szám

RÉGIÓSPORT www.ujszo.com | 2018. július 10. Ki versenyzett, ki túrázott a Tour de Kukkonián (Képarchívum) Közel háromszázötvenen kerekeztek a Csallóközben Nagy érdeklődés kíséretében zajlott a minap az első Tour de Kukkonia országúti kerékpárverseny és családi bringatúra a Csallóközben. Közel háromszázötvenen kerekeztek, nem csak a Dunaszerdahelyi járásból érkeztek, Szlovákia egész területéről voltak indulók, sőt Ausztriából és Magyarországról is neveztek. Három távból lehetett választani. „A 10 kilométeres családi bringa­túra lényege nem a versengés volt, inkább a sportra, a mozgásra való ne­velést tartottuk fontosnak. A gyere­kek szemmel láthatóan élvezték a bi­ciklizést, a szülők nemkülönben - tá­jékoztatta lapunkat az egyik főszer­vező, Molnár Anna, a Kukkonia marketingosztályának vezetője. - Nagyon sok profi kerékpárost von­zott a 33 km-es Easy és a 80 kilomé­teres Tour de Kukkonia. Utóbbiban a leggyorsabb Peter Maursky győzött, 1:54:53 óra alatt teljesítette a távot. A leggyorsabb dunaszerdahelyinek já­ró díj is az övé lett. A leggyorsabb nő Nikola Mercáková volt 2:57 órás idővel, a leggyorsabb dunaszerdahe­lyi pedig Csicsó Dóra.” További kategóriagyőztesek: Vicák Jakub (juniorok), Robert Prítrsky (40-49 évesek); Lubos Obornik (50-59 évesek), Pavol Hav­­rila (60 éven felüliek). A 33 km-es Easy-verseny győzte­sei: Várady Máté (férfiak, 19-39 évesek), Fekete Máté Zsigmond (ju­niorok), Ján Graszc (40-59 évesek), Csapiár Árpád (60 éven felüliek). A nőknél a legjobb Patrícia Olajcová (19-39 évesek) 53:33 perccel ért cél­ba. További kategóriagyőztesek: Trestyánszky Eszter (juniorok), Ku­­csera Magdaléna (40 éven felüliek), Varjú Erzsébet (60 éven felüliek). „Nagyon örülünk, hogy rengeteg bringázó nevezett, és tekert végig a Csallóközön. Az egyéni versenyző­kön kívül számos kerékpárosklub és egyesület is képviseltette magát, ami külön öröm számunkra. Többen az eddigi legjobb idejüket teljesítették, és sok esetben csak a videofelvételek alapján sikerült megállapítani a be­­érkezők sorrendjét. A verseny zök­kenőmentesen zajlott, több mint öt­ven önkéntes közreműködésével. A Tour de Kukkonia nagyon kedvező fogadtatásra talált, ezért úgy határoz­tunk, hogy jövőre is megrendezzük” -tette hozzá Molnár Anna. (jmk) Diákok pólótomája - toborzás előtt J. MÉSZÁROS KÁROLY Június utolsó napján vízilabdáztak a diákok (U13) a Tatárik Emil-strandon. Az érsekújváriak meghívták a komáromiakat és a pöstyénieket. összesen három meccset játszottak, a komáromiak voltak a legjobbak, a pöstyéniek és a hazaiak előtt. „Elég hűvös volt a nyitott uszo­dában, sok ember nem jött ki, ide­geneket alig lehetett látni, inkább csak a hozzátartozók voltak a tor­nánkon - pillantott vissza a történé­sekre Marek Sovsky, a vendéglátók edzője. - Fiatalabb diákcsapatunk indult, védenceim már tudják, mi a dolguk a medencében, csak fizikai­lag még nincsenek a többiekkel azo­nos szinten. Ráadásul nem is vol­tunk sokan, hiszen csak hárman ül­tek a cserepadon. Néhányan megbe­tegedtek vagy más miatt nem tudtak eljönni. Arra is jó volt a három mér­kőzés, hogy elmélyüljenek kapcso­lataink a két klubbal, miközben a gyerekek játéklehetőséghez jutot­tak. Mivel nem egykorúak csapa­tunkban a játékosok, önálló együt­tessel nem nevezünk be a bajnok­ságba, diákjainkat vendégjátékra küldjük két tomabeli ellenfelünk­höz. Augusztusban aztán beindul­nak az edzések, a további tagtobor-Néhányan az érsekújvári diákcsapatból zás. Hetente háromszor fogunk gya­korolni. Minden érdeklődőt várunk, még azokat is, akik nem tudnak úsz­ni. Ha valaki akar pólózni, előtte pó­toljuk ezt a hiányosságot, s úszni is megtanítjuk.” Tornatények a Hírkosárban. (Képarchívum) 117 SPORTTARISZNYA Egy óvet vártak a kupára Rozsnyón Rozsnyó. Furcsa és váratlan ese­mény történt a rozsnyói MFK utolsó hazai bajnokijának (Giral­­tovce ellen 4:0) félidejében, kö­zölte a Gemerské noviny. A kelet­szlovákiai Tipos III. ligában nyolcadik vendéglátó csapat a pá­lyára vonult, és kupát vett át a kelet-szlovákiai labdarúgó­szövetség képviselőjétől. Vajon miért? A nyolcadik helyért? - kapták fel a fejüket a szurkolók. Nem, nem, hangzott a magyarázat. A rozsnyóiaknak a IV. liga déli csoportjának megnyeréséért járó trófeát adták át. Egy évvel ezelőtt lettek bajnokok abban az osztály­ban, és a szövetség emberei nem találtak azóta utat a városba. Ér­dekes módon a szintén bajnok rozsnyói ificsapat időben meg­kapta a III. liga megnyeréséért já­ró kupát, a felnőttekről azonban megfeledkeztek. Szégyen! - mondták többen a félidei esemé­nyeket látva. (|mk) Királyhelmecieké a Tisza-kupa Nagytárkány. Tizenötödször zajlott Bodrogköz és Ung-vidék alapiskolás csapatainak kispályás labdarúgótornája. A magyaror­szági felsőtárkányi Általános Is­kola válogatottjával együtt Bély, Boly, Bodrogszerdahely, Király­­helmec, Nagykapos, Nagyszel­­menc, Szomotor, Tiszacsemyő (magyar és szlovák AJ), Vaján és a házigazda Nagytárkány együttese játszott a komoly, sok esetben ki­egyenlített mérkőzéseken. A csa­tározások végkimenetele többször is a szerencsén múlott, de végül is a helyzetek jobb kihasználása ha­tározta meg a párharcokból kike­rülő győztes nevét. Ez pedig a ki­­rályhelmeci alapiskola lett. A má­sodik helyen a tiszacsemyői szlo­vák alapiskola, a harmadikon a felsőtárkányi Általános Iskola ta­nulóválogatottja végzett, s vehette át a serleget, valamint az érmeket Krídlo Valériától a nagytárkány i alapiskola igazgatójától. O la­punknak elmondta, hogy a torna folytonosságának megőrzése el­sősorban Kis- és Nagytárkány önkormányzatának, az alapiskola mellett működő szülői szövetség­nek és az említett alapiskolák pe­dagógusainak pozitív hozzáállá­sában keresendő. Hozzátette, a gyermekek öröme pótolja a fá­radtságot és a befektetett energiát. Egyébként a torna legtöbb gólját a győztes csapatjátékosa Juhász HÍRKOSÁR ■ Vízilabda HÁRMAS DIÁKTORNA (U13) - Érsekújvár: MK KVP Nővé Zámky-Komárno 4:20; Komárno-PieSfany 9:4; Nővé Zám­­ky-Pje§fany 6:10. Végeredmény: 1. Komárno, 2. PieSfany, 3. Nővé Zámky. ■ Labdarúgás TORNA A POLGÁRMESTER-KUPÁÉRT. Ifjúságfalva: Ifjú­­ságfalva-Gútai Vegyes 2:6 (0:4), g.: Bujko 2, ill. Jancsó 2. Németh 2, Szlatky, Lakatos; Bogya/Gellér-Gúta Vegyes 4:2 (1:0), g.: Nagy 2. Inczédi, Dorozlai. ill. Jancsó, Lakatos; Ifjú­­ságfalva-Bogya/Gellér 1:2 (0:2), g.: Bujko, ill. Inczédi, An­tal. Végeredmény: 1. Bogya/Gellér 2 2 0 0 6:3 6 2. Gútai Vegyes 2 1 0 1 8:6 3 3. Ifjúságfalva 2 0 0 2 3:8 0 Díjazottak - a legjobb kapus: Keszeli Krisztián (Gútai Ve­gyes), legjobb mezőnyjátékos: Kocsis László (Ifjúságfal­va), legjobb góllövő: Jancsó Zsolt (Gúta Vegyes), (áb) Dominik szerezte, 15-öt, a legjobb hálóőr ugyancsak királyhelmeci lett, Bodzás Zsolt személyében. Tavaly a boly iák örülhettek az el­sőségnek. (pan) Bogya-gelléri siker a falunapon Ifjúságfalva. A komáromi területi bajnokság VII. ligájában szereplő Bogya/Gellér vihette haza a Polgármesteri-kupát, megelőzve a Gútai Vegyes és a vendéglátó if­­júságfalvaiak alakulatát. A torna­­győztes céltudatos játékával mindkét ellenfelét legyőzte. A csapatok meccsenként 2x35 per­cet játszottak. „A focitoma kellő­képpen beilleszkedett a falunapi programokba. Az erős szél rá­nyomta a bélyegét a mérkőzések színvonalára. Mégis harcos, gó­lokban gazdag összecsapásokat élvezhettek a nézők. Az első he­lyezett gárdán kívül jó benyomást keltett a Gútai Vegyes, amelyet a környező falvakból jött fiatalok és a IV. ligás gútai kollektívából ki­öregedettjó képességű labdarú­­gól?alkottak. Dicséretet érdemel az ötletgazda, Dobi Tamás, aki kitűnően látta el a szervezési te­endőket. Csapatom sereghajtóként végzett, örömmel tölt el viszont, hogy a legjobb mezőnyjátékosnak járó díjat a harmichét éves Kocsis László érdemelte ki. A két mér­kőzés bizonyos fokig megmutatta a gyengeségeinket és a hiányos­ságainkat, amelyeket a jövőben ki kell küszöbölnünk. Annál is in­kább, mivel ősztől egy osztállyal Három csapat játszott az ifjúság­­falvai tornán (Képarchívum) feljebb, a VI. Meva Ligában foly­tatjuk a pontvadászatot” - véle­kedett Máté Péter ifjúságfalvai edző. Vajon hogyan lehet egy alig több mint négyszáz lakosú köz­ségben megrendezni egy nívós focitomát? „Mindenki odatette magát, fiatalok és szépkorúak egyaránt példás közös munkát végeztek. Jókora érdeklődés mel­lett zajlott a futballisták erőpró­bája, ám a veterán járművek fel­vonulását és a gyermekműsorokat is sokan megtekintették” - árulta el Gönczöl Gabriella ifjúságfalvai polgármester. (áb) FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK: MSK Hurbanovo-KFC Ko­márno 0:5; MTK-KFC Komárno 3:1 (2:1); Puskás Akadé­mia FC-KFC Komárno 4:2; Presov-Trebisov 1:1 (1:1), g.: R. Kaőala (29., 11-esből), ill. Lorincák (37). A GALÁNTAITERÜTI SZÖVETSÉG ÉGISZE ALATT AZ ÉV IF­JÚSÁGI TIZENEGYE A 2017/2018-AS ÉVADBAN: Karika Ni­kolas (Mostová)-Samuel Sipos, Adrián Bódis, Farkas Vil­mos, Tanko Dávid, Tanko Imre (mind Jelka), Varga Mátyás, Renczés Ákos, Csadi Marián (mind Mostová), Patrik Ko­­macka (Dolná Streda), Csibe Boris (Kosúty). Az év edzője: Varga Patrik (Mostová). ÉRSEKÚJVÁRI TERÜLETI BAJNOKSÁG KEZDŐKNEK KIÍRT NÉGYES TORNÁJA-elődöntő: Mojzesovo-Dvory n/2.12:0 (7:0), g.: M. Simon 3, Karvay 3, Halás 2, Juhás, Patkós, Bálái, D. Simon; Stúrovo-SAVC Nővé Zámky 1:2 (1:1), g.: Bori, ill. Virág. Bohanka. A 3. helyért: Dvory n/2.-Stúrovo 0:2 (0:1), g.: Podhorsky, Erős. Döntő: Mojzesovo-SAVC Nővé Zámky 4:1 (3:1), g.: M. Simon 3, Báláz, ill. Krásny.

Next

/
Thumbnails
Contents