Új Szó, 2018. július (71. évfolyam, 151-175. szám)
2018-07-07 / 155. szám
www.ujszo.com SZALON ■ 2018. JULIUS 7. 191 TÁRCA A SZALONBAN Krusovszky Dénes Akkor, amikor kell A két fiú szótlanul baktatott a vasútállomás felé. Dél volt, szinte izzott a lábuk alatt a betonjárda, és az út mentén sorakozó csonkolt fáktól hiába is reméltek volna menedéket, árnyékuk rövid, szánalmas foltként tapadt meg a tövükben, mintha csak oldalba vizelték volna őket. A szemükbe gördülő verejtékcseppeken át csak egy homályos, szürke lüktetést láttak a fiúk ott, ahol az állomás betonépülete állt. Előrebiccentett fejjel, halkan fújtatva araszoltak abba az irányba, céltudatosan, de a súlyos napsütésben mégis valami kivédheteden lomhasággal a tagjaikban. A reggel óta lassú izzásba dermedt olajos bazaltkövek összetéveszthetetlen szagát már az épület elé érve érezni lehetett. Úgy töltötte ki az állomás körül megrekedt levegőt ez a szúrós kipárolgás, mintha nem is a kövekből szállt volna föl, hanem egyenesen a tikkasztó melegben erjedésnek indult idő szaga lenne. A verőfényben nem egyszerűen kimerevedett a jelen, de azonnal rothadni kezdett, könnyezve, verejtékezve forrt föl a belseje. A fiúk nem láttak mozgást az állomáson, idegesen rántották ki a bejárat súlyos fémajtaját. Nem várakozott odabent senki. Pislogva néztek egymásra, mint akik nem erre számítottak, aztán egyszerre a jegykiadó ablak felé fordították a fejüket. Egy napszítta, sárga függöny volt elhúzva az ablak túloldalán, kopott vászon anyaga mintha azt akarta volna üzenni, akár egy évtized is eltelhet, mire ismét félrerántja valaki.- Most akkor mi van? - kérdezte a nagyobb darab fiú az alacsonyabbtól.- Nem tudom - mondta az a homlokát törölgetve.- Te mondtad, hogy most kell jönni.- Nem értem. Csoszogva tett előre néhány lépést, és ismét körbekémlelt a nyakát nyújtogatva, hátha valami csoda folytán észrevesz valakit, aki eddig egy félreeső zugba húzódott előlük. De tényleg nem volt ott senki. Bodadozó lépésekkel a peronra nyíló ajtóhoz vánszorgott, és előbb egy nagyot sóhajtott, aztán a fafogódzót maga előtt tolva kilépett az épület elé. A nagyobbik lihegve követte kédépésnyi távolságból, majd ő is azonnal megtorpant, ahogy a kisebbik tanácstalanul megállt odakint.- Itt sincs senki - nyögte ki számonkérő hangon a nagyobbik. —Túl korán jöttünk.- Az nem lehet - felelte a kisebb, majd előrecsoszogott néhány lépésnyit, és a beton virágládákhoz érve ismét megállt. Ügy sütött a nap, szinte függőleges irányból, hogy az állomásépület előtetejének árnyéka már éppen nem takarta a virágládákat. Néhány tő halálra ítélt bársonyvirág meg boglárka kókadozott a szikkadt földben. A föld repedéseibe valakik akkurátusán egy sor cigicsikket tömködtek.- De hová tűnt mindenki? - sóhajtotta maga elé a kisebbik, ahogy körülnézett. A másik erre csak némán ingatta a fejét. Még a restí is csukva volt, pedig az ajtajára függesztett tábla felirata szerint nyitva kellett volna lennie. A restí teraszának székei egymásra halmozva álltak az egyik sarokban, az összetolt asztalok mellett, és az egész rakást egy hosszú lánc kötötte össze, a végén jókora rozsdás lakattal.- Szomjas vagyok - szólalt meg a kisebb egy idő után, és a tekintetével az épület oldalát kezdte pásztázni, hátha van ott valahol egy ivókút.- Nézd - mutatott a nagyobbik félfélé a sínek mentén. A sóderrel félszórt várakozóoldalon, kicsivel távolabb, egy ülés és háttámla nélkül, betoncsontvázként meredező egykori pad mellett egy nyomós kút állt. A két fiú elindult abba az irányba, és ahogy megközelítették, néhány lépésről már hallották a zúgást. A kút aljában egy kis fém teknő volt hivatott félfogni a félrecsorgó vizet, most is, a hőség ellenére is lehetett valamennyi benne. De nem volt könnyű megállapítani, hogy valóban van-e ott valami, mert olyan sok darázs mocorgott rajta, hogy a víz tulajdonképpen nem is látszott. A darazsak összetömörültek egy ideges, vastag masszává, és azok, akik kiszorultak ebből, a kút szájánál kerestek maguknak vizet, meg a nyomókar tövénél, ahol a kút tömítése kiengedett néhány cseppet. A két fiú hosszan, mozdulatlanul nézte a szomjas darazsak vonatását.- Mindegy - mondta a kisebbik, és nyelt egy nagyot. Amikor meghallották a rozsdás nyikorgást, egyszerre kapták fel a fejüket. A váltókezelő közeledett feléjük a sínek mentén, ócska biciklijét előre hajolva, erőlködve taposta. A kisebbik fiú, mintha másképp nem venné észre a váltókezelő, két karjával integetve lépett egyet előre.- Mennyit késik a vonat? - kiáltott a váltókezelőnek, aki már egész közel én hozzájuk Nem lehetett eldönteni, hogy a fiú csápolásán, vagy a kérdésen vigyorodott el, mindenesetre szélesre húzott szájjal ért melléjük- Nem késik az — mondta, és meg sem állt, épp csak lassított egy kicsit.- De mikor lesz itt? - szólt oda elcsukló hangon a nagyobbik fiú is.- Akkor, amikor kell - kiáltotta hátra a váltókezelő, és közben reszketett a háta a nevetéstől. Legalábbis a fiúk úgy látták, miközben a férfi tovább tekert az épület félé. LAPAJANLO Múlt-kor 2018. nyár A negyedéves történelmi magazinból ajánljuk Zeidler Miklós: A párizsi békedelegáció naplói. A feltalálók rovatban: Bánki Donát, a következetes újító. Lovas Dániel: A városligeti épületek korelnöke - Az 1885-ös országos általános kiállítás műcsarnoka. Paul Skates: A maffia dalos pacsirtája - Frank Sinatra és az alvilág. A szerelmes uralkodók dossziéban: Don Pedro és Inés de Castro, Mária Terézia és Lotaringiai Ferenc, Nagy Katalin szerelmei, Viktória királynő és Albert herceg, IV. Károly és Zita. Örökké tartó vb-láz - Urugaytól Oroszországig. Fodor Mária: A vásárlási lázba hajszoló Madame Deficit - Marie Antoinette megteremtői. Turbucz Dávid: A Vasszűz első éjszakája a vasfüggöny mögött - Az Iron Maiden 1984-es budapesti koncertje. Az Országgyűlési Múzeum összeállítása: Karikatúra a politikában. Balázs-Piri Krisztina: Hölgy pisztollyal és napernyővel. Kulcsár Ádám: 7 gyermekként trónra került király. Bogos Zsuzsanna: Receptpárbajhősök: Rézi és Biri. Herczeg Renáta: A magyar mágnás álomkastélya - A Bánság „puskája”, Zsombolya, Csekonicskastély. Vörös Rafael: Sikertől az elsimerésig: Lady Jane Grey kálváriája, (sz) FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN Dervisek nyomában (A szerző felvétele) Evlia Cselebi, a török világutazó a maga idejében még negyvennyolc derviskolostort (tekija, törökül: tekké) számolt össze Szarajevóban. A Dzselaleddin Rúmi által alapított mevlevi rendhez tartozó tekijáról megjegyzi, hogy paradicsomi helyen fekszik, s kiemeli Musztafa dervis, a kolostor kalligráfusának ügyességét. E rendben a művészetek, a költészet, a zene, a tánc (ők a keringő dervisek) misztikus célokat szolgáltak. Mára - ha nem számoljuk azt a pár új alapítású tekiját - ezekből mindössze egyeden maradt: a Hadzi Sinanova tekija az egyik legrégibb mahalában, Vratnikban, mely ma a kaderi rendhez tartozik, s melyről nem mellesleg Ivó Andric gyönyörű elbeszélést írt (Halál Szírián kolostorában). Ezt az egyet leszámítva a többi hagyományos derviskolostort elmosta az errefelé igencsak változékonyan és kiszámíthatadanul folyó idő. De kezdjük mindjárt az elején. Időben és térben egyaránt. A Cselebi által említett mevlevi kolostor a Bentbasán állt pár lépésre az óvárostól és a csodás Vjecnicától, a sziklafal tövében a Miljacka hűs partjára vezető udvarral, épp ott, ahol ma egy benzinkút pompázik a városba vezető egyik legforgalmasabb út mellett. A kolostort csak 1958-ban rombolták le (nyilván útban volt), pedig a várossal egyidőben alapították, Isa-beg Ishakovic vakufiutmejében (kegyes alapítvány alapítólevele) 1457/8- ból szerepel a kolostor a mellette álló muszafirhánával együtt (szálló mely 3 napig ingyenes ellátást adott). A kolostor azonban eredetileg máshol állt, úgy egy kilométerrel távolabb, a Bentbasán túl, a városba vezető út és a folyó mellett, csak miután leégett, építették újjá itt. A Bentbasán túl a Kecseke híd felé a Miljacka hurokszerű kanyart vet egy domb körül, mely lomhán ereszkedik a folyóba. A bércektől ölelt, de nyitott s napos lankát Sehova korijának nevezik (tehát a kolostort vezető dervis, a sejk ligetének). A folyó mellett egy ház, fóliák, kert, szőlővesszők, szerintem álmodni sem lehet ideálisabb házat kerttel, igazi magánparadicsom — legalábbis manapság. A domb csúcsán azonban különös alakra figyelhetünk fel, egy konstruktivista vágású fémtürbére. Szinte szürreális, ahogy alatta az egyik bekötőút viaduktja bevégződik s tűnél fúrja át a dombot, melynek csúcsán - nem egyszerű odajutni! - a türbe alatt két nisan (muszlint sírkő) áll. A kő faragott turbánja a mevlevi sejkek által hordott kaukVA azonosítható. Ebből valószínűsíthető, hogy itt lehetett eredetileg a kolostor. Egykor kunyhó is állt itt, s a helyet az újjáépítés és a helyváltoztatás után is használták: nyaranta gyakran rándultak ki (teferic) ide elmélkedni a dervisek, iftárokat tartottak ramazánkor, az elrendelés éjszakáját (lejletul-kadr), zikrekét, a mevruzt (az újév tavaszi ünnepe s Ali kalifa születésének s halálának napja) satöbbi. A hely kedvelt volt a városi céhek (esnafok) körében is, akik itt tartották a kusanmekat- itt avatták az inasokat (segít) munkásokká (kalfá) és mesterekké (majstor). Ment az eszem-iszom, havát sütöttek, rákiját ittak. A Miljacka csodálatos völgye a Bentbasától a Kecske hídig tele van legendákkal. Valaha Aranyvölgynek nevezték (Zlatni do). A rengeteg forrás egyikét szentnek s gyógyerejűnek tartották, és az élet forrásának, Ebu Heyatnak nevezték. Állítólag sosem száradt ki, s az abdestn (rituális mozsdás) itt mindig érdemes elvégezni, hiszen a lelket is megtisztítja a víz. Több barlang is található a környéken. Az egyik közülük, a Sehova pecina (a sejk barlangja) a nyüvánosságtól rejtetten, zárt ajtaja mögött máig régi Koránokat rejt. Belső fala a kibla, tehát Mekka irányába néz, s úgy tartják, annak idején a dervisek ún. erbeint tartottak benne, 40 napos elvonulást. A semmivé foszlott derviskolostor, az Arany-völgy világ figyelmétől elrejtett apró csodái, a dervisek letűnt világa mindaz, amire némán emlékeztet a vastürbe s alatta Ahmed és Abdái Mahmud sejk nisánja, míg a városba kelet felől érkező utazó szeme elől el nem tűnik, mialatt a busz berobog a nmeibe, hogy a túlfélen folytatódó viadukton nemsokára megérkezzen seher Szarajevóba. Csak nyugtalanító kérdés marad, hogy mi az a furcsaság odafönt. Egy legenda szerint a nisánok az első sejkekéi, akik nem sokkal a török hódítás előtt(!) érkeztek. Egy másik legenda arról beszél, hogy az utolsó bogumil öregapa (did) az új, szúfi öregapának (djed) adta át a botját, amelyet a derviskolostorban őriztek, s annak lebontásával együtt veszett nyoma. Akár a derviseknek Egy törökül író régi szarajevói költő, Resid Efendija alig győzte dicsérni a derviseket, egyebek mellett Cselebihez hasonlóan például remek kalligráfiáiért. Egyik sorában a derviskolostort angyalok fészkéhez hasonlítja. Alighanem költöző madarak lehettek ezek az angyalok, s fészküket leverték. Csak apró, titkos nyomok maradtak, értheteden s gyönyörű ákombákomok, akár a kalligráfia annak, ki nem olvassa betűit. Száz Pál A mellékletet szerkeszti: Sánta Szilárd. E-mail: szilard.santa@uiszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Új Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3
