Új Szó, 2018. július (71. évfolyam, 151-175. szám)
2018-07-07 / 155. szám
www.ujszo.com | 2018. július 7. RÉGIÓ I 5 Nem fizethetnek a betegek a tévénézésért A nyitrazobori tüdőkórházban ötven centbe kerül másfél óra tévénézés, a minisztérium tiltakozik. NYITRA A zobori tüdőkórház igazgatótanácsának megoldást kell találnia arra, hogyan bontson szerződést azzal a céggel, amely televíziókat adott bérbe az intézménynek. Minden szobába jutott készülék, de a bérbe adott tévékért a betegek 50 centtől két euróig terjedő összeget dobnak az automatába. Az egészségügyi minisztériumnak nem tetszik ez a megoldás, a kórház vezetősége azzal védekezik, hogy a folyosókon vannak ingyen nézhető tévék is. Ezzel az volt a baj, hogy a betegek nem tudtak megegyezni, mit nézzenek, folyamatosan veszekedtek és A folyosón ingyen tévézhetnek (Képarchívum) panaszkodtak. „Arra, hogy minden szobába vegyünk egy tévékészüléket, nem volt pénzünk, ezért az Intervize céggel kötöttünk bérleti szerződést. A cég azzal a feltétellel adta a készülékeket, hogy a műsor nézése fizetős. 50 centért másfél óráig lehet nézni” — nyilatkozta a kórház igazgatónője, Erika Chudá 2017 áprilisában, amikor az intézkedést bevezették. Szerinte a betegek is elfogadták a megoldást, a közösségi helyiségben továbbra is minden emeleten ingyen nézhettek televíziót. A megoldással nem volt mindenki elégedett, a betegek és hozzátartozóik a közösségi oldalakon panaszkodtak. Az egészségügyi minisztérium több mint egyéves késéssel reagált. A héten felszólította a kórház igazgatótanácsát, találja meg annak a módját, hogyan bonthat szerződést a tévéket kölcsönző céggel. A kórház nem nyilatkozik arról, milyen megoldást képzel el, az egészségügyi minisztérium szóvivője, Zuzana Eliásová azt mondta, a tárca további lépéseiről az igazgatótanács döntése után születik döntés. (vrabec) Hétfőn a pedagógusok ülnek a padokba, kezdődik a nyári egyetem V. KRASZNICA MELITTA * Kezdődik az SZMPSZ nyári egyeteme, több program a nagyközönség számára is nyitott. Hétfon kezdődik és öt napig tart a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének 27. Jókai Mór Nyári Egyeteme. A képzés, amelyen közel 200 pedagógus vesz részt az egész Kárpát-medencéből, két helyszínen, Komáromban és Rimaszombatban zajlik, hét szakcsoportban. Ezúttal csupán két szakcsoport, Komáromban a népi játékok és néptánc az óvodában és iskolában, valamint az egyetlen rimaszombati képzés (néphagyomány beépítése a nevelő-oktató munkába) akkreditált, a többi nem. „Az akkreditált képzések minimalizálásával próbáljuk visszahozni az egykori nyári egyetemek hangulatát, amikor teljesítménykényszer nélkül vehettek részt rajta a kollégák - mondta lapunknak Fekete Irén, az SZMPSZ irodavezetője. - A kötelező „pontgyűjtés” bevezetését követően mi is igyekeztünk akkreditált képzéseket kínálni, ezzel segítve a pedagógusokat, aminek viszont az lett a következménye, hogy az esti szabad programokon, az egész napos tanulmányúton kevesebben vettek rész, mivel a hét végén le kellett adniuk a szakdolgozatukat.” A képzések az utóbbi évek hagyományának megfelelően most is inkább a nevelési, a módszertani ismeretek bővítésére irányulnak, Fekete Irén elárulta, hogy évről évre leggyorsabban a vizuális nevelés, valamint a karének, karvezetés csoportok telnek meg. Foglalkoznak a tanulási zavarokkal, azok sikeres kezelésével, a kisgyerekek mozgásfejlesztésével, a népmese, a népzene és a népi játékok szerepével a nevelésben-oktatásban, és lesz mentálhigiéné tréning is. A nyári egyetem ünnepélyes megnyitója hétfon 12.30-kor lesz a Jókai Színházban, a nyitóelőadást Pál Feri római katolikus pap, mentálhigiénés szakember tartja. Kedd este a nagyközönséget is váiják Lajos András mesélőszínházi előadására a Révbe, aki Soóky László: Papa különböző hangszereken hegedül című darabját mutatja be. Csütörtök este táncház lesz ugyancsak a Révben, pénteken délelőtt 10.30-tól a református templomban ökumenikus istentiszteleten adnak hangversenyt a karének és karvezetés szakcsoport résztvevői, a péntek délután 15 órakor kezdődő zárórendezvényen kiállítás nyílik a vizuális nevelés szakcsoport résztvevőinek munkáiból a Tiszti Pavilon udvarában. RÖVIDEN Ma adják át a „méhecskés" játszóteret Komárom. Ma 10 órakor adják át Komárom új játszóterét, amelyet széleskörű lakossági összefogásnak köszönhetően a Lidi áruházlánc által meghirdetett„Méhecske - Zihadielko” szavazásos versenyen nyert el a város. A közel 70 ezer euró értékű játéksziget a Megyercsi úton kapott helyet. Az ünnepélyes átadáson számos programmal váljak a gyerekeket, és itt lesz Maja méhecske is. Megújul az új játszótér tőszomszédságában levő focipálya aszfaltrétege is, a városi képviselők legutóbbi ülésükön hagytak jóvá rá 12 ezer eurót. Az idei a játszóterek éve lesz Komáromban, pályázati pénzből és a város költségvetéséből létesülnek vagy újulnak megjátszóterek több mint félmillió euró értékben, (vkm) Luxuskórtermek a gyerekosztályon Komárom. Harmincezer euróból újabb két osztályon felüli, szállodai típusú kórtermet alakítottak ki a komáromi kórház gyerekosztályán, ahol a szülők is együtt lehetnek heteg gyermekükkel - tájékoztatott Alzbeta Sivá szóvivő. Megújult a váróterem és a gyermekorvosi rendelő is. Az átadón részt vett Szabó Attila világbajnok kajakozó, akinek sportpályafutása példaként szolgálhat a gyerekeknek. A komáromi kórház gyerekosztálya 30 ágyas, a felnőtt kísérők részére 7 hely van. Már 4 osztályon felüli szobát tudnak felkínálni, amelyekhez saját szociális helyiség, hűtő, mikrohullámú sütő és tévé tartozik. (vkm) Elhalasztott szoboravató Érsekújvár. Csütörtökön leplezték volna le azt a főtéri szobrot, amely II. János Pál pápát ábrázolja. Az átadási ünnepséget Durco Zoltán püspöki helynök, az érsekújvári plébánia esperesének betegsége miatt később tartják meg. A szobor leleplezésének új időpontjáról időben tájékoztatja a város a lakosokat. Peter Mészáros szobrászművész alkotását, a pápa életnagyságú szobrát a római katolikus plébániatemplom közelében állítják fel. (száz) Munkaerőt toboroz a ZF Slovakia Komárom. Megkezdte a munkaerő-toborzást komáromi üzemébe az autókomponenseket gyártó ZF Slovakia. Az osztrák gyár letelepedését 2017 novemberében jelentették be, telephelye a Gadóci úton levő ipari zónában van. Az adminisztratív csapat nyáron megkezdi a munkát, a gyártást jövőre indítják, de már ősszel elkezdik betanítani az alkalmazottakat. Kezdetben 150 dolgozóval számolnak. Jelenleg géptechnikusokat keresnek, a bruttó bér a kiegészítő juttatásokkal 1100 eurónál kezdődik. A ZF konszern a világ közel 40 országában 230 telepen működik, több mint 140 ezer alkalmazottal. Szlovákiában Nagyszombatban, Léván, Ipolyságon és Gyetván vannak gyártócsarnokai, 3000 embernek adva munkát. (vkm) Újabb díj Szímőnek Szímő. Európai diplomát vett át Bób János, az érsekújvári járásbeli Szímő polgármestere és küldöttsége Strasbourgban. A parlament és az Európa Tanács értékelte és elismerte a község dinamikus fejlődését, Jedlik Ányos fizikus, feltaláló, bencés szerzetes szellemi hagyatékának ápolását és a helyi közösség szoros együttműködését. A község vezetése tavaly vette át az Év faluja 2017 rangos második helyezéséért járó elismerést. Értékelték a község gazdálkodását, a falufej lesztést, a táj- és a környezetvédelem, a hagyományok és a testvértelepülési kapcsolatok ápolása terén elért eredményeket. (száz) SZENT ISTVÁN EGYETEM MIRE JÓ Á KERTÉSZMÉRNÖK DIPLOMA? + Egyéni és családi gazdaságok létrehozására és irányítására, +Vezetői és középvezetői beosztás betöltésére: • szakigazgatási szervezeteknél • mezőgazdasági, kertészeti nagyüzemekben • szakmai testületeknél, szaktanácsadó hálózatokban KERTÉSZMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉS INDUL Jelentkezési határidő: 2018. augusztus 24. A Szent István Egyetem (SZIE) Magyarország legmeghatározóbb agrár-felsóoktatási intézménye. A SZIE oktatási tevékenységét a Kárpát-medencében kiterjesztett határon túli képzési helyein is ellátja. A SZIE Kertészettudományi Kara 2018. szeptemberi kezdéssel, komáromi (Szlovákia) helyszínnel, levelező tanrendben, 6+1 féléves időtartamban a magyar állam által finanszírozott (tandíjmentes) kertészmérnöki alapképzést indít. Bővebb információ, felvételi eljárással kapcsolatos tájékoztatás: SZENT ISTVÁN EGYETEM KERTÉSZETTUDOMÁNYI KAR 1118 Budapest, Villányi út 29-43. E-mail: kertesz.dekan@kertk.szie.hu Telefon: +36-1/305-7298 Honlap: http://kertk.szie.hu PRO SELYE UNIVERZITÁS N.O. Dunajské nábreiie/Duna rakpart 12-43. 945 01 Komámo/Komárom P.O. BOX 65. E-mail: info@proselye.org Honlap: https://proselye.org/kepzesek KARVAI SZAKKÖZÉPISKOLA Dunajsky rád 138. 946 36 Karva E-mail: direktor@sos-kravany.sk Mobil: +421918637288 DPI 80493